Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-15 / 316. szám, kedd
Riporter a hepehupás, vén Szilágyban JEGYZETEK BEKE GYÖRGYRŐL ÉS KÖNYVÉRŐL Miért most írok recenziót egy olyan könyvről, amely tavaly jelent meg, méghozzá Bukarestben? Miért akarom most köszönteni — ha csak néhány szóval is — a szerzőjét, amikor hónapokkal ezelőtt ünnepelte 50. születésnapját; ráadásul (és sajnos) mifelénk csak nagyon kevesen ismerik a nevét? Mi kínálja hát mégis az alkalmat? Hogy rövid legyek: az Ady- centenárium. Ugyanis a szóban forgó könyv, a romániai magyar író-riporter Beke György tizedik riportkönyve a Szilágyságról szól, a költőt elindító tájról, a költőt megidéző címmel: Szilágysági hepehupa. Amely — hogy mindjárt kapcsoljak hozzá néhány mondatot a Prológusból —, „megtanította dacolni az embert. Itt még az álom sem volt teljes elernyedés. hanem okos, hasznos erőgyűjtés. Ha igazat írt Ady, hogy Hepehupás, vén Szilágyban Hét szilvafa árnyékában Szunnyadt lelkem ezer évet, akkor az is igaz, hogy nemcsak krizantém fürttel’ ébredt, hanem mérhetetlen életerővel is. E szelíd dombok között egyik legnagyobb költői-váteszi hatalom kelt életre, amely évezredekre vissza és előre — főként előre — fénycsóvát dobott az időre/' Idézem ezeket a mondatokat azért is, hogy egy kiCsit közelebb vigyék olvasómat Beke Györgyhöz, aki ma kétségtelenül az egyik legnagyobb magyar riporter. Ügy szól ő, ahogyan az igazi (mondjam: vérbeli?, született?) riporterek tudnak szólni. Nem azok, akik csak felszíni jegyeket rögzítenek harsány színekkel, odavetett mondatokkal, észrevehetetlenné koptatott szókapcsolatokkal, hanem azok, akik képesek az emberi arc mögé látni és a valóság mélyebb rétegeiben megsejtett kincset felszínre hozni, hitelesen és megjelenítő nyelvi eszközökkel közkinccsé tenni; emberhez szólni az érző, gondolkodó és cselekvő emberről. természetes emberi nyelven. Ha egy tehetséges újságíró riporterjelölt megkérdezné tőlem, kitől tanulhatna a legtöbbet, az elsők között említeném neki Be'ke György nevét, az ő forró riportjait, esszéit; publicisztikai írásait ajánlanám annak is, aki Erdélyt szeretné megismerni, közelebbről. Mert Beke talán a tenyerénél is jobban ismeri a történelmi tálat, a moldvai, a gyimesi, a dévai csángók, a székelyek vagy a bánátiak életét; meleg hangom beszél román barátairól. Az elmúlt három évtizedben sok helyütt megfordult az országban, megkérdezni „elcsángott“ földijeitől, hogyan élnek a nagyvárosban, megtalálták-e számításukat, nem vágynak-e vissza a szülőföldre, szoktak-e magyarul énekelni, milyen nyelven tanulnak a gyerekek. Ruffy Péterről mondta Illyés Gyula, hogy minden szavában meg lehet bízni. Meg lehet Beke Györgyében is. Kutató és önismeret-mélyítő munkával épít magának otthont a múltban, ahonnan elindulhat, ahová visszatérhet, ahol eltűnődhet, mint József Attila, hatalmas versében. Meg aztán azért is építkezik, hogy ott lehessen a jelenben. És otthon is van, „mérhetetlen életerővel“ és olyan szenvedéllyel, amely nélkül a riporter sem tud maradandót alkotni. Többek között ezért is volt izgalmas olvasmányom két előző riportkönyve, a Magunk keresése és a Feketeügy. És ugyancsak izgalmas volt ez a mostani. Beke Györggyel élvezet utazni hepehupás vidékeken is. És érdemes. Krasznán tölt hét napot, mindegyikről ír egy-egy levelet a barátjához — a nagyközség múltjáról„és jelenéről, többek között a születések számának csökkenéséről, a szellemi éhségről, a változó ízlésről, kemény emberekről, akik Beke őszinte, lényegre tapintó kérdéseire, váratlan és ingerlő, de sohasem sértő közbeszólásaira ugyanolyan őszintén, egyenesen válaszolnak. Az egyik termelőszövetkezet elnöke például ezeket mondja a főagronómusról: „Jól lehet dolgozni Miklóssal... Három helyett tud vitatkozni, ha nekifog ... Aki soha nem vitatkozik. az vagy nagyon gyáva ember, vagy soha sincs véleménye. , Hát lehetne dolgozni olyannal?“ Egy zilahi házban idős asz- szonnyal idézi Adyt, egy fekete zongora mellett: „Ott a főbejárat? — Nem is a konyhán át. — Ady Endre is ott jött be, ugye? — Úgy illett. De jó lett volna neki a konyhai bejárat is. Hűvös, szinte ellenséges hangja megcsap, felkavar, már- már dühbe kerget. — Ennyire nem szerette Ayt? — Mit szerettem volna egy olyan költőn, aki örökké csak politizált?! Baloldali volt az, lelkem, erősen baloldali. — Ezért nem állhatta? — Még büszke is volt erre. Diák volt, de olyan büszke, mint egy tanár. — Ez juttatja eszembe, hogy Kincs Gyulát bizonyára ismerte Magdus néni is. — Tudom, tudom, baloldali volt ô is. De Kincs tanár úr nem volt büszke. Sajnáltuk is, amikor meghalt a leánya.“ Kincs Gyuláról és a zilahi kollégiumról. amelynek falai között négy felejthetetlen és „determináló“ esztendőt töltött a költő, egy másik írásban is olvashatunk. Ady tizenhét verset írt az „ősi Scholához“ és „fő- magiszteréhez“, szeretett tanárához, a haladó szellemű újságíróhoz. Kincs Gyulához, akinek koporsója mellett zokogva mondta: „Elvesztettem apámat! Ö volt az én apám!“ Természetesen a mai, iparosodó, vízgondokkal küszködő Zilah életét is bemutatja Beke György. És bemutatja Zsibót, a zsibói kastélyt, amelynek falai között értékes történelem- órát tart, többek között az ifjú Vesselényi Miklósról, aki Zsi- bón „önszántából tette szabaddá a jobbágyait“. A szilágysom- lyói pezsgőgyár vezetőjétől azt kérdezi Beke: „Eljön-e az az idő, amikor a Szilágyság nem a szilvapálinkájáról lesz híres, hanem, mondjuk a solymói pezsgőről?“ Hosszúra nyúlna írásom, ha tovább idézném, hol, merre és hogyan jár az ember, ha egyszer Beke György fogja a kezét, ezért most már csak néhány címet másolok ide, jelzésnek szánva: Egy helytörténész „magánnyomozásai“, Hűtőszekrény, könyv, dura, A népművészet valamit üzen, A nyelvtudós palackpostája, Sarmaságra két úton kell bemenni. Beke György — akinek sok mondata Tamási Áron „virágos lelkét“ juttatja eszembe — bárhol jár a Szilágyságban is, soha nem mulasztja el fölkeresni az iskolát, a könyvtárat és a könyvesboltot. Állandó témája a magyar nyelvű oktatás, a könyvterjesztés; örömmel ír egy menyői kislányról, akinek fej kendő helyett könyvet kell venni, méghozzá hármat. „A szilágysági maradiságot valaha a sárral mérték, nem is ok nélkül. A kiemelkedést belőle mérhetjük-e a könyvvél?