Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
A hidegháború legjeszültebb éveiben uz amerikai imperializmus a Szovjetunió és más szocialista országok körül katonai támaszpontok és katonaipolitikai paktumok egész láncolatát hozta létre. Az Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában és a Csendes-óceán térségében létesített ilyen támaszpontokról kellett volna adott jelre f elszánniuk atombombákkal ti fedélzetükön a távolsági bombázóknak, kijutniuk a repülőgép anyahajóknak és a partraszállási járműveknek, harcba indulniuk a páncélosoknak, az ágyúknak és a páncélozott járműveknek, hogy katonai erővel megfojtsák a szocializmust. Az a tény azonban, hogy az erővi szonyok világviszonylatban eltolódtak a szocializmus, a béke és a hu ladás erőinek javára, elvette a kedvét a Pentagon tábornokainak és admirálisainak attól, hogy globális keresztes hadjáratot indítsanak a kommunizmus ellen, noha igen nagy volt a kedvük hozzá. Még ma is számos területen találko zunk a „hidegháború“ maradványaival, ide számítva a katonai területet is. És elmondható, hogy éppen itt lehet a leginkább érezni a „hidegháború“ fa gyos leheletét. Hiszen Európában a szó korlátozásáról megkötött időleges szerződésből ismeretes — amelynek hatá lya az idén októberben lejár —, a szovjet vezetők az amerikai tárgyalófél tudtára adták, hogy az előretolt amerikai nukleáris támaszpontok kér Sterfighter típusú amerikai bombázógépek szoros értelmében véve „befagyasztották“ az amerikai csapatok számát. Ezek közül nem egy nukleáris fegyverekkel van felszerelve. Több mint 7000 atomtöltetű rakétával rendelkeznek. A Szovjetunió mindig amellett volt, hogy ki kell vonni a külföldi katonai egységeket, különösen az atomeröket az európai térségből. Különösen fontos hely illeti meg ezt a problematikát éppen a stratégiai támadó fegyverek korlátozására vonatkozó tárgyalások során, amelyek, mint ismeretes, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között folynak. Már a „stratégiai fegyver“ fogalmának meghatározásakor figyelmeztették a szovjet vezetők az amerikai felet, hogy e fogalom alá azokat a fegyver- rendszereket kell bevonni, amelyekkel nukleáris támadást lehet intézni a másik ország ellen. A tömegpusztító fegyverekkel egész városokat lehet megsemmisíteni, millió és millió emberéletet kioltani a pillanatnak egy töredéke alatt, s emellett teljesen lényegtelen, hogy e fegyvereket az atomrobbanás epicentrumába interkontinentális rakéta szállította több ezer kilométeres távolságból, vagy egy kisebb vadászbombázó, amely a néhány száz kilométer távolságban levő távoli repülőtérről szállt fel. És a fenyegetésre való törekvés volt éppen egyik legfőbb oka annak, hogy az amerikaiak atomerőiket és -eszközeiket igyekeztek a lehető legkisebb távolságra telepíteni a Szovjetuniótól és a szocialista országoktól. Mint ahogy a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló tárgyalások lefolyásából és a Szovjetunió és az Egyesült Államok között 1972-ben megkötött megállapodás, valamint a bizonyos stratégiai támadó fegyverek dése semmiképpen sem került le a napirendről, hogy ehhez vissza kell térni. A kérdés ugyanígy az 1974 novemberében Leonyid Brezsnyev és a volt amerikai elnök közötti vlagyivosztoki találkozón is szerepelt. A szovjet vezetők azonban a megállapodás elérése érdekében nem szabták feltételként, hogy a megállapodásnak rendelkézéseket kell tartalmaznia az amerikai nukleáris erőknek az előretolt támaszpontokról való visszavonulásáról. Mi azonban a helyzet most? Erre a fontos kérdésre találó választ adott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter legutóbbi sajtókonferenciáján, amelyet Cyrus Vance amerikai külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak befejeztével tartott: „Most azonban az USA legutóbbi javaslatainak szellemében erre a kérdésre egészen másként nézünk. Biztonságunk és szövetségeseink biztonságának kérdése ez. Jogunk van követelni az előretolt támaszpontokon levő amerikai hadászati eszközök felszámolását. Vonatkozik ez az atomfegyverekkel ellátott tengeralattjárókra, a nukláris fegyverek szállítására alkalmas bombázók és repülőgép-anya- hajók Európa bizonyos részében (jól tudják, mely körzetről van szó). Nevezzék aminek akarják: az álláspontok megszigorításának, az álláspontok megváltozásának. Ismétlem azonban, hogy ezt a kérdést a legutóbbi amerikai javaslatok vetették fel.“ A tények igazolják Gromikónak ezeket a szavait. Lehet-e mindkét fél azonos biztonságáról beszélni akkor, amikor az egyik (az USA) nukleáris fegyverekkel rendelkezik Spanyolor szágban, Nagy-Britanniában, a Német Szövetségi Köztársaságban, az Északi- tengeren és a Földközi-tengeren, míg a másiknak (a Szovjetuniónak) nincse nek ilyen fegyverei megfelelő távolság ban az amerikai határoktól, mondjuk Mexikóban, Kanadában, a öermuda- szigeteken vagy Kubában? A Szovjetunió ott nem is akar támaszpontokat fenntartani, de ugyanezt teljes joggal megköveteli az Egyesült Államoktól is, mármint azt, hogy vonja vissza nukleáris erőit az európai kontinensről. Milyen fegyverei vannak az USA-nak ezeken az előretolt nukleáris támasz pontokon? Lényegében ide sorolhatók az atomfegyvereket hordozó tengeralattjárók, repülőgép-anyahajók és repülőgépek, valamint a taktikai „föld—föld“ rakéták. így Rota spanyol kikötőben van a 16. amerikai atomtengeralattjáró-flot- tilla támaszpontja. Innen futnak ki változó számban ezek a tengeralattjárók a Földközi-tengerre, Poseidon típusú rakétáik hatótávolsága 4500 kilométer, így például Mallorca vagy Szardínia térségéből el tudják érni a Szovjetunió területét egészen az Urálig. Hasonló a helyzet a skóciai Holy Loch-i támaszponttal is, ahol a 14. amerikai atomtengeralattjáró-flottil- la állomásozik. Innen futnak ki a tengeralattjárók az Északi-tengerre, ahonnan ismét elérhető jelentős mélységben a Szovjetunió területe. Ugyanígy a 6. amerikai flotta anyahajóin levő, atombombával felszerelt bombázó repülőgépek célba juttathatják atomfegyvereiket a Szovjetunió területén. A nagy- britanniai Upper Hayfordban levő amerikai légi támaszpontról felszálló, változtatható szárnyállású F-lll-es nagy hatósugarú bombázók atombombákat juttathatnak a Szovjetunió balti köztársaságainak, Ukrajnának és a Belorusz SZSZK térségébe. Nem feledkezhetünk meg a „kisebb“ kaliberű fegyverekről sem, amilyenek például a nem éppen jó hírű F-104-es és az F-4 Phantom-típusú vadászbombázók, amelyek atomfejű rakétával lő- hetik a Szovjetunió vagy más szocialista országok területét, ha felszállnak a nyugat-németországi Bitburgban, Spangdahlemben, Ramsteinben vagy Hahnban, az olaszországi Riminiben vagy Ghediben vagy a Dél-Törökország- ban létesített Incirlik amerikai támaszpontról. Ugyanígy az NSZK területén tárolt, közepes hatótávolságú Pershing típusú „fö'd—föld“ rakéták is a hiro simái atomoomba hatását többszörösen túlszárnyaló atomtöltetet juttathatnak el a szocialista országok területére, így Csehszlovák egész területére is. Ebben a helyzetben, amikor az ame rikai katonai főparancsnokság még fokozza ezeknek a nukleáris fegyvereknek, illetve célba, juttató berendezéseknek a számát (az Upper Hayford tá maszpontra további F-lll-es gépeket küldenek), a Szovjetunió nem tehet másként, mint hogy törvényes jogainak és saját, valamint szövetségesei területének védelmében cselekszik. A Szov jetunió emellett nem fenyeget senkit — tehát az Egyesült Államokat sem. Ellenkezőleg, tárgyalásokat ajánl fel az egyenlőség elve alapján, s így nem szenvednének sérelmet az egyik fél érdekei sem. A Szovjetunió nem szándékozik letérni békepolitikájának útjáról, amely az SZKP és az egész szovjet nép politikája. Megerősítette ezt Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Tulában és a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusán is. Ugyancsak ebben a szellemben nyilatkozott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter az említett sajtóértekezleten. IVAN BR02 Az Egyesült Államok egyik legnagyobb távol-keleti tengerészeti támaszpontja Jo- kosuka japán kikötőben van (CSTK-felvételek) 1977. V. 15. Amerikai nukleáris eszkozok Európában wmmammm » A -aß. Holla Jl9k> amerikai atombomba hordozók légi támaszpontjai | Perahing-rakéták repülögép anyahajói ax usA európai tengeralattjáró-támaszpontjai a tengeralattjárók operációs műveleteinek iránya
