Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-20 / 351. szám, kedd

M Soares elutasítja a koalíció gondolatát ELHÚZÓDIK A PORTUGÁL KORMÁNYVÁLSÁG (CSTKJ — Portugáliában to­vább tart a kormányválság. A Soares-kormány lemondását követően tegnap már a harma­dik tárgyalási forduló fejező­dött be Eanes elnök és a fő politikai pártok vezetői között a válság megoldásáról. Mint is­meretes. a kisebbségi Soares- kabinet vereséget szenvedett a parlamentben a bizalmi szava­záskor. Még mindig lehetőség van arra, hogy ismét Soares kapjon kormányalakítási meg­bízatást. A volt kormányfő azonban kijelentette, hogy nem hajlandó koalíciós kormány létrehozására más politikai pártok bevonásával. Elsősorban ennek az elutasító magatartá­sának tulajdonítható, hogy a kormányalakítási tárgyalások mindeddig nem jártak ered­ménnyel. Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitkára egy Portóban megtartott nagygyűlésén fi­gyelmeztetett arra, hogy amennyiben a pártok nem tud­nak egymás között megegyez­ni, az elnöknek nincs más le­hetősége. mint új választások kiírása. Szerinte azonban elő­nyösebb lenne, ha a pártok kompromisszumot kötnének, mert az új választások meg­szervezése csak tovább kompli­kálná a helyzetet. ň Pentagon veszélyes tervei Az USA újtípusú atomfegyverek kifejlesztésére törekszik ČSTK — A Washington Post szerint az USA újtípusú atom­fegyverek kifejelesztésén fára* dozlk. A Pentagon elsősorban az új rakétaelhárító-rendszer programjának kidolgozásán dolgozik, amely az ismert Safe- guar rendszert váltaná fel. Washingtoni politikai megfi­gyelők rámutatnak arra, hogy a Pentagon fejlesztési tervei mennyire veszélyt hordoznak magukba. Rámutatnak arra, hogy az új rakétaelhárító-rend­szer megteremtése tovább bo­nyolítja a stratégiai fegyver- rendszerek korlátozásához ve­zető utat és újabb impulzust ad a lázas fegyverkezésnek. Carter einök a napokban egy nyilatkozatában kijelentette, hogy kormányzása alatt növe­kedtek az ország katonai ki­adásai és a kormányzatnak szándékában áll azok további növelése. Az elnök is megerősítette, hogy a Pentagonban a katonai szakértők újtípusú fegyver ki- fejlesztésén dolgoznak. A Reuter hírügynökség tájé­kozott körökre hivatkozva je­lentette, hogy Franciaország saját szárnyas rakétát fejleszt ki. A hírügynökségi jelentés le­szögezte, hogy az értesülés Yvon Bourges francia hadügy­minisztertől származik, aki egy titkos találkozón tájékoztatta erről a napokban a brit és a nyugatnémet hadügyminisztert. A JÖVŐ ÉVI OLAJÁRAKRÓL DÖNTENEK Caracasban ma kezdődik az OPEC-csúcs (ČSTK) — A venezuelai fő­városban ma kezdődik a Kő­olajexportáló Országok Szerve­zetének (OPEC) miniszteri ér­tekezlete, amely dönt a fövő évben érvényes kőolajárakról Alberto Consalvi venezuelai külügyminiszter ezzel kapcso­latban nyilatkozott a fejlett tő­késországok magatartásáról és utalt arra,, hogy azok az utób­bi években ellenséges kam­pányt folytatnak az OPEC-or- szágok ellen. A külügyminisz­ter határozottan elutasította azokat az alaptalan állításokat, hogy OPEC-országok felelősek a tőkés világgazdaságban egyre inkább elhatalmasodó gazdasá­gi válságért. „Közismert, hogy a Pentagon hadihajói és repü­lőgépei több kőolajat fogyasz­tanak, mint valamennyi afri­kai ország együttvéve“ — mon­dotta. Az OPEC-csúcs előtti napok­ban egyes tőkésországok min­dent elkövettek azért, hogy a legbefolyásosabb tagállamokat rávegyék a jelenlegi olajárszint befagyasztására. Különböző ma­nőverekkel szakadást