Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-03 / 14. szám

V Ml TALÁLTUK Kl Amikor Hopka Imre Stúrovói (párkányi) pionírtudósítónk meghívott a VII/B klubdélután­jára, levelében többek között ezt írta: „Érdemes eljönni, mert érdekes lesz a műsor, babaöl­töztető versenyt rendezünk, és műsorunk címe is ez: MI TA­LÁLTUK KI.“ Érthető érdeklő­déssel készültem tehát Párkány­ba. A meglepetések sorozata ak­kor kezdődött, amikor végig­néztem a babaöltöztető ver­senyt. Az osztály 14 tanulója leány, 14 pedig fiú, és a fiúk közül Molnár Ferenc, Hopka Imre, Surártyi Józsej is bene­veztek ebbe a versenybe. Hát még amikor kihirdették az eredményt! Első helyezett: Vav- rovics Györgyi. Második: Mol­nár Melinda. A harmadik: Mol­nár Ferenc. Következő megle­petés: a közönség díját szintén fiú, Surányi József kapta meg. És ezzel még nem ért véget a meglepetések sorozata. Esztrádműsor következett. Ezzel a címmel: MI TALÁLTUK KI. Nem volt szükség színpad­ra, színfalakra, jelmezekre. A jelenet szerzője, bemondta a címet: Délután a parkban. Szék került a tanterem közepére, s a fal mellől elindult újsággal a kezében egy „bácsi“, leült a székre... És mi mindent ér­tettünk, mindent láttunk, pedig a jelenet szereplői pionírok vol­tak, csak szemüveg, kézbe vett bot, fürge mozgás vagy hado­nászás jelezte, hogy „kik“ a szereplők, „mit“ is csinálnak, és „mit“ mondanak egymás­nak. A másik jelenetben min­dennek az ellenkezője történt, csakhogy a szereplők nem mo­zogtak, szépen egymás mellé álltak és elváltozott hangon „társalogtak“ egymással. Hang­gal, különös és groteszk szö­vegmondással elevenítették fel egy-egy tanítási óra történeteit. Gyorsan pergett a műsor. Még arra sem volt idő, hogy felje­gyezzem a jelenetek címét, a szereplők neveit. A szünetben kofolás üvegek kerültek az asztalra, süteményt ropogtattak és magnóról zenét hallgattak. Azután felhangzott az ütemes kiáltás: Jó a Jó-zsa, jó a Jó-zsa! Bálint Ernő tanító elvtárs, az osztályfőnök meg súgta: „Most következnek a ti­zenévesek énekesei.“ Azt- hit­tem, hogy slágereket, táncdalo­kat fogunk hallani, de Józsa Zsuzsa rázendített: „Arról alul kéken beborult az ég...“ És a következő énekes, Vavrovics Györgyi is népdalokat énekelt. Egyébként azon nyomban „nyi­latkozatot“ kértem az énekesek­től. Mi volt eddig a legna­gyobb sikerélmény? — kérdez­tem Józsa Zsuzsától. Válasz: Csak egy kettesem volt a bizo­nyítványban. Vavrovics Györgyi­től ezt kérdeztem: Mire készülsz, mit tervezel? Válasz: öt kette­sem volt, legalább egyet javí­tani szeretnék. Tánc következett. Magnó szolgáltatta a zenét, s nem akartam hinni a szememnek: öt évvel ezelőtt láttam egy sci-fi filmet, annak a szereplői, egy távoli, másik naprendszer XZ bolygójának lakói táncoltak úgy, mint a VII/B pionírjai. Nem mertem megkérdezni, hogy ki találta ki ezt a táncot, hiszen pionírtudósítónk előre jelezte: mi találtuk ki. Valaki bejelentette: Így ját­szunk mi. Érdekes játék-kaval- kád következett. Ügyességi ver­seny, székfoglaló játék, találós kérdések. Látszólagosan minden különösebb rendezés nélküli so­rozatban. Csak Sógor Sándor- né, a pionírvezető