Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-06 / 10. szám

Hányán vagyunk? A SZISZ galántal iárási bizottsága a tagkdnyv- csere második szakaszá­nak befejezéseként a kö­vetkező tényeket állapí­totta meg: a járásban 201 ifjúsági alapszerve­zet működik, a járásban élő 25 000 fiatal (27 éves korig) 28,1 százaléka tagja a SZISZ-nek, a ta­gok 30 százaléka mun­kás, 36 százaléka tanuló, a tagok közül 807 pár­tunk tagjelöltje. Benkovics Zoltán Tanú: a brigádnapló Érdekes és tanulságos bele­lapozni egy-egy brigádnaplóba. Néma tanúként vall. Itt van például a HYDROSTAV nemzeti vállalat nehéz munkagépek ja­vításával foglalkozó szocialista munkabrigádjának a naplója, melyet 1960-ban kezdtek írni. Akkor alakult meg Gono Ján vezetésével ez a 9 tagú mun­kabrigád, mely ma a vállalat jaslovské Bohunice-i üzemébeii dolgozik. Lapozzunk csak bele a naplóba! Célunk- minden gépet idejé­ben njegjavítani, de úgy, hogy a munka minősége kifogásta­lan legyen és a tervfeladatok túlteljesítésére is vállalkozhas­sunk. Néhány lappal odébb: 1962- ben, az építők napján meg­kaptuk a szocialista munkabri­gád megtisztelő címet. A további lapok arról valla­nak, hogy ez a munkabrigád a madunirei vízi erőmű építése­kor milyen munkát végzett, a Kelet-szlovákiai Vasmű henger- déjének gépeit hogyan, miként szerelte be. És mire az utolsó bejegyzés­hez érünk, már tudjuk, hogy az évek során néhányan máshová mentek dolgozni, ezek helyébe új brigádtagok jöttek, de a kez­deti lejkesedés nem lankadt. Ez a brigád, mely a vállalatban elsőként alakult, kezdemé­nyezésével megteremtette a szocialista munkaverseny felté­teleit, s további követőkre talált. Müller Róbert Jelszavuk: gyorsan és jói öt évvel ezelőtt alakult meg a Hrhovi (Görgői) Efsz traktorosokból és gépjaví­tókból álló szocialista mun­kabrigádja Klinko Attila ve­zetésével. A bronzérmet 1974-ben kapták meg. A XV. pártkongresszus tiszteletére tett vállalás példás teljesí­téséért pedig megkapták a „KV. pártkongresszus munka- brigádja“ címet is. Vállalá­suk teljesítése nyomán a múlt nyáron a kombájnosok szocialista versenyében mind járási, mind kerületi szinten első helyezést értek el. Kört- vély Géza korabájnos és se­gítőtársa, Hanesz László SK—6 típusú kombájnnal 237 hektárról gyűjtötte be a gabonát. Egyébként a Gör­gői Efsz a roíiíavai (rozs- nyői) járásban a gabonater­mesztés terén a legjobbak egyike. Gyorsan, jól és ered­ményesen dolgoznak a mun­kabrigád tagjai. Bekapcso­lódnak az újítók mozgalmá­ba is. Két újítási javaslatot adtak be, az egyiket már el­fogadták és alkalmazzák is. Említésre méltó, hogy a leg­utóbbi véradáskor a munka­brigád tagjai közül csak az nem adott vért, aki kora, egészségi állapota miatt nem tehette. Adorján János, Hanesz Lajos, Balázs Gyula már több mint tíz alkalom­mal adtak vért. És persze, akárcsak a többiek, önként, térítésmentesen. Firtko Istvánná JÓL, HOLNAP MÉG JOBBAN • AZ IGAZGATÓ VÉLEMÉNYE • HOGYAN TELJESÍTIK A 100 0UU KORONÁS VÁLLALÁST? • PROBLÉMÁK ÉS SIKEREK Kettős feladat teljesítésére kell törekedniük ebben az öt éves tervidőszakban a Túrna nad Bodvou-i (tornai) cement gyár dolgozóinak. Egyik: a 2-es számú üzem felépítése. Másik: a minőség szüntelen javítása. Érthető tehát, hogy időszerű jelszó a cementgyárban: jól, holnap még jobban. A fiatalok szívvel-lélekkel magukénak vall­ják a jelszó