akarnak elérni az OPEC egységen, hogy ily módon vegyék elejét egy újabb olajáremelésnek. A KAPCSOLATOK NORMALIZÁLÁSÁÉRT Felújították a VSZK és az USA közötti tárgyalásokat (ČSTK) — Párizsban a Viet­nami Szocialista Köztársaság nagykövetségének énfllefében felújították az Egyesült Álla­mok és a VSZK közötti kaocso latok normalizálásáról folyó tárgyalásokat. A vietnami tár­gyaló küldöttséget Phan Hien külügyminiszter-helyettes, az amerikai küldöttséget Richard Helbrooke, a délkelet-ázsiai és a csendes-óceán! térség ügyeivel foglalkozó külügymi­niszter-helyettes vezeti. A bangladesi elnök Delhiben (ČSTK) — Zijaur Rahman bangladesi elnök kétnapos ál­lami látogatásra Delhibe érke­zett. Szandzsíva Reddi indiai elnökkel és Deszai kormányfő­vel elsősorban a két ország gazdasági kapcsolatairól és a délkelet-ázsiai helyzetről foly­tat megbeszéléseket. EMBERI JOGOK NÁLUK NYUGAT-SZAMARÁBAN há­rom nappal ezelőtt francia re­pülőgépek támadást intéztek a POLISARIO egységei ellen. A támadásnak 60 halálos áldoza­ta van, közölte az APS algé­riai hírügynökség. ÜRHO KEKKONEN finn el­nök kijelentette, Finnország mindig elítélte és a jövőben is el fogja ítélni az új tömeg- pusztító fegyvernemek, bele­értve a neytronbombát is. Hangoztatta, hogy továbbra is aktív harcot kell folytatni a lázas fegyverkezés megállítá­sáért. TOKIÓBAN összeült a japán parlament 84. rendes üléssza­ka, amely még ezen a héten megvitat két törvényt a Japán fegyveres erők létszámának emeléséről. Az előterjesztett ja­vaslat ellen tiltakoznak az el­lenzéki pártok. A Szaijut—6 folytatja repülését (ČSTK) — A Szaijut—ö szov­jet tudományos űrállomás irá­nyító központja tegnap beje­lentette, hogy az űrállomás kö­zép-európai időszámítás szerint 12 óráig a földet 1283-szor re­pülte körül, ebből 129-szer le­génységgel a fedélzetén. Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko hatodik munkanapja tegnap közép-európai időszámí­tás szerint hat órakor kezdő­dött. Az űrhajósok folytatják a tudományos műszerek és a mű­szaki dokumentáció előkészíté­sét a vasárnap megkezdett tu­dományos kísérletek program­jának teljesítésére. A tudományos berendezésen kívül, melynek működése igény­be veszi az űrhajósok közvet­len részvételét, az űrállomás fedélzetén automata műszerek is vannak, beleértve a meteori- tok ellenőrzését végző műszere­ket. E berendezés segítségével megállapították, hogy egv mil­ligrammnál kisebb mikrometeo- rltok hullottak az űrállomásra, ezek száma megfelel a földi rádiólokációs megfigyelések so­rán nyert adatoknak is. A parancsnok és a fedélzeti mérnök jelentette, hogy az űr­állomás fedélzeti rendszerei ki­fogástalanul működnek. A le­génység közérzete jó. A TASZSZ kommentárja (ČSTK) — Vlagyimir Gon- csarov, a TASZSZ politikai kommentátora írja: Vessünk össze két tényt: a francia Figaro és más jól tá­jékozott nyugati lapok szerint a neutronbomba kérdése volt a fő téma az Észak-atlanti Szerződés legfelsőbb katonai és politikai szerveinek legutóbbi brüsszeli ülésén. Az „Atlanti hét“ résztvevői által jóváha­gyott hivatalos záródokumentu­mokban -azonban egyetlen szó sem esik a neutronbombáról. Mivel magyarázható ez? En­nek okát elsősorban ott kell keresni, hogy ez a kérdés éles vitákat váltott ki a NATO-kö- rökben. s a kérdésre nem si­került konkrét megoldást ta­lálni. Brown amerikai hadügy­miniszternek és Vance kii'ügy- miniszternek nem sikerült meg­szerezniük a,NATO szervezeten belüli nyugat-európai nartne- reik hozzájárulását a neutron- bomba gyártásához és N ueat- Eurónában való elhelyezéséhez. Ebben világosan megnyilvánult a nyugat-euróoai közvélemény nagyarányú tiltakozása. Ezt a holland, az izlandi, a norvég és a dán kü'dött nyíltan meg is mondta a NATO brüsszeli ülésén. Sajtójelentések sz' ’nt a töb­bi nyugat-európai állam képvi­selői nem tudtak egységes ál­láspontot elfoglalni, és amint mondani szokás, mosták kezei­ket. Nyilván igyekezťek szaba­dulni a felelősségtől, s ezért arra az álláspontra helyezked­A NATO BRÜSSZELI ÜLÉSE tek, hogy a döntés, vajon meg kel 1-e kezdeni a neutronbomba gyártását, vagy sem, szerintük az Egyesült Államok dolga, őket ez nem érinti. Valóban így van ez? Az Észak-atlanti Szerződés nyugat- európai tagállamaii kormá­nyait, ezeknek az országoknak a védelmét nagyon is érinti a neutronbomba kérdése. Hiszen éppen Nyugat-Európa országaiban szándékozik a Pentagon elhelyezni a neutron- bombákat, ami kétségtelenül lényegesen növelné a feszült­séget Európában. Oj tömeg- pusztító fegyverek tárolása abban a térségben, ahol köz­vetlenül szemben állnak egy­mással a nyugati és a keleti katonai és politikai csoportosu­lások, szükségszerűen ki kell hogy élezze a konfrontációt. A nyugat-európai államok képviselőinek magatartásától függ jelentős mértékben a Pen­tagon új veszélyes szándékának sorsa. Számos példát lehetne említeni arra, hogy a nyugat-eu­rópai országoknak sikerült el­lenállniuk Washington nvnmá- sának, nem engedve, hogy be­rántsák őket a Pentagon k«., i a úti­jába. Említsük meg példaként, hogy Ilyen nyomás ellenére a nyugat-európai államok nem vettek részt az amerikaiak in­dokínai intervenciójában. Vagy vegyünk egy másik példát: a nyugat-európai országok nagy feszültséget hárítottak el. ami­kor nem voltak hajlandók az amerikaiak rendelkezésére bo­csátani katonai támaszpontjai­kat a Közel-Keletre irányuló amerikai csapatszállítások cél­jaira az 1973-as úgynevezett „hatnapos háború“ idején. A nyugat-európai országok képviselőinek józan magatartá­sa, mely megfelelne népeik érdekeinek, kétségtelenül elhá­ríthatna az európai békére nézve oly veszélyes lépéseket, amilyen a neutronfegyver gyár­tása és elhelyezése az európai kontinensen. Más szemében a szálkát is ... „jimmy Carter küzd az emberi jogokért külföldön, de nem otthon. Az emberi jogokról fog beszélni Lengyelországban, ahová december 29-én repül, majd két nap múlva Iránban, de nem Észak-Karolinában“ — írja a New York Postban Mary McGory Pulitzer-díjas ismert amerikai újságírónő. Éppen Mary McGory volt az aki Carter elnök legutóbbi saj­tókonferenciáján a hivatalos rész befejezése után néhány na­gyon kellemetlen kérdést tett fel az elnöknek az Igazságtala­nul bebörtönzött „wilmingtoni tízek“ sorsára vonatkozóan. A tévé a hivatalos közvetítés befejezése után tovább közvetí­tette az adást, s így az amerikaiak milliói láthatták Cartert, amint kínlódva igyekszik kitérni az egyenes válasz elől. „Néhány perccel előbb Carter még kijelentette, hogy az emberi jogok kérdése idén központi problémává vált, melyet egyetlen kormány sem hagyhat figyelmen kívül“ — folytatja a szerző. „Ugyanakkor Carter úgy gondolja, hogy ő maga ig- norálhatja a „wilmingtoni tízeket, éppúgy, mint fames Hunt észak-karolinai kormányzó, aki megtagadja a kegyelmet ettől a csoporttól.“ „Carter és Hunt viszont mossák kezeiket. Jellemző, nogy a kilenc bebörtönzött négernek (az egyetlen fehér foglyot már szabadon bocsátották) külföldön több barátja és támoga­tója van, mint odahaza. Hunt kormányzó pedig éppen olyan „törvényszerető“ ember, mint annak idején Carter kormányzó volt. 1974-ben a 18 éves georgiai Eve Pearsont kétévi börtönbün­tetésre ítélték, mert az egyik ház kapuja elől eltulajdonított egy hintaszéket. Evenek .ez volt az első kihágása, de Carter, az akkori kormányzó elutasította kegyelmi kérvényét. Csak Georgia állam legfőbb bírósága enyhítette a büntetést. Tehát az „Igazságszolgáltatás“ végülis megszületett. A kér­dés csak az, hogy még milyen soká ignorálhatja a hivatalos bosszúállás hazai áldozatainak sorsát az az ember, aki „éjt nappallá téve fáradozik a külföldi elnyomottak érdekében“ azzal az Indoklással, hogy ezek problémái öt nem érintik. A chilei juntának nincs politikai koncepciója A szélsőjobboldal is bírálja a Pinochet-rezsi met (ČSTK) — A jelenlegi chi­lei kormánynak nincs politikai koncepciója. Bírálja a volt kor­mányt és gyalázza Salvador Al- lende volt elnököt — szögezi le a chilei sajtónak adott nyi­latkozatában Roberto Thieme, a „Haza és Szabadság“ elneve­zésű feloszlatott szélsőjobbol­dali fasiszta szervezet vezető képviselője. A fegyveres erőknek lehető­vé kellene tenniük, hogy a köz­élet irányításában részt vehes­senek a polgári szervezetek is. „Mi, akik támogattuk a fegy­veres erőket, egyre demokrati- záltabbaknak és elkülönítettek­nek érezzük magunkat“ — mondotta Thieme. A katonai kormány négy év óta — amióta hatalmon van — egyetlen fontos problémát sem oldott meg. Ellenkeződeg, Chi­lében zártkörű elit réteg tartja kezében a hatalmat és elmé­lyült a nép elégedetlensége. A „Haza és Szabadság“ szer­vezet volt a népi egység kor­mányának legádázabb ellensé­ge. Felforgató tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy 1973 szeptemberében megvalósulha­tott a fasiszta katonai állam­csíny. Chilében jelenleg körülbelül másfélmillió elhagyatott gyer­mek van, közli a Morning Star, hivatkozva a chilei katonai jun­ta áprilisi titkos okmányára, amely az ország szociális hely­zetével foglalkozik. Az elhagyatott gyermekek rendkívül nagy száma annak következménye, hogy Chile már négy éve népellenes poll- kát folytat. % lndira Gandhi döntése (ČSTK) — lndira Gandhi volt indiai kormányfő a hét végén bejelentette hogy kivá­lik az Indiai Nemzeti Kong­resszuspárt legmagasabb vég­rehajtó szervéből a munkabi­zottságból. Egyidejűleg azt is közölte, hogy továbbra is tag­ja marad a Kongresszuspárt­nak Szovjet rakétakísérletek (TASZSZ) — Moszkvában hi­vatalosan bejelentették, hogy a Szovjetunióból december 20 és 30 között hordozórakétákat In­dítanak a Csendes-óceán térsé­gébe. Az érintett 50 tengeri mérföld sugarú térségek koor­dinátái a következők: északi szélesség 24 fok 43 perc és keleti hosszúság 170 fok 50 perc, valamint északi szélesség 38 fok 51 perc, és keleti hosz- szúság 167 fok 2 perc. A szov­jet kormány felkérte a Csen­des-óceán vízi és légi útvona­lait használó országokatr uta­sítsák Illetékes szerveiket, hogy a szóban forgó időszak­ban helyi idő szerint 15 órától 24 óráig hajóik é* repülőgépeik kerüljék el az említett térsé­geket. A brit szigetek gazdasági válságának két legjellemzőbbje a ma­gas munkanélküliség és az állandó áremelkedés. Az infláció évi mértéke 17 százalék körül mozog, a munkanélküliek száma meg­haladja az 1,5 milliót. A munkát keresők csaknem fele 25 éves­nél fiatalabb. Felvételünk az egyik londoni munkaközvetítőben készült. (ČSTK — ZB-f elvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents