Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-07 / 338. szám, szerda
A Szlovák Specialista Köztársaság népgazdasága 1978« évi fejlesztésének fő feladatai Nagy igények az építőiparral szenten Elvtársak, nz építési beruházás a tervnek az a része, amely arra késztet bennünket, hogy ne- csak a jelenbe tekintsünk, hanem a 6. ötéves tervidőszak horizontja mögé is. Ennek a területnek nagy figyelmet szentelt a CSKP XV. kongresszusa, az SZLKP kongresszusa, valamint a Központi Bizottság ülései is. Annak ellenére, hogy itt fokozatosan elértünk néhány részlegeredményt, úgy látjuk, a további sikeres fejlődés döntő fontosságú tartalékai elsősorban a munka megjavítása a beruházási tevékenységben és a kivitelező szervezetekben van. Nem törődhetünk bele abba, hogy társadalmunk számára jelentős értékek vesznek kárba a koncepciók és a tervek átdolgozása, a létesítmények megkésett átadása, a tervezett paramétereknek és . a termelés minőségi szintjének meg nem tartása következtében. Ezeknek a fogyatékosságoknak okait tüzetesen elemeztük az SZLKP Központi Bizottságának az építőipar továbbfejlesztésével és az építési beruházások biztosításával foglalkozó ülésén. A jóváhagyott határozatok a beruházóknak, a tervezőknek, az építőipari munkálatok és a gépipari berendezés kivitelezőinek kijelölik e fogyatékosságok leküzdésének útját. Ebből kiindulva, az 1978. évi terv az anyagi erőforrásokat az építkezés meggyorsítására, nyomatékos hangsúllyal az ál- - lami terv kiemelt feladataira és azokra az építkezésekre összpontosítja, amelyek befejezésének és üzembe helyezésének határideje az 1978—1979- es évekre esik. A terv ezzel egyidejűleg a beruházási eszközöket a 2 millió koronán aluli építkezésekre és az építkezési költségvetésekre be nem foglalt gépekre összpontosítja, hogy nagyobb hatékonyságot érjünk el a termelőtevékenység koncentrálásával. Továbbá összpontosítja őket a progresszív korszerűsítésre, az átépítésre és általában a gyorsan megtérülő akciókra. A következő esztendőben megkezdjük néhány nagy létesítmény építését, amelyek igen fontosak Szlovákia további gazdasági fejlődése, s az egész népgazdaság szükségleteinek kielégítése szempontjából is. Ide tartozik elsősorban a dunai vízierőmű-rendszer, amelyet a Magyar Népköztársasággal együtt valósítunk meg. Olyan létesítményről van szó, amelynek jelentősége a korlátozott tüzelőanyag-energetikai források feltételei között, a Duna energetikai potenciáljának fel- használása szempontjából megnőtt, s amely egyidejűleg további fontos eredményekkel Jár a Csallóköz árvíz elleni védelmében, a hajózási feltételek tökéletesítésében és az üdülési lehetőségek bővítésében. Fontos akció a ružomberoki szulfát cellulózgyár építése is, ami lehetővé teszi számunkra a fa, főleg az eddig elégtelenül értékesített lombfa fel- használását. Ezzel fogjuk helyettesíteni a már valóban kimerülőfélben levő nyersanyagalapokat és a dolgozók számára, akik Igazán nehéz feltételek között dolgoznak, jó és kulturált munkafeltételeket teremtünk. A terv szerint 1978-ban 16 kiemelt és 39 központilag figyelemmel követett építkezést kell befejeznünk. Rendkívüli figyelmet fordítunk valamennyire, de főleg azokra, amelyek már az első félévben erőforrásaink gyarapításával hozzájárulnak a termelés tervezett fejlesztéséhez, a hazai piacra és a kivitelre szánt gyártmányok előállításához. Ez idén problémák fordultak elő a komplex lakásépítésben. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy fokozott figyelmet szenteljünk ennek a szakasznak, a lakások, valamint a járulékos beruházások építése folyamatos megkezdésének és átadásának. Ehhez már a nemzeti bizottságoknak meg kell teremteniük a feltételeket az idejében történő és komplex területi-technikai és tervezési előkészületekkel. Az építőipari tárcától hatásosabb intézkedéseket várunk el, főleg az új lakástípusokat előállító panelgyárakban, a termelési feladatok teljesítése, valamint a járulékos beruházások progresszív technológiája anyagi alapjának bővítésében. Tudatában vagyunk annak, hogy a jövendő esztendő építési beruházásának feladatai nagy igényeket támasztanak az építőiparral szemben. Az alapvető építőipari