Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-27 / 13. szám
ÚJ szú ► 1977. I II. 27. legényszAlláson y kus nyomásra működő gépezetről van szó. Hajlított, hatalmas acéloszlopokkal támasztja alá a tárna mennyezetét. Milan ki nem fogyott a bányagépek és hozzáértő barátai dicséretéből. — Jaro Kudri is velem volt a tanonciskolán. Ű is a harmadik részlegen dolgozik a KSV 200-as kombájn mellett. Előmunkás lett. A második részlegen, ahol én dolgozom, ott van Belokosztolszky Jóska. Kiváló ember. Részt vett Prágában a párt XV. kongresszusán. A közép-szlovákiai kerületet képviselte. Emlékei hirtelen visszakanyarodtak gyermekkorához, a tanonciskolán szerzett első élményeihez. — Ott, Handlován, minden új volt számomra. Teljesen új környezet. Az internátus és az a rend, ■ fegyelem, tisztaság! Éppen az gyakorolta rám a legnagyobb benyomást, a fegyelemmel párosuló figyelmesség és a bajtársi szellem. A teljes életre szóló barátság és az együvétartozás érzése. Az instruktorok szigorú, mégis emberséges bánásmódja embert faragott belőlünk. Ostrava is jelentős élmény volt számára. Ott látta az első kombájnt. A bányászszerszámok és az egyszeA legényszállás az legényszállás, gondolnád, s csak akkor lepődsz meg, ha végigjárod a két-háromágyas szobákat, s csaknem mindenütt meglett házasemberekre bukkansz. Mégis van valami igazság abban az elnevezésben. A családjuktól távol élő férfiak egy kicsit szomorú legényéletre kényszerülnek. A rossz nyelvek és a pletyka olykor árt jó hírüknek. Azt hiszem, alaptalanul. Legtöbbje meggondolt, józan életű férfiember, aki nemigen kapható könnyelmű kalandokra. A trencséni származású Pefov- sky Milánra a hatodik emeleten bukkantam rá. Előbb csak érdeklődtem, merre találom a bátorkeszi Kiss Gyurkát, vagy a gútai Csontost. Az első lent volt éppen a bányában, a másik az éjszakai műszakról tért meg. Éppen alszik, mondta a legény. Tévedtem. Nem legény már, hanem házasember. Van egy fia, Milan, tizenhárom éves. Az első gyerek. A második Marián, tizenegy éves. És a legkedvesebb a legkisebb, a hároméves Vilko. Hatvanhárom augusztusában házasodott: Habánik Máriát vette el feleségül. — Gyomor és szerelem erősen ösz- szefügg. Nem a szokásos banalitást mondta, az első pillanatban mégis arra gondoltam. — Nem valami eszményi elgondolása a házasságnak. — Én nem tudok mást mondani. Az én esetemben még a közmondás is igaz, bár nem szó szerint idéztem. Elnevette magát, pedig nem is nevetni való történet. Akkoriban szülővárosában a fémmegmunkáló-műhelyben dolgozott. Radiátorokat hegesztett. A műhely közelében hatalmas kert volt. Benne vagy száz szilvafa. A nap. megérlelte már a gyümölcsöt, de a kertész egy szem szilvát sem akart eladni. Sem adni, sem eladni. Az egyik fiú elunta a kertész makacsságát. Átugrott a kerítésen, és teleszedte ingealját meg a sapkáját is. A szilva jóízű, édes volt. Bekapkodták egy szemig. Mosatlanul. Ki gondolta volna, hogy valami aceton- tartalmú lével permetezték. Neki jutott belőle a legtöbb, vagy a szervezete volt gyenge. Nemcsak elromlott a gyomra, de kórházba is került. Ott pedig Habánik Mária volt az egyik segédápolónő. — Elpanaszoltuk egymásnak, milyen nehéz az életünk, és az ismeretségből végül házasság lett. Műszak után lovái toborzók. Sok mindent elmondtak a bányászok életéről. Azt is, ami szép, azt is, ami nehéz. Megmutatták a tanonciskola fényképét. Az épületet. Kívül is. Belül is. A tárnák, vágatok, csillék fényképeit is. A bányászok ünnepi egyenruhája csábított legjobban. Persze, hogy jelentkeztem. Érdekes, az egykori rossz tanulóból mértéktartó, szorgalmas és értelmes férfi lett, aki lelkesedik a munkáért, és bajtársai eredményeiért. — Pruéinec Milan volt köztünk a legjobb tanuló. Most előmunkás a harmadik részlegen. Ö a felelős a hidromarell működéséért. Hát igen: a hidromarell. Az egykori ácsolatot helyettesítő, hidraulirűbb gépek, ha nem is mentek ki még a használatból, de a technika és a tudomány vívmányai csodálattal és. újféle reményekkel töltötték el. Eleinte csatlós volt, a csilléket kapcsolgatta egymáshoz, aztán a kombájn személyzetéhez került, és a gépesített vastámasztékokkal dolgozott. S az om- lasztás! Azt se a hagyományos módon csinálták. Hat atmoszférára sűrített levegővel lövellték a köveket a fölöslegessé vált vájatokba. A bánya méretei is csodálatot ébresztettek benne. Eleinte a negyedik emeletre osztották be, aztán a hatodikra. Persze, ezt úgy kell érteni, hogy nem a hatodik van feljebb. Éppen megfordítva. Mikor a bányáról, tapasztalatairól, a hozzá közelálló pályatársakról beszélt, szavai mélyén csendes áhítatot, lelkesedést éreztem. Ez valahogy ellentétben volt azzal a ténnyel, hogy mégis több évre odahagyta a bányát. Semmi. Lejárt a szerződése és hazajött. Van olyasmi is a világon, amit honvágynak nevezünk. Ostrava nincs ugyan a világ végén, de a szülőföld mégiscsak szülőföld. Kubrán édesapja után ottmaradt a szülői ház és az édesanyja, a feleség és a gyerekek. Az ő közelükben akart élni. Megpróbálkozott a radiátorszereléssel, sőt, a ruhagyárral is. Éppen ez adta az alkalmat az eredeti foglalkozásához való visszatérésre. Hetvenegyben ismét toborzás folyt. Aláírta a Cigef Bányától felkínált szerződést, s azóta itt van. — Tehát öt esztendeje. — Igen. öt esztendeje. Miroslav Krsko vezette be a karbantartó munkálatokba. A harmadik részlegen. Aztán a kasnál, az anyagszállításnál teljesített szolgálatot. Vasat, fát, embereket fuvarozott. Végül áthelyezték a második részlegre, ugyancsak a bányaközlekedéshez, s most már ő is előmunkás. Itt él a legényszálláson, s hacsak lehet, hetenként hazaugrik, de olykor eltelik három, négy hét is anélkül, hogy alkalma lenne hazautazni. A felesége? Odahagyta a kórházat. Hiába, három gyerek az három gyerek. Édesanyja is velük él, és annak is gondját kell viselni már. Felelőtlenség is lenne magára hagyni. Tiszteletre méltó erkölcsi felfogás, mely ugyanakkor az elöregedéstől és tehetetlenségtől való félelemmel is párosul. — Én magam is idős, megfáradt ember leszek egyszer, és nem szeretném, ha saját gyerekeim magamra hagynának. Még egyszer eszébe jutott rég porladó édesapja intése: — Megállj, fiam, egyszer megbánod, hogy nem tanultál — mondta annak idején. Kibámult az ablakon, s tétova, szomorú hangon megismételte: — És igaza volt. Nem lettem autószerelő. Hangjából kiéreztem, hogy ez volt élete legnagyobb csalódása. — Valóban az volt, de a bányászat is érdekes munka, és ki is fizetődik. A családi pótlékkal együtt megkeres négyezerhétszáz. koronát. — Tisztán? — Tisztán. És a gyerekek? — Milan — úgy látszik — az én nyomdokaimban halad majd. Bányász lesz, mint én magam. Kiderül, nemcsak azért, mert nem a legjobb tanuló, de büszke az édesapjára. Furcsa lenne a világ, ha mindenki csak azt nézné, kinek milyen volt a bizonyítványa, gondoltam magamban, de csak magamban, s közben nagy nevek jutottak eszembe. Viselőiket a mindennapi emberektől elütő hajlamaik vitték tévútra, s ugyanakkor világhírre. És ennek az egyszerű, kub- rai származású férfiembernek valóban férfias alapelvei vannak: Ne lustálkodj! Ne hagyj ki egyetlen műszakot sem! Teljesítsd a rád bízott feladatokat! Mindenki volt egyszer gyermek, és a gyermekkorral járó felelőtlenség az emberi életben a legboldogabb állapot. Én magam jobban szeretem azt, aki gyermekkorában volt felelőtlen, s felnőtt korában férfi módra vállalja a ráeső felelősséget. Milan ugyan nem vitte világhírre, de képzeljük el az életet és a bányát Milan nélkül. ... vagy a mindennapi életet szén nélkül — akárcsak barnaszén nélkül is. BÄBI TIBOR Valóban nehéz volt akkoriban az élete. Egy nap odahagyta az ostra- vai bányát, mert segíteni akart özvegyen maradt édesanyjának. A ra- díátorszereléssel legfeljebb ezerhat- száfc, ezerhétszáz koronáig vitte föl havonta. Igaz, értett a hegesztéshez, de nem volt tanult mestersége. Bányásznak tanult. Handlován. Szomorú, mégis megható napok elevenedtek fel emlékezetében. — Hatodikba jártam akkoriban. Hatodikba, mert nem voltam a legjobb tanuló, és két osztályt is ismételnem kellett. Kölyökkoromban arról álmodoztam, hogy autószerelő leszek. Apám, míg élt, folyton intett, tanulj, gyerek, mert mire felnősz, megbánod a hanyagságot. Sose lesz belőled autószerelő. Ügy is lett. Olyan rossz bizonyítvánnyal, két bukás után sehová se vettek fel. Aztán jöttek a handA legényszállás
