Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-21 / 322. szám, hétfő
Karol Tomii Teljes képet Adyról VALENTIN BENIAK Ady Párizsban Elvakítaiiak bár csalóka fények, látlak, vér s arany roncsai, ahogy a bitó alól rozoga szekéren újra börtönbe visz az utatok. Rémek árnyait szavam igazával űzöm, bilincsbe verem a kezem, puszták homokja görnyeszti a vállam s érett forradalmárként esek el. Jaj, utam eddig félénk volt, oly kába, gyökerem rabok földjében enyész, ültem kiszáradt patakok partjára, vak vetésem is szürke földbe vész. Vadak bőgése fojtogatja torkom, vesztükbe űzött nyájak útja táj, farkasvakságban feketéiIik sorsom, régóta intő jelre várva már. Oda öt ujjam: esküre emeltem kettőt; hárommal lantot pengetek, s ha majd a Louvre-i torzók közé fekszem, míg mellém ül majd Főnix, tudja meg: bár tiszta lesz az égbolt, halálomra majd elborul a nap hazám felett, lehull a boulloni tölgyek sárga lombja s az Eiffel tornya némán hajt fejet. Kulcsár Tibor fordítása Az a kép, amelyet a két háború között Adyról alakítottak ki a szlovák irodalomban, nem sokat változott a fel- szabadulást követő első esztendőkben. A lapokban időről Időre jelen van a költő, istenes és szociális tematikájú versekkel is, sőt, 1947-ben harmadszor adják ki az Ifjú szívekben című antológiát, E. B. Lukáč összeállításában. Két évvel később egy másik — a világirodalom sok nagy költőjét bemutató — gyűjteményben is szerepel Ady Endre, több verssel. Érdemes megjegyezni — már csak azért is, mert új kultúrpolitikai törekvéseket jelez —, hogy a felszabadulás után már nem találkozunk olyan Ady-ellenes nézetekkel, mint amilyeneket például R. Uhlár képviselt a harmincas évek elején. Hála a két háború közti műfordítóknak, irodalmároknak, de elsősorban E. B. Lukáčnak, a magyar költő bejutott a szlovák irodalmi köztudatba. A szlovák olvasó azonban csak 1950- ben kap teljesebb képet Ady Endréről, költészetéről, amikor egyetlen kötetben 103 vers jelenik meg Ján Smrek fordításában és válogatásában. Lukács György terjedelmes bevezető tanulmányában mutatja be Adyt, elemzi bonyolult költői világát és viszonyát sötét, ellentmondásokkal terhes korához. Világosan rámutat emberi és költői nagyságára, mélységes demokratizmusára és forradalmiságára. Lukács Ady-képével megegyezik az a kép, amely a „magyar tragédia nagy bárdja“ verseinek e szlovák nyelvű válogatásából rajzolódik. Nemcsak mennyiségében, hanem tematikai sokrétűségében is ez a legteljesebb szlovák nyelvű válogatás, fán Smerk — Lukács György tanulmányának szellemében írott — Ady-portréjá- ban utal arra, hogy milyen szempontok vezették a válogatás során. A közösségi és forradalmi jelleg kihangsúlyozása egyben tükrözi az 1948 februárja utáni új kultúrpolitikai szemléletet, mely szerint új utakon'közelítik meg a költői személyiségeket a szlovák műfordító irodalomban is. Az imént említettek dacára Ján Smrek — Lukács György tanulmányá- csak egy oldaláréi mutatta be. Nemcsak forradalmi versek kaptak helyet a kötetben, hanem olyanok is, amelyek a szerelemről, az életről és a halálról, a vérről és aranyról, az istenről, a művész küldetéséről vagy másról szólnak; tehát minden témakörből találunk verset a kötetben, amely — a fordítás színvonalát is tekintve — rendkívül értékes. A magyarországi szlovakista, Csukás István — részletes elemzések alapján alkotott — véleménye szerint Krčméry. Lukáč, Roy, Beniak és Smrek közül az utóbb említett fordításainak színvonala a legmagasabb, akár a szöveghűséget, akár a művészi tolmácsolás hangját vesszük figyelembe. Meglepő azonban, hogy ez a jelentős kiadói és fordítói tett nem talált visszhangra az akkori szlovák Irodalomkritikában. Persze, ebben közrejátszhatott az is, hogy elsősorban a saját nemzeti irodalom Időszerű problémáinak megoldására és a kulturális örökségek átértékelésére kellett összpontosítani a figyelmet. Smrek után, 1957-ben Valentin Beniak ad ki egy antológiát, Esti villámlás címmel. Szlovák nyelvre addig még nem fordított vagy nagyon alacsony szinten átültetett verseket tolmácsolt benne. Beniak fordításainak színvonala nem sokkal marad el a Smrekéi mögött, de inkább csak árnyalatokkal gazdagítják az Ady-képet. Az utóbbi két évtizedben mintha csökkent volna az érdeklődés Ady költészete iránt. Benyomásunk alapja, hogy egyetlen antológiát sem adtak ki újra, válogatott művei sem jelentek meg. Csak a lapokban látott napvilágot néhány vers, szórványosan, mintegy annak igazolására, hogy nem merült feledésbe a költő, tovább él a szlovák irodalmi köztudatban. Bár tudták, hogy Ady Endre novellákat is írt, a két háború között mégse fordították ezeket. 1942-ben egy meséjét közli az Elán. A háború után három különböző fordításban jelent meg egy elbeszélése. Automobil címmel. Ez volt minden. Csak 1959-ben jelenik meg egy reprezentatív válogatás (Desaťmiliónová Kleopatra), amely 34 elbeszélést illetve novellát tartalmaz, alig valamivel többet, mint egytizedét Ady rövid prózai alkotásainak. Ady prózában is tud újat hozni, sajátos stílusa van. Elbeszélései, meséi vonzók, cselekményesek, dinamikusak, az alakok jól megformáltak. De ezek az alkotások is elárulják, hogy a szerzőjük: költő. Lírai részekkel lazít a feszes szerkezeten, tágabb teret enged a fantáziának. Nem egy darabja szimbolikus vagy allegorikus jelleget ölt. Témáit — általában — romantikus környezetből választja; parasztokat, dzsentriket, kapitalistákat, bankárokat, gyerekeket és felnőtteket emel műveibe, amelyekben ugyancsak élesen bírálja kora társadalmát, elszomorító, tragikus jelenségeket rögzít. Adyt — rövid prózai alkotásaiban — új és ugyancsak vonzó oldaláról ismerte meg a szlovák olvasó. A válogatás pozitív visszhangot váltott ki a kritikusok körében is. Különösen figyelemre méltó Michal Chorváth véleménye, aki a Slovenské pohlady- ban nemcsak az értékeket mutatta ki Ady prózai műveiben, hanem olyan genetikai és tipológiai jegyekre is fölhívta a figyelmet, amelyek némely szlovák prózaíró alkotásaiban is föllelhe- tők. Chorváth intuitív észrevételei egy összehasonlító irodalomtörténeti munka alapját képezhetik Most pedig megkíséreljük összefoglalni az eddig elmondottakat. A fordítók és a kiadók figyelme elsősorban és leggyakrabban Ady költészetére irányult, ami természetes is, hiszen költészeté képezi az életművének jelentősebb részét. Halála 40. évfordulójának évében három verse jelent meg, Pockody fordításában. Ezzel együtt mintegy 250 versét — összes verseinek körülbelül kétötödét — fordították le szlovák nyelvre, a fiatal Štefan Krčméry első fordításainak megjelenése óta. Ha leszámítjuk az első két kötetet — Versek (1899), Még egyszer (1903) —, amelyek még nem tükrözik az igazi Adyt, akkor ez az arányszám még kedvezőbb eredményt mutat. Az elmúlt fél évszázadban húsz szlovák műfordító tolmácsolta Adyt. Egy- egy versét többen is lefordították. A fordítások irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban is megjelentek, továbbá öt antológiában (1943—1976 között). A három önálló Ady-válogatás közül az első 1934-ben jelent meg. Vojtech Marko fordításában, 99 verset tartalmaz. A költő e nagy csodálója nem tudott megbirkózni a feladattal, nem tudta visszaadni Adyt művészi szinten. 1941-ben E. B. Lukáč 22 fordítását gyűjti egybe és adja ki kötetben, amely — mint már jeleztük — 1942-ben és 1947-ben újabb kiadást ér meg. Az ismert költő művészete és fordítói gyakorlata szavatolta a fordítások jó művészi színvonalát, noha szándékát nem mindig sikerült megvalósítania. És a huszonkét vers nem adhatott teljes képet Ady gazdag, sokszínű költészetéről. Legkevesebbet kínált a társadalmi tematikájú versekből. Ady Endre arcképét Smrek rajzolta elénk a leghívebben, ez a kép ól bennünk. Nem változtat rajta a két legújabb válogatás sem, amelyek az eddig megjelent fordításokból készültek. Az összeállítás koncepciója sem hoz semmi újat. Hiba-e vajon? Bizonyos mértékben, igen. Az eddig megjelent szlovák nyelvű válogatások — beleértve a Smrekét is — jobbára csak az 1906—1909-ben kiadott négy kötetből (Oj versek, Vér és arany, Az Illés szekerén, Szeretném, ha szeretnének) fogtak egybe verseket. Ezekben a kötetekben kikristályosodott Ady stílusa, gazdagodott témavilága, ezekkel a kötetekkel nyitott új utakat a magyar költészetben. Hat- vany Lajos nyomán kezdett terjedni az a nézet — amelyet egyébként a költő határozottan visszautasított —, hogy az 1912-ben megjelent A menekülő élet című kötetétől számítva Ady költészete hanyatlik, már nem olyan koncentrált és szuverén, mint a korábbi években. Ugyanaz a Hatvany kénytelen volt beismerni később, hogy tévedett, hogy mindenki tévedett, aki nem vette észre az érett Ady verseiben — az újat. Persze, a gyengülő, beteg költőről kialakult nézet olyan gyökereket eresztett, hogy később is befolyásolta a válogatási szempontokat, az 1910 után született versek rovására. Ezt Smrek válogatása is bizonyítja. Ha teljes képet akarunk Adyról, akkor a következő antológiákba minden kötetéből kell választani-fordítani verset. Az eddigi szlovák nyelvű válogatások — a Marko-féle kivételével — az Ady-kötetek szerkezeti felépítését sem tükrözik, ami ugyancsak hiba, hiszen a ciklusok a költő törekvéseiről, eszmei-érzelmi világának* alakulásáról is vallanak. El kellene gondolkozni egy újabb prózagyűjtemény megjelentetéséről is, mert az 1959-es csak részben ad képet Ady novellisztikájáról. A szlovák olvasók nem ismerik Ady rendkívül gazdag publicisztikáját sem, azokat a harcos szellemű, intellektuális töltetű írásokat, amelyekben kegyetlenül ostorozza a feudálkapitalista Magyarországon uralkodó viszonyokat; amelyekben lerántja a leplet a gazdasági, társadalmi és kulturális elmaradottságról, a nacionalizmusról és a sovizmusról. Harcol a reakció ellen, képviselje bár az arisztokrácia, az egyház vagy a burzsoázia és az ezeket kiszolgáló értelmiség. Adyt következetes demokratikus forradalmi- sága vezeti el a munkásosztály történelmi szerepének megértéséhez, és kényszeríti őt a vitára a szociáldemokrácia opportunista és reformista képviselőivel. Harcos humanistaként emeli föl hangját a világháború ellen. Ady publicisztikai művei nemcsak fontos kordokumentumok, hanem annak a hatalmas szellemi erőnek is a megnyilvánulása, amellyel válaszokat keresett kora égető kérdéseire, utat a problémák megoldásához, közvetlenül a forradalmi marxizmus térhódítása előtt. Már csak ezért is megérdemli a figyelmünket. ÉS megérdemlik figyelmünket portréi, esszéi, amelyekben a magyar és a világirodalom sok nagy alakjáról és kérdéséről ír. Ezek nemcsak az író és irodalom értelméről, küldetéséről, feladatáról vallott nézeteit tükrözik, hanem az irodalom bonyolult helyzetét is Magyarországon, a századforduló előtti és utáni esztendőkben. Elkelne egy válogatás e müveiből is, tisztes helyzet foglalna azok között a külföldi irodalomelméleti- történeti- és kritikai müvek között, amelyek nálunk is megjelennek szlovák nyelven. Ady Endre költészete, prózája, publicisztikája, esszéi és levelezése egységes egészet alkot. Életművének minden fejezete, része élő és időszerű — érték. A szlovák—magyar irodalmi kapcsolatokban eddig csak költészete játszott szerepet, ez hatott a leginkább, és eszmei-művészi ereje által szerves része lett a modern szlovák költészetnek. Feladatunk: megismerkedni életművének további részeivel. Erőt meríthetünk belőle is a boldog, teljesebb emberi életért víyott harcunkhoz. Olyan életért, amilyenről eme nagy géniusz álmodott. Hitte erősen, hogy műveivel maga is hozzájárul az álmok valóra váltásához. Ady Endre versei Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke, Kreol-arc vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarrabb, S legszomorúbb fiút. Ő szülje az átok sarját Erre a bús magyar földre, Az új hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senki, mint torz-életével Az ő szomorú fia. A Mindegy átka Sorakoznak s elfutnak a hetek, Mintha kórház-szagtól futnának. Talán nem volt soha ilyen beteg Az Élet, mely szennyesen bukdos S nem tud eljutni tiszta kúthoz. Máskor se volt itt élni jó dolog, De viharok sűrűbben jöttek És többen voltak zúgó bátorok. Most már a reménytelen Mindegy Túlságosan meggyőzött minket. A Mindegy, mi ma mindent összetör, A lágy ujjakat összefonja, Hogy nem szorul össze az ököl. S hogy itt még valami teremjen, Gyertek, menjünk a Mindegy ellen. Igenis: kell a bátor lobbanás S nem élet, hogyha nem kiáltjuk, Hogy minden vannál mindig jobb a más. Gyujtsuk ki jól a szíveinket^ Csak azért se győzhet a Mindegy.
