Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)

1977-11-12 / 313. szám, szombat

Korszerűen és gazdaságosan JÓL SZERVEZETT PARTMUNKA # LEKTORCSOPORTOT ALAKÍTOTTAK • PÁRT­TAGOK A MUNKABRIGÁDOK ÉLÉN ^ELFOGADTÁK A TALÁLMÁNYT Pártmunkáról és termelési feladatokról egyaránt szó esett, amikor Dienes Gyulával, a Ri­maszombati (Rimavská Sobota) Magtermesztő Állami Gazdaság üzemi pártbizottságának elnö­kével beszélgettünk. Ez termé­szetes is, hiszen az üzemi párt­bizottság nyolc alapszervezet munkáját koordinálja, s minden alapszervezet gazdasági kérdé­sekkel is foglalkozik. Az üzemi pártbizottság hatáskörébe tarto­zik hat helyi nemzeti bizottság. Könnyen elképzelhető tehát, milyén igényes feladatot lát el az 5700 hektáron gazdálkodó, 630 dolgozót foglalkoztató álla­mi gazdaság 140 kommunista munkáját irányító üzemi párt- bizottsága. fokozatot: a kurinci gazdaság traktoros brigádja és állatgon­dozó brigádja, valamint a do- bócai gazdaság traktoros bri­gádja. Mindhárom kollektíva élén párttag áll. Öt brigád ta­valy alakult. Ezeknek a tagjai mind az állattenyésztésben dol­goznak. Három kollektíva a Nőszövetség brigádja név tulaj­donosa, s minden tagja nő. Két női brigád élén párttagjelölt áll. A brigádvezetőknek a kol­lektíva irányítása egyben párt- feladatuk. A pártfeladatok többnyire termelési feladatok­ból Indulnak ki. A szocialista kötelezettségek vállalásának a szervezése is a pártfeladatok közé tartozik. Évi kötelezett­ségvállalásunk értéke 840 000 Ä2 a gép Bodon Zsigmond találmánya (A szerző felvétele.) — Pártbizottságunk havonta kétszer ülésezik — mondja Die­nes elvtárs. — Az ülésen résat vesznek a meghívott gazdasági vezetők is. Tanácskozásunk egyik napirendi pontja mindig termelési jellegű. Üzemi párt- bizottságunk és a járási párt- bizottság között szoros a kap­csolat. Ez mindenekelőtt az instruktor tevékenységének és az elnököknek a járási pártbi­zottságon megtartott rendszeres heti munkaüléseinek köszön­hető. ,— Hogyan szervezik wz üzemben a pártoktatást? Hat alapkört és egy kö­zépfokú esti iskolát alakítot­tunk — válaszolja az elnök. — Tagjelöltjeink Martonfalán vesznek részt az oktatásban. Minden fokon saját lektorcso- portunk tagjai adnak elő. Lek­torcsoportunknak mind a 17 tagja férfi. Az összes párttag közül csak 16 a nő, de az utóbbi időben javul az arány, a 15 tagjelöltből hét nő. A gazdaság dolgozóinak azonban körülbelül a fele nő. Idény­munkák Idején, például a cu­korrépa megművelésekor még nagyobb arányban dolgoznak nők a gazdaságban. — Az állami gazdaság négy üzemrészlegből áll, s főleg ga- bonanemíiek vetőmagtermeszté­sével és aprómagvak — fűmag, lóhere, lucerna, hüvelyesek — termesztésével foglalkozik. Ál­lattenyésztése szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztésre irá­nyul. — A hüvelyeseket tavaly kezdtük termeszteni — folytat­ja Dienes Gyula. — Lóbabot, borsót, bükkönyt, takarmány- magrépát és takarmányrépa­magot termesztünk. Ebben az évben mintegy húsz vagonnal túlszárnyaljuk a gabonafélék vetőmagtervét. Az aprómagvak termesztésére ez időn kedve­zőtlen volt az időjárás, de a vetőmagtermesztés tervét így is teljesítjük. Eredmnéyeink eléré­séhez nagyban hozzájárulnak munkabrigádjaink. A szocialis­ta munkabrigád címért nyolc kollektíva versenyez. Ebből há­rom már megszerezte a bronz korona. Ezzel a felajánlással köszöntöttük a Nagy Október 60. évfordulóját. A kezdeményezés egyéb vál­tozataira is találhatunk példát a gazdaságban. Mindenekelőtt az újításra gondolunk. Elsősor­ban a kommunista Bodon Zsig­mond újítására, aki olyan szá­razcsávázó gép tervét dolgozta ki, amely a gazdaságnak évi 329 000 korona megtakarítást eredményez. Eddig a vetőmag csávázását nem tudták az álla­mi normáknak megfelelően végezni a drágán vásárolt kül­földi gépekkel sem. Az új gép nemcsak azért jobb, mint az eddigiek, mert a csávázásnak n szervezetre való káros hatá­sát szünteti meg, hanem azért is, mert nagyobb a teljesítmé­nye. Ez a magyarázata annak, hogy az eredetileg újításra Dienes Gyula, az üzemi párt­bizottság elnöke szánt gépet találmánynak is elfogadták. Sorozatgyártása azonban egyelőre nem biztosí­tott. A nagyszerű gép fényké­pét az idei nyitrai mezőgazda- sági kiállítás résztvevői is meg­tekinthették. Jövőre a gép is ott lesz a kiállításon. Feltalá­lója az állami gazdaság gép­javító részlegének a vezetője, s már számos újítás fűződik nevéhez. A gazdaság dolgozói nagy fontosságot tulajdonítanak a korszerű gépek alkalmazásá­nak. Erről a pártelnök így vé­lekedik: r- Ez idén a dobócai rész­legen üzembe helyeztünk egy begyűjtés utáni feldolgozó gép­sort. Jó lenne, ha az elkövet­kező időszakban még egy ilyet, valamint egy takarmánygranu­láló gépsort betervezne szá­munkra a vezérigazgatóság. Je­lentős mennyiségű abraktakar­mányt és sok munkaerőt spó­rolhatnánk meg vele. A gépek feltöltésére azért van sürgősen szükségünk, mert gazdaságunk­hoz csatolták a Martonfalai Eísz-t, s az nem volt magter- mesztésre berendezkedve. Gé­peik java része már kiörege­dett. Gondot okoz a gazdaságnak a káderek stabilizálása is. En­nek az az oka, hogy nem tud­nak lakást biztosítani az em­bereknek. Ezért nemrég hat ré­gi családi ház vásárlására kér­tek engedélyt a minisztérium­tól. Az ötéves tervidőszakra két üzemi szövetkezeti stabilizációs lakást hagytak jóvá számukra. A dolgozók lakáskérdésének megoldására ki szeretnék bőví­teni a már meglevő építkezési csoportjuk létszámát. Ez a munkacsoport egyelőre karban­tartásokat végez, illetve a do­bócai gazdaságban szociális helyiségeket épít. Abban, hogy a gazdaság az említett nehézségek ellenére is figyelemre méltó eredményeket ér el, nagy szerepük van az üzem kommunistáinak, akik mindennemű kezdeményezésben az élen járnak. FÜLÖP IMRE ACÉLSZÜRKÉBEN A nqpi milícia tagja A podbrezová! Šverma Vas­műben sok jót mondanak Milan Fischer elvtársról, a csőgyártó részleg vezetőjéről, a népi milícia üzemi egységé­nek új parancsnokáról. Tizen­három éve, amióta először ma­gára öltötte és viseli az acél- szürke egyenruhát, a gyári törzsgárda minden tagja ismeri, tiszteli. A fiatal dolgozók kö­zött sem kevés azoknak a szá­ma , akik példaképüknek tekin­tik. — 1949-ben, aránylag fiata­lon kerültem a gyárba — em­lékszik vissza. — Ma már ta­lán nem is tudnám megmonda­ni. hogy miért jöttem éppen ide. Igaz, ezen a vidéken ak­kor még nem igen lehetett vá­logatni a munkahelyekben. A vasgyár fogalma úgy rögződött a köztudatban, mint a legbiz­tosabb megélhetési lehetőség. De nemcsak ez húzott ide. Is­merőseim, barátaim közül ak­kor már többen itt dolgoztak. Az irodából a csőgyártó rész­legre küldték, ahol igazi nagy szükség volt minden munkás­kézre. Meghökkent, amikor be­lépett a hatalmas csarnokba. Az egymás után sorakozó gé­pek, az izzó vas és a csőtöme­geket szállító óriás.daru látvá­nyára előre felkészült. A na­gyon erős zaj azonban váratla­nul érte. Itt semmiképpen sem mondható könnyűnek a mun­ka. — Azóta persze sok minden megváltozott ezen a gyártási részlegen — mondja. —• A zaj sajnos máig is megmaradt. Ha idegen lép be a csarnokba, ösztönszerűen füléhez kapja a kezét. Persze, ez is csak a megszokás dolga. Aki régebben itt dolgozik, már fel sem veszi az állandó zúgást — csörömpö­lést. Ezt az is bizonyítja, hogy a gyárban legtöbbször elsőként tel jesít j tik a tervfeladatokat. Tavaly decemberben például már huszonhármadikától kezd­ve terven felül gyártottunk minden darabot. Az idei év ele­je óta gyárunk több mint tizen­egymillió koronával teljesítette túl a tervet. Ebből nem kis részt a csőgyártó részleg dol­gozói mondhatnak fokozott szó r g a lm u k e re d mé n yé n e k. fen víz alá került a gyár. Az udvaron és a csarnokokban hömpölygött a derékig érő ár. A külső falaikon most több mint egy méter magasra erősí­tett fémlapocskák emlékeztet­nek a nehéz órákra, napokra. — Nem kis részijén a népi milícia tagjainak köszönhető, hogy akkor-csak két napig szü­netelt a termelés. Hosszú len­ne felsorolni, hogy hányán töl­töttük itt az éjszakákat is. A villan y m o torok ban azonban Milan Fischer (A szerző felvétele) nem is tett nagyobb kárt a víz. Pontosan, katonásan folyt a drága berendezések és gépek motorjainak leszerelése. Ahol megelőzött bennünket a víx, szétszedtük, godosan kitisztítot­tuk a motorok minden darabját. A legkevesebb nedvességnek sem volt szabad a tekercseken maradnia. F ischer elvtárs vezetése alatt most 370 ember dolgozik a csőgyártó részlegen. Idősebbek és fiatalok egyaránt jó munkával bizonyítanak. Kö­zülük sokan tagjai a népi mi­lícia gyári egységének. — Jól összeforrott közösség a miénk. Aranyat érő embe­reink vannak. A termelőmun­kában és a népi milícia tevé­kenységében elért eddigi sike­rek egyformán ezt igazolják. A csőgyártó részlegen már évek­kel ezelőtt szocialista munka- versenyt szerveztünk a népi mi­lícia tagjai között is. Örömmel mondhatom el, hogy ezek a kommunisták a munkaverseny- ben, a felajánlási mozgalom­ban is kitűnnek. Az egység életéről, munkájá­ról minden téren szép sikerek vallanak. A három évvel ez­előtti őszi Garam-áradás ide­illiós értékeket mentetlek meg. Fáradtságról egyi­kük sem panaszkodott ak­kor. A gyárról volt szó, ame­lyet mindanyian régen a ma­gukénak mondanak. Az volt munkájuk legnagyobb jutatnia, hogy a harmadik napon újra megindulhatott a folyamatos termelés. A népi milícia gyári egysége tagjainak többsége az ötven körüli korosztály képviselője. Fischer elvtárs is közéjük tar­tozik. Az egység gyakorlatain tőlük különösen sokat tanul­hatnak a fiatalok. — Az egyenruha viselése persze nemcsak rendszeres gya­korlatozást jelent számunkra. Az összetartozás abban is meg­nyilvánul, hogy mindegyikünk komolyan veszi a munkafel­ajánlások teljesítését. A Horná Lehota-i és a Lopeji Egységes Fö ldm ű vessző vetkezet határá­ban minden évben kivesszük részünket a mezőgazdasági i dén y mu irkákból. Szénakaszá­láskor, aratáskor, illetve az őszi terménybe takarítás idején rendszeresen segítünk a földe­ken. Burgonyaszedéskor a Po­lomka! Egységes Földművesszö­vetkezetben Is dolgoztunk. I 'gy mondja, így is gondolja ezt Milan Fischer elvtárs, aki büszkén viselheti az a cél szürke parancsnoki egyen­ruhát. LALO KÁROLY Gondoljunk a jövőre is IGÉNYES TERV # KÖZÖSEN A KÖZÖS CÉLÉRT Amikor a ČKD prágai termelési-gaz­dasági egységében megfogalmaztuk a 6. ötéves tervidőszak második évi tervéi, az üzemi pártbizottság elhatározta, hogy a tervet annak minden mutatójában tel­jes terjedelemben el kell fogadni. Ezért az idei évi tervünk nagyon igényes, és örömünket tetézi, hogy az első félévben a termelési tervet az évi feladatok 51,5 százalékában teljesítettük. Ezt a széles­körűen kibontakozott szocialista munka- versenynek köszönhetjük. Célunk, hogy a kollektívák jól ismerjék feladataikat, és azokat jó minőségben teljesítsék. A ČKD Kutná Hora-i üzemében 53 kollektíva kapcsolódott be a szocialista munkabri­gádok versenymozgalmába, hat kollektí­va pedig az ifjúsági versenymozgalomba. Vállalatunkban már 24 komplex racionalizációs brigád létesült. Ha kiszámítjuk, hogy ,az első félévben milyen hasznot hoztak, megálla­pítjuk, hogy ez az összeg meghaladja a félmillió koronát. A dolgozók kezdeményezésének fej­lesztésében nagy szerepet játszanak a kommunisták, Sedlmajer, Maru'sák, Gott- luöka, Krsiiák, üousa, Poula, Kubla, [u- rek mérnök, Chmelar mérnök, valamint festfíbek, Musil és számos más elvtárs. Az üzem dolgozóinak sikerül teljesíte­niük a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulójára tett kötelezett­ségvállalásokat. Az első félévben 495 000 korona értékű villanyenergiát, 118 tonna fémet, több mint 8 tonna színesfémet ta­karítottunk meg, az óvoda építésében és a Kutná Hora-i városi választási prog­ram egyéb akcióinak teljesítésében mun­kásaink és technikusaink 18 000 órát dolgoztak le társadalmi munkában. A politikai-szervező munkában szerzett tapasztalatokat a jövő évi terv előkészí­tésére használjuk ki. Az üzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek augusztusban megvitatták e terv második változatát. Az 1978. évi gazdasági terv nagyon igé­nyes. Ezért az üzemi pártbizottság elfo­gadta a hatodik ötéves tervidőszak har­madik évi tervének politikai szervezési biztosítására tett előkészületeket. Az üzemi pártbizottság biztosija a kö­vetkező évre szóló szocialista vállalások megkötését. Rövidesen műsz.aki-gazdasági konferenciát tartunk, amelyen részt vesz­nek a szocialista munkabrigádok képvi­selői, az élmunkások, az ésszerűsí tők és a műszaki dolgozók, a komplex racionalizációs brigádok és a tudományos-műszaki társaságok szerve­zeteinek tagjai. A terv elfogadása érde­kében kibontakozott politikai-szervező munka decemberben kollektív szerződés megkötésével és a Győzelmes Február 30. évfordulójának tiszteletére tett üzemi szocialista vállalás meghirdetésével csú­csosodik ki. Tudatában vagyunk annak, hogy az 1978. év különösen fontos a hatodik ötéves terv teljesítése és a XV. pártkongresz- szuson kitűzött célok elérése szempont­jából. Tudjuk, hogy a célokat csupán a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szerve­zet és valamennyi dolgozó összefogásá­val érhetjük el. JOSEF KAISLER, a ČKD Kutná Hora-i üzemi pártbizottságának elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents