Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-27 / 9. szám
Momomotapától Zimbabwéig— ||. Az UDI különös körülményei • A miniszterelnök nyakkendője • Az amerikaiak meg az ENSZ-határozatok • Egy üzletember a bárban • A dohány és az ércek • Tárgyalások hadihajó-fedélzeten • Egy ellenzéki fehér politikus • „Áldozatokat kell hozniuk...” 1965. május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egyre növekvő nemzetközi felháborodás hatására határozatban kötelezte Nagy-Britanniát és az ENSZ valamennyi tagállamát: ne fogadják el a rhodesiai fehértelepes kormány esetleges egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát. Mindinkább világossá vált: a Brit Nemzetközösség többi tagállama semmiképpen nem hajlandó tudomásul venni mindazt, ami Salisburyban történt. Arra szorították Londont: mielőbb teremtsék meg a kibontakozás lehetőségét és 1965 júniusában a nemzetközösségi konferencia javaslatot is tett ebben a kérdésben. Ügy döntöttek: „alkotmá- nyozó konferencián“ kísérlik meg egy olyan új — természetesen még mindig a nemzetközösségbe tartozó — rendszer megteremtését, amely elismeri az afrikai többség jogait. A döntés egyik legérdekesebb része az volt, hogy az alkotmányozó konferenciára meg kell hívni a nemzeti felszabadító mozgalom képviselőit is. Néhány héttel később, augusztus 5-én Dar es Saalamban ülésezett az Afrikai Egységszervezet Felszabadítási Bizottsága. Az ülés a leghatározottabban felszólította az angol kormányt, hogy Rhodesiában — tekintet nélkül a fehértelepesekre — alakítsanak afrikai többségi kormányt. London hallgatott. Hallgatott akkor is, amikor ugyanennek az esztendőnek novemberében Ian Smith kormánya — mit sem törődve azzal, hogy a világközvélemény a legnagyobb felháborodással vette tudomásul ezt a lépést — a felszabadító mozgalom elleni fegyveres elnyomó hadjárat fokozásával egyidejűleg, egyoldalúan kikiáltotta az ország függetlenségét. Az afrikai országok követelésére azonnal összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa. 1965. november 20-án több napon át tartó rendkívüli ülés után — a Biztonsági Tanács határozatot fogadott el, amelyben elítélte Rhodesia függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Felszólították az ENSZ minden tagállamát: ne ismerjék el és ne támogassák a Smith kormányt, mert a rhodesiai fajüldözők hatalmának fennmaradása veszélyezteti a világbékét és a nemzetközi biztonságot. (Ez volt az első olyan ENSZ- határozat, amely megalapozta a Rhodesia elleni, később szinte minden területre kiterjedő embargót. De mint ahogy az első döntést, úgy a többi bojkotthatározatot sem tartották be a vezető imperialista országok.) Az ENSZ-határozat egyébként Nagy-Britanniát szólította fel elsősorban arra, hogy tegyen olyan intézkedéseket, amelyek az ENSZ alapokmányával egybehangzóan szavatolják a rhodesiai nép önrendelkezési jogának védelmét. Ebben a döntésben, amelyet egyébként 98:9 arányban 18 tartózkodással az ENSZ közgyűlés is elfogadott, tulajdonképpen az egész nemzetközi közvélemény akarata mutatkozott meg. Mégis: először is az Egyesült Államok tartózkodott attól, hogy radikális lépést tegyen az ENSZ-határozat végrehajtása érdekében, és a helyi, afrikai viszonylatban pedig a fasiszta fajvédelem afrikai bástyája, a Dél-Afrikai Köztársaság világosan lan Smith mellé állt. így került sor aztán arra, hogy 1970. mácius 1-én lan Smith megszakította az ország és az angol korona hivatalos kapcsolatait. Rhodesiából köztársaság lett. „A mosolytalan miniszterelnök“ mindenesetre azon a sajtókonferencián, amikor mindezt közölte a világgal, még a „Nemzetközösségi Öregfiúk Klubjának“ nyakkendőjét viselte... Az úgynevezett UDI — „Unilateral Declaration of Independence“ — az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat után és amikor tulajdonképpen már az ENSZ- közgyűlés által kimondott gazdasági szankcióknak térdre kellett volna kényszerítenie a fehértelepes kormányt, az még mindig dacolt a blokáddal és megalázó és szégyenletes megalkuvásokra is kényszerítette Londont. Wilson akkori brit miniszterelnök két alkalommal is egy-egy angol hadihajó fedélzetére hívta meg tárgyalásra Ian Smith miniszterelnököt. lan Smith fehértelepes-hadseregének újoncai a kiképzés befejezése utáni szemlén Az első hajó neve „Tigris", a második neve pedig a „Rettenthetetlen“ volt de a „rettenthetetlen brit oroszlán“ semmit sem tett a fehértelepes kormány ellen. Wilson is, Smith is hazatértek a hadihajóról, minden maradt a régiben. Egy amerikai lap az U. S. News and World Report ekkoriban egy riportban beszámolt arról, miként „sújtják a blokád-határozatok“ Rhodesiát. „Sok jel mutat arra, hogy most jobb a helyzet Rhodesiában, mint előbb: nagyobb lesz a kereskedelmi többlet. Salisbury egyik luxusszállójába a látogató csodálkozva tapasztalja, hogy az étterem zsúfolt, még hétfő este is, pedig ezen a napon általában mindenütt kicsi a forgalom a vendéglőkben. A táncparketten természetesen minden pár fehér és a legmodernebb táncokat ropják. A miniszoknya éppoly kurta itt is, mint Londonban ... a szálló bárjában egy amerikai üzletember italát felhajtva nak tartani. Vajon a végén mindent elveszítenek? ... A hadsereg parancsnoka; Walls tábornok, kijelentette: Elég erősek ahhoz, hogy széles körű WP offenzívával számolják fel a terroristákat. Egy egészen keménykezű politikus pedig azt javasolta, hogy ki kell füstölni a gerilláknak a határ túlsó oldalán levő búvóhelyeit és táborait ... Ami lan Smith-nek azt a legalább tíz évvel elkésett elhatározását illeti, hogy a feketéknek részt enged a politikai akaratformálásban, azáltal, hogy négy törzsfőnököt vesz be a kormányba — aligha jelentheti új korszak kezdetét. A rhodesiai fe- kete nacionalisták és a többi afrikai fekete politikusok a fehérek bábjainak nevezik a hagyományos törzsi vezetőket.“ A hamburgi újságírónő cikke elején még „terroristáknak“ majd „gerilláknak“ nevezi a rhodesiai szabadságharcosokat, de a későbbiek során már csak fekete nacionalistáknak mondja őket. A kialakult A ,,HMS FEARLESS", azaz a „Rettenthető!len“ nevű hadihajó, amelynek fedélzetén az angol miniszterelnökkel tárgyalt lan Smith kijelenti: „Szankciók? A mi társaságunknak Tokióban is van gyára, és onnan exportálunk Rhodesiának. De közvetlenül az Egyesült Államokból is exportálunk.“ Azt hinné az ember, hogy a szankciók miatt súlyosan érintett dohánytermelő nagybirtokosok a kormány ellen fordulnak. De ez nem így van. A legkülönbözőbb kerülőutakon el lehet adni a dohányt is. Ráadásul a rhodesiai érceket, az azbesztet, a rezet, a krómot és a vasércet kerülőút nélkül közvetlenül is lehet szállítani, mert a nagy vásárlók, mindenekelőtt az Egyesült Államok nem törődnek a határozattal — csak idegen származási papírokat kell beszerezni a szállítóknak. Ez pedig legfeljebb pénzkérdés ... A Rhodesiába látogató külföldi megvásárolhatja az amerikai és az angol benzint, a skót whiskyt, a legkülönbözőbb illatszereket, textilholmikat, cipőt... Nyugat-európai nagytőke segítségével rendkívül gyorsan fejlődik a rhodesiai feldolgozó- ipar. Néhány esztendő alatt 35—40 százalékkal növelték a termelést a textiliparban, a cipőiparban és a vegyiparban. Megteremtették az élelmiszeripar több olyan ágazatát, amelyek addig nem léteztek. A Dél- afrikai Köztársaságból is érkeztek a dollármilliók. Éppen azokban a- napokban, amikor az ENSZ egy újabb szankció-határozatot hozott, jelentették be, hogy egy új nikkelbánya beruházásaiból pretoriai tőkések mintegy 50 millió dollárt már elvállaltak. Az U. S. News and World Report azt is megírta: Ian Smith kormánya különböző adókedvezményekkel segített abban, hogy a nagybirtokosok az addiginál jóval nagyobb területen termeljenek gyapotot, kukoricát, földimogyorót, szójababot, mint addig és érdekeltté tette őket a szarvasmarhatenyésztésben is: élelmiszert jóval könnyebb volt eladni, mint dohányt ... A szankciók nem tudták megakadályozni a fehértelepes rendszert abban, hogy esztendőről esztendőre újabb és újabb elnyomó intézkedésekkel kísérelje meg visszaszorítani a nemzeti felszabadítási mozgalmat. Tizenegy esztendővel azután, hogy az első ENSZ-döntést meghozták Rhodesia ellen, 1976 májusában ezt írta rhodesiai beszámolójában a hamburgi Die Zeitben Marion Dünhoff: „A fehér rhodfsiaiak ellenzik azt, hogy döntő engedményeket tegyenek a fekete többségnek. Mindent meg akarkép akkor válik teljessé, amikor találkozik az ellenzék — a fehér ellenzék! — egy^k vezetőjével, Tim Gibbs- szel. Tim Gibbs pártja 1974-ben a választásol JA a szavazatok 19,5 százalékát kapta meg, de a Ian Smith által megszerkesztett ügyes választási törvény lehetővé tette a kormány számára, hogy Gibbs pártjának ne kelljen egyetlen mandátumot sem adnia. Gibbs 1976 májusában azt mondotta a hamburgi újságírónőnek, hogy „azonnal, lehetőleg még ma ki kell küszöbölni mindenféle diszkriminációt“. S aztán hozzátette, hogy a szükséges politikai változásokat, amelyeket megnehezítenek a fehérek mély gyökereket vert előítéletei, akkor talán még meg lehet valósítani úgy, hogy még a fehérek is itt maradnak. Az ellenzéki vezető hozzátette, hogy ha ez nem történik meg, akkor „mindennek vége“ és a fehéreknek távozniok kell Salisburyből. „Amikor 15 évvel ezelőtt első ízben jártam Rhodesiában, éppen a London égisze alatt tető alá hozott alkotmányt fogadták el. Ez azt irányozta elő, hogy a fehéreket és a feketéket közös listán kell választani. Ez így volt gyakorlatilag is egészen addig, amikor lan Smith egyoldalúan kihirdette az ország függetlenségét. Aztán új alkotmányt dolgoztatott ki, s ez olyan természetű, amely megakadályozza, hogy az ország fekete többsége felkészüljön a kormányzás nyugodt átvételére. Smith szeretne mindent megtartani, semmit sem szeretne megosztani és most talán mindent elveszít... A fehér rho- desiaiak szívósak. Kemény, elszánt emberek, akik nem különösen gazdag fantáziájúak és ráadásul teljesen apolitikusak. Fele részük csak a második világháború után vándorolt be ide különböző európai országokból és Dél-Afrikából. Az ország állampolgárai mintegy 40 százalékának idegen, tehát nem rhodesiai útlevele van ... Olyan politikus kellene itt Rhodesiában, aki megmagyarázná polgártársainak — ha tovább is fenn akarnak maradni, áldozatokat kell hozniok. De nincs ilyen politikus. Csak lan Smith van. És lan Smith-nek befolyása van, de belátása nincs“ — írta 1976 májusában Marion Dünhoff. Akkor, amikor már az amerikaiak is közbeléptek a fehértelepes kormány amerikai tervvel való átmentése érdekében. G. M. (Folytatjuk) 1977. If. 27. N C/2