intett nekik, vagy súgott a csoportnak né­hány szót. Egyetlen alkalommal került sor „szervezett“ játékra, amikor Szekér Miklósné, a csapatveze­tő bejelentette: Furfangos kér­dések következnek. Ki jelent­kezik válaszadásra? Nem volt hiány a jelenkezőkből. És per­sze derültünk, kacagtunk a kér­déseken, de még többet a vá­laszokon. A meglepetések sorozata ak­kor ért véget, amikor jelezték: öt óra, ha idejében akarunk hazaérkezni, indulni kell. Szá­momra véget ért a klubdélután, de a VII/B pionírjai még ma­radtak. Mikor találnak ki újabb, ha­sonlóan ötletes műsort vagy klubdélutánt? HAJDO ANDRÁS A szerző felvételei így játszunk mi... Kezdődik a játék kavalkád Szekér Miklósné bejelenti: Furgangos kérdések következnek. Ki jelentkezik válaszadásra? Pályázat A HONTI TÁJON 0 km Sahy (Ipolyság). Gyülekezés a volt megyeháza, a városi nemzeti bizottság épülete előtt. Az eredetileg reneszánsz stílusú épületet többször átépítették. Be­járatánál látható Jankó Kráf, a forradalmár költő mellszobra, 1848—49-ben itt volt bebörtönözve. 12 km Slatina (Szalatnya). Belátogathatunk az ásványvizet palackozó üzembe. Megtölthetjük kulacsunkat is. 16 km Dudinoe (Gyűgy). A római kori, sziklákba vájt für­dőmedencék megtekintése után belátogathatunk a gyógyfürdőbe. Kénes gyógyvizének természetes hő­mérséklete 29,4 C°. 28 km Brhlove (Borfő). Itt megtekintésre érdemesek a szik­lákba vájt kamrák, ólak és lakások. 36 km Bori. Modern, új téglagyárat építettek itt. 39 km Santovka (Szántó-fürdő). Forrása 1578 óta ismeretes. Vizét palackozzák. A víz természetes hőmérséklete 26 C°. Még hűvös időjárás esetén is fürödhetünk a fedett fürdő medencéjében. 12 km Demandice (Déménd). Az útkereszteződés mellett szép, szökőkutas parkot létesítettek. 58 km Ipolyság. A főtéren levő szovjet emlékmű körül lé­tesített parkban vagy a „Pionírszervezet 25. évfordu­lója“ elnevezésű parkban megpihenve befejezhetjük utunkat, s megbeszélhetjük, hogy legközelebb hová, merre menjünk. Nagyon szép a honti táj, s többféle kirándulást is szervezhetünk ezen a vidéken. Megjegyzés: Az utak jók. Tízórai Gyügyön, ebéd a szántói fürdőben. JANKOVICS GYÖRGY GÁLSÄNDOR Ide ér, ide ér Ide ér, ide ér a felhő. — Dunáról jön Ázik alatta az erdő, zöldül a lomb. Ideér, ideér a szellő. — Dunáról jön! Kivirul benne az erdő, virágot bont. Egy csapat, két hír Tetszést aratott a pribetai (perbetei) alapiskolában a ki- ütősdi verseny, melyet a lányok számára rendezett a pionírcsa­pat. A 7—9. évfolyamok ver­senyében a VIII. osztály csa­pata győzött. A 4—6. évfolya­mok versenyében a VI/B osz­tály csapata. JAKAB ROZÁLIA Száz pionír öltözött jelmez­be, amikor karnevált rendez­tünk. A legötletesebb jelmez Kovács Blanka III/B osztályos tanulóé volt: halásznak öltö­zött. Egyébként a karneválra két szovjet komszomolistát is meghívtunk. BASTERNÄK ERZSÉBET Mit jelent számunkra? Április az erdők hónapja. Mit jelent számunkra az erdő? Szépséget, egészséget, gazdagságot. Sze­met, szívet gyönyörködtető az erdő. Főleg ilyen­kor, tavasszal. Egészséget jelent az erdő. Fáinak zöldje a levegőt tisztítja. A legtöbb üdülőt, gyógy­intézetet erdőbe vagy erdő mellé építették. Per­sze, nem ok nélkül. Gazdagságot jelent az erdő: fája az ipar fontos nyersanyaga, termése, gyü­mölcse táplálék számunkra. Arról nem is szólva, hogy biológiai szempontból is kincset jelent szá­munkra az erdő léte. Mindezt tudjuk, de azt már kevesebben tudják, hogy milyen veszély fenyegeti erdeinket. Gyak­ran támadnak férgek az erdő fáira, a szélviharok is károkat okoznak az erdőkben. Ahogyan csak lehetséges, védjük az erdőket az ilyen veszélyek elől. Borzasztó persze, amikor tudatlanságból vagy gondatlanságból az ember is pusztítja az erdőt. Hány és hány erdőtűz keletkezett úgy, hogy a száraz fű, falevél meggyulladt, mert a kirán­dulók eldobták az égő gyufát, hanyagul oltot­ták el a tábortüzet! Pionírok! Ne feledjétek, mit jelent számunkra az erdő. Óvjátok, védjétek! Kiránduláskor feltét­lenül tartsátok be az előírásokat. A mi erdeink- ben növő fák többsége csak az elültetés után 30—40 év múlva ad elfogadható hasznot, a leg­több fa csak 100 év múlva. Milyen óriási kár ke­letkezhet, ha egy-egy pajtásunk gondatlansága, figyelmetlensége miatt tüzet fog az avar. SÜMEGH LAJOS TALÁLKOZÓ Kedves vendégeket fogadott a beéenovi (zsitva- besenyői) alapiskola pionírcsapata: a népi milícia járási törzskarának két tagját. Közvetlen, kötetlen beszélgetés alakult ki a pionírok és a milicisták között. Főleg a kiképzésről, az önként vállalt szol­gálatról kérdezősködtek a pionírok. A találkozót VARGA TIBOR csapatvezető szervezte. SZOLÁR KATALIN TÖRD A FEJED! ÁPRILIS A FÁK HÓNAPJA Vízszintes: 1. Dús lombozatú, egész erdőket al­kotó fa. 5. Lombfakadás előtt virágzó, kemény, az iparban sok helyütt alkalmazható fa. 9. Ko­nyak, forró víz és cukor keverékéből álló ital. 10. Dél-afrikai bantu néger (ék. f.). 11. Igen — angólul. 12. Ábécében van! 13. Az aktínium vegy- jele. 14. Éktelen ég! 15. Közigazgatási és bírói tisztséget betöltő egyén az USA-ban. 17. Jólesik. 18. Szállítóeszköz. 20. Fordított kétjegyű mással­hangzó. 21. Y. R. 22. Kicsinyítő képző. 23. Ismert ifjúsági regényíró. 24. Kánkán közepe. 26. Lövés­sel megöl. 27. Gyorsan növő, barkás virágzaté fa. 28. Vizek partján növő nyírféle fa. Függőleges: 2- A földben üres tér. 3. Csillag­kép. 4. Károly, Gábor. 5. Sorozat. 6. Zulu fele. 7. Vissza: ilyen tábla is van az iskolában. 8. örök­zöld, tűlevelű fa. 9. Sima kérgű erdei fa. 12. Európai nép. 15. Sovány, csontos és inas. 16. Gyakori igevégződés. 17. Nyíl része. 19. Árnyék (ék. h.). 20. Ismert egyetem az USA-ban. 23. Az összeadásnál használt szó. 25. Kása fele. 26; Gyümölcsnedv. (L. L.) Beküldendő a vízszintes 1., 5., 27., 28., valamint a függőleges 8., 9. számú sorok megfejtése. A március 20-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „A céltudatos munka a siker alapja.“ — 363 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjuta­lomban részesülnek: Hosszúréti Adél, 6. évf. Du- bovec (Dobóca), Bogyai Nándor, 4. évf. Mad. Var­ga Zoltán, 7. évf. Kunová Teplica (Kuntapolca), Fehér Gábor, 6. évf. Vojnice (Bátorkeszi), Tomo vies Ottó, 7. évf. Rece (Rété). * 1 1977. IV. 3. 18 0

Next

/
Thumbnails
Contents