igazát. Szavakkal és tettekkel egyaránt. Megkérdeztem Kebísek Old- rich mérnöktől, a gyár igazga­tójától: — Mi a véleménye a fiata­lokról? Ilyen választ kaptam: — Gyárunk évi termelésé nek értéke 165,3 millió korona. Ebből a fiatalok mintegy 20 százalékot mondhatnak magu­kénak. Főleg azok a fiatalok, akik a fő termelési ágazatban dolgoznak, vagyis közvetlenül a cement gyártásával, előállítá­sával foglalkoznak. Egyébként a fiatalokról, munkájukról csak elismeréssel szólhatok. Nekik köszönhető, hogy a villany- energia-megtakarítás terén je­lentős eredményt értünk el. Az igazgató véleményét alá támasztja az a tény, hogy egy év alatt több mint 2000 kWó árammal kevesebbet fogyasztot­tak a tervezettnél. A megta­karítás értéke 361455 korona. A fiatalok karbantartják a vil­lamos berendezéseket sőt, ar­ra is ügyelnek, hogy feleslege­sen ne kapcsoljanak be egyet­len villanyégőt se. A jelszó jegyében a SZISZ üzemi szervezetének legutóbbi gyűlésén a tagok nevében Sa- tanová Judita további vállalást jelentett be. A vállalás értéke 100 000 korona. — Hogyan teljesítik ezt? — kérdeztem. Válasz: — Pontosan felmértük a le­hetőségeket. Megállapítottuk a tennivalókat. Ezek a követke­zők: 50 000 kWó villanyenergia megtakarítása, tíz újítási ja­vaslat, 50 tonna acél- és vas­hulladék, valamint 1 tonna szí­nesfém összegyűjtése, 950 órás társadalmi munka. Nem kétséges, hogy a 77 ta­gú ifjúsági szervezet teljesíte­ni fogja ezt. a vállalást. A fia­talok három ifjúsági munkabri­gádot szerveztek, mind a há­rom kollektíva benevezett a megtisztelő szocialista munka­brigád címért meghirdetett munkaversenybe. Persze, bizonyos problémák gondot okoznak. A problémák egyikéről Kontúr Ernő, aSZISZ üzemi szervezetének elnöke szólt: — Három műszakban dolgoz­nak a fiatalok, és 25 km-es körzetből járnak be munkahe­lyükre. A szervezeti élet meg­szervezése terén okoz gondot ez a körülmény. Mégis sok sikeres akciót szer­veztek: Közös színház- és mo­zilátogatásokat, sportvetélkedő két, csereüdültetést. Az ifjúsági szervezetben végzett ió munká­jukért kitüntetést, könyvajándé­kot kaptak: Olejník Ondrej mérnök, Molnár Pál, Hajdú Irén, Vozár Anna, Laura Má­ria, Szepsi Pál, Kiss Sándor, Veszka Katalin. A SZISZ JB ál­tal meghirdetett versenyben az üzemi szervezetek közül pedig első helyezést ért el az ő szervezetük. A holnapra gondolva 8 fia­talt készítettek fel a pártba va­ló felvételre. Közöttük öt már párttagjelölt. A legutóbbi tag­gyűlésen Fecsu Gábor és Gás­pár György mérnök jelölését javasolták. Bízhatunk a cementgyári fia­talokban. Okos, szorgos, fele­lős gazdái a mának és a hol­napnak. Farkas Rózsa VERSENYEZVE A szocialista munkaverseny­nek 14 formáját érvényesítik a tlmaéei (tolmácsi) energetikai gépgyárban, s a munkaver­senybe eddig 4600 dolgozó kap­csolódott be. Kútny Pavol elv­társ, a szakszervezeti bizottság titkára elmondta, hogy legnép­szerűbb a szocialista brigádok mozgalma. A megtisztelő cím elnyeréséért 94 kollektíva ver­senyez, 39 munkabrigád már bronzérmet, 8 pedig ezüstér­met kapott. Szép sikert értek el a komplex ésszerűsítő mun- kahrigádok: az utóbbi három évben 2,1 millió koronás meg­takarítást értek el. A százez­resek mozgalmába eddig 109 dolgozó kapcsolódott be. Ök az utóbbi három évben 22,9 millió korona értékű megtakarítással dicsekedhetnek. Jelentős sikert értek el az újítók: tavaly 450 újítási javaslatot- adtak be az üzem dolgozói, s a beadott ja­vaslatok közül 228 alkalmazha­tó is, 186 javaslatot pedig már alkalmaznak. Az újítások, javas­latok egy év alatt 4,2 millió koronás megtakarítást eredmé­nyeztek. Benyák József ÖTLETESEK, ÜGYESEK A felvételen látható ifjú esztergályosok (balról jobbra) Lehotsk^- Ivan, Fekete József és Czirák Olivér, a SaTai (vág- sellyei) DUSLO nemzeti vállalat gépipari üzemének dolgo­zói, a szocialista munkabrigád tagjai valóban ötletesek és ügyesek. Miért? Sok olyan pótalkatrészt készítenek, ame­lyekért egyébként valutával kellene fizetni a külföldi cé­geknek. Alakéa Milan A szerző felvétele. Maguk készítenek pótalkatrészeket (A szerző felvétele). A LEGEREDMÉNYESEBB A Salai (vágsellyei) DUSLO nemzeti vállalat újítóinak tevé­kenysége valóban dicséretre méltó, hiszen az utóbbi idő­szakban 427 újítási javaslatot adtak be. Ezek közül 200-at már alkalmaznak is. A 200 újí­tási javaslat alkalmazása közel 9 millió évi megtakarítást je­lent. A legeredményesebb újí­tók egyike Hatala Rajmund mérnök, felvételünkön. A föld­gáz megfelelő alkalmazására vonatkozó javaslata nyomán évi 1 millió koronás megtakarí­tást érünk el. AfakSa Milan Az élvonalban Nem kétséges, hogy a KoSi- ce-vidéki járásban a 2500 la­kost számláló Poproé (Poprocs) község lakosai az élenjárók kö­zött vannak a társadalmi mun­ka terén. Bánik Ján, a hnb el­nöke, aki egyébként a jnb kép­viselője is, a társadalmi mun­ka értékelésekor ilyen adatok­ra hivatkozhat: a lakosok le­dolgoztak 76 000 órát, munká­juk nyomán 4,3 millió korona értékkel gazdagodott a falu. És sorolhatja: a szálló, a tor­naterem építésénél segítettek, bővítették a sportpályát, hogy a labdarúgók, a jégkorongozók és a röplabdázók számára is megfelelő legyen, négy autó­busz-váróhelyet, új hidat épí­tettek, parkokat, zöldsávokat létesítettek. Az sem kétséges, hogy a jövőben is az élenjárók között emlegetik majd ezt a falut, hiszen az NOSZF 60. év­fordulója tiszteletére ilyen vál­lalást jelentett be a hnb elnö­ke: a község lakosai társadal­mi munkában ledolgoznak 45 ezer 620 órát, hogy munkájuk­kal további 2,9 millió korona értéket nozzanak létre. IVÁN SÁNDOR Tessék várni! Néhány héttel ezelőtt hirtelen megbetegedtem. Egy késő éjjeli órában fáj­dalom hasított a szívembe. Hajnalban a feleségem mentőért telefonált. Így kerültem be Solniökáról I Szolnoeskáról) a Kráfov- sky Chlmec-i (királyhelme- cij kórházba. Ott gyorsan megvizsgáltak, azután gyógykezelni kezdtek. Két hétig feküdtem a kórház­ban. Utána a főorvos még egyszer alaposan megvizs­gált, s kijelentette: „Meg­gyógyult, mehet haza.“ Örömmel csomagoltam, de a nővér rám szólt: — Tessék várni! Majd én autóval küldjük haza. Nemsokára megérkezett a sofőr. Fogtam volna a táskámat, de odaszólt: — Tessék várni! Majd én viszem. Házunk elé ért az autó. A sofőr hozta utánam a táskát, s a kapuban megint megszólalt: — Tssék várni! Majd én nyitom. Az ajtó előtt is: — Tessék várni! Nem hangoztatta sem a főorvos, sem a nővér, a sofőr sem a jelszót: Ná­lunk, a mi társadalmunk­ban legfőbb érték az em­ber. Szavak nélkül adták tudtomra. Nem titkoltam vélemé­nyemet: politikai ismere­tekből, emberségből — je­lesre vizsgáztak. TÖTH ISTVÁN 1977. III. 6. o N C/3 Hatala Rajmund mérnök Bánik Ján hnb elnök

Next

/
Thumbnails
Contents