“ — kérdezi Beke György, az ötvenéves riporter. Olyan szeretettel idézte meg ő is ezt a tájat, mint Ady. És ötvenévesen is tovább írja a harminc évvel ezelőtt megkezdett krónikát. (Kriterion, 1976) BODNÁR GYULA A kölcsönös közeledésért Dávid Teréz csehszlovákiai lengyel színpadon A Český Téšín-i színház lengyel tagozata — az egyetlen nem csehül játszó hivatásos színház a Cseh Szocialista Köztársaságban — még a tavalyi évadban műsorra tűzte Dávid Teréz Bölcs Johanna című víg- játékát. „Tudom, hogy közönségünk mintegy hetven százaléka nő, ezért nagyon megörültem, amikor kezembe került Dávid Teréz női tematikájú, mai valóságunkról írott műve. Örömöm csak nőtt, amikor megtudtam, hogy annak a Magyar Területi Színháznak házi szerzőiéről van szó, amelynek velünk egyetemben az a küldetése, hogy elősegítse a hazánkban élő nemzetiségek kulturális felemelkedését“ — nyilatkozta a csehszlovákiai legyei színház dramaturgja, Wanda Cejnar. Český Téšín-i színpadunk — mely tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját —, s azokon is, amelyeken tájolásaik során felléptek, főleg a női nézők fogadták lelkesen a darabot. Helyenként nyíltan szurkoltak a főszereplőnek, Johannának. akit az egyik legjobb téšíni művésznő, Emilia Bobek Emilia Bobek Johanna és Kazimterz Siedlaczek a férf szerepében 4Vladislav Vojnar íel vétele] alakít. Az ezüstlakodalmát ünneplő Johanna a lengyel nyelvű előadásban mind a munkahelyén, mind a társadalmi életben emancipált, ám otthon, az önző férj nem ismeri el egyenjogúságát. A rendező, Karol Suszka kitért a mű didaktikus és kritikai vonásai sugallta veszélyek elől, s ezzel sikerült kidomborítania annak vígjáték jellegét. Ráadásul az epilógussal nyitva hagyja a darabot: Johanna visszatér otthonába, s a „női váltóbotot“ átadja lányának — aki mosogat, míg jegyese a tévé előtt üldögél. A tešíni előadás tehát nem talált megoldást, de Johanna az előadásban világosan jelzi, hogy a fordulatot — megelőzve a férfiak öntudatosodását — a háztartás teljes technikai felszereltsége fogja meghozni. Dávid Teréz 1975-ben, a nők nemzetközi évében írt Bölcs Johannája rövid idő alatt, négy nyelven járta be sikerrel Csehszlovákia színpadait. Az ősbemutatót magyarul tartották, azután szlovákul, majd csehül mutatták be. A lengyel fordítás újságírónő — Johanna szintén szerkesztő —, Janina Kowalska munkája. A téšíni bemutató különlegessége, hogy a hazánkban működő három nemzetiségi színház — a magyar, az ukrán és a lengyel — történetében a lengyel az első, amelyik repertoárját egy másik nemzetiségi színház darabjával gazdagította. 1VO HAVUK SZOVIET FILMEK FESZTIVALIA BIZALOM Jelképes cím — nemcsak arra utal, hogy kölcsönös bizalom esetén a különböző társadalmi rendszerű országok között is megvalósítható a békés egymás mellett élés politikája, hanem kifejezi a helsinki európai biztonság^ értekezlet záróokmányának szellemét is. S ezzel egyetlen nap eseményeit jelenítik meg, emlékképekben viszont felvillantják az orosz— finn kapcsolatok néhány mozzanatát. A múltból azonban csak annyit idéznek fel, ameny- nyi a kapcsolatok, az előzmények megértéséhez feltétlenül szükséges. Jelenet a Bizalomból; a képn Kirill Lavrov — Lenin szerepében voltaképpen vázoltuk is a szovjet—finn koprodukciós film mondanivalóját. A Bizalom egyetlen nap eseményeit rögzíti: az 1917-es viharos esztendő utolsó napján Lenin, a világ első munkás-paraszt kormányának elnöke a pé- tervári Szmolnij-palotában finn kormányküldöttséget fogad. A delegáció azzal a kéréssel fordul az orosz kormányhoz, hogy az szavatolja Finnország teljes függetlenségét (a finrvek ugyanis 1809 óla cári fennhatóság alatt voltak). A kérdés rendkívül összetett: egyrészt a nemzetközi helyzet tette bonyolulttá (az idő tájt folytak a breszt- litovszki tárgyalások), másrészt Finnországban is elég áttekinthetetlen volt a helyzet (a burzsoá kormány vonakodott attól, hogy elismerje diplomáciai partnernek a népbiztosok tanácsát). A finn politikusok legnagyobb csodálkozására az orosz kormány azonban eleget tett kérelmüknek és 1917. december 31-én aláírta a történelmi jelentőségű dokumentumot. Ám mik voltak az előzmények, s milyen elgondolás vezérelte Lenint, amikor úgy döntött, hogy biztosítja Finnország függetlenségét? Ezek a kérdések foglalkoztatják a film alkotóit, s munkájukban igyekeznek is választ adni rájuk. Jóllehet — mint említettük — Ez a cselekmény egyik szála. A másik Lenin eszmefuttatásait fűzi fel, azokat, melyek politikai és diplomáciai döntéseire utalnak. Két jelentős eszmecsere szemtanúi lehetünk: az egyiket Rosa Luxemburg asz- szonnyal folytatja a nacionaliž- musról, a másikat Pjatakovval a nemzetek jogairól. A beszélgetésekből kidomborodik Lenin bölcsessége és politikai éleslátása. Viktor Tregubovics szovjet és Edvin Laine finn rendező alkotása művészi dokumentum. Dokumentum, mer-t történelmi hűséggel ábrázolja a két nép történelmének egy jelentős állomását, a cselekményt azonban játékfilm formájában — művészi szinten — tárja a nézők elé. A film főszerepét Kirill Lavrov leningrádi színész játsz- sza. Csodálatosan személyesíti meg Lenint: nem csupán maszkja, hanghordozása, de még tekintetének bölcsen ravaszkás csillogása is hűen idézi fel Vlagyimir Iljics óriás alakját. A nagy forradalmár figuráját nemcsak a jellegzetes vonások reprodukálásával kelti életre, hanem jellemének mély megértésével és hű tükrözésével. Játéka egyaránt sugározza a nagyságot és a közvetlenséget, a felelősségtudatot és a derűs humort. ROBIN HOOD NYILA Vannak történetek, amelyek újra és újra felbukkannak, hol itt, hol ott tűnnek fel a mozik vásznán. Ilyen Robin Hood históriája is. Minden nemzedék többször is találkozik vele. Nem tudni, vajon a hős hervadhatatlan érdemeiért, a sztori hatásos fordulataiért, a hiteles krónikáért vagy éppen új kalandokért siet a közönség a ki tudja hányadik találkozóra. Az új szovjet változat szokatlan szemszögből mutatja be a jól ismert történetet. Szergej Taraszov rendezése kissé egyenetlen, de filmje alapjában véve kellemes, könnyed szórakozást nyújt. Mintha hétköznap toppannánk be a sherwoodi erdőbe az üldözöttek felségterületére. Sorsfordító események viszont valóban mindennap történhetnek. Örömök, tragédiák, szerelem, Allan lovagnak és ifjú hitvesének erőszakos halála, Mária és Robin szép vonzalmának ébredése, kiteljesedése — lágyan belesimulnak az élet nyugodt ritmusába. Sőt a hősök is, maga Robin Hood is észrevétlenül elvegyül az igazságszeretők kicsiny táborában. Az egyenlőség jegyében küzdők legendás világát ízléssel és igényesen idomította korunkhoz a rendező, jó szerep- osztással. —ym-~ 1977. XI. 15. A barátsági hónapban gyérmekilmfésztivált is rendeznek. Ennek során vetítik az Űrutazás című filmet is, Rihard Viktorov rendezésében, A f-Um egyik kockája,
