Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-22 / 262. szám, csütörtök
A MOSZKVAI PRAVDA AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS 32. ÜLÉSSZAKÁRÓL (ČSTK) -• A szovjet sajtó bő terjedelemben foglalkozik az ENSZ-közgyűlés 32. ülésszakával. A moszkvai Pravda a 32. ülésszak várható eseményeiről leszögezi, hogy a vitafelszólalások túlnyomó része a leszerelés és a fegyverkezés problémakörével kapcsolatban hangzik majd el. Mint ismeretes, a Szovjetunió a legutóbbi ülésszakon több konkrét leszerelési javaslatot tett, többek között az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltására, a vegyi fegyverek betiltására, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására, új tömeg- pusztító fegyverek kifejlesztésének és gyártásának betiltására vonatkozóan. Most azokon a nyugati országokon a sor, amelyek mindeddig halogatták a leszerelési javaslatok támogatását. A moszkvai Pravda szerint az idei ülésszak egyik kulcskérdése egy olyan világegyezmény megkötése, amely kizárná az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban. Mint ismeretes, a Szovjetunió, a tavalyi ülésszakon terjesztette elő erre vonatkozó javaslatát. BŐVÜLŐ CSEHSZLOVÁK—SZOVJET TUDOMÁNYOS-MŰSZAKI EGYÜTTMŰKÖDÉS Korlátozott politikai tevékenység ČSTK — Anvar Szadat egyiptomi elnök, aki egyúttal az Arab Szocialista Szövetség elnöke is, dekrétumot adott ki Kairóban az egyiptomi pártok és a külföldi szervezetek közötti kapcsolatokra vonatkozóan. A dekrétumot politikai megfigyelők az egyiptomiak politikai tevékenysége szabadságának és demokratikus jogainak korlátozásaként értékelik. A dekrétum értelmében az Egyiptomban működő politikai pártok csak abban az esetben léphetnek politikai kapcsolatra külföldi pártokkal, ha ehhez hozzájárul az Arab Szocialista Szövetség Központi Bizottságának első titkára. NYÍLT IZRAELI TÁMADÁS DÉL-LIBANONBAN Tel Aviv Szíriát fenyegeti (ČSTK) — A Dél-Libanonból érkezett hírek szerint a jobboldali erők az izraeli hadsereg támogatásával tovább folytatják akcióikat a libanoni hazafias erők és a palesztin erők állásai ellen. Nabatija, ahol kemény harcok dúlnak, lényegében holt város: a civil lakosság nagy részét az ország belsejébe telepítették. Az izraeli tüzérség lőtte a Karaun vízi erőmüvet, amely Dél-Libanont és mindenekelőtt a fővárost, Bejrutot látja el villamosener- giával. Az izraeli rádió jelentései szerint Tel Aviv megfenyegette NYUGATNÉMET—KÍNAI KATONAI EGYÜTTMŰKÖDÉS (ČSTK) — A Szovjetunió és Csehszlovákia közötti tudományos-műszaki kapcsolatok a népgazdaság csaknem valamennyi területét felölelik. Az utóbbi években különösen kiterjedtek a kapcsolatok a fő ipari ágazatok keretében történő integráció fejlesztése terén. E célból állandó munka- csoportokat hoztak létre a minisztériumok és a tudományos intézetek közötti együttműködés fejlesztésére. Szemléletes példája ennek a közepes erősségű aszinkron villanymotorok fejlesztése és gyártása területén folyó közös munka. A szovjet és csehszlovák szakemberek kifejlesztették az univerzális motorok egy sorozatát, s ezek műszaki teljesítmény te- kintetélien megelőzik a nyugati vállalatok legjobb villanymotorait. Ebben a munkában a két ország 20 intézete és vállalata vesz részt. Az együttműködés tekintetében igen jelentős az 1976— 1980-as évi tudományos-műszaki fejlesztési tervek összehangolása is. TOVÁBBI TILTAKOZÁSOK AZ N BOMBA ELLEN (ČSTK ) — Manfred Wör- ner klerikális képviselő, a bonni parlament nemzetvédelmi bizottságának elnöke és a Bundeswehr volť három magas rangú tisztje: Adolf von Kiel- mannsegg és Heinz Trettner tábornokok, valamint Giinter Poser tengernagy Pekingbe repült. Mindhárman az Északatlanti Szövetségben is fontos tisztségeket töltöttek be. Wörner pekingi útjának hivatalos célja a nyugatnémet— kínai kapcsolatok elmélyítése. A jobboldali erőket képviselő Wörner és három volt tábornok jelenléte azt mutatja, hogy a valós cél- inkább szovjetelSzíriát: íem tűri, hogy szíriai egységek Dél-Libanonban bármilyen biztonsági intézkedéseket tegyenek. Szíriai katonák képezik Libanonban az arab- közi biztonsági, erők jelentős részét, melyek fő feladata, hogy elősegítsék az országban a rend helyreállítását. A damaszkuszi rádió hírt adott arról, hogy a szíriai hadsereg hadgyakorlatot kezdett. Tel Aviv azzal magyarázza a Dél-Libanon elleni izraeli támadásokat, hogy a lakosok számára és a helyzet normali- zá’ása érdekében jobb lenno az izraeli egységek jelenléte, mint a reguláris libanoni hadseregé. Ha ezt az állítást az Egyesült Államok is támogatja, akkor olyan helyzet alakulhat ki, amely ebben a térségben újabb háborúhoz vezethet __ fi gyelmeztet az Al-Anvar libanoni napilap. lenes tengely kialakítása Peking és a nyugatnémet reakciós és militarista körök között. A nyugatnémet lapok nem titkolják, hogy a Bundeswehr volt tábornokai esetleg „értékes tanácsokkal“ szolgálnak a kínai vezetésnek, főként a mostani tisztogatással és a kínai hadsereg átszervezésével kapcsolatban. A General-Anzeiger azt írta, hogy a kínaiak „élénken érdeklődnek a Bundeswehr modern kiképzési módszerei iránt“. Már most Pekingben tartózkodik