Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)

1977-10-28 / 298. szám, péntek

1977. október 28. PÉNTEK . BRATISLAVA • XXX. ÉVFOLYAM 298. szám Ära 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Október és mi November 7. és október 28.; a két időpont nemcsak a naptárban esik egymáshoz közel, hanem mint történelmi események is szoros összefüggésben állnak egymással. 1917. november 7-én az egész világon futótűzként terjedt el a hír, hogy Lenin, a proletariátus lángelméjű vezére s a bol­sevik párt által ösztönzött és vezetett szocialista forradalom megsemmisítette azt az államot, amelyet a népek egyik leg­régibb börtönének szoktak nevezni. Földünk egyhatodán ki­tűzték a győztes vörös lobogót, a munkásosztály és minden dolgozó zászlaját. Hat évtized elteltével a világ első szocia­lista állama a szovjet nép hatvanéves, mérhetetlenül szor­galmas munkájának eredményeit rögzítő új alkotmányt ha­gyott jóvá, melyben a fejlett szocialista társadalom és az össznépi állam sikerei testesülnek meg, s amelynek alapján a szovjet nép tántonthatatlanul halad tovább a kommunista építés útján. Dolgozóink csakúgy, mint az egész világ haladó erői saját­jukként értekelik ezt az évfordulót. Ha nem győzedelmes­kedett volna az 1917-es októberi szocialista forradalom, nem leti volna 1918. október 28-a sem — tehát nem lenne önálló Csehszlovákia —, sem 1945. október 28-a, iparunk s fő nem­zetgazdasági ágazatainak államosítása, sem pedig 1968. ok­tóber 28-a, államszövetségünk szocialista rendezése. A./: Októberi Forradalom fénye beragyogta az Osztrák— Magyar Monarchia elnyomott népeinek börtönét is, a forra­dalmi mozgalom nagyarányú fellendüléséhez vezetett itt is. Az „orosz péida“ nagy ösztönző erővel hatott. Az elnyomott tömegok megmozdullak, megszámlálhatatlan sztrájkkal adtak kifejezést annak az akaratuknak, hugy meg akarják változtat* ni a viszonyokat, nemzeti és szociális szabadságot akarnak, közös csehszlovák államban akarnak élni. Ez az óhaj 1918. október 28-áu részben teljesült, Csehszlovákia népe létrehoz­ta saját önálló államát. Még csaknem három évtizednek kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy a szociális szabadság is megvalósulhasson. Az önálló csehszlovák állam létrejöttének idején, a társadalmi viszunyokat még nem sikerült gyökeresen megváltoztatni. Nem volt olyan erő, amely ezt a törekvést céltudatosan ve­zette volna. 1921 májusában ez az erő is létrejött, ekkor új politikai párt alakult, Csehszlovákia Kommunista Pártja. Ez a párt a munkásmozgalom és az oroszországi bolsevik párt tapasztalatainak alkotó felhasználása alapján jött létre. Az a jelszó, amelyet a párt a zászlajára tűzött, a dolgozó tömegek számára rokonszenves és érthető volt. A CSKP har­cot kezdett a dolgozók szociális körülményeinek megjaví­tásáért, távlatilag az elnyomás minden formája alól való teljes felszabadításukért. Ennek köszönhető, hogy a párt megnyerte az emberek millióinak támogatását. A n^pi Németország túlerejével szemben vívott nehéz élet­halálharcunk azért volt sikeres, mert a világ első szocialista országa sikeresen fejlődött, szocialista nagyhatalommá nőtt, és szembe tudott szállni a hitlerista hadsereg elképzelhetet­lenül erős támadásával, amelyet az ellenség fejvesztett me­nekülésévé fordított vissza, végül is a német fasizmust saját odújában verte tönkre. Miután a győztes Októberi Forradalom után megalakult dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat, új táv­latok nyíltak meg társadalmunk előtt. Hazánk népe eltökél­ten úgy döntött, hogy átalakítja a társadalmi viszonyokat, olyan rendszert teremt, amelyberi emberhez méltó módon leitet élni. Hallgatott a kommunista párt szavára, amely a népet a fasiszta megszállás idején harcba vezette. A nép követelése annyira hangos volt, hogy nein tehettek ellene semmit a fe’szabadulás után még mindig hatalmon levő polgári politikusok. Fő képviselőjük, Eduard Beneš köztár­sasági elnök 1945. október 28-án kénytelen volt aláírni az államosításról szóló dekrétumokat, 1948 februárjában pedig a CSKP és Klement Gottwald vezetésével népünk végleg minden