Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-10 / 250. szám, szombat
Bartolšicra sütött a nap Ű| szó 1977 IX. 10. (Munkatársunk telefon jelentése.) — Izgalommentesnek ígérkezett a szlovákiai kerékpáros körverseny 153 km hosszú Trenčianske Teplice—Stará Tnra útszakasza, mivel az előző nap fáradalmaival a lábukban iiltek nyeregbe a kerékpárosok és eléggé sima terepen haladt az útszakasz. Mindenki azt várta, hogy együtt fog célba érkezni a mezőny. Nem így történt, már a 8. kilométernél négytagú csoport megszökött a mezőnytől és csaknem 140 kilométert hajtva érkezett a célba, ahol a 24 éves Jirí Bartolsic haladt át elsőnek a célvonalon. Amikor a győztes Bartolsic magasba emelte kezét, kisütött a nap. A verseny folyamán először. Hűvös, helyenként szemerkélő esőben tették meg a távot. Amint már említettük, izgalmas volt az egész verseny, mert a négy szökevény Wawr- zuth és Lackowski (lengyelek), Stratílek (Inter] és BartolSic (csehszlovák válogatott) — fokozatosan tetemes előnyre tett szert, amely száz kilométernél öt másodperc híján öt perc volt. Nagy taktikai harc folyt az élmezőnyben, ahol az NDK-beli és a Dukla Brno versenyzői igyekeztek gyorsítani az iramot, míg a lengyelek és az In- ter-kerékpárosok, valamint a csehszlovák válogatott tagjai az ellenkezőjét tették, mert csapatukból többen is elől voltak. Az NDK-beliek, főleg a sárga mezes Drogan azonban nem hagyták annyiban a dolgot és a 120. kilométeren sikeNYERTESÜNK Az Oj Szó olvasója tippel sorozat 28-as számú szelvényének értékelésekor egy telitalá- latos volt: Tóth Nándor, Selice, okr. Galanta, nyereménye 800 korona. Hétvége az I. ligában Az I. labdarúgó-liga küzdelmei ma és holnap a 4. fordulóval folytatódnak. Ma délután 16.00: órás kezdettel két mérkőzésre kerül sor: Dukla— Ostrava (játékvezető: Litoš), Inter—Zbrojovka (Duba). Vasárnap 15.30 órakor kezdődik a Lokomotíva Košice—Tatran Prešov találkozó (Junek), 16.00 órakor: B. Bystrica—Slovan (Krchňák), Trenčín—Žilina (Cejka), 18.00: Teplice—Sparta (Fausek), Plzeň—Bohemians (Havlasa) és 19.00: Slávia— Trnava (Pouček). A skótok elleni keret A CSSZTSZ KB Labdarúgó Szövetsége elnökségének tegnapi prágai ülésén kijelölték a Skócia elleni kétfrontos erőpróbára készülő csehszlovák keret tagjait. A 44 tagú keret 32 főre szűkül majd. A szeptember 21-én Glas- gowban sorra kerülő világbajnoki selejtezőre készülő A-csa- pat kerete: Michalik, Zlámal, Čaloun — Pauŕík, Samek, Jozef Čapkovič, Dvorák, Gogh, Vojáček, Jnrke- mik, Móder, Pollák, Dobiáš, Kozák, Knapp, Masný, Vizek, Nehoda, Gajdíišek, Gallis, Kroupa, valamint a 4. ligafordulóban mutatott formája alapján a J. Svoboda (Brno) — Pivarník kettős egyike. A 21 éven aluli játékosokból álló csapat (Edinbourghban a skótok hasonló korú együttesével méri össze erejét): MaCák, Veselý — Szilágyi, Ondruš, Fiala, Hudec, Horný — K. Brezík, Pele, Berger, P. Herda, Duda — Kroupa, Janeč- ka, Frič, Ančic. Tartalékok: Hroš, Barto, Pécháček, Prokeš, Tábor és Józsa. Az elnökség továbbá értékelte az I. liga 2. és 3. fordulóját. A második fordulót 78 000 néző tekintette meg, 17 játékost megintettek, kilencen megsérültek. Sajnos, a nyitó fordulóhoz viszonyítva csökkent a játékvezetők teljesítménye. Csupán Junek érdemelte ki a legmagasabb osztályú minősítést. A legalacsonyabb értékelést (0) Christov kapta, aki az Inter—Sparta mérkőzésen partjelzőként működött közre. A harmadik fordulót 70 000 néző látta, hat játékost sárga lappal büntettek a játékvezetők, sérült csupán egy volt. Négy játékvezetőt — Hora, Christov, Wenzel és Marko — a legmagasabb osztályzattal értékelték, a többieket csupán egy fokkal alacsonyabbal. resen kezdeményezlek egy szökést, és a 19. tagú csoport fokozatosan megközelítette Bar- tolšicékat, s tíz kilométerrel a cél előtt be is fogta őket. Főleg a Myjava környékéről származó Gálik jeleskedett, aki nagyon jól ismerve a terepet, kitűnően hajrázva másodikként érkezett a célba. Ez az útszakasz is a vártnál érdekesebb volt, izgalmakban, fordulatokban nem volt hiány. Ez elsősorban az eddigi két legjobbnak tűnő külföldi csapatnak, az NDK-nak és Lengyelországnak köszönhető, valamint a csehszlovák válogatottnak és az Internek. Minden jel arra vall, hogy az idei körverseny továbbra is meglepetéseket és jó küzdelmeket tartogat. A körverseny mai 3. útszakasza: Trenčianské Teplice — Topoľčany — Trenčianské Teplice (130 km), a holnapi, 4. útszakasz: Trenčianské Teplice — Banská Bystrica (150 km). A szlovákiai körverseny 2. útszakaszának eredménye: 1. Bartolsic (csehszlovák válogatott) 4:04:11, 2. Gálik (Inter Bratislava) 4:04:40, 3. Pavlíček (Dukla Brno) 4:05:15. MA BEFEJEZŐDIK A HATNAPOS Drámai küzdelmek az utolsó előtte napon A hirtelen időjárás változás, a szűnni nem akaró eső alaposan megváltoztatta a körülményeket a Považská Bystricában folyó nemzetközi hatnapos motorkerékpáros verseny tegnapi, utolsó előtti napján. Ugyan 233 versenyző jelent meg a rajtnál, de sokan már a délelőtti küzdelmek során a verseny feladására kényszerültek. Így például az Ezüst Vázáért küzdő csehszlovák csapat tagja, J. Cilielka súlyosan bukott és csak nagy önfeláldozás árán ért célba — több mint 13 perces késéssel. A legtöbb szakember véleménye szerint a Hrabové község előtti szakasz teljesen irreguláris volt és itt még a legjobbak is több perces időhátrányba kerültek. A csehszlovákok közül Stodúlka és Zloch, a Trophy team tagjai. A tegnapi szakasz egyébként 281,4 kilométer hosszú volt, a szintkülönbség 791,2 métert tett ki. Már az első körben 37- en feladták a versenyt, köztük a nyugatnémet Hans Wagner, az Ezüst Vázáért küzdő csapat tagja. A sok bukás és sérülés alaposan igénybe vette az egészségügyi dolgozókat is, a jelentés szerint azonban súlyosabb sebesülés nem történt. Rendkívül sok munkája akadt tegnap a nemzetközi zsűrinek is, hisz a legtöbb csapat vezetője óvást nyújtott be a helyenként irreguláris versenyfeltételek miatt. A döntés eredményéről lapzártáig nem érkezett jelentés. Ma tehát véget ér a nemzetközi hatnapos motorkerékpáros verseny, melyre immár 52-szer került sor. A rajt, úgy mint az előző napokon, B.30 órakor lesz és a versenyzők összesen 108,3 kilométeres pályán küzdenek. A helyezések sorsa minden bizonnyal a Teplá dombon dől el, ahol a befejező gyorsasági időfutamot rendezik. SAKK A sakkozás női világbajnoka, Nona Gaprindasvill a versenysakk történetében először teljesítette a férfiak számára előírt nagymesteri feltételt! Az amerikai Lone Pine-ban a svájci rendszerrel lebonyolított tornán az ugyancsak szovjet Balasov, az argentin Pan- no és a jugoszláv Sahovics társaságában az első helyet osztotta. A 48 induló között 14 nagymester és 16 nemzetközi mester volt. Nona három nagymestert győzött le: Tarjant, Lejut és Samkovlcsot és rajtuk kívül maga mögött hagyott oly neveket, mint Lombardy, Browne, Benkő, Reshevsky, Szabó, Christiansen. • Bemutatjuk egyik győzelmét: Spanyol megnyitás Világos: Gaprindasvili — Sötét: Martinovsky * • 1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 cl6 5. Fc6:+ bc6: 6. d4 f6 (Kérész szívesen .adta föl a centrumot 6. ... ed4:-gyel és kielégítőnek tartotta 6. ... Fg4-et is, mely 7. de5: de5: 8. Hbd2 16 9. Ve2 He7 10. h3 Fe6 11. Hc4 Vb8 12. 0—0 Hg6 után sötét kitűnő játékához vezetett egy Jimenez— Kérész, Moszkva 1963 játszmában.) 7. Fe3 (sokan erősebbnek ítélik 7. c4-et) 7. ... He7 ». Hc3 Hg6 9. Vd2 (nehéz eldönteni, hogy a számításba jövő vezérlépések: Vd2, Vd3 vagy Ve2 közül melyik a legjobb.) 9. ... Fe7 10. 0—0—0 Fd7 11. h4 h5 12. Bdgl Vd8 13. d5 (lezárja középet, hogy zavartalanul törhessen át a királyszárnyon) 13. ... c5 14. Hel Vb7 15. g41 (a megfelelő pillanatban, amikor sötét nem. üthet a futárral 15. f3 miatt) 15. ... hg4: 16. h5 Hf8 17. f3 g5 18. fg4: Bb8 (sötétnek ugyan sikerült semlegesíteni a királyszárnyat, de tisztjei rosszul állnak, ezért világos a másik oldalon Is gyorsan előnybe kerül) 19. b3 a5 20. Hd3 a4 21. Hb2! ab3: 22. cb3: Fc8 23. Bh2 Vl)4 24. Hc2 Hd7 25. Vd3 Ba8 26. II 1)51 (elhárítja az Fa6 fenyegetést és maga fenyeget Hc7: + mellett 27. Fd?-vel is) 26. . . . Ba2: 27. Fd2 c4 28. Fb4:l (a legegyszerűbb, világos minőséget nyer) 28. ... cd3: + 29. Kbl Bb2: + 30. Kb2: Kd8 31. Ha7 Fb7 32. Kc3 f5 (reménytelen próbálkozás) 33. gf5: Hf6 34. Hd3: Hh5: 35. Ke3 Kd7 36. Bghl Ba8 37. Bh5: Ba7: 38. Bh7 (a bástyák behafolása gyorsan dönt) 38. ... Ke8 39. Bh8+ Ff8 (39. ... Kf7-re 40. Blh7 Kf6 41. Bg8 nyer) 40. Blh7 Ba6 41. f6 Bb6 42. Be7 + és sötét íeladta. 1015. sz. fejtörő H. D'O Bernard („Cape Times“ 1938) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzős: Vilá- gos: Kh7, Ve2, He6 és Í5, Fb5 és li6 (6 báb). Sötét: Kh5, Vg4, Fe5, gy: d7 (4 báb). A megfejtés beküldésének határideje: szeptember 19. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül kelten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1013. sz. fejtörő (I. Sifman) helyes megfejtése: 1. Fe8H Az e heti nyertesek: Vígh Sándor, Vozokany, ifj. Szegi Győző, Vojnice. DELMÁR GÁBOR MIÉRT CSAK DROGAN? Trenčianske Teplicében és vidékén nemvárt érdeklődés nyil- vánut meg a körverseny iránt. Százak és ezrek üdvözölték csütörtökön is az országutak hallgatag lovagjait. Mindennek nagyon örülnek a rendezők és az újságírók, van légköre a versenynek. Egy kicsit mindnyájan sajnáljuk, hogy az előzetes hírek ellenére sem kielégítő a külföldiek részvétele. Erről és más kérdésekről beszélgettünk a szervező bizottság új elnökével dr. Schmid ttel. ★ Nemcsak létszámban gyengébb a külföldi részvétel, hanem a kerékpárosok képességeit illetően is. Pedig mások voltak az előrejelzések ... — Igv igaz, néhány héttel ezelőtt az olaszok, az osztrákok, a belgák és a törökök is írásban megerősítették: jönnek a versenyre. Aztán az utolsó pillanatban lemondták. Pedig a repülőjegyeket, benzin jegyeket is elküldtük nekik. ★ Ezek a nehézségek azonban szinte minden évben előfordulnak. Mi lehet ennek az általános oka? — Elsősorban a terminus okoz problémái, mert a ml versenyünk idején több helyen is hasonló, rendezvényt bonyolítanak le. És talán szövetségünk sem tett meg mindent a nemzetközi porondon. Ilyen tekintetben még van javítanivalónk. ★ Az NDK-ból mégis sikerült erős csapatot biztosítanunk. — Ennek külön örülünk, mert diplomáciai úton, a bratislavai NDK beli főkonzulátuson keresztül értük el célunkat. ★ A mostani körverseny még csak a második szakasznál tart, de már gondolni kell a jövő évire is... — 1978-ban Uumennén kezdődik a „kerékpáros randevú“, augusztus 18-án, majd a Magas-Tátra környékén folytatódik és Prievidzán fejeződik be. Több mint 10 külföldi szövetségnek küldtük el meghívásunkat. Remélhetőleg nagyobb sikerrel, mint az idén, mivel jövőre nem fog ütközni versenyünk a bulgáriaival és a lengyelországival. Az UCI megfigyelő dicsérete Jelen van a körversenyen P. Ligett. az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) angol tagja is, aki így nyilatkozott első benyomásairól: „Már az első útszakaszon látott küzdelmek is nagyon tetszettek. A rendezés pedig — komolyan mondom — világszínvonalon van. Nagyon jól csinálják, hogy a közúti forgalmat a verseny ideje alatt lezárják. így nincsenek fölösleges bonyodalmak. Nálunk, Angliában ilyesmiről szó sem lehet. A maguk versenye nagyobb és jobb külföldi részvételt érdemel, fin támogatni fogom a rendezvényt a nemzetközi szövetség novemberi ülésén. És remélem, én is hozzájárulok versenyük népszerűsítéséhez. Ami a nyugati kerékpárosokat illeti: valószínűleg nemcsak időponthiány miatt nem indulnak, hanem mert tudják, nagyon igényes a szlovákiai körverseny. A jövő évi terminus jónak ígérkezik, minden bizonnyal a külföldi konkurrencia is nagyobb lesz.“ (t. v.) A világ legjobb síugrói Frenštáta Világcsúcsjavítást várnak a Nagydíjon (Munkatársunk telefonjelen- tése) — Frenštátban, ősziesre fordult az idő, szinte állandóan esett az eső, ami a versenyzők zömét azonban egyáltalán nem zavarta abban, hogy edzést tartsanak. Az előre jelzett versenyzők mind megérkeztek, teljes lett a mezőny, már a mai hivatalos edzésen is, a rajtszámok mind gazdára találtak. A rajtlistát, amikor e sorokat diktáljuk, még nem hozták nyilvánosságra, a lényeg azonban az, hogy a világ élvonalába tartozó valamennyi versenyző eljött FrenStátba. A nagy nevek közül csupán INNAUER hiányzik, aki vagy két hete térdmütéten ésett át, és nemcsak a mostani versenyen nem indul, hanem az idei évadban valószínűleg nem állhat már csatasorba. Frenstát Nagydíján sokkal erősebb mezőny találkozik, mint egy világbajnokságon vagy olimpián, mivel nem korlátozták négyre az indulók számát, s így a síugró nagyhatalmaknak számító országok tíznél több versenyzőt is neveztek. Az osztrákok legjobbjai közül Bachler, Lipburger, Miltonig, Schnabl, Piirstl, az NDK-ból, Danneberg, Glass, Weisspflog, Kampf, Duschek, Svájcból Steinpr is rajtol. A magyar színeket Molnár, Gél- lér, Henyél, a lengyelekét Bobok, Walus, a finnekét Ivarin- nen és Kokkonnen képviseli. A szovjet élversenyzők is megérkeztek. Érdekes, hogy ők eredetileg az utánpótlás tagjait akarták indítani, de az az érzésük, hogy amikor a három héttel ezelőtti sajtótájékoztatón megtudták, milyen erős mezőny gyűlik össze a nagydíjon, a szovjet szövetség megváltoztatta elhatározását és most Na- palkov, kétszeres világbajnok vezetésével Borovityin, Ivanov és Szajdzsik jött el Frenstát- ba. Az egyes küldöttségek tagjai ahogy megérkeztek, rövid időn belül siettek edzést tartani. Két nappal ezelőtt a lengyel Bobak egyik ugrása 91 méterre sikerült, tehát a hivatalos világcsúccsal azonos teljesítményt ért el. *4 svájci Steiner 95 méternél ért földet, de bukott. Kívülük többen jutottak a 90 méter közelébe, s a teljesítményekből szinte biztosra lehet venni, hogy vasárnap megdől Danneberg 91 méteres világrekordja. Ki lesz az új csúcs tulajdonosa, arra rövidesen választ kapunk. KOLLAR JÓZSEF Beküldési határidő: szeptember 16. A szelvényen szereplő mérkőzések a labdarúgó SZNL 6. fordulójának találkozói. A vendéglátó púchovi csapat 4 pontjával a 10., a 7 pontos Nitra a negyedik helyet foglalja el. A vendégek legalább döntetlenre számíthatnak. Komárno a 15., két pontja van, vendége, a Michalovce 4 ponttal a 12. A házigazda második győzelmét arathatja az SZNL-ben. IM ÚJ SZÚ eseSÉü 4/ @ ^1377 G*sgy 32. 1. PÜCHOV— NITRA : ( : ) 2. KOMÄRNO — MICHALOVCE :. ( s ) A BEKÜLDŐ NEVES PONTOS CÍME: