Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-03 / 334. szám, szombat
MINDENT A MAXIMAUS NYEBESEGERT! A nemzetközi monopóliumok nyereséghajszájónak káros következményei Nemzetközi monopóliumok — úgy is nevezhetnénk őket, mint a tőkés világ gazdasági és pénzügyi életét átszövő speciális maffiát. Sőt, ezek a nemzetek feletti társaságok — mint számos példa bizonyítja — a nyugati országok vezető politikai köreivel összefonódva jelentős mértékben befolyásolják a nyugati országok kormányainak politikáját. A militarizáció, a gazdasági válság tünetei, a munkanélküliség, az infláció, a gazdasági növekedés visszaesése — mind-mind olyan kísérőjelensége a Lökés világ- gazdaságnak, amely a multinacionális monopóliumok tevékenységének törvényszerű „eredménye“. Egyúttal ezek a negatív válságtünetek bizonyítékai annak is, hogy a monopóltőke képtelen a nyugati társadalmak gazdasági problémáinak átfogó megoldására. Éppen ezért hirdette meg a Béke-világtanács az elmúlt napokban a nemzetközi monopóliumok tevékenysége elleni harc hetét. A Béke-világtanács felhívása, amely leszögezi, hogy a monopóliumok felforgató, anarchiát okozó tevékenysége ellen határozott, szervezett, egységes nemzetközi fellépés szükséges, egyenesen veszélyesnek minősíti a monopóliumok gátlástalanul önző magatartását. Felhívja a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg a monopolista körök uralják a tőkés világ- gazdaságot, nincs reális lehetőség a hatvanas évek végétől húzódó, immár tartóssá váló általános gazdasági válság megfékezésére. Mert a monopóliumok tevékenységének alapmotívuma — mint azt már Lenyugati országokban a lakosság elenyésző hányadának, mintegy 5—6 százalékának kezében van a tuljadon 80—85 százaléka. A nemzetközi monopóliumok tehát hatalmas gazdasági erőt képviselnek. Ezt bizonyítják a statisztikai adatok is. Például a General Motors amerikai nemzetek feletti társaság évi forgalma 11970-ben 24,30 milliárd dollár volt, vagyis csaknem 4 millió dollárral több, mint Svájc évi kereskedelmi forgalma. A Ford Motor társaság 14,98 milliárd dollárnyi évi forgalma megegyezik Jugoszlávia évi kereskedelmi forAmíg a hadiipari monopóliumok milliárdos tételekre szóló megrendeléseket kapnak a Pentagontól, melynek jellegzetes ölszögű épülete a képen látható ... ..addig az USA haladó, békeszerető erői a Fehér Ház előtt tüntetéssel tiltakoznak a. neutronbomba és más tömegpusztító fegyverek gyártása ellen (Telefoto: CSTK — AP TASZSZ / MTI j nin is az imperializmus alapvető sajátosságainak tanulmányozása során megállapította — a maximális nyereség elérése. Emellett csak másodrendűéit a munkabiztonsági intézkedések, az ország általános gazdasági helyzete és a munkás megélhetési lehetőségei... Ezért a Béke-világtanács felhívása «zt is egyértelműen leszögezte, hogy a monopóliumok fékezói u társadalmi előrehaladásnak, negatívan befolyásolják a tőkésországok gazdasági életét és a gazdasági szerkezetet, valamint tevékenységük károsan hat a munkás- osztály helyzetére. Egyetlen „pozitívuma“ van a monopolstruktúrák kialakulásának a tőkés társadalmakban: olyannyira fokozódik a termelés összpontosulása egy kis csoport kezében, hogy ez megteremti a monopolista tulajdonban levő vagyon államosításának előfeltételeit. Persze, a magántulajdon kisajátításának e formájáról a monopóliumok hallani sem akarnak. Napjainkban, amikor divatos lett az emberi jogokra hivatkozni minden vonatkozásban, a hatalmas vagyonok birtokosai azzal érvelnek, hogy tulajdonuk „szent és sérthetetlen“. Ezéi't „jogtiprás“ lenne, ha azt egyszer államosítanák és társadalmi tulajdonba kerülne. Persze szerintük az nem jog- josztottság, hogy általában a galmával. A világ kétszáz legnagyobb szupernacionális társaságának több mint húsz tőkés- és fejlődő országban vannak kihelyezett leányvállalatai. Hogy a nemzetközi monopóliumoknak a legtöbb esetben inkább megéri valamelyik kevésbé fejlett országban befektetni tőkéjét, bizonyítja, hogy a latin-amerikai elmaradott országokban befektetett monopoltőke évente átlagosan több mint 2 milliárd dolláros nyereséget biztosít a tőkéseknek. Már említettük, hogy a monopóliumok szinte korlátlan hatalma nem csupán a gazdasági szférára terjed ki, hanem behálózza a nyugati társadalmak életének csaknem valamennyi területét. így természetesen érezteti hatását a politikában is. Sokszor olyan helyzet alakul ki, hogy vezető politikusok — olykor még az államfők sem kivételek — teljesen a monopolista körök befolyása alá kerülnek és ki vannak szolgáltatva akaratuknak. Persze, általában ennek előzményei is vannak. Gyakori eset, hogy valamely monopolista csoport pénzösszegekkel „segíti“ az egyes politikusokat abban, hogy magas állami beosztásba kerüljenek. Talán egyetlen amerikai elnök sem mondhatja el magáról azt, hogy választási kampányát nem pénzelte valamelyik monopolista csoport. Megtörténhet az is, hogy az elnök szembefordul a monopóliumok akaratával, mint most az utóbbi hónapokban Carter amerikai elnök tette ezt. Igaz ugyan, ő nem függ annyira a legbefolyásosabb észak-amerikai monopolista köröktől, hiszen délről származik, és fő támaszai most is, és a választási kampányban is elsősorban a georgiai farmerek voltak. Éppen ezért engedhette meg magának, hogy erélyesen kikelt az olajtársaságok pazarló magatartása ellen. Még tavasz- szal a Kongresszus elé terjesztette energiatakarékossági programját. A programban fokozott takarékoskodásra szólít fel minden állampolgárt, különben, ahogy Carter mondta: „Megismétlődik a tavalyi helyzet, szükséges lesz az újabb benzináremelés, a jegyrendszer bevezetése és ismét hideg lakásokban és irodahelyiségekben fagyoskodhatunk.“ Az olajmonopóliumok természetesen felháborodással fogadták Carter erhiök takarékossági programját. Azzal érveltek, hogy minek a spórolás, hiszen nekik az a jó, ha minél több benzint adnak el, a takarékoskodáson csak vesztenek, hiszen nem érnek el olyan hatalmas nyereségeket. Határozottan az elnök tudtára adták, hogy kapcsolataik révén mindent elkövetnek a szenátusban és a képviselőházban a javaslat leszavazása érdekében. Hadd folytatódjon a pazarlás, a fontos az, hogy ne essenek el eddigi nyereségeiktől. A helyzet olyannyira elmérgesedett Carter és az olajkonszernek támogatását élvező szenátorok között, hogy az elnök lemondta november közepére tervezett, kéthetes, több világrész ^kilenc országát érintő körútját. Kijelentette, mindennél fontosabbnak tartja, hogy az amerikai Kongresszus elfogadja energiatakarékossági programját. Azzal érvelt, hogy már így is katasztrofálisan deficites az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege, és ha nem korlátozzák a hazai fogyasztást, illetve az olajbehozatalt külföldről, a mérleghiány a jövőben még csak tovább duzzad. A napokban tehát a szó szoros értelmében heves szócsatákra kerül sor Carter és az olajtársaságok érdekeit képviselő szenátorok között az Egyesült Államok törvényhozásában. Elválik majd, hogy ki az erősebb, az elnök-e, vagy az olajlobby. Ez a viaskodás is bizonyítja, hogy a monopóliumok még az államfővel is szembeszállnak, ha nyereségeiket veszély fenyegeti. De továbbiakat is említhetnénk az olajtársaságok példáján kívül, amikor a monopóliumok beleszólnak még a törvényhozásba is. A fegyvergyártásban érdekelt amerikai monopolista körök, nem vitás, jelentős szerepet játszottak abban, hogy mindeddig nem került sor a SALT-II megállapodás aláírására a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. E militarista köröknek egyáltalán nem érdekük a fegyverkezési verseny korlátozása, hiszen egy esetleges újabb SALT-II megállapodás tovább korlá tozná a stratégiai fegyverrendszerek maximális plafonját. Számukra ez azt jelentené, hogy kevesebb megrendelést kapnának a Pentagontól, és így csökkennének nyereségeik. Ebből is nyilvánvaló, hogy a monopóliumok nemcsak a tőkés világban uralkodó gazdasági válság fő okozói, hanem magatartásukkal sokkal komolyabb célok elérését is veszélyeztetik, így a nemzetközi feszültség enyhülését és a békés egymás melleit élés politikáját. P. VONYIK ERZSÉBET Nyelvtakarékosság A Benedek Elek, Tamási Áron és Arany János ízes kifejezésein felcseperedett gyanútlan magyar embert egyre gyakrabban ejti csodálkozásba hétköznapjaink nyelvezetének egynémely csodabogara. Amikor például betört ablaküvegét saját kezűleg beüvegezendő gittet vásárolni elindul, széles e honban gittet kapni boltjainkban nem fog, kap ellenben — kencés ablaktapaszt. Ha pedig írásai számára dosszié iránt érdeklődik a boltban, „szalagos irományfedél“ feliratú holmit nyomnak a kezébe. Az eddig jó nyelvérzékű ember bizodalma kezd ilyenkor önmagában megrendülni, noha magabiztosságának falait korábban is repsztgették már új keletű anyanyelvi csodabogarak. Ha mostanáig ellen tudott is állni a szoknyát „női alj“-ra, a nadrágot „pantallódra magyarítok szilaj ügybuzgalmának, ellenállóképessége utolsó morzsáit bizton felőrlik az új nyelvújítás szörnyszüleményei. Az autóalkatrész-szaküzletek kirakatában látható, s eddig „pumpa“ néven közismert szerszám „újmagyar“ elnevezése — „autótömlő-fújtató“ — valószínűleg végképp kihozza a sodrából. S ha most hamar felszalad benne a „tömlőfújtató“, annak oka a kétségtelenül új nyelvújításunkban lelhető fel. Vannak persze néhányan még, akik tanulmányaik során itt-ott hallottak valamit a Kazinczy-féle nyelvújító mozgalomról, esetleg — uram boésá — el is olvasták annak idején a nyelvújítást támadó híres-neves Mondolatot. Nos, a Mondolatban találkozhatni olyan, az akkori nyelvvédő konzervatívok agyában megszületett szatirikus szóalkotásokkal, amelyek ma lépten-nyomon szembevirítanak velünk az üzletek kirakataiból, a hirdetésekről, s amelyek lassan-lassan a hivatalos stílussal majomkodók szóhasználatában is gyökeret eresztenek. Nem az anyanyelv gazdagítására születnek napjainkban ezek a kifejezések, szülőanyjuk inkább a hivataloskodás, a precízkedés, a körmönfontság. Az anyanyelv védelme számukra nyelvünk óvása az egyszerűségtől, az egyenes, érthető, tiszta fogalmaktól, a magátólértetődéstől. A fölöslegesen használt idegen szavaktól helyes tartózkodni, de a meghonosodott, s jó bevált jövevényszók irtása kezd napi gyakorlatúi válni, s az ellenük indított harcban magyarnak hitt szószörnyetegek fogannak. Az újsütetű szószaporításnak ipari vonatkozásai is akadnak, s mivel iparunk sok árut termel, melléktermékként nyelvrontó kifejezések garmadája is születik. Legújabban „kisméretű, helytakarékos mosógépet“ hirdetnek a budapesti lapokban. A jelzőhalmozás, a túlmagyarázás, a szavak pocsékolása a jelek szerint már olyannyira természetes, hogy a hirdetés megfogalmazóinak fel sem tűnt a szósza- porítás. Jó volna a szóvesztegetés helyet a nyelvtakarékosságot beiktatni mindennapi nyelvhasználatunkba. Az egyszerűség, a megfelelő gondolathoz a megfelelő kifejezés használata nem a nyelvi szegénység jele, amint oly sokan hiszik. A nyelvtakarékosság az. anyanyelv szeretetére, ápolásának óhajtására, nyelvi műveltségre vall. Oj mozgalmat kellene indítani a szapora szóvirágok lekaszálására. V. P. Vágyaink „netovább!"-ja Az embernek lehetnek konkrét kívánságai, szerényebb óhajai, óhajtásai, nagy vágyai, sőt még alig elérhető vagy teljesen elérhetetlen álmai, vágyálmai is. Ha nagyon kívánunk valamit, akkor — legalábbis bizalmas, familiáris stílusban —, csorog vagy csurog utána a nyálunk. Amit szeretnénk, ha a mienk lehetne, arra fáj, illetőleg vásik a fogunk. Udvarias szóhasználatban és választékosán többnyire óhajtjuk azt, amit kívánunk. Olyankor meg, amikor nagyon vágyunk valamire, úgy fejezzük ki magunkat, hogy vágyva vagyunk, illetőleg, hogy vágyódunk, vágyakozunk rá vagy utána. Sőt, ha valaki nagyon erős vágyat érez valami után, akkor — választékosán —, még azt is mondhatjuk, hogy áhít valamit vagy, hogy sóvárog, illetőleg — irodalmi kifejezéssel —, eped utána. Néha hirtelen ébred fel bennünk a vágy, és ugyanolyan gyorsan el is csitul. Máskor sokáig fogva tartanak bennünket a vágyaink, úgyhogy szinte azt mondhatjuk, hogy kínoznak, gyötörnek, emésztenek, epesztenek. Ilyenkor használjuk az áhítozik, epedezik, epekedik igéket, legalábbis választékos stílusban. Ugyanakkor népies szóhasználatban az ácsingózik, esenkedik járja. Kevésbé finoman viszont úgy fejezhetjük ki magunkat, hogy esz a penész (esetleg a fene), sőt, hogy tör a csigeri, illetőleg a nyavalya utána. Aztán: arra, aki nagyon nélkülözi például a jó szót, a szép zenét vagy a szeretetet, azt mondjuk, hogy éhezi, szomjazza vagy — régiesen —, szomjúhozza az említett dolgokat, hogy éhes, szomjas, illetőleg, hogy éhezik, szomjazik, vagy — ismét régiesen — szomjúhozik arra, ami annyira hiányzik neki. Vágyainkat a szemünk, a tekintetünk, a pillantásunk is tükrözi,’ tükrözheti. Ezért azt mondjuk rá, hogy vágyó, vágyódó, vágyakozó, választékosabban vagy irodalmi kifejezéssel: esengö, epedő, epekedő, epedező, sóvár, sóvárgó, áhítozó, népies szóhasználat szerint: ácsingózó, esenkedő, másfelől meg: éhes, illetőleg szomjas vagy — régies változatban — szomjú. Vágyni valahova, például valamely városba, vidékre, országba is lehet. Ugyanígy kívánkozni, vágyva vágyni, vágyódni, vágyakozni, sőt esetleg még epedni, epedezni vagy epekedni is. De ha valahonnan vágyik valaki egy más helyre, akkor már igekötős igéhez kell folyamodnunk. Azt kell mondanunk, hogy elvágyik, elkívánkozik, elvágyódik, esetleg elvágyakozik — mondjuk — otthonról vagy a falujából. Mindazonáltal vigyázzunk: ezt a sort ne folytassuk tovább! Mert például elepedni nem lehet sehova. Csak a vágytól vagy a szomjúságtól epedhet el valaki, és ilyenkor arról van szó, hogy annyira vágyik az illető valamire vagy valahova, annyira szomjas, hogy belepusztul a vágyába, elpusztul a szomjúságtól, vagy ha úgy tetszik, belehal a vágyába, a nagy szomjúságába. így az a fordító, aki — mint nemrégen egy szerencsére csak ideiglenes használatra szánt kiadványban olvastam —, azzal a kifejezéssel élt, hogy eleped valakinek az udvarába, bizony nem tett eleget a magyar nyelv kívánalmainak, ebből következően fordítása nem mondható sikerültnek, szerencsésnek, egyszóval: kívánnivalót hagy maga után. 1 RUZSICZKY ÉVA újszó 1977. XII. 3.
