Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-25 / 295. szám, kedd
A PFSZ NÉLKÜL LEHETETLEN A GENFI KONFERENCIA FELÚJÍTÁSA Az arab országok elítélik az arab országok elutasító magatartását (MEh IANY 1 ■ SOR z < cc (Č STK) — A Palesztin Fel- szabadítási Szervezet részvétele nélkül nem lehetséges a xenfi közel-keleti békekonferencia felújítása, amely — mint ismeretes — napirendiére tűzné a palesztin kérdés megvitatását — jelentette ki Szaúd Ibn Fejszál, Szaúd-Arábla külügyminisztere a CDS televíziós társaságnak adott nyilatkozatában. A szaúd-arábiai politikus elítélte Izrael elutasító magatartását, amellyel halogatja a palesztin kérdés rendezését. Az Izrael és az arab országok viszonyai normalizálásáruik lehetőségeiről kijelentette, hogy azok előfeltétele a palesztin állam megalakítása. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ- határozut, amely elismerte Izrael létezését, ugyanakkor fel- tételezte a palesztin állam megalakításának szükségessé g ét. Líbia továbbra is aktívan síkraszáll az imperializmus, a cionizmus és a reakció ellen és a palesztin ellenállási mozgalom támogatását az ország külpolitikája egyik lényeges összetevőjének tekinti — jelentette ki tripoli sajtókonferenciáján Kadhafi ezredes, líbiai elnök. A líbiai vezető rendkívüli figyelmet szentel országa gazdasági helyzetével összefüggő kérdéseknek. A PALESZTIN NÉP ELVETI AZ AMERIKAI—IZRAELI MUNKAOKMÁNYT (MTI) — fasszer Arafat elnökletével a hét végén ülést tartott a Palesztin Felazabadí- tási Szervezet Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozásról kiadott közleményben a PFSZ hivatalosan elvetette az amerikai — izraeli munkaokmányt. A szervezet a közleményben arra figyelmeztetett, ha a PFSZ-t nem ismerik el a genfi konfrencia összes többi résztvevőjével egyenrangú tárgyaló- partnerként, akkor a Közel-Ke- ieten nem valósítható meg a tartós béke. Hangsúlyozta, hogy minden jövendő rendezés részeként független palesztin államot kell teremteni a Jordán •folyó megszállt nyugati partján és a Gazai övezetben. „Az amerikai—izraeli mun- kaokmányban foglalt elgondolások a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak szétzúzására irányulnak“ — állapította meg a dokumentum. A közlemény hangoztatta, hogy a PFSZ a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője s a nemzetközi fórumokon és konferenciákon e nép nemzeti akaratának ad hangot. Algíri tanácskozás NYUGTALANÍTÓ a dél-libanoni helyzet (CSTK) — Algírban folytatódott a Libanoni Kommunista Párt és az Algériai Nemzeti Felszabaditási Front küldöttségeinek tanácskozása, melynek fő napirendi pontja a helyi reakció és az izraeli agresz- szió mesterkedéseinek kérdési?, melynek leginkább a libanoni hazafias és haladó erők a szenvedő alanyai. Nádim Abdasz Szamad, az algériai küldöttség vezetője nyugtalansággal szólt a dél-libanoni helyzetről. Itt ugyanis a jobboldal lehetetlenné teszi a hazafias és haladó erőknek a helyzet rendezésére vonatkozó javaslatainak megvalósítását. Arra a kérdésre, hogyan vélekedik a közelmúltban nyilvánosságra hozott amerikai- izraeli munkaokmányról, a libanoni kommunisták vezetője kijelentette, hogy lényegében az lezárja az arabok előtt a genfi konferenciához vezető utat. A megoldás, amelyet az okmány kínál, egy tipikusan amerikai—izraeli békét eredményezne, amely semmibe veszi a palesztin nép törvényes jogait és továbbra is teret ad az izraeli agressziónak. A BT MEGHOSSZABBÍTOTTA A KÖZEL-KELETI ENSZ-ERÖK MANDÁTUMÁT (ČSTK j — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egy évvel meghosszabbította a Közel- Keleten állomásozó rendkívüli ENSZ-erők mandátumát. A Biztonsági Tanács 13 szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy 1978. október 24-ig „.további egy évre felújítja a rendkívüli ENSZ-erők megbízatását". Kína és Líbia nem vett részt a szavazáson. Mint ismeretes, a rendkívüli erők az 1973-as októberi háború óta állomásoznak a Sinaifélszigeten, létszámuk 4297 fő. Megbízatásuk október 24-én éjfélkor járt volna le. Kurt Waldheim főtitkár a szavazás előtt kijelentette: jóllehet a térségben jelenleg nyugalom van, a feszültség növekedni fog, ha nem sikerül haladást elérni a közel-keleti tartós és igazságos béke megteremtésében. A genfi békeérte- kezle»t munkájának felújítása — mondotta — az első lépést jelentené a béke felé vezető úton. 0 Tarradellas ismét otthon (ČSTK) — Josep Tarradellas 38 éves száműzetés után tegnap visszatért Barcelonába, hogy elfoglalja az új ideiglenes katalán autonóm kormány-genera- litás miniszterelnöki tisztségét. Franco diktátor hatalomra futását követően feloszlatta a katalán autonóm kormányt, amelynek elnöke Tarradellas volt. Tarradellas külföldre menekült és egészen hazatértéig Franciaországban élt. A Suarez- kormány — mint ismeretes — néhány héttel ezelőtt a katalán politikai pártok képviselőivel folytatott tanácskozást követően úgy döntött, hogy felújítják a katalán terület autonómiáját. Li Hszien-nien borúlátó 1977 X. 25. (ČSTK) — Ll Hszien-nien, a Kínai Államtanács alelnöke a japán külkereskedelmi társulás Pekingben tartózkodó küldöttségével folytatott eszmecseréje során borúlátóan nyilatkozott Kína gazdasági helyzetéről. Az energiahiány, az acéltermelés visszaesése, a vegyipar hanyatlása .és mindenekelőtt a rossz közlekedési helyzet a kínai népgazdaság jelenlegi legnagyobb problémája. Li Hszien-nien meggyőződését fejezte ki, hogy Japán hozzájárul az elavult kínai ipari üzemek korszerűsítéséhez. A [apán üzletemberek szerint Li Hszien-nien kijelentéseit úgy értékelhetjük, hogy Kína kívánatosnak tartaná, ha Japán az eddiginél nagyobb mértékben bekapcsolódna a kínai iparvállalatok Irányításába és aktívan hozzájárulna az ipari berendezések felszereléséhez. Japán eddig legnagyobbrészt gépeket és felszereléseket szállított Kínának. A NORVÉG KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottságának ülése úgy döntött, hogy 1978. április 14-e és 16-a között tartja a párt XIV. kongresszusát. LENGYELORSZÁGBAN tovább folytatódnak a Lengyel Egyesült Munkáspárt alapszervezeteinek évzáró taggyűlései. A SZOVJETUNIÓ Minisztertanácsa jóváhagyta az 1977. április 16-i kommunista szombaton alkotott érték felhasználásáról szóló határozatot. VESZELIN DJURANOVICS, a (SZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök meghívására I,engyi(:lországba utazott. JOHN REED ú jságíró születésének 90. évfordulója alkal* inából New Yorkban kiadták Reed híres könyvéi, a Tíz nap, amely megrengette a világot című művet. NICOZIÁBAN november 26-án és 27 én tartja V. kongresszusát a Ciprusi Nőszövetség. A SZOVJET—FRANCIA együttműködés a kozmikus térség kutatásában és békés célokra való felhasználásában kielégítő. A két ország tudósainak és szakembereinek kapcsolatai állandóan fejlődnek, s jelenleg minden téren együttműködnek a két ország szakemberei. MICHAEL BLUMENTHAL, az Egyesült Államok pénzügyminisztere tegnap hivatalos látogatásra Izraelbe utazott. Népszavazás a csatornáról (ČSTK) — Panamában megtartották a népszavazást az új panamai—amerikai csatornaszerződésről. Hírek szerint a panamaiak mintegy kétharmada a csatornaszerződés mellett adta le szavazatát. A népszavazás végleges eredményét csütörtökön teszik közzé. Az elsők között adta le szavazatát Omar Terrijos panamai kormányfő. A szavazást követően kijelentette: „Meggyőződésem, hogy a panamai nép túlnyomó többsége szavazatával bizonyságot tesz politikai érettségéről“. Pinoctal sojól népe ellen hurcol A Trybuna Ludu a chilei helyzetről (ČSTK) — A chilei katonai junta megtorló intézkedései és rendkívüli brutalitása kezdettől fogva a második világháborúban elkövetett fasiszta gaztettekre emlékeztetnek — állapítja meg a Trybuna Ludu tegnapi száma Egységesen a terror ellen című cikkében. Mussolinitól és Hitlertől eltérően Pinochetet gyakorlatilag senki sem támogatja. A chilei nép demokratikus hagyományai és az a körülmény, hogy a junta nem képes szociális demagógiával „megvásárolni“ a közvéleményt, lehetetlenné teszi számára a támogatás megszerzését. Ezért terrort gyakorol. Rendkívüli állapot, éjszakai kijárási tilalom van érvényben, a polgári személyek fölött katonai bíróságok ítélkeznek, a politikai foglyokat koncentrációs táborokba zárják és meggyilkolják, a törvényességnek még a látszatát sem őrzik meg — mindez olyan, mintha Chilét idegen ország csapatai szállták volna meg. Pinochet juntája saját népe ellen vív háborút. Megfélemlítéssel és terrorral igyekszik fenntartás nélküli szófogadásra kényszeríteni az embereket, s ezzel megteremteni a feltételeket a lakosság telje>s kizsákmányolásához. A chile fasizmus politikailag és gazdaságilag nagymértékben függővé tette az országot az imperializmustól és a külföldi monopóliumoktól. A chilei kommunisták vélemény» szerint egyre mélyül az ellentét a lakosság többsége, beleértve a középosztályt és a pol« gárság egy részét is, és a hazai, valamint a külföldi monopóliumok között. Ez széles körű antifasiszta front létrehozását teszi lehetővé. A chilei lakosság széles rétegeinek antifasiszta szolidaritásával biztosítani kell az ország összes demokratikus pártjainak, társadalmi és politikai erőinek együttműködését. Főként a Népi Egység és a kereszténydemokraták antifasiszta összetartását kell erősíteni. A kereszténydemokratáknak ugyanis nagy a befolyásuk a chilei közvéleményre, elsősorban a középosztály, a kis- és a középpolgárság magatartására. Nem kell, hogy azonos nézeteket valljanak az ország jövő rendszeréről azok, akik elvetik a zsarnokságot, s küzdenek ellene. Elsősorban abban kell egyetérteni, hogy véget kell vetni az uralkodó kisebbség gaztetteinek és terrorjának. El kell érni azt, hogy a chilei nép maga dönthessen sorsának alakításáról — állapítja meg végezetül a Trybuna Ludu. A nyomozás eredményteíen Ma temetik Hanns-Martin Schleyert # Elmarad a pilótasztrájk (ČSTK) — Tovább gyűrűzik a stammheimi börtönbotrány hulláma az NSZK-ban. Az SPD baden-würltembergl tartományi elnöksége éles hangnemben Hans Filbinger tartományi miniszterelnököt lelte felelőssé azért, hogy az NSZK legbiztosabbnak tartott büntetőinté- zeto „terrorközponttá válhatott, ahol fegyvereket és robbanóanyagokat rejtegettek és a büntetésüket töltő terroristák szinte akadálytalanul tarthatták egymással a kapcsolatot“. Egon Bahr, az SPD országos ügyvezetője szintén a baden^würt- tembergi CDU-kormányt tette felelőssé a börtönben uralkodó botrányos körülményekért. Ma temetik Hanns-Martin Schleyert, a nyugatnémet gyáVilágszerte fokozódik a haladé erők tiltakozása a neutronbomba tervezett gyártása ellen. Felvételünk a Fehér Ház előtt lezajlott tüntetésen készült. Telefoto: ČSTK — AP CARTER BEFEJEZTE HAZAI KÖRÚTJÁT Tekintély- vagy pénzszerzés? (ČSTK) — fames Carter amerikai elnök befejezte öt nyugati szövetségi államot érintő egyesült államokbeli körútját. Útjának célja az volt, hogy pénzeszközöket szerezzen a demokrata párt alapjába. Ezenkívül — amint azt a sajtó is megjegyezte — nyilvánvalóan növelni akarta kormánya tekintélyét. A Fehér Házat az utóbbi időben nyugtalansággal töltötték el a közvéloményku- tatás azon eredményei, amelyek szerint az elnök kllenc- havi elnökségének mérlegét a megkérdezetteknek alig a fele értékeli pozitívan. A New York Times a következőket írta: „Carter eddigi elnöksége alatt nagyfokú elégedetlenséget keltett főleg néger választói körében, sőt elvesztette több befolyásos kongresszusi képviselő támogatását is. Az utóbbi időben Cartert egyre több támadás érte amiatt, hogy beszédeiben ugyan foglalkozik a legégetőbb szociális és gazdasági problémákkal, azonban csupán általános kijelentéseket tesz ezekről. Például a munkanélküliséget illetően — amely a kormány egyik legnagyobb problémája, csupán beismerte, hogy mielőbbi intézkedések szükségesek annak visszaszorítására. rosok és munkáltatók szövetségének elnökét. Az állami temetésen Walter Scheel államfő, Schmidt kancellár és a kormány tagjai is részt vesznek. Az egyre nagyobb méreteket öltő nyomozás a gyilkosságokkal gyanúsított terroristák után mindeddig nem hozott eredményt. Hasonlóképpen nem jutott előre az a vizsgálat som, amely a stammheimi börtönben öngyilkosságot elkövetett Andreas Baader és két társa halála ügyében indult. Bölling kormányszóvivő elismerte: a három terrorista egyike. Gudrun Ensslin a halála előtti napon a börtön lelkészének elmondotta, attól tart, hogy Schleyer halála miatt „a hatóságok ki- végzik". Ensslin mindenáron találkozni akart a kancellári iroda vezetőjével, hogy fontos „információkat“ közöljön vele. A találkozóra nem került sor. A Légiforgalmi Társaságok Pilótáinak Szövetsége (IFALPA) meghatározatlan időre elhalasztja a hét elejére meghirdetett nemzetközi pilótasztrájkot — jelentette be Dorry Pearce, a szervezet elnöke, miután több mint egy órán át tanácskozott Kurt Waldhelm ENSZ- főtitkárral. Az IFALPA elnöke közölte: Waldheim biztosította őt, hogy az ENSZ mindent megtesz a nemzetközi légiközlekedés biztonságának szavatolására. A repülőgép-eltérítés ügyét az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának napirendjére tűzték. Dagad a dél-koreai titkosszolgálat botránya A dél-koreai titkosszolgálat, a KCIA milliós összegekből vesztegethetett meg amerikai törvényhozókat, vezető fehérházi embereket — tűnik ki a héten Washingtonban megindult vizsgálatból. Sajátos módon tulajdonképpen amerikai pénzből vesztegették meg a washingtoni politikusokat: a tömött borítékokban az a pénz volt, amely a Dél-Koreának szállított amerikai rizs Jutaléka fejében ütötte a KCIA közvetítőinek markát. A washingtoni vizsgálat eddig nem ásott mélyre: a KCIA embereinek s a többi tanúnak nem volt szabad neveket említeni a kihallgatáson. Az amerikai sajtó szerint legalább 115 jelenlegi és korábbi kongresz- szusi képviselő bonyolódott az ügybe, köztük mindkét nagy párt neves személyei. (MTI)