Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-03 / 243. szám, szombat

Messze a Nagyerdő... A nótában, ha felhangzik: „Messze a nagy erdő, messze száll a felhő...“ tulajdonkép­pen a debreceni Nagyerdőről van szó. Ogy látszik azonban, hogy az idén nincs Igaza a nótának, hiszen Debrecenben járva a következőket tudtuk meg dr. Kocsis Dänielné igaz­gatótól, az IBUSZ ottani iro­dájának vezetőjétől: „Július végéig Csehszlovákiából három­százan érkeztek a szállodák­ba. A kempingben tízezren kér­tek szállást, huszonegyezer éj­szakát töltöttek ott. Zömükben Csehszlovákiából érkező turis­ták.“ Az EXPRESSZ Iroda deb­receni kirendeltségén Illyés Sándor irodavezető adott tájé­koztatást. Elmondta, hogy au­gusztus közepéig irodájuk köz­vetítésével Debrecenbe 12 000 külföldi érkezett, és azok mint­egy 80 százaléka Csehszlová­kiából és a Szovjetunióból. Ha a két utazási irodánál kapott adatokat összesítjük, és figye­lembe vesszük, hogy augusztus második felében, amikor a Nyá­ri Egyetem, a Nemzetközi Gyer- mekrajzpályázat és Kiállítás rendezvényeire további csopor­tok érkeztek Csehszlovákiából Debrecenbe, könnyen megálla­pítható: hazánkból sok ezren jártak az idén a Nagyerdőn. Ha a vasútállomás előtti té­ren, vagy a hírneves Aranybika Szálló előtt felülsz a sárga vil­lamosra, egykettőre a Nagyer­dőn vagy, hiszen a város észa­ki része az erdőben található. Szó szerint értendő: egy nagy kiterjedésű, tölgyes erdőben. A helytörténészek, főként Sáji Lajos állítása szerint mindig Üttörövasút a Nagyerdőn városnak. Amikor a királyi biz­tos kiadta a rossz magyarság­gal fogalmazott parancsot, mondván: Ültessenek makot! Ö persze mákra gondolt, de a debreceniek makkot ültettek, így keletkezett a szép tölgyes Nagyerdő.“ Egyébként már a XVII. szá­zad fordulóján ismeretes, ne­ves volt. Csokonai Vitéz Mi­hály is oda, a természetbe vit­te — engedély nélkül — a kollégiumi diákokat, és ott tar­tott meg bizonyos tanítási órá­kat. Persze „elcsapatásakor“ a kollégiumi tanács, a „sedes“ bűnéül rótta fel. A királyi biz­tos is felvetette 1794-ben a Nagyerdő parkosításának és Játékkészítö verseny a Medgyesi-sétányon lakott volt az erdőnek ez a ré­sze, hiszen a Nagyerdőn IX—X. századi települések nyomai ke­rültek elő. És persze már ak­kor is erdő volt ott. Másként tudja a monda, melyet Zoltai Lajos jegyzett fel: „Egyszer tett jót a német a ott egy mulatóhely építésének gondolatát. A város vezetősé­ge azzal tért ki a végrehajtás elől, hogy nappali sétálásra az erdő meglevő állapotában is alkalmas, a lakott helytől tá­vol eső erdőben esténként csak tivornyáznának a lakosok. Mire gyűjtenek a lengyelek? Lengyelországban egyre több szó esik a növekvő vásárlási igényekről. Az egyik szocioló­gus valóságos „igényrobbanás­ról“ tesz említést, amely ter­mészetesen együtt jár az állam­polgárok fokozott takarékosko­dásával is. Ezt kutatta nemrég egy len­gyel újságíró, amikor megkér­dezte egy varsói ház lakóit: mire gyűjtenek, miért takaré­koskodnak? A válaszok a kö­vetkezők voltak: Gépkocsira gyűjt elsősorban 17 család, 21 családban auto­mata mosógépre; 16-ban szte­reó-berendezésre; 9-ben külföl­di vakációra; 20-ban színes te­levízióra, 9-ben a felnőtt gye­rekeknek lakásra teszik félre a pénzt. Vannak akik egy éven belül szeretnék kielégíteni bizonyos igényeiket: 6 esetben lakást cserélnének nagyobbra; 11-ben bútorcserét terveznek, kettőben automata mosógép, 3-ban szí­nes tv., 5-ben sztereó-berende­zés, 3-ban gépkocsi, 7-ben kül­földi utazás, 7-ben magnetofon, 4-ben konyhai robotgépek és nagyobb hűtőgép és 9-ben téli bunda a gyors sporolás célja. Általános irány: a korsze­rűbb- minőségileg jobb cikkek iránti kereslet. Az átlagkereset jelenleg Len­gyelországban körülbelül 4000 zloty. Számítások szerint 1980- ban ez eléri a 4700 zlotyt, ami­nek eredményeképpen növek­szik a piacra, a kereskedelemre irányuló „nyomás“. Míg 1970-ben egy lengyel évenként 13 800 zlotyt költött, 1976-ban már csaknem 25 000 zlotyt; öt év alatt hozzávetőleg megkétszereződlek a vásárlásai. Ezek a tények meghatározott feladatokat állítanak a terme­lők elé Is. Jelentős termelésnö­vekedés nélkül az ipar nem képes a gyorsan növekvő igé­nyeket kielégíteni. Az igények növekedését ele­mezve a lengyel kormány el­határozta az országos tartalé­kok bevetését a beruházások finanszírozására. Az idén 26 milliárd, 1980-ban pedig 104 milliárd zlotyt használnak fel •rre a célra. (.BUD APR ESS-INTERPRESS] Amikor 1818-ban a legendás hí­rű óbester, Simonyi József hu­szárezredével a városban tele­pedett meg, gyakorlatozásra ő is az erdőt találta a legalkal­masabbnak. Huszárjai 600 je­genyecsemetét ültettek az er­dőre kijáró út (ma Simonyi út a neve) mentén, melyet ké­sőbb akácfákkal, majd előre nevelt hársfákkal pótoltak. így ma már hársfavirágtól illatos a Nagyerdőre vezető út. Lóvontatású omnibusszal (már 1863-ban!), majd gúnyo­san „kávédarálónak“ nevezett gőzmozdonyok vontatta vasúti kocsikkal és 1904 óta villa­mossal járnak ezen az úton a Nagyerdőre. Hogyne járnának, hiszen ott már a múlt század végén fürdőházat, meg Vigadó­nak nevezett vendéglőt építet­tek. Azután az egyik tölgyes 80 holdas területén épült fel az egyetem, 35 holdon a klini­kák. Az egyetem központi épü­lete előtti hatalmas tér félig az erdőben, félig a városban, érdekes látvány. A klinikák pa­vilonszerű elhelyezésű épüle­teit több kilométer hosszúságú föld alatti folyosó köti össze. A neobarokk stílusú, enyhe domborzatú, kellemes megjele­nésű épületek között gyalogjá­ró Is vezet, de a legfontosabb, hogy közöttük az ősi Nagyerdő fái változatlanul élnek tovább. Parkerdőben építették fel a kempinget is, meg a strandot. A régi fürdőház mellett uszo­dát, nagyméretű fürdőtelepet építettek, hiszen az 1932-ben feltört hőforrás 70 Celsius fokú termálvizet ad. Csónakázótó, fedett uszoda, strand, üdülő­házak (villaszerűek és tizenkét emeletesek), játszóterek, lige­tek (sétányokkal, patakokkal és szobrokkal), állatkert, Vidám Park, vakok intézete, úttörővas­út, néhány vendéglő (köztük a Leveles Csárda), lakóházak találhatók a Nagyerdőn. Másfél kilométeres, erdei su gárút mentén, a Vigadót és a fürdőt övező körút által ka­réjba vett, igazi erdőben. A la­kott területeken a gyors forga­lom csendesítését parkos kö- röndök szolgálják. Szó szerint értendő tehát, hogy Debrecen város északi ré­sze a Nagyerdőn található. Ér­dekes. És persze vonzó. Nem mellékes tényező az sem, hogy a debreceniek szakítva a mara­di, úgynevezet cívis felfogás­sal nem az „élünk magunknak“ elv alapján szervezik a majd­nem 200 000 lakosú város éle­tét, hanem kitárulkozva, máso­kat is megértéssel, szeretettel fogadva. Egyre gyakoribb az új szempontú, szocialista felfo­gású és nemzetközi jellegű, ma­gas színvonalú rendezvény a városban. Magam is találkoztam hazai ismerősökkel a Nagyerdőn. Egyetemi tanárral, agronómus- sal, a Csehszlovák Rádió egyik szerkesztőjével, gyógykezelésre érkezett takarítónővel, pioní­rokkal. Gondolom: nem vélet­lenül. Az idén érvényét veszítette a nóta: „Messze a nagy er­dő ...“ Marad a közmondás igaza: Változnak az idők és benne, mi is. HAJD0 ANDRÁS (A szerző felvételei] Ady szállóigéi Egy-egy író olvasottsága, népszerűsége változik az idők folyamán. Hatásának azonban eléggé hiteles mértéke az, hogy hány kifejezése, mondata, sora gyökerezett meg a köztudatban, gyakran alkalmazott, néha már szerzője vesz­tett idézetként vagy szállóigévé tömörítve. Ezt persze elősegítette a "l’égi iskolai irodalomoktatás is, amelynek módszeres eleme volt a verseknek és prózai szövegrész- leteknek könyv nélkül való megtanulása. A magyar írók közül Vörösmarty, Petőfi és Arany mel­lett Ady költészete a szállóigék leggazdagabb forrása. Leg­alább százra rúgó ilyen megnyitatkozásából néhány jel­legzetes példát idézünk szemléltetőül. Ady nyelvművészetének sajátos eszköze a jelentéssűrítő szókapcsolat és összetétel, amely bonyolult, csak körül­írással kifejthető tartalmat tud két szó foglalatába tö­möríteni, szinte jelképpé emelve. Ezek közül Is több vált szállóigeszerüvé. Ilyenek például a pénz szörnyeteg ha­talmát megtestesítő Disznófefü Nagyúr (Harc a Nagyúrral), a mámor rontó kísértését szimbolizáló Ős Kaján, a pilla­nat múlékony dicsőségét vakon hajszoló és élvező perc­emberkék (A percemberkék után), a maga kényszerű esz­mei harcát egyéni sorsból egyetemessé tágító Muszáj Her­kules, és az életet körülrajzó falánk Kis női csukák, amelyet a mai fiatalok mulatságosan félreértenek. A szá­zad eleji Magyarország életének riasztó képe a magyar Ugar. És versének egyoldalú értelmezésével ragasztották a Maradandóság Városa jelzőt Debrecenre, ahol emlékei­nek megidézésével a maga időtlennek megmaradó énjét kereste Ady, tudván, hogy az eszményítő megőrzéshez kell a megszépítő messzeség. A maga egyéniségének, sorsának, életszemléletének sum­mája kristályosodik ki sok szállóigévé lett sorában, vers­eimében. Már az Oj versekben a Holnap hősé-nek nevezi magát (Üj vizeken járok), aki eljut Az Értől az Óceánig, s büszkén hirdeti ós vállalja egyedülvalóságát: Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek. A. megértés, a közösség, a társ utáni gyötrő vágy azonban ugyanebben a versében felsóhajt: Szeretném, ha szerelnének. Világszemlélete az élet két fő sarkalló ere­jének a vér szavát és a pénz varázsát érzi, s ezért bátran vallja: Vér és arany. Élete delén pedig, kiábrándulások és csalódások után fájdalmasan panaszolja, hogy a sors kegyetlen, fukar volt hozzá: az igazi boldogságból neki nem jutott, csak Ele helyett órák. Pedig még előtte volt a háborús évek szörnyű lélekinegpróbáltatása, amikor úgy érezte, hogy ő maradt csak Ember az embertelenségben, s ő Is ott menetel már A halottak élén. De a jövőt féltve és védve még fölemelte szavát: Őrzők, vigyázzatok a strá- zsán, s erőt adott neki a hit, hogy ifjú szívekben él majd tovább. Ady egyéniségének egyik legmélyebb gyökerű vonása: magyarsága. Ádáz ellenfeleivel szemben, akik gyűlölködve éppen legszentebb, büszke magyarság-hitét csúfolták meg, dacos keserűséggel kérdi: En nem vagyok magyar? Tá­madások, gúny, üldöztetés, elkeseredés hiába késztetik me­nekülésre, a nemzetéhez való tartozás vonzása erősebb mindennél, visszatér hazájába, népéhez, mint A föl-földo­bott kő a földre. Uraitól bekalodázott s megnyomorított népének sorsát hol csüggedt reménytelenséggel, hol két­ségbeesett, lázadó haraggal nézi: Mi mindig mindenről elkésünk (Akik mindig elkésnek), s hogy néha-néha ma­gunkra eszméljünk, Nekünk Mohács kell, S ha bénult fáj­dalomban Négy öi magyar összehajol, ő keserűen kérdi, a maga harcos életáldozatára is gondolva: Mit ér az ember, ha magyar? (Az ős Kaján). Lázadó forradalmisága a kor társadalmi és politikai viszonyainak szól. Látja, hogy a szegények vackán embe­ribb életről Álmodik a nyomor, hitet tesz az egymás mel­lett élő népek testvérisége mellett, hiszen Magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad, s Dunának, Olt- nak egy a hangja. S az úri rend makacs, gonosz értetlen­sége tüzeli őt a jóslatos jelszóra: Rohanunk a forrada­lomba. E néhány szállóige-példa egyúttal fölvillantja Ady köl­tészetének főbb motívumait és tárgyköreit is. Ha nem­sokára megjelenik és közismertté válik prózai írásainak gazdag válogatott gyűjteménye is, bizonyára sok újjal fog szaporodni az Ady-szállóigék sora. KOVALOVSZKY MIKLÓS Jelzőcsuszamlás rongálta meg az itt következő mondatok szerkezeiét: # Mezőgazdaságunkban a fötermelési célok lényegében változatlanok maradnak. # Néhány év leforgása alatt korszerűsítjük a főkozle kedési utakat. # Most már Vezseny község is feladta a hullámtér nyári gátjának védelmét, s szombaton beeresztette a vizet a fövédelmi vonalig. Hogyan történhetett, miként eshetett meg a dolog? Alig­hanem úgy, hogy az újságírók siettükben szóösszetételnek hitték a jelzős szerkezeteket: fő termelési cél, fő közle­kedési út, jő védelmi vonal; és az egybeírás mellett dön­töttek. Összetett szók előtagjaként fölöttébb gyakori a fő: főkönyvelő, főváros, főbejárat, főállomás, főellenór stb. Ilyenkor az egybeírás indokolt. Megokolt az alábbi szerkezetek írásmódja is: termelési főcél, közlekedési főút, védelmi fővonal, vasúti főállomás, minőségi főellenór. Ezúttal ugyanis a szóösszetétel előtt álló melléknév minőségjelző; a jelzőt a jelzett szóval pe­dig nem kell egybefűzni. Ugyanígy nem szabad egybe­kapcsolni a jelzős szerkezet alkotórészeit, pontosabban szólva a jelzőt és a jelzett szót (szócsoportot) sem: fő közlekedési út, fő védelmi vonal, fő termelési cél stb. A fő melléknév ilyen esetekben egy-egy önmagában véve szintén jelzős szerkezetre vonatkozik: közlekedési út — fő közlekedési út, lermelési cél — fő termelési cél stb. Végezetül arra utalunk, hogy az írásban bekövetkező jelzőcsüszamlások mulatságos szavakat teremthetnek: a jóvédelem = a fejnek, a főnek a védelme?; főközle­kedési = a lej körüli közlekedéshez tartozó?; fötermelési cél = a fejek termelésének célja? HERNÁDI SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents