Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
ÚJ szó i ► 19 77. A GIZEHI PÍR AMI SÖR iások TÖVÉBEN Néhány kilométeres út után meg érkezünk Gizehbe, ahol Egyiptom legismertebb és egyben legnagyobb pira misai, nevezetesen a Kheopsz-, a Kefren- és a Menkauré-piramis emelke dik az ég felé. Kétségtelen, hogy nincs még a világnak egyetlen olyan építménye, amelyhez annyi követ — megközelítőleg kétmillió hatszázezer köbmétert — használtak volna fel, mint a legnagyobb egyiptomi piramis hoz, amelyet Kheopsz fáraó építtetett magának. S ami leginkább bámulatba ejti a ma emberét, ezeket az óriási, kocka alakú tömböket minden kötő anyag nélkül építették bele a jelenleg mintegy 137 méter magas (eredeti leg 11 méterrel magasabb), 233 méter alapélű és 54 000 négyzetméternyi alapterületű kolosszusba 4500 évvel ezelőtt. Ha figyelembe vesszük, hogy a szükséges kőtömböket a Nílus túl só partján fekvő Mokkatam-hegység bői kibányászva kellett előbb tutajo kon átszállítani a folyón, majd pe dig jelentős emelkedésű úton tovább juttatni az építkezés színhelyére, nem is nagyon sokalljuk, hogy Hérodotosz szerint — amit egyébként az ásatások eredményei is igazoltak — mintegy százezer ember dolgozott 30 éven keresztül a piramis és a hoz zá vezető út építésén. Ez pedig nem kevesebb, mint 5 milliárd munkaórát jelent, s egy német építővállalat számításai szerint — tekintetbe véve a korabeli műszaki berendezéseket és a mai egyiptomi munkabéreket az építőiparban — felépítése jelenleg megközelítőleg 750 millió koronába kerülne. Ugyanakkor azt sem szabad elfelednünk, hogy a piramisok a leg egyszerűbb — de egyben zseniális — műszaki berendezések segítségével épültek fel. Ez a tény pedig csodála tunkat és elismerésünket vívja ki azok iránt a névtelen százezrek iránt, akik a piramisok építkezésén dolgoz tak, szenvedtek és meghaltak. S ha már itt vagyunk, nem mu lasztjuk el megtekinteni Kheopsz fáraó piramisának 5,20x10,43 méter alaprajzú és 5,81 méter magas kriptáját, melyhez képzett vezető segítségével a legkülönfélébb irányú, magasságú és lejtésű folyosók labirintusán át juthatunk el. A folyosók és a kripta levegője fullasztóan nehéz, mivel a tűző nap sugarai évezredeken át valósággal átforrósították a piramisok szikláit. Magában a krip fában dermesztőén szomorú látvány fogad: egyetlen, magányos, kirabolt szarkofág, s körülötte a néma csend. Rövid ott-tartózkodás után igyekszünk is minél előbb kijutni a piramis belsejéből, hogy megmászva annak külső falát, tetejéről szemlélhessük környékét. A 129 méter magas Kefren-piramis mellett szerényen húzódik meg a csupán 66 méter magas Menkaure-piramis. De szinte szégyenkezve lapul meg a közelben a piramisokat évezredek óta őrző szfinx is, mintha attól tartana, hogy újból betemeti a sivatag homokja, mint két és fél ezer évvel ezelőtt, amikor és amiért a „történetírás atyja“ nem is láthatta. A piramisok körül gazdagon feldíszített tevéiket kínálgatják a turistáknak az erőszakos beduinok. A legtöbb turista persze kötélnek áll, hogy teveháton lefényképeztesse magát. Én azonban itt csak azt érzem, hogy a piramisok kőtömbjeinek súlya milliók fájdalmát takarja, s szinte hallom a szenvedők segélykiáltását, a haldoklók hörgését, s így lesz tuda tómban a világ első csodája a jog fosztottak szenvedéseinek néma tanúja. Miután kissé közelebbről is mégis merkedtünk a fáraók egykori birodalmának alkotásaival, alig várjuk, hogy a mai lüktető és eleven életbe is bepillantást nyerjünk. Felhasználjuk hát az első alkalmat, s elvegyülünk a belváros modern negyedeinek, a külvárosok szegényes sikátorai és a bazárok színes forgatagában. Bár Kairó maga aránylag fiatal város — i. sz. 640-ben kezdődik történelme —, mégis a több ezer éves múlt és a jelen találkozásának, összefonódásának élő tanúja. Hiszen a középkori arab városrész épületeinek, mecseteinek jer lentős része az egykori piramisok, ősi szentélyek, paloták köveiből épült föl, s az Egyiptomi Múzeum termeinek jelentős részét is az ásatások folyamán előkerült leletek — köztük Tut-Anch-Amon fáraó mesés kincsei — töltik meg. Ugyanakkor a belváros széles sugárútjainak és tereinek öf- hatemeletes bérházai egészen modern, sőt mondhatnánk európaias jelleget kölcsönöznek a 40 milliós ország fővárosának. A BELVÁROS SZÍNES FORGATAGÁBAN Az'első, ami a Szulejmán pasa fő útján, de általában a belváros útjain, terein szembetűnik, az a szinte elviselhetetlen, óriási lárma és az elképesztő, áttekinthetetlen forgalom. Miközben az őszi napsugár verőfényében úszik a város, s a száraz, meleg levegő simogatja arcomat, az utcákon valósággal hemzseg a tarka sokaság. Mondhatnám, ahány ember, annyi féle öltözet. A férfiak fezben, turbánban, festői burnuszbán jönnek-mennek, de gyakran feltűnik a hosszú, ingszerű, un. galabiját viselő szegény arab is, míg a divatos, modern ruhába öltözött, hosszú szempillájú nők mellett gyakran látható a fekete ruhás, fá- tyolt viselő, többnyire szegény arab asszony. Az egyre csak tülkölő, gyakran a járdára felhajtó autók mellett, között és mögött ócska egylovas kordék, elegáns hintók, kerékpárok és motorkerékpárok tülekednek, apró, fehér szamarak hátán ülve öregemberek kiáltoznak az ijedten félreugráló járókelőkre, akik között néhány asz- szony, fején óriási kosárral egyensúlyozva, egykedvűen ballag tovább. A pompás, csillogó üzletek és kávéházak tövében meghúzódó szerény kis bódékban közönyösen iszogatnak a korán megöregedett egyiptomi fér fiák, mialatt a kapualjakban hangos kiáltozások közepette üdítő italokat kínálgatnak a kairói sihederek. S amikor leszáll az éjszaka, a modern bérházak és luxusszállók árnyékában dideregve alusszák álmukat a hajlék talanok, akiket a Nílus menti falvak kilátástalansága űz a fővárosba szerencsét próbálni. Közben felváltva egy-egy társuk őrzi a tüzet, amely meleget áraszt az őszi, hűvös éjszakában. Ezek a köznapi, de reális tények híven tükrözik a mai egyiptomi társadalom nyilvánvaló gazdasági és szociális ellentmondásait. A MÚMIÁK ÉS MŰKINCSEK BIRODALMÁBAN Kairói programunk első állomása a város szívében épült Egyiptomi Múzeum, melynek hatalmas, impozáns épületében alusszák örök álmukat a múmiák százai vagy talán ezrei, hogy időtlen időkig megmaradjanak eredeti formájukban. De a múzeum végeláthatatlan termei őrzik azokat a felbecsülhetetlen értékű műkincseket is, melyek az Egyiptomban folytatott ásatások során javarészt előkerültek. Megrendültén járjuk végig a terme két, ahol hatalmas vitrinek biztonságos üvegfalain át szemléljük a fiatalon, alig 18 éves korában elhunyt fáraó, az i. e. XIV. században élt Tut- Anch-Amon (Tutenkámen) sírjából előkerült, felbecsülhetetlen értékű műkincseket. Egyébként az ő sírja volt az egyetlen fáraósír a Királyok völgyében, amelyet teljesen érintetlenül találtak meg a régészek, Howard Carter angol egyiptológus irányításával. A leletek gazdaságát bizonyítja egyébként az a tény, hogy csupán a sír előcsarnokából 34 darab nehéz, színarany vagy aranyozott ékszerekkel, edényekkel, valamint egyéb használati tárgyakkal és drágakövekkel megrakott ládát hoztak fel a kutatók. Amikor pedig behatoltak a fáraó sír- kamrájába, ott egy 5,20x3,35x2,75 méter nagyságú, művészien díszített színarany koporsót találtak, ebben egy másodikat, a másodikban egy harmadikat, a harmadikban egy drága kristályból faragott szarkofágot, a szarkofágban pedig egy újabb aranykoporsót, amelyben végül a fáraó múmiája feküdt arcán arany maszkkal, ujjain aranygyűrűkkel, nyakában pedig kétsoros aranylánccal. Ugyancsak e leletek közé tartozik még több aranyszobor, két aranykocsi, a fáraó vastagon aranyozott trónja, valamint több száz drágagyöngy. Ha figyelembe vesszük, hogy Tut-Anch- Amon egészen fiatalon hunyt el, s különben is jelentéktelen uralkodó volt, nem nehéz elképzelni, milyen értékű kincseket halmozhattak fel a hatalmas fáraók sírjában, piramisaiban, amelyek, amint azt tudjuk, a sírrablók martalékaivá váltak. Évente mintegy félmillió turista látogat el Kairóba, hogy múzeumaiban megcsodálja az ókori Egyiptom legnagyobb művészi alkotásait. Elhagyva a múmiák és műkincsek birodalmát, felkeressük a mohamedán régiségek múzeumát, melynek gazdag gyűjteménye mégis merteti velünk mindazt, amit az isz lám művészei a VII. századtól nap iáinkig az iparművészeiben alkottak. Agyag-, fajansz- és rézedények tömege, mécsesek, lámpások sokasága, művészi kivitelő faragványok és bútorok, különféle ékszerek,' szőnyegek, szövetek és selymek halmai kápráztatják el csillogásukkal az ember szemét. A Nemzeti Könyvtár hatalmas termei viszont az arab szellemi élet kincseit, alkotásait tárják elénk. Különösen érdekesek a gyönyörű arab betűkkel írt koránkéziratok remekei, valamint miniatűr, bőrkötéses példányai. Itt csodáljuk meg továbbá a 896-ban el hunyt nagy arab költőnek, Ibn Ruminak egyetlen teljes versgyűjtemény- kéziratát is. Egy további múzeum, a Kopt Keresztény Múzeum kiállítási tárgyai — elsősorban a kopt egyházi irodalom és szakrális művészet témaköréből — tovább gazdagítják kairói élményeink sorát. Itt jegyezzük meg, hogy aki Egyiptom városaiban vásárolni akar, az lehetőleg hétfőtől csütörtökig tegye meg, mivel péntek a muzulmánok, szombat a zsidók, míg vasárnap a koptok ünnepe, s ezeken a napokon alig találunk nyitott üzletet. KOHAN ISTVÁN Teveháton a Kairóból Gizeh felé vezető út utolsó szakaszán (A szerző felvételei) 15 A gizelii szfinx, a háttérben Kefren, balra Menkaure fáraó piramisa
