Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-06 / 10. szám
A mongoloknak csak egy nevük van. Ez a sárga kámzsát viselő, birkózótermetű láma is csak egy nevet visel: Albangerel. Ez egyszersmind a vezeték- és utóneve. Magyarra fordítva azt jelenti: „Aranyló“. Csak újabban terjed a szokás Mongóliában, hogy vezetéknévként édesapjuk nevét is kezdik használni a nők és a férfiak. Az ulánbátori kolostor buddhista szerzetesei viszont ragaszkodnak az ősi szokáshoz: továbbra is csak egy nevet viselnek. Albangerel mindössze har mincesztendős. Magas, erőteljes termetű, jól táplált férfi. Állán nem serkent szakáll, arca nőiesen kerekded. Miért lett láma? „Családunkban hagyomány, hogy minden nemzedéktől egy-egy férfi lámának megy. Hivő buddhisták vagyunk“ — feleli kérdésemre. A sárga kámzsás láma vendéglátómmal, Zs. Jadmaával, az „Ulan Od“ című lap főszerkesztőjével együtt a kolostor egyik templomának szentélyébe kalauzol. A kápolna nagyságú helyiséget a padlótól a mennyezetig érő, henger alakú, füstcsö nélküli kályha fűti. (November van. Hajnalban mínusz 32 fokot mértek.) A bejárattal szemközt az oltár: rajta szinte megszámlálhatatlanul sok kisebb-nagyobb Buddha-szo- bor: évszázadokkal ezelőtt készültek rézből, ónból, bronzból, ezüstből, aranyból és elefántcsontból. Némelyik drágakövekkel kirakva. Mesés kincsek ... Az oltár közepén, ezüst tálkákban búza, főtt hús, sóval ízesített tejes tea és húsos gombóc: a hivők ajándé kai Buddhának. Az oltár mellett jókora rézpersely: a hivők pénzadományainak gyűjtője. Előtte ezüstből készült, díszes ötvösremek: tömjénfüstölő. Ebből árad az a különleges, semmihez sem hasonlítható, émelyítően nehéz illat, amely az egész helyiséget betölti. A mennyezetről különböző színű, muszlinkendőkhöz hasonló selyemtüll textíliák lógnak, amelyek csaknem embermagasságig ereszkednek alá. Néme lyikük szemlátomást igen régi, itt-ott foszladozik. — Mi a rendeltetésük?“ — kérdezem fojtott hangon. Albangerel nem válaszol. Zs. Jadmaa szerint a megszámlálhatatlanul sok her- nyóselyemmuszlin a megholt hivők lelkét jelképezi. Állandó jelenlétük az örök nirvánába való beolvadást szimbolizálja. Az oltár előtt, a kápolna közepén, jobbról és balról, egymással szemben, több sorban citrom- és narancssárga kám- zsájú, javarészt aggastyán láma kuporog. Előttük kicsiny asztalkák, rajtuk kegytárgyak: füstölők, arasznyi Buddha-szob- rok és egy-egy kisméretű körtére emlékeztető, gazdagon cizellált ötvösremek. A legfontosabb helyet a hatvan-nyolcvan centiméternyi hosszúságú, keskeny pergamenek foglalják el, amelyek tibeti nyelven irt, ősi szent szövegeket őriznek. Ezekből ol vas fel az egyik legöregebb láma. Hangja finom olajozású gépezet halk, monoton zakatolá sához hasonlatos: mintha nem is emberi beszéd lenne. Egy-egy pergamen szövegének elolvasása után az ájtatosságot irányító agg atya — aki egy trónszerű emelvényen ül — megrázza a kezében szorongatott ezüst csengettyűt, majd egy másik láma folytatja a felolvasást. — Mit tartalmaznak a régi pergamenek? Albangerel e kérdésemre sem válaszol. Felelet helyett int, hogy kövessük őt. Kimegyünk a kápolnából, s teli tüdővel szippantunk a kegyetlenül hideg, száraz, de a kápolna ápo- rodott tömjénszaga után jóle- sően friss levegőből. A néhány száz négyzetméternyi udvaron áthaladva piros téglaépületbe lépünk. Meglett korú, de egyenes tartású láma fogad bennün két. Jadmaát ismerősként köszönti: ő már többször is járt A lámák az arcukat nem hagyják fényképezni. Ajtatosságra igyekvő szerzetes az ulánbátori kolostor egyik kápolnájának bejáratánál itt, hiszen Gombodzsan, a mongoljai buddhista egyház főlámája, a „hambaa“, gyerekkori pajtása, iskolatársa, s ma is gyakran felkeresik egymást. — Koncsingdorzs — mutatkozik be a szálfatermetű aggastyán, a kolostor könyvtárának vezetője. Az épület az ősi szent pergamenek és könyvek őrzőhelye. Az előtér: restauráló műhely. Albangerel a bejáratnál marad, a szúette ajtófélfának támaszkodva, mintha arra ügyelne, nehogy valaki zavarjon bennünket. Balra, az első asztal mögött agg láma dolgozik. Baljában ecset, amelyet időnként a zöldeskék jáspisból készült tégelybe márt, jobbjában írótoll. A tollat az ecsettel felmártott aranyszínű festékhez érinti, s gyors, pontos mozdulatokkal >r valamit. — Luvszancsusztin a legjobb restaurátorunk — mondja a könyvtár vezetője. — Most éppen tibeti nyelvű ősi szent szövegeket restaurál, amelyeket hétszáz évvel ezelőtt írtak e pergamenekre. A régi írás helyenként elhalványult, Luvszancsusztin ismét jól láthatóvá varázsolja. A hetvennyolc éves restaurátor biztos kézzel, nyugodtan, de igen gyorsan dolgozik. Hosszú évtizedeket töltött Tibetben és Indiában: negyvenkét évi távoliét után, 1972-ben tért vissza Mongóliába. — Mi késztette a visszatérés re ilyen hosszú idő után? — Az én hazám Mongólia — néz rám az aggastyán. — Itt akarok meghalni. Halálom előtt még hasznosítani akarom magamat: rendbe teszem a sok évszázados tibeti és hindi nyelvű szent szövegeket. Továbbra is izgat a kérdés: mit tartalmaznak a nemzedékek sokaságával ezelőtt készült pergamenek? Koncsingdorzs, a könyvtár vezetője nem kerüli meg a választ. — Az ősrégi pergameneken arról is olvashatunk, hogy a magyarok és a mongolok közeli rokonok — válaszolja. — Ennek egyik bizonysága, hogy a magyar és a mongol újszülöttek popsiján, ugyanazon a helyen, ugyanolyan kék folt látható. Ez később eltűnik, s felnőtt korban már egyáltalán nem látszik. — Magyar tudósok is tanulmányozták már ezeket a régi írásokat? — Nem tudok róla. Talán még soha. Mi az igazság Koncsingdorzs válaszából? Az újságíró ezt nem döntheti el. Ennek megítéléséhez hivatottabb elmék kellenek. S ha eddig egyetlen magyar kutató sem tekintett be az ulánbátori buddhista kolostor könyvtárában őrzött régi dokumentumokba, talán még sor kerül rá. Lehet, hogy már nem kell sokáig várni erre. Koncsingdorzs több mint ezer éves orvosi tudományokat tartalmazó pergameneket tesz elém. Sok száz orvosság leírása szerepel rajtuk tibeti nyelven — gondosan rajzolt ábrák sokaságával. Ott láthatók a Góbi füveinek ábrái, s a belőlük ké- . szíthető gyógyszerek receptjei. Olvasható, milyen nyavalyára jó a farkasmáj, a tevepúp és a gyíkfarok főzete. Több mint száz, különös formájú orvosi műszer pontos rajzát is megőrizték a régi pergamenek. Legtöbbjüket műtétekhez használták. Koncsingdorzs elmondja, hogy a kolostor orvoslámája számos gyógyszert még ma is a régi receptek alapján készít, s szerinte egyik-másik hatásosabb, mint a modern gyári készítmények némelyike. Az ősi receptek legtöbbjét annak idején kínai nyelvről fordították tibetire. Ezzel függ össze, hogy az akupunktúra (tűszúrásos gyógymód) ősi kínai módszereit is tartalmazzák a pergamenek. — Mai tudósok is tanulmányozták már e régi orvosi tanácsokat? — Igen — feleli Koncsingdorzs. — Megállapították, hogy több ősrégi gyógynövénykivonat hatóanyagát — némileg módosított összetételben — ma is felhasználják a gyógyszertárak. Persze a farkasmájat, a gyíkfarkat és a tevepúpot már mi sem tekintjük orvosságnak. Koncsingdorzs búzalisztből, tevetejből és cukorból készült süteménnyel kínál, ő maga sütötte a hivők által adományozott nyersanyagokból. Nem rossz. Falatozás közben elpanaszolja, hogy bajok vannak a káderutánpótlással: manapság már kevés fiatal jelentkezik lámának. Pedig számos könnyítést vezettek be az elmúlt év tizedekben. A lámák ma már nősülhetnek, sőt olykor vodkát is ihatnak. Mégis alig van jelentkező. — Ha ez így megy tovább, Buddhának rövidesen nem lesznek újabb papjai Mongóliában — sopánkodik. — Képzelje, magának a főlámának, Gombodzsannak két fia közül is az egyik a mongol néphadsereg tisztje, a másik pedig mérnök. Hiába, változott a világ, ilyenek a mai fiatalok ... BERTALAN ISTVÁN ■■■ Az ulánbátori buddhista kolostor udvarának kőfigurái Az ulánbátori vallástörténelnii múzeum két jellegzetes épülete (A szerző felvételei)
