Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-30 / 5. szám
D újszú 19 77. I. 30. ÖREGSÉG (Szél Ferenc felvétele) □ □ □ „Egyszer aztán az esti etetésnél azt mondtam az elnöknek: Te, Jóska, nézzél valaki után a helyembe. Nekem már letelt. Ahogy gondolja, István bátyó, nem hajtja el magát innen senki, mondta akkor a Jóska. Hiszen tudom én, tudom, már miért is hajtana, de ha letelt, hát letelt. Nyugdíjas paraszt! ... Szegény öregapám forog a sírjában. Aztán ha elhiszi, ha nem, bele is betegedtem a nagy jólétbe. Pedig ez a Jóska gyerek még a fürdőt is elintézte. Meglátja, bátyó, micsoda helyre menyecskék masszírozgatják majd a derekát, mondta. Nem mondhatom, hogy rossz volt. Miért is lett volna? Igaz, reggel négykor már fenn kukorékoltam, éjszaka csak forgolódtam az ágyon, még lázam is lett. Az orvos azt mondta, hogy láz szokott lenni, egy kis hőemelkedés, ha kórházba kerül az ember. Talán úgy illendő, hogy láz is legyen. Hát igyekeztem is haza. Egy szép napon aztán bementem a Jóskához. Mondom neki: Te, Jóska, nem akadna nekem valami kis munka? Nem nagyon bánom, milyen, nem válogattam én soha. Ez a Jóska csak somolygott az orra alatt. Hát hogyne „Három esztendeje nem rendelek. Valamikor régen úgy szokták mondani: A doktor a pokolban is doktor! Hát miért ne lenne doktor nyugdíjas korában? Régi betegeim gyakran felkeresnek. Megszoktak, bíznak bennem, kikérik a tanácsomat. Receptet nem írok, sokszor nem is lenne rá szükség. Az orvosnak a szava is gyógyít. Fiatalabb, még aktív kollégáimnak bezzeg nem futja az idejéből, hogy egy-egy idős nénivel, akinek ugye már mindene fáj, félórákat is elbeszélgessenek. Tele a váróterem, mindenki siet, a rendelőben nincs helye a csevegésnek. Egész napokat töltök az aggok otthonában. Besegítek a kollégáknak. A Vöröskeresztben előadásokat tartok, de előfordult, hogy a Nőszövetségtől, ifjúsági szervezetektől is kapok meghívást egy-egy estére, délutánra. Sokszor kérdik tőlem, vajon mi a hosszú élet titka, mert hogy rám senki -se merné mondani: hetvenéves múltam. A mértékletesség, szoktam válaszolni. Mindenben. És ami talán még fontosabb: a bölcs derű, az ember belső békéje, kiegyensúlyozottsága. Mosolyognak, kételkednek, látom, nem hisznek nekem. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy mi orvosok valami csodaszereket használunk az öregedés ellen. Pedig nem így van. Sajnos, sokan közülünk ugyancsak megviselt idegekkel, különböző betegségekkel küszködve érik el a nyugdíjkorhatárt. Az előbb már mondottam: az orvos a pokolban is orvos! Így azután nekünk nyugdíjas korunkban is köny- nyebb hasznossá tenni magunkat. Ez szintén olyan dolog, amely a hosszú élet titkaj közé tartozik. Csak a tétlenséget ... azt ne!“ □ □ □ „Valahogyan úgy érzem, hogy ismét anyuka lettem. Ferike, a negyedik unokám, még pőlyás. Az egyszer igaz, hogy saját gyerekeimre nem futotta ennyi az időmből. Most más. Sőt, mozgatom az öreget is, legalább vén fejjel megtanul bevásárolni. Dör- mög, mireg-morog, hogy sokan vannak a boltban, várni kell, de látom, azért szívesen csinálja, jobban telik a napja. Az én napjaimról nem is szólva. Higgye el, három-négy csemete körül van mit tenni. Az egyik ezért visít, mert éhes, a másiknak a leckéjét kell ellenőrizni, szóval, gond ez mindenképpen. És felelősség. Mert ugye mit mondanék az anyjuknak, apjuknak, ha valami érné őket. Ettől félek a legjobban. Ferikét az édesapja hozza reggel hatra. Fái hétre jár munkába, útba esik neki. Tibor már nagyfiú, szeptemberben iskolába megy, ő fél hétre, hétre érkezik, egyedül. Büszke is az önállóságára nagyon. Vele már köny- nyebb, naphosszat a nagyapja nyomában van. Évike, a kislányunk, ő a nagymamié. Megterít az ebédhez, segít elmosogatni, úgy nevelem, hogy házias legyen. Már egészen ügyesen köt, horgol. Hát arról szó sem lehet, hogy valamit elfogadjunk a gyerekektől. Annak idején, amikor kirepültek, nem sokat nyújthattunk nekik, most pótoljuk. Szép nyugdíjat kapunk mind a ketten. Az öreg időnként még el- eljárogat dolgozni, behívják az üzembe néhány hétre, hónapra, ha rá kell hajtani. Az öreg szaki mindig jól jön a háznál. így aztán még hozzá is keres a nyugdíjhoz. Sokan talán el sem hinnék, menynyire érdekes megfigyelni ezeket az apróságokat. Magamban úgy összeha- sonlítgatom őket a szüleikkel. Mi a közös bennük, mi az eltérő. Egy-egy mozdulat, fintor ... kísértetiesen hasonlítanak a szokásaik is. Az édes szülő ezt nem veheti észre, ez a nagymamák előjoga. Unokák! Én el sem tudom képzelni, hogyan lenne nélkülük?“ □ □ □ Kérdő- és felkiáltójelek. ? 1 ? !• önmagunkban keressük a választ! Meddig élet az élet, mikor élet az élet, miért élet az élet? Az öregség szorongó pillanataiban se feledjük: a vonuló felhők mögött, a gomolygó felhők felett kristálytisztán feszül a végtelen égbolt. BALOGH P. IMRE Monológok kérdő- és felkiáltójelekkel .....aztán elérkezik az a bizonyos na p. A kollégák arcán ünnepélyes meghatottság, bejön a titkárnő és azt mondja: Gyuri bácsi, az igazgató elvtárs kéreti! Az igazgató elvtárs irodájában minden a feje tetején áll, az asztalon szendvics, italok, virág; a szakszervezet elnöke papírt szorongat a kezében, a pártelnök valami csomagot. Keresetlen szavak, jókívánságok, ajándékok, kézszorítások, százasokkal béléit boríték. Az ember hirtélen fel sem fogja, vajon mi történik, pedig már hetek, hónapok óta készült erre a napra, már régen kiszámította, mennyi lesz a nyugdíja, eltervezte, hogyan rendezi be az életét, hogyan teszi magát hasznossá, mivel tölti a pihenés napjait? Az elején még csak megy valahogyan, tesz-vesz az ember a ház körül, levelet ír régi katonabarátjának, az idők folyamán elfelejtett, de most egyszeriben az emlékek mélyéből felbukkanó távoli rokonainak. írnivaló akad bőven, évtizedek hordalékát hordjuk magunkban. Események, gondolatok, múltból visszatérő kikerekedő történetek kavarognak színes ösz- szevisszaságban. Lassan aztán alábbhagy a levelezési láz, talán már írni sincs mit, a múlt aranybányája kime- Ttilt, a jelen sivár szürkeségben ful- doklik. Persze, itt a család, a gyerekek, az unokák. Gyerünk, pótoljuk, ami pótolható, most már futja az időből hosz- szú sétákra, bábszínházra, állatkertre. Tényleg, mi lenne, ha váltanék horgászengedélyt, a srácoknak biztosan tetszene. Be szék idők is voltak azok, amikor nagyapámmal a Duna holt ágai mentén tjarangoltunk naphosszat. Talán igaz sem volt. Mégis hiányzik valami. Pedig az egészség is szolgál, anyagi gondokkal sem kell küszködni, a gyerekek figyelmesek, az unokák vidám zsivaja felveri a házat, naponta rablóhad- járatót indítanak az éléskamra ellen, a halak is jól harapnak!... És mégis hiányzik valami. Lehet, hogy irigy- gyé váltam? Hogy irigylem fiamtól a reggeli loholást, az állva, sebtében bekapott reggelit, kisunokám homlokáról a mókás, ráncba futó gondot, mielőtt elindul az iskolába? Hát lehet ez? akadna, mondta. Megtett éjjeliőrnek az istállókhoz. Azóta nem is panaszkodhatok, a derekamból is kiállt a fájás. Még hogy nyugdíjas paraszt... hát látott ilyet a világ?“ □ □ □ „Nem, azt nem mondhatnám, hogy féltem a nyugdíjazástól. Ez az élet rendje, adjunk helyet a fiataloknak. Egy baj volt csupán: egyedül maradtam, akár a kisujjam. Gondoltam egy merészet és megnősültem. Ne gondolja, nem hirdetés útján, annyira nem álltam rosszul. Az én lakásomat eladtuk, abból lett a Trabant, megtakarított pénzünkből helyrepofoztuk a feleségem házát, bekerítettük a kertet. Hogy őszinte legyek, be kell vallanom: nem értettem én a kertészkedéshez egy mákszemnyit sem. Megtanultam. Szakfolyóiratokból, könyvek bői, a szomszédoktól. Kivágtam a ki- vénhedt szilvafákat, a meddő körte- és almafákat, aztán gyerünk! Szőlő, őszibarack, eper, zöldség, szóval minden megtalálható ezen a négy-öt áron, akár a paradicsomban. Barátaim ugyancsak csodálkoztak, hogy nősülök. Én-voltam az agglegény-klub díszelnöke. A legagglegé- nyebb agglegény. Gondoltam, vénsé- gemre megpróbálom a házaséletet, nagy baj már nem érhet. És sikerült. Fiatalodtam vagy tizenöt esztendőt. A feleségem, Erzsiké, még dolgozik. Két éve van hátra a nyugdíjig. Addig is ellátom a háztartást, elvégre gyakorlatom — az van. Ügy tervezzük, hogy a megtakarított pénzünkből utazni fogunk. Élvisz bennünket a Trabant akar a világ végére is. Nem igaz, hogy a nyugdíjas ember nem teheti magát hasznossá, hogy félre van állítva. Más kérdés, vajon van-e ambíciója? Az évzáró taggyűlésen engem választottak a kertészek szövetsége elnökének. Nem éppen kis gond, facsemetét, műtrágyát, komposztot, permétezőszereket kell beszereznem, szakelőadókat biztosítanom, de vállaltam. Szervezni, intézkedni mindig szerettem.“ □ □ □
