Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-25 / 326. szám, péntek
I Pillanatkép a szemináriumról Pezsges! es rangol Jegyzetek a VI. Fábry Zoltán Kulturális Napokról Pontosan egy hete kelet-szlovákiai kollégám azzal fejezte be a VI. Fábry Zoltán Kulturális Napokról írt beharango- zóját, hogy remélhetően az Idei rendezvény' színvonalasabb, változatosabb lesz a korábbiaknál. Ma már tudunk válaszolni: valóra váltak-e föltevéseink? A legjobb jóakarattal is csak azt felelhetjük: részben. Részesei voltunk a színvonalas irodalmi estnek, hallgattunk nívós, nyilván sok vitát fölkavaró előadást is, de a mérleg másik serpenyőjében több a kérdőjel, a szervezési hiba, az általánosan ismert tényeket ismételgető dolgozat és más probléma. Summa summá- rum: még mindig nem sikerült megtalálnunk e kulturális napok .arculatát, igazi értelmét. Lőrinez Gyula szemináriumi bevezetőjében a lényegre’ hívta föl a figyelmet: mennyire fontos, hogy az igazi Fábry Zoltánt ismerjük meg, s azt mutassuk föl. Szólt a stószi házról is, és vitát, eszmecserét javasolt. Beszéljük meg, mit kellene tennünk, hogy ne elhagyatott épület legyen a stószi ház, hanem alkotó műhely, szellemi életünk egyik fontos állomáshelye. S ha tágabb ösz- szefügéseiben értelmezzük ezeket a gondolatokat, akkor kirajzolódik a Fábry-napok igazi értelme és célja. Mert végre tudatosítanunk kellene, hogy ezen a rendezvényen nemcsak Fábry Zoltán életművéről, műveinek hatásáról kell beszélnünk (arról is, megfelelő színvonalon, új öszefüggéseket, tényeket föltárva), de sokkal inkább és elsősorban nagy antifasiszta írónk eszmei és művészi hagyatékának szellemében mai életünkről, fejlődésünk lehetőségeiről. Arra kell tebb javasolt úton lehet kilépni ,az egyhelyben topogásból, pezsgést teremteni ezen a rendezvényen. Az eddig leírtakból következik az újabb feladat: A rendezőknek azon is el kell gondolkodniuk, kiket hívnak meg erre a rendezvényre. Idáig ugyanis jórészt néhány író, újságíró és népművelő jött el Kassára (Košice). Az idei szemináriumon sem voltak harmincnál többen. Hiányzik tehát a szélesebb körű nyilvánosság, pontos,an azok, akiknek még többet kellene tudniuk Fábry antifasizmusáról, műveiről. Tudom, mindez anyagi és szervezési nehézségekbe ütközik, de véleményem szerint ezek ellenére nem hiányozhat legalább minden dél-szlovákiai járásból egy-egy vagy több pedagógus, népművelő, tanuló, továbbá az egyetemisták és mások. S nekik is lehetőséget kellene nyújtani, hogy ne csak passzív szemlélők legyenek, hanem véleményt Is formáljanak, egy- egy előadás, időszerű téma kapcsán. Nem is kell hangsúlyoznunk, ez is mennyi új színt, mennyi pezsgést jelenthetne. A két nap alatt sokat beszéltünk Fábry Zoltán életművéről, arról, hogy jól sáfárkodunk-e vele. Gyakran emlegették a stószi házat is. Olykor rosszalló, kétkedő vélemények is elhangoztak, s nem csak most. Nem beszélünk-e túl sokat Fábryról? A tamáskodók- nak egyértelmű a válasz: az európai rangú antifasiszta életműről, Fábry irodalomkritikusi tevékenységéről, következetes emberi magatartásáról nem lehet — s főleg nekünk nem lehet — eleget beszélni. A kérAz ünnepi irodalmi esten a Szép Szó Irodalmi Színpad bemutatta Fábry: Ady igaza című irodalmi színpadi összeállítását Gágyor Péter rendezésében. (Gyökeres György felvételei) törekednünk, hogy ez a rendezvény ne csak az írók, újságírók hanem hazai magyar szociológusaink, népművelőink, pedagógusaink, sőt a műszaki értelmiségünk fóruma is legyen; s így minél sokoldalúbban, tudományos igénnyel térképezzük föl jelenlegi helyzetünket, eredményeinket és gondjainkat. így, — sőt csak így, — válhatnak a Fábry-napok országos jelentőségű rendezvénnyé, amely lehetőséget teremt az eszmecserére, a tájékozódásra és tájékoztatásra. Az elmúlt évek eseménytelensége, sok-sok próbálkozása is egyértelműen ■azt igazolja, hogy csak a fendés úgy jogosult, hogy az igazi Fábryt igyekszünk-e megismerni és megismertetni. Az eddig megjelent publikációk, cikkek nem mindig szolgálták ezt a célt. A továbblépés lehetősége már e téren is körvonalazódik: a Madách Kiadó vezetői és mások felelősségük tudatában dolgoznak a valóban színvonalas és méltó publikációk megjelentetéséért. Az első hírnök nem sokáig várat magára: jövőre napvilágot látnak Fábry Zoltán levelezései, s megkezdődtek az előkészületek a Fábry Zoltán életművének kritikai kiadására. Ellátogattunk Stószra is. A CSEMADOK Központi Bizottsága az újjáépítéssel és a hagyaték tudományos rendszerezésével nagy munkát végzett. Alkotóházzá alakította a stószi házat. A háznak lelkiismeretes, felkészült gondnoknője (vezetője?) van. És mégis: a hazai magyar író, kutató, fehér holló errefelé. Külföldi írók, tudósok, újságírók sokkal többen jártak itt. Erről is beszélni, vitatkozni kell: mi az oka ennek a közönynek? Stószon komoly értékek várnak fölfedezésre, a szakemberek szintetizáló mun kajára. S ezért úgy vélem, nem szabad lemondanunk a stószi házról, hanem az okot kell megkeresni. Jó szervezéssel, más intézmények bevonásával munkálkodjunk azért, hogy Stósz alkotó műhellyé váljon. Erről is milyen jó lett volna nyilvánosan beszélni a VI. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon. Köztudott, hogy Kelet-Szlová- kiában ritkábban fordulnak meg írók, művészek. Holott az irodalom, s a kultúra időszerű eseményei, kérdései iránt itt se közömbösek az emberek, s ez még inkább .arra kötelezi a szervezőket, hogy a mostaninál sokkal jobban szervezzék meg az író—olvasó találkozókat. Mert az idén például az írók csupán a találkozó kezdete előtt tudták meg, melyik városba vagy falub.a utaznak, s ez enyhén szólva nem bizonyítja az átgondolt szervező munkát. Nem csoda, .hogy Szepsi (Moldava nad Bodvou) kivételével nagyon kevés érdeklődő gyűlt össze, mert sokan nem is tudtak a rendezvényről. Nem célom borús képet festeni, a rendezők fáradságos és egyáltalán nem könnyű munkáját lebecsülni. De a következő esztendők Fábry-napjait átgondoltabb, tudatosabb koncepcióval és szervezéssel jóval rangosabbá, színvonalasabbá kell tenni, hogy méltó legyen névadójának szellemiségéhez, emberi és művészi nagyságához. S ehhez — a már említett, pozitívumok is igazolják — megvannak a lehetőségeink, csak jobban kell élnünk velük. SZILVÁSSY JÖZSEF Egy korszak me gtestesítőíe Wroclav. Pályaudvar. Egy licitál férfi tétován néz az induló vonat után. Aztán egyszerre furcsa, legényes dac támad Jel benne. Futni kezd. Miért is várna a következőre? Ügyis eléri. Közben a vonat felgyorsul, a férfi is megnyújtja lépteit. Bal kezében sportzsák. Hirtelen az utolsó kocsi feljárójának kapaszkodója után kap. A mozdulat kettészakad. Valaki kiált. A forgalmista jutni kezd. Csend. Csak a vonat kerekei zakatolnak tovább ... Andrzej Wajda, a Minden eladó című film rendezője és Daniel Olbrychski szellemidézésre vállalkoztak, hogy mintegy rekviemként felidézzék Zbiegniew Cybulski, a kitűnő lengyel színész egyéniségét. A valódi és a felidézett halál között egye esztendő sem telt el. A, kezdet és a befejezés között csaknem negyven év. De mi minden fért bele ebbe a fukarul mért néhány évtizedbe? Harmincöt film, tíz televíziós játék és tizenkét színdarab. Kniazénak nevezik azt a kis községet, ahol 1927 novemberében született Zbiegniew Cybulski. A krakkói Színművészeti Főiskola elvégzése után megalapította az egyetemi szatirikus Bim-Bom Színházat, ahol rendezésre is alkalma nyílt. 1954-ben állt először felvevőgép elé, amikor a Hívatlan vendégek főszerepét játszotta. Ez volt első találkozása Wajdá- val. Nemzetközi hírnevét az 1958- ban készült Hamu és gyémántban alapozta meg. „Jól tudtam — mondotta Wajda, a film rendezője —, hogy nem egyszerűen színész, hanem olyan valaki, aki önmagában, tehát megírt szerepek nélkül is filmvászonra viendő. Zbigniew döntő módon járult hozzá a film sikeréhez. Eleinte nem is sejtettem, hogy éppen a legfontosabb elemet fogja hozzáadni. Játékstílusa, nemtörődömséget sugárzó gesztusai, öltözéke, szemüvege — mindez nagyon is illett a fiatal nemzedék egyes rétegeinek külső megnyilatkozásaihoz." E nagy találkozás után különösen alakult kettejük viszonya. Igaz, Cybulski felbukkan még Wajda két filmjében, egy villanásnyi szerepben az Ártatlan varázslókban és a Húszévesek szerelme megrendítő epizódjában. Igazi találkozásra azonban nem kerül sor többé. Félelem bujkál benne a színész iránt? Nos, ebből a gyötrődésből született meg a Minden eladó, amely szenvedélyes vallomás a lengyel filmművészet mindmáig egyik legnagyobb egyéniségéről. Második kiemelkedő alakítását Wojciech Has Útban Párizs felé című filmjében nyútjotta. Tulajdonképpen ebben a filmben rombolta szét a Wajda alkotásában megformált figurájával teremtett mítoszt. A meglepett közönség 1962-ben jött rá, hogy Maelek legendás alakja már nem létezik, helyét egy gyáva, idősödő férfi foglalja el, a nők kitartottja, aki legendákat költ magáról. Utolsó kitűnő filmszerepében, a Titkosírásokban döbbenetes módon rajzolta meg önarcképét, egy negyvenéves elkeseredett férfit, aki nem hagyta el a szobáját, ahol gyermekként játszott, és ahol átélte fiatalságának fellángolásait. Azok, akik színházban vagy filmben dolgoztak Cybulskival, mindig érezték erőszakosságát, hevességét, érezték, milyen különlegesen termékenyítő hatású képzelete volt. A nagyhatású jeleneteket nemcsak eljátszani tudta, hanem elképzelni, megalkotni is. Zbiegniew Cybulski több volt, mint kiváló színész és lebilincselő egyéniség. Magatartásformájával valóságos megtestesítője volt egy típusnak, sőt egy ország adott időszakának, az ötvenes éveknek is. A Hamu és gyémánt Maciekje, a far mer nadrág os, fekete szemüveges Zbigniew Cybulski homlokába hulló hajóval, különösségével bekerült a filmművészet arcképcsarnokába. Ha élne, ötvenéves lenne. G. SZABÓ LÄSZLÖ KIÄLLÍTÄS A KULTÚRA HÄŽÄBAN A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját, s a barátsági hónapot Szlovákia képzőművészei alkotásaik bemutatásával ünnepük. Számukra az ihlet kimeríthetetlen forrását jelentik a történelmi sorsforduló eseményei. A Forradalom tág teret nyitott alkotó munkájuknak. Erről vall művészetük bőséges termése. Halász-Hradil Elemér: Szegények ebédje a nyílt utcán című műve nagy palota előtt alázatosan várakozó embertömeget jelenít meg. Háttal állnak a nézőknek, de tartásuk, s a fakó színek szólnak helyzetük tarthatatlanságáról. Bauer Szilárd egy öregasszony mélyen barázdált arcával a Gondot érzékelteti. Gwerk Ödön Munkanélkülije, egy ereje teljében levő férfi súlyos drámáját szemlélteti. Peter Matejka Szegény asszonya megigéző erejű. František Stefunko jelképpé érlelte a bronzba öntött Igazság — bekötött szájú — hirdetőjét. Rudolf Hornák mélységes á térzéssel formálta bronzból a Két ház feszült izgalmát. Lenin emberi nagyságát idézik Viera Zilinčanová és Michal Jakabčík nagyerejű kompozíciói, meg Ladislav Tarába emberközelségű üvegplasztikái. A forradalmi eseményekre közvetlenül mutat Csemiczky László szenvedélyes hittől fűtött Ar ellen című kompozíciójának minden akadállyal szembeszegülő három alakja, és František Studený Viharos tengerének robbanó indulatokat sejtető színvilága. Pataki Klára fadomborműve avatott tolmácsolása 1917 szuronyos katonái elszánt hősiességének. Ludvik Korkos fába faragta a Forradalom vörösen lobogó lángjai közül kiemelkedő leányalakot. Ľudmila Cvengrošová: A régi világ alapjait megdöntjük elneNad'a Rappensbergerová: Október vezésű plakettsorozattal valóságosan tárja föl a mába érő embertelenséget: az apartheidet s a többi dél-afrikai szörnyűséget. Szól a munkanélküliségről, a csonttá, bőrré aszott éhező gyermekekről. Róbert Dúbravec linómetszetein lapidáris formák, egymással hadakozó vörös és fekete színek elevenítik föl Október lángjait. Jarmila Pavlicková a grafika összetett, áttételes nyelvén idézi a Forradalmat. Naďa Rappensbergerová légkört teremtő képességgel fogalmazta meg a fekete-fehér művészet eszközeivel a Pétervári sorozatot. A békéről, a ma megváltozott életérzéséről, épülő korunkról ad szívderítő hírt Dušan Koštial kőbe faragott űrrepülőjének fejszobra. Jaromír Knil humanista melegséggel szól a Békéről harmonikus olajképén. Peter Romaňák lángoló nyárban, aranyos kalásztengerrel, finom, jelzetten feltüntetett aratógépekkel áldja az Új kenyeret. Magdaléna Dubravková-Lehotská a művész érzékenységével, az anya gyöngédségével foglalta képbe a mai biztos, boldog otthonban szeretettel nevelt csecsemő egészséges, mosolygó elégedettségét, derűs, környezetét. Hazánk gyorsütemű fejlődésére Elvira Antalová az SZNF hídjának nagyvonalú ívelését bemutató művel, František Ju- rík pedig a villamosítás áldásait és eredményeit szemléltető sorozattal mutat rá. Július Nemčík temperájának kopár tájából hatalmas új gyárak nőnek ki. Chovanová-Višňovská Zuzana ecsetjére veszi a Daruk erőtől feszülő karjait. Ladislav Zozuliák mértani vonalak közé fogja a természet zöldjében újonan kialakult Ipari tájat. Marian Veľba hamvaskék, szürke-fekete akkordokban zengő egyéni átérzésű képet fest a táj szépségeiről, a hegyek világáról. Svetla Kolesárová vízfestményei Picunda tájának átható kékjét, Zuzana Rusková Baku mozgalmas kikötőjét eleveníti meg. Blanka Votavová finom mívű színes karcaiban a Jövőért a barátságért lelkesedik. Vera GergeTová érzékeny fogalmazásai színes kőrajzai lírai zengésűek. Gabriel Štrba fába metszi és színezi a Gazdag termést, az Aratóünnep felszabadult vidámságát. Cestmír Pechr fölényes plakátművésze- tével méltatja korunk nagy vívmányait- a Kollektivizálást és a Villamosítást. A művészi fényképészetet képviselik Magda Robinsonová: Látogatás a Szovjetunióban című felvételei és Oľga Bleyová elvont képei. Stefánia Bujňáková Békedalát lengfé csipkekárpit közvetíti. Az életihletésű, nagyvonalú seregszemle mondanivalója elkötelezett és Időszerű. . BÄRKÄNY JENÖNE
