Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-10 / 250. szám, szombat
Csők az tonulhot, akinek pénze von Bepillantás néhány tökésorszag iskolaiigyének problémáiba Szeptember lévén, ismét benépesültek az iskolák. Ennek kapcsán nyilván érdekes és időszerű, hogy bepillantsunk néhány lőkésország oktatási rendszerébe, illetve az e téren felmerülő problémákba. Az alábbiakban felsorolt adatok egyértelműen bizonyít fák, a nyugati országokban általános jelenség, hogy a munkásszármazású, diákok hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ezenkívül az a következtelés is leszűrhető, hogy a tőkésországok a jelenlegi válságidőszakban egyre kevesebb hányadot szentelnek az állami költségvetés bői az iskolaügy fejlesztésére és támogatására. A New York limesben megjelent statisztikai adatok szerint pl. az Egyesült Államokban 1970—73 között 43-ról 36 százalékra csökkeni az átlagos jövedelemmel rendelkező családokból kikerülő főiskolások, illetve egyetemisták száma, és ez az adat további csökkenő tendenciát mutat. Az Egyesült Államok iskolaügyi helyzetére nemcsak a szegényebb rétegek gyermekeinek hátrányos diszkriminációja, hanem a nyílt, faji megkülönböztetés is jellemző. Egyes államokban a helyi halóságok fajgyűlölő politikája, ill elve a- rendkívül magas tandíjak és a tanulással járó egyéb kiadások szinte kizárják a néger fiatalokat a továbbtanulás lehetőségétől. A Los An- goles-i egyetem felmérései szerint az Egyesült Államok főiskoláin és egyetemein tanuló diákoknak csupán 7,4 százaléka néger. Az Aftonbladet stockholmi lap szerint a svéd főiskolákon is hasonló a helyzet, mint az Egyesült Államokban. Csupán a diákok 10 százaléka származik munkás-, illetve parasztosai á'd- ból, annak ellenére, hogy az említett két réteg az összlakosság 57,5 százalékát alkotja. Ezzel szemben a svéd főiskolákon és egyetemeken tanuló hallgatók 80 százaléka tőkés vállalkozók és egyéb, magas jövedelemkategóriába tartozó családok gyereke, annak ellenére, hogy e rétegek az összlakosságnak csupán 7,8 százalékát alkotják. Az NSZK-ban szintén hasonló irányzatot mutatnak a statisztikai adatok. A munkás- és parasztcsaládból származó ital Igátok csupán 12 százalékát alkotják a főiskolák és egyetemek összlétszámának, pedig az említett családok a lakosság több mint 50 százalékát képe- *ik. De nemcsak a legfelsőbb oktatási intézményekben, hanem a középiskolákban és a gimnáziumokban is ilyenek az arányok. Pl. a nyugatnémet gimnáziumok diákjainak csak 5,4 százaléka szakképzettséggel nem rendelkező munkás gyereke, pedig e csoport az ifjúság 23.7 százalékát alkotja. Hollandiában az adatok azt mulatják, hogy 2000, a kísérletre kiválaszott középiskolában a diákok egyharmada származik munkáscsaládból. A brit kormány sem sokat törődik az oktatási rendszer hiányosságainak felszámolásával, sőt a jelek szerint minden évben korlátozza a költségvetés iskolaügyre szánt kiadásait. Például 1973-ban a konzervatív kormány 182 millió fontsterlinggel kurtította meg az iskolaügyre fordított kiadásokat. 1975-ben ez a keret további 86 millió fonttal csökkent és mint azt Denis Healey pénzügyminiszter bejelentette, a kormány 1979-ig fokozatosan további 949 millió fontsterlinggel csökkenti az állami költségvetésből az iskolaügy fejlesztésére szánt pénzösszeget. Ezek ismeretében nem csoda, hogy Nagy Britanniában az utóbbi időben szinte alig épült új iskola, mivel a csökkentett pénzügyi keret erre nem nyújt lehetőséget. A régi, már évtizedek óta - használt iskolaépületek viszont elavulnak, használhatatlanná válnak és ezért egyre több iskolát zárnak be. Franciaországi adatok szerint a kormány hozzájárulása az is- kolaügy fejlesztéséhez 1976-ban csak 40 százalékát tette ki annak az összegnek, amely valóban elegendő lett volna az iskolaügy szükségleteinek fedezésére. A belga kormány „követte“ a brit és a francia példát, hiszen idén 7 miliárd frankkal csökkentette az iskolaügyre szánt költségvetési kiadásokat. A tőkésországokban azonban nemcsak az iskolaépületek hiánya és a csökkentett állami hozzájárulások jelentenek problémát. Évről évre kevesebb a tanárok létszáma, és ez azt eredményezi, hogy az oktatás minősége és színovnala egyre alacsonyabb. Hogy miért kevés a pedagógus a nyugati országokban? Erre egyszerű a válasz, mivel általános jelenség: a pedagógusok annyira rosszul fizetettek, hogy leggyakrabban más állást vállalnak, még a fiMindennapos párizsi kép: a munkanélküliség ellen tiltakozó fia- lalok. „Még nem is dolgoztunk, mégis munkanélküliek vagyunk* — ez áll a transzparensen (CSTK — ZB felvételJ zikai munkától sem riadva visz- sza. Nagy-Britanniában pl. 1975- ben 45 000-rel volt kevesebb pedagógus az oAzágban a szükségesnél. A pedagógushiány azt okozza, hogy több iskolában csökkentik az órák számát, vagy pedig a másik megoldás, hogy több osztályt összevonnak. Franciaországban 1975-ben 15 000-rel több pedagógusra lett volna szükség. A helyzet para- doxona az, hogy míg betöltetlen pedagógusi állások várnak elfoglalásra, addig fiatal tanárok ezrei kénytelenek műveltségükhöz mérten alacsonyabb rendű munkát vállalni, mivel a tanári fizetésből aligha tudnák fedezni az egyre növekvő lét- fenntartási kiadásokat. Visszatérve a munkás- és parasztcsaládból származó diákok hátrányos megkülönböztetésére, a tőkésországok lapjai felhívják a figyelmet arra, hogy ezeket a fiatalokat tulajdonképpen a továbbtanulással járó egyre növekvő kiadások zárják el attól a lehetőségtől, hogy egyetemen vagy főiskolákon folytathassák tanulmányaikat. Nagy-Britanniában például idén 130—300 százalékkal emelkedtek a tandíjak, a tanszerek árai és egyéb ezzel összefüggő illetékek. Franciaországban az elmúlt iskolai évben a tandíjak 30 százalékkal növekedtek. Az Egyesült Államokban az állami középiskolákban 500—1000 dollár, a magánkézben lévő középiskolákban 2000—4000 dollár az átlagos évi tandíj. Az állami egyetemeken a diák azért, hogy tanulhasson, átlagosan 3000 dollárt fizet, míg a magánfőiskolákon ezek az illetékek jóval magasabbak. Adatok szerint 1965—75 között a tandíjak itt megkétszereződtek. Például a Yale Egyetem diákjai 1975 óta évente 4050 dolláros tandíjat fizetnek. Természetes, hogy az átlagos vagy az átlagon aluli jövedelemmel rendelkező család nem tudná fedezni ezeket a magas tandíjakat. Az ösztöndíjak folyósítása terén is egyre romlik a helyzet. Franciaországban például a főiskolásoknak csupán 17,5 százaléka kap ösztöndíjat, és a kormány minden iskolai év kezdetén olyan megszorító intézkedéseket hoz, amelyek azt eredményezik, hogy a diákok újabb és újabb ezrei esnek el az ösztöndíjtól. Az idei tanévben az NSZK kormánya drasztikusan csökkentette az ösztöndíjak összegét. Ezenkívül öj ösztöndíjazási formát is bevezettek, amelynek lényege, hogy a?, állam tulajdonképpen nem ösztöndíjat ad a diákoknak, hanem a diákok az ösztöndíj egy részét kölcsön formájában kapják az államtól, s tanulmányaik befejezése után kötelesek az államnak visszafizetni. A nyugatnémet diákok 42 százaléka kapott 1975-ben ösztöndíjat, míg az elmúlt iskolai évben már csupán egyharmaduk. Míg az ösztöndíjak legfelsőbb határai az egyes kategóriákban állandóan csökkenő irányzatot mutatnak, addig a bonni kormány egyre kisebb mértékben járul hozzá a közlekedési, étkeztetési, kollégiumi kiadások és a tanszerek árainak fedezéséhez. Ugyancsak általános jelenség a nyugati országokban, hogy a •tankönyvek árai is „lépést tartanak“ az egyre elhatalmasodó inflációval. Nagy Britanniában tavaly január 1-től 25—30 százalékkal drágábbak a tankönyvek, 30 százalékkal a ceruzák, a füzetek 70 százalékkal kerülnek többe. Nagy-Britanniában az 1975—76-os iskolai évben a tankönyvek árai összehasonlítva az előző iskolai év árszintjével 21 százalékkal megdrágullak. Franciaországban 1975 elejétől 33 százalékkal drágábbak a füzetek és a szótárak például 20 százalékkal. A felsorolt tények egyértelműen azt bizonyítják, hogy a kapitalista országok iskoláügyi rendszere kifejezetten osztály- jellegfi és feltétlen előnyben részesíti a gazdagok gyermekeit és diszkriminálja a munkás- és parasztcsaládból származókat. Ä CSTK nyomán feldolgozta r. v. E. Körülmenyeskedhetnémség Manapság sokat írnak és beszélnek a hivatali iratok körülményeskedő stílusáról, nehézkes szerkezetéről. Sokan talán azt gondolják, hogy a hivatali nyelv csak az utóbbi egykét évtizedben vált ilyenné, holott régi ügyiratokat, jogszabályokat tanulmányozva, könnyen tapasztalhatjuk, hogy a hivatalos stílus 1945 előtt is cikornyás volt. íróink gyakran meg is írták ezt, így például a hivatali nyelvet peílengérezi ki Móra Ferencnek egy, a harmincas években írt elbeszélése, amelynek címe: Mihály folyamatba tétele. A novella főhőse Mihály, akinek volt egy kocsmája a faluban, s egy napon felszólítást kap a hatóságtól, igazolja állampolgárságát, mert különben megvonják tőle az italmérési engedélyt, az iratból idézve: „ügyét folyamatba teszik“. Mihály nem érti a felszólítást, s elpana- szolja az írónak, ő nem tudja, hogy őt miért akarják a folyóba megmártogatni. De hadd idézzük Mórát: — „Nem arról van itt szó, hogy maga tétetik folyamatba, hunéra az eljárás... ' Látja, Mihály, ennek az írásnak az értelme az, hogy ha niaga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, afíkor visszaveszik az engedélyt. — Az van benne? — ámult el Mihály. — így mög lőhet érteni, de hát akkor miért nem így írják? Vállát vontam. Én sem tudhatok mindent. Bölcs emberek csinálják a törvényeket. Hátha azok azt tartják, hogy baj lenne abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt.“ (Móra Ferenc: Véreim, Parasztjaim című elbeszéléskötetéből. ) Elnézést a hosszú irodalmi idézetért, de Móra szavai, sajnos ma is igazak. A mai hivatali nyelv tehát örökségként hordozza magában a körülményeskedést, bár Móra óta társadalmi rendünk alaposan megváltozott. Ugyanez a cikornyás fogalmazás jelentkezik akkor is, ha az intézkedik, elintéz, felülvizsgál stb. helyett azt írják, mondják, hogy intézkedés történik, elintézésre kerül, felülvizsgálatra kerül stb. A te- kintélyesditől ihletet hivatalnok tehát kerüli az egyszerű, természetes közlésmódot. A megfontol ige helyett azt írják a hivatalos iratban, hogy: megfontolás tárgyává tesz. A köznyelvi azon vitáztak helyett azt látjuk, hogy: a vita tárgyát az képezte. Az egyszerű megrendel ige helyett azzal a szerkezettel találkozunk, hogy: megrendelést eszközöl. Az intézkedés történik, elintézésre kerül elterjedését nagymértékben segítette, hogy nem fejezi ki azt, hogy ki végzi a cselekvést, s így a cselekvés elvégzéséért felelős személy homályban marad. Az egyszerű, ragos igealakok: intézkedem, elintézzük, viszont jelölik a cselekvőt. A hivatali iratokban ezért szívesebben alkalmazzák a személytelen igés szerkezetet, s a felelősségnek ilyen nyelvi úton való elhárításának lehetősége sok esetben hozzájárult a terpeszkedő kifejezések térhódításához. javaslatunk tehát, hogy fogalmazzuk a hivatalos iratokat világosan, szabatosan, a könnyen érthető iratok egyszerűsítik az ügyintézést, tehát megkönnyítik a hivatalnok munkáját. SZÜTS LÁSZLÓ A műemlékéi természetvédelem dicsérete Fényképkiállítás o Kultúra Házában „A marxizmus fonadalmi proletár ideológiája világraszóló jelentőséget vívott ki azzal, hogy nem vetette el a tőkés korszak legértékesebb vívmányait, hanem a kultúra több mint kétezer éves fejlődéséből átvette mindazt, ami becses.“ Lenin szellemében Csehszlovákia Kommunista Pártja kultúrpolitikájának elidegeníthetetlen része a műemlékek védelme. A múlt helyreállított és ■megőrzött építészeti értékei jelenünket, jövőnket gazdagítják, mélyítik ismereteinket, fejlesztik szépérzékünket. Városaink régi negyedei védelem alatt állanak. A macskaköves utcákon, a szépen rendezett tereken az ódon házak kövei megszólalnak, múlt időket idéznek, emberi törekvéseket, gondokat, álmokat és örömöket De nem merevednek múzeummá a restaurált paloták, polgári lakóházak, kastélyok, templomok és várak. Üj funkciót kaptak és kapnak. Bratislavában a négytornyú vár a Szlovák Nemzeti Tanács székhelye, és otthont ad a Szlovák Nemzeti Múzeum egy részlegének. Vöröskő (Červený kameň) vára speciális történeti múzeum rangjára emelkedett. Összegyűjtött és kiállított műkincsei, a berendezett szobák híven tükrözik az egykori arisztokrácia lakásviszonyait, életszínvonalát; ugyanígy az antoli és a betléri kastély. Bajmóc (Bojnice) vára történeti és honismereti múzeum, a hatalmas zólyomi (Zvolen) vár a Szlovák Nemzeti Galéria egyik otthona. Az utóbbi esztendőkben kezdték meg a szepesi és a trencséni vár felújítását. Eperjes (Prešov) gyönyörű főutcája a 18. és a 19. század építészeti stílusairól ad képet. A Rákóczi- házban rendezték be a Sárosi Múzeumot. Eredeti szépségükben láthatjuk Besztercebánya (Banská Bystrica), Körmöcbánya (Kremnica] és Selmecbánya (Banská Štiavnica) múltra emlékeztető híres épületeit. A lőcsei csúcsíves templomban Pál mester művészi, a későgö- tikából reneszánszba hajló faszobrai vallanak égy korról. A lőcsei és a bártfai városháza szép épületében ugyancsak történeti múzeumot rendeztek be. A népi építészetben a falusi mesterek évszázados hagyományokból merítve tudták harmonikusan ötvözni a szépet és a célszerűt. A legérdekesebbek filcmany és Ždiar festett és faragott díszekkel ékesített házai. „A természetvédelem állapota a legjobb bizonyítéka egy ország kulturális színvonalának“, (Lenin). Büszkén mondhatjuk, hogy országunkban már 300 védett terület van. A legjelentősebbek közé tartozik a Tátrai Nemzeti Park, a Pie- nini Park, a Duna-táj Surnál és a Csiliz patak környéke. A természet élő laboratóriuma a sokrétű tudományos és gazdasági kutatásnak. A barlangok is kutatások tárgyát képezik, és védelem alatt állnak. A cseppkő és a jég csodálatos alakulatai a földalatti világot varázsolják széppé. Védettek a sajátos sziklaképződmények, melyekhez a népi képzeletben született régi mondák, mesék fűződnek. A Természet és Tájvédők Szövetsége feladatának tartja megismertetni — mind több emberrel — a természet törvényszerűségeit, nevelni a természet szeretetére és tiszteletére. Törekvéseiknek fokozott jelentőségük van, a technika térhódításának korában magasabb szinten teszik lehetővé a dolgozó, pihenésre vágyó ember számára, hogy igazán jól érezze magát a természetben. BÁRKÁNY JENÖNE 1977. IX. 10. IB ®IB