termelés 7,2 százalékos növekedése mellett, a beruházási terv orientációjának megfelelően, strukturális változások következnek be, amelyek a legjelentősebbek lesznek a 6. ötéves tervidőszakban, amikor is a járulékos beruházásoknak 18 százalékkal, az építőipari termelésnek 16 százalékkal kell növekednie. A probléma súlypontja, hogy növekszik a lényegesen munkaigényesebb és csökken a kevésbé munkaigényes építőipari termelés, például a termékvezetékek építése esetében. Az építőipari tárcának, a vezér- igazgatóságoknak és a vállalatoknak is ennek a strukturális fejlődésnek megfelelően, teljes komolysággal és adekvát rugalmassággal át kell csoportosítaniuk az erőket, a technikát és az embereket és célszerűen át kell irányítaniuk a tervben megszabott eszközöket. Az építőiparnak jobban a kezére kell játszaniuk az alszállítóknak is, akiktől elvárjuk kötelességeik következetesebb teljesítését. Az építőipari munkálatoknál erélyesebben kell megoldani az építőipari elemekkel, a kővel, a burkolatkővel, csempével kapcsolatos problémákat és célszerűen kell gazdálkodni a rendelkező erőforrásokkal, nehogy azok, főleg a legfontosabb építkezéseken, hiányozzanak. Ezzel összefüggésben biztosítani kell Losoncon (Lučenec) a csempét előállító gyár gyors üzembe helyezését és a termelés felfutását, intenzíven folytatni kell a járulékos beruházások és az ipari létesítmények számára az építőipari elemeket előállító létesítmények bővítését és korszerűsítését. Pveljiik a munka hatékonyságát és javítsuk minőségét Elvtársak, mai ülésünkön is újra emlékeztetnünk kell a CSKP XV. és az SZLKP kongresszusán Bratislava, az SZSZK fővárosa építési beruházása biztosításával kapcsolatos feladatok teljesítéséért járó magas fokú politikai felelősségre. A 6. ötéves terv feladatait az első két esztendőben nem teljesítették megfelelőképpen. Szükséges az, hogy a beruházók és a kivitelezők egyaránt teljes pártos felelősséggel újra átértékeljék a megrendelői-kivitelezői kapcsolatokat, tekintetbe véve a tervezési és a területi előkészítés helyzetét és nagyobb feladatokat vállaljanak nemcsak az új, hanem a befejezetlen építkezéseken Is, ilyformán megteremtve a város folyamatos építésének feltételeit. Ezzel összefüggésben külön kiemeljük azt a szükségszerűséget, hogy Bratislava számára teljes mértékben biztosítsák az építőipari kapacitás átdiszpo- nálását, mert különben nem teljesíthetőek az 1978-as esztendő és az egész 6. ötéves terv feladatai. Ezért szorgalmazzuk azt, hogy az illetékes állami és pártszervek a központban, a kerületekben és a járásokban ezzel a kérdéssel szeriőz módon foglalkozzanak és megteremtsék az átdiszponálásnak olyan feltételeit, amilyeneket az SZSZK fővárosának jelentősége megkíván. Ezzel egyidejűleg szorgalmazzuk azt, hogy Bratislava az SZSZK fővárosa nemzeti bizottságának kommunistái kezdeményezőbb&n és színvonalasabban, megfelelő időelőnnyel betöltsék az összes munkálat egyeztetőjének és szervezőjének szerepét. Elvtársak, a mind bonyolultabb külgazdasági kapcsolatok és az igényesebb hazai piac, a tüzelőanyag-energetikai komplexumnak és a munkaerőforrások határszabó tényezői számos bonyolult probléma elé állítanak bennünket. Megoldásuknak nincs más módja, mint az a szigorú követelmény, hogy mozgósítsunk minden potenciális tartalékot és jóval gazdaságosabbá tegyük az egész újratermelési folyamatot — érvényt szerezve a XV. kongresszus Irányvonalának, növeljük minden munka hatékonyságát és javítsuk minőségét. Ezért a 6. ötéves terv minőségi feladatainak teljesítésében fordulatot kell elérnünk és gyorsan be kell hoznunk a lemaradást. Ennek szellemében dolgoztuk ki az 1978. évi tervet és az 1979-es esztendő irányelvét. A jövő esztendőben az anyag- költségek hányadának 0,61 százalékkal, az összköltségeknek 0,79 százalékkal kell csöken- niük, miközben a termelés jövedelmezősége 8,99 százalékkal kell hogy növekedjék, ami a jelenlegi helyzethez képest csaknem 1 pontos növekedés. A munka jelentékeny javulásával számolunk a készletek fel- használásában is, amelyeknek forgalmát csaknem egy nappal kell meggyorsítani. E feladatok teljesítése szoros kapcsolatban áll a strukturális változások végrehajtásával, a megoldott kutatási és fejlesztési feladatok termelési alkalmazásával, az ésszerűbb munkaerő-gazdálkodással, az állóalapok kihasználásának fokával és a rendkívül gazdaságos anyagi fogyasztással. Ez azonban egyidejűleg megkívánja az irányítás minden szintjén a döntés és az irányítás folyamatainak lényeges minőségi tökéletesítését, az árak, az erkölcsi és az anyagi ösztönzés és a felelősségrevonás racionálisabb alkalmazását, a dolgozó kollektívák és az egyének kezdeményezésének fejlesztését. Munkánkban céltudatosabban és okosabban kell alkalmaznunk a fennálló irányítási rendszer pénzügyi-gazdasági eszközeit, s ezzel egyidejűleg meg kell változtatnunk a kollektívák és az egyének munka- eredményei értékelésének módját is. A személyi és a vállalati anyagi érdekeltségben növelni kell a minőségi mutatók súlyát. A minisztériumok és az irányítás középső láncszemei az eddiginél jóval nagyobb figyelmet szenteljenek a veszteséges és a lemaradó vállalatoknak. Ez idén érvénybe léptek az új nagykereskedelmi árak; jobban kell felhasználnunk ismérvi szerepüket a döntés folyamataiban és főleg ösztönző funkciójukat, hogy hatékonyabban fejlesszük és gazdaságosabbá tegyük a termelést, javítsuk a minőséget és meggyorsítsuk a műszaki fejlődést. Annak tudatában tűzzük ki ezeket az igényes feladatokat, és annak tudatában vállaljuk őket, hogy teljesítésük a XV. kongresszuson meghatározott gazdasági és társadalmi fejlődés céljai elérésének egyetlen lehetséges útja. E nagy célok elérése, az állampolgárok millióinak teljesebb és gazdagabb élete érdekében, a dolgozók bizalmára, aktivitására és kezdeményezésére támaszkodva, szervezett és szívós harcot kell folytatnunk az 1978. évi állami népgazdasági terv feladatainak teljesítéséért. Figyelmünket már most, a terv lebontása idején, s azonnal a jövő év kezdetétől, megvalósítása folyamatában, összpontosítjuk azokra a kulcsfontosságú, döntő jelentőségű feladatokra, amelyeket Hűla elvtárs a CSKP Központi Bizottsága 9. ülésén elhangzott beszámolója zárórészében összegezett, s amelyeket kiemel a CSKP Központi Bizottságának határozata. Tudjuk, hogy ezeket a feladatokat bonyolultabb belső és külső feltételek között kell teljesítenünk. Meggyőződésünk azonban, hogy megbirkózunk velük, ha annak tudatában fogunk dolgozni, hogy teljes mértékben felelünk a XV. kongresszuson jóváhagyott program megvalósításáért, annak a programnak a megvalósításáért, amelyet támogat munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk és értelmiségünk. Az új, igényes feladatokat teljesítjük, ha minden kommunista — külünösképpen az irányítás minden láncszemének dolgozói — pártós elvszerűséget tanúsít a problémák megoldásában, a társadalmi érdekek és szükségletek érvényesítésében és kielégítésében, ha céltudatosan és felelősségteljesen kiküszöböljük a munka gyönge pontjait, fáradhatatlanul leküzdjük a nehézségeket, ha erélyesen és szívósan harcolunk a fogyatékosságok, a visz- szás jelenségek, az olyan megnyilvánulások ellen, amilyen a felelőtlenség, a közömbösség, az ügyeskedés, a tunyaság, az átlagosság és az önelégültség iránti hajlam. Megvalósítjuk az 1978-as esztendő igényes tervfeladatait, ha személyes példaadásunkkal és áldozatkész munkával elérjük a termelési és más alkotó kollektívák szervezettségének magas fokát, ha megszilárdítjuk a munka- és a technológiai fegyelmet, élén állunk a termelés hatékonyságáért és a munka jó minőségéért, az alkotó kezdeményezés, a szocialista munkaverseny és az újítómozgalom fejlesztéséért, a tudományos-műszaki haladás érvényesítéséért vívott harcnak. A feladatok teljesítése döntő fontosságú feltételeinek egyike az irányítás hatékonyságának növelése. E tekintetben az elmúlt években megalapozott feltételeket hoztunk létre azáltal, hogy az egész irányításban, — a kormánytól és a minisztériumoktól kezdve, a vezérigazgatóságokon és a vállalati vezetőségeken át, egészen az üzemekig és üzemrészlegekig — felkészítettük és széthelyeztük a szakképzett dolgozókat. Az igényes feladatok és hozzáértő teljesítésüknek sürgető volta kifejezetten kikényszeríti a munkastílus megváltoztatását, hangsúlyt helyezve a problémák cselekvő megoldására. Szótlanul nem térhetünk napirendre a formális megközelítés, a papírháború, a sürgető megoldást követelő kérdések alibista és bürokratikus átruházásának és elodázásának esetei fölött. Nem kevés olyan valóban szocialista vezető dolgozónk van, akik a gyakorlatban beváltak és jó eredményekkel bizonyítják, hogy elsajátították a lenini munkastílust. Sajnos, azonban elég sok példát hozhatnánk fel a közömbösségre, a passzív kivárásra, a nehézségek siránkozó regisztrálására, a túlzott elővigyázatosságra és az azzal kapcsolatos hajlandóság hiányára, hogy megbirkózzanak az akadályokkal. Tegyünk meg mindent a jövő évi terv sikeres teljesítéséért Céltudatosan és felelősségteljesen minden munkahelyen Tisztelt elvtársik, a jövő esztendei terv azért oly rendkívül fontos, mivel feladatainak megvalósításától függ jelentős mértékben az egész 6. ötéves terv teljesítésa Ismét hangsúlyozzuk: a feladatok annyira igényesek, hogy sorainkban nincs helye a tunyaságnak, a könnyű, gondtalan életnek. Aki e feladatok megvalósításáért nem vállalja a harcot — amint azt Husák elvtárs hangsúlyozta —, annak semmi joga sincs vezető posztot betöltenie. Ebből a szemszögből kell értékelnünk az emberek munkáját az irányítás minden fokán, kiválasztani, felkészíteni és széthelyezni a kádereket úgy, hogy az irányítás minden szintjén politikailag fejlett, szakmailag felkészült, az új feladatok teljesítésére képes morális emberek dolgozzanak. Pártunk, szervei és szervezetei teljes támogatásban részesítik azokat a dolgozókat, akik konkrét munkájukkal bizonyítják a szocializmus iránti cselekvő viszonyukat. A feladatok mind igényesebbek, de mind képesebbek vagyunk megvalósításukra is. Elsősorban a párt erejére, egységére és akcióképességére, tagjai öntudatosságára és elszántságukra támaszkodunk, hogy áldozatkészen munkálkodnak a XV. kongresszus programjának teljesítésén. Átléptük annak az időszaknak küszöbét, amelyben a párt szervezetei és szervei arra készülnek, hogy az évzáró taggyűléseken és a pártkonferenciákon értékeljék minden kommunista hozzájárulását a XV. kongresszus határozatainak megvalósításához. A jó eredmények becsületes értékelése, a munka fogyatékosságaival kapcsolatos bírálat és önbírálat ösztönözzön minden kommunista, a párt minden szervezete és szerve aktivitásának növelésére. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a CSKP KB 9. ülésének és a mi mai tanácskozásunknak határozatai eljussanak minden alapszervezetbe, azokat ott alkalmazzák az üzem, a vállalat, a község, a járás és a kerület konkrét feltételeire, s ösztönözzék az egész pártot, vezetésével pedig minden dolgozót, a kitűzött célok eléréséért vívott további küzdelemre. Átlépjük annak az esztendőnek küszöbét, amelyben ünnepelni fogjuk a Győzelmes Február 30. évfordulóját. A munkásosztály és a dolgozó nép akkor tette szabaddá a szocialista lelenhez vezető utat. Örömmel fogadjuk az élenjáró kollektívák és egyének hazafias kezdeményezését, akik a Nagy Október 60. évfordulója alkalmából kibontakozott alkotó kezdeményezés eredményeinek továbbfejlesztésére törekedve, az 1978-as jubileumi esztendőt a tervfeladatok teljesítésével s túlteljesítésével, a termelésben, a kutatásban, az iskolaügyben, a kultúrában, az egészségügyben, a városok és a falvak fejlesztésében színvonalas munkával és jobb eredményekkel akarják köszönteni, ürömmel fogadjuk a szakszervezet és a SZISZ tagjainak, a nőszervezetnek és további társadalmi szervezeteknek, mindazoknak kezdeményezését, akik azzal az elhatározással vállalják az új feladatokat, hogy munkájukkal becsülettel részt vesznek a közös mű megvalósításában. Engedjék meg, elvtársak kifejezésre juttatni azt a meggyőződést. hogy a CSKP KB vezetésével az SZLKP Központi Bizottsága, a kerületi és a járási pártszervek, a párt alapszervezetei, a Nemzeti Front szervezetei, a kormány, a nemzeti bizottságok, a képviselő- testületek vállvetett igyekezetével. a szocializmus ügyéhez és a hazánkhoz hű állampolgárok támogatásával mindent megteszünk az 1978. évi terv sikeres teljesítéséért, csehszlovák szocialista hazánk további fejlesztéséért, közös boldog és békés életünkért. (Köztescimek: ÜJ SZŐ