hatalmat a kezébe vett, és szabaddá vált a szocia­lizmus építésének útja. A szocialista építés során számtalanszor bebizonyosodott, mit jelent fejlődésünk szempontjából a Szovjetunió léte és a vele való szövetség. A szovjet kommunisták tapasztalatai lehetővé tették és teszik számunkra a szocialista társadalom fejlesztése és megszilárdítása során törvényszerűen felvető­dő problémák marxizmus—leninizmuson alapuló, mélyen tu­dományos és reális elemzését. Szintén a szovjet tapasztalatok érvényesítése tette lehetővé, hogy 1988-ban sikeresen meg­hiúsítottuk a jobboldali erők törekvéseit, amelyek megpró­bálták felforgatni a köztársaságot, és kitépni a szocialista országok közösségéből. Pártunk és társadalmunk egészséges erői leverték a szocialistaellenes elemek támadását, és az államszövetségről szóló törvény aláírásával a még megol­datlan nemzetiségi kérdéseket is rendeztük. Husák elvtárssal az élen, kommunista pártunk sikeresen vezeti egész társadal­munkat a xy. kongresszuson kitűzött célok megvalósítására, a fejlett szocialista társadalom építésének útján. A szocialista forradalom hazánkban is felszabadította a nép alkotó erőit és képességeit. Ennek köszönhető, hogy ha­zánk népe a legmagasabb életszínvonalat elért népek közé sorakozott fel. A szilárd szociális biztonság, a magasfokú műveltség a szocialista ipari és a mezőgazdasági termelés megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját, megszilárdí­totta bennük a szocialista eszményeket. Gustáv Husák elv­társ ezt így fejezte ki: „Fejlett, konszolidált ország vagyunk, politikailag és anyagilag fejlett, népünk örülhet a kedvező je­lennek, és bizalommal tekinthet a jövőbe. November 7. és október 28. belső összefüggéseinek felismerése arra ösztönzi népünket, hogy a gyakorlatban következetesen érvényesítse Gottwald elvtárs jelszavát: „Űrök időkre a Szovjetunióval, és soha másképp!“ (PRAVDA) Gustáv Husák fogadta Veszelio Gyuranovicsot Megkezdődtek a csehszlovák—jugoszláv megbeszélések (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nöke tegnap a prágai várban Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnök jelenlétében fo­gadta Veszelin Gyuranovicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnö­két. A szívélyes és baráti légkör­ben lezajlott fogadáson a fe­lek megelégedéssel nyugtázták a csehszlovák—jugoszláv kap­csolatok eddigi sikeres fejlődé­sét és megvitatták a sokoldalú együttműködés továbbfejlesz­tésének kérdéseit. Egyúttal vé­leménycserét folytattak néhány időszerű nemzetközi kérdésről. A fogadáson Oldrich Pavlovs- ký, hazánk jugoszláviai és Mi­lan Venisnik, Jugoszlávia cseh­szlovákiai nagykövete is jelen volt. Tegnap délelőtt a prágai Hrzán-palotában megkezdődtek Ľubomír Štrougal csehszlovák miniszterelnöknek és Veszelin Gyuraiiuvicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa- (Foh/tatás a 2. oldalon J A CSNT ülése (CSTK) — Megkezdődött tegnap Prágában a Cseh Nem­zeti Tanács kétnapos 5. ülése. Tegnap a résztvevők megvitat­ták a Cseh Szocialista Köztár­saság kormányának a hazai piac ellátásáról szóló jelenté­sét. A tanácskozáson részt vett Josef Koréák, a CSKP KB El­nökségének tagja, cseh minisz­terelnök, a cseh kormány más tagjai, a csehországi központi hivatalok és intézmények kép­viselői és más vendégek. Bevezetőben Evžen Erban elvtárs, a CSNT elnöke az Ok­tóberi Forradalom jelentőségé­vel foglalkozott, amely forra­dalom — mint mondotta — nemzeteink életének döntő té­nyezője lett. Ezután Stépán Horník cseh miniszterelnök-helyettes előter­jesztette a cseh kormány jelen­tését. Az előadói beszédet František Toman, a CSNT alel­nöke mondotta. Ezután a kép­viselők vitával folytatták a ta­nácskozást. PÉLDÁJUKAT EGYRE TÖBBEN KÖVETIK Gustáv Husák levele Lumír Sakmar brigádjának (ČSTK) — Nagyszabású szocialista munkaverseny bontako­zott ki hazánkban is a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának tiszteletére, számos kollektíva és dol­gozó tett értékes felajánlásokat. Ezek egyike a Sakmar-bri- gád. A napokban a munkacsoport nevében Lumir Sakmar, az Ostrava Bányában dolgozó kollektíva vezetője, a szocialista munka hőse levelet írt Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitká­rának, köztársaságunk elnökének, amelyben bejelentette, hogy a szocialista munkabrigád cím bronz fokozatával kitün­tetett kollektíva sikeresen teljesítette az Októberi Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett felajánlását. Gustáv Husák elvtárs Lumír Sakmar elvtársnak és brigádja minden tagjának ugyancsak levélben fejezte ki köszönetét, amelyben nagyra értékelte kiváló teljesítményüket. „Örömmel olvastam levelüket, amelyben közölték, hogy munkabrigádjuk sikerrel teljesítette, sőt túlszárnyalta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tisztele­tére tett jelajánlását“, írja bevezetőben Gustáv Husák elv­társ, majd hangsúlyozza: „Uz a legméltóbb köszöntése a kö­zelgő évfordulónak, az egész haladó emberiség legnagyobb ünnepének, s egyúttal kinyilvánítása annak a hatalmas al­kotóerőnek, amelyet a győztes szocialista forradalom szaba­dított fel az emberekben.“ „Munkacsoportjuk erőfeszítésének és kezdeményezésének eredményei meggyőzően bizonyítják fejlettségüket, a szocia­lista internacionalizmus és hazafiság iránti hűségüket, a Szovjetunió iránti forró viszonyukat és Csehszlovákia Kom­munista Pártja politikájának aktív támogatását — állapítja meg a továbbiakban a levél. „Őszinte köszönetét mondok bronzérmes szocialista munka­brigádjuknak lelkiismeretes és céltudatos munkájáért, ami lehetővé tette, hogy már augusztusban, három hónappal a felajánlásukban kitűzött időpont előtt teljesítették a szén- termelés ez idei tervét, és a munkát már a jövő évi igénye­sebb mutatók szerint folytathatták. Figyelemre méltó ered­ményeket értek el — felállították a szénmedence második rekordját — hatvan kiváló műszakjukkal is; munkájukat ala­csony szénrétegben, a fejtés progresszív technológiájának felhasználásával végezték. Brigádjuk eredményei jelentősen hozzájárulnak energetikai szükségleteink fedezéséhez, s egyúttal példát mutatnak más munkakollektívák számára a tudományos-műszaki vívmányok és az ésszerűsítési intézkedések átfogó és tartós érvényesí­tése terén. Nagyra értékeljük, hogy példájukkal megmutat­ták, hogyan lehet jól kihasználni a gépeket, fejleszteni a termelés és a munka szervezését, jól és hatékonyan dolgoz­ni, küzdeni azért, hogy az ötéves terv feladatai határidő előtt megvalósuljanak. A XV. pártkongresszus programjának és a 6. ötéves terv feladatainak teljesítésében elért eredményeik joggal felkeltik az egész bányaipar és más népgazdasági ága­zatok dolgozóinak figyelmét. Csak örülhetünk annak, hogy erőfeszítésük egyre több követőre talál. jövőre, amikor a februári győzelem 30. évfordulóját ünne­peljük meg, és a 6. ötéves tervidőszak további éveiben nem kevésbé igényes feladatok várnak ránk, sőt sok helyen a korábbiaknál nehezebb feladatok, amelyek teljesítése vala­mennyiünk alkotó és tevékeny magatartásától függ. Meggyő­ződésem, hogy tovább folytatják példás és úttörő munkáju­kat, s ugyanúgy, mint a múltban, az első sorokban fognak küzdeni a feladatok teljesítéséért s túlszárnyalásáért.“ Gustáv Husák elvtárs további sok sikert kívánt a kollektíva tagjainak példás munkájukhoz és magánéletükhöz. ÜLÉST TARTOTT A SZLOVÁK NEMZETI TAIMÄCS A törvényesség megtartása az egész társadalom ügye Viliam Šalgovič üinnepi megemlékezése az Októberi Forradalomról • A főügyész beszámolt a törvényesség helyzetéről (Tudósítónktól) — Tegnap tartotta meg 5. ülését a Szlo­vák Nemzeti Tanács. Az ülést, amelyen részt vett Jozef Le­nárt, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlo­vák Szocialista köztársaság miniszterelnöke, a kormány tagjai és a társadalmi szerve­zetek képviselői, Viliam Balgo- viG, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, az SZNT elnöke nyi­totta meg. Rövid beszédben méltatta a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jelentősé­gét. A Szovjetunióval együtt ünnepelünk Századunk nagy történelmi eseménye hatvanadik évfordu- (Folytatás a 2. oldalon) A Szlovák Nemzeti Tanács ülésén Viliam Salgovifi elvtárs be« szédet mond. (j. Lofaj felvétele — iSTKj;

Next

/
Thumbnails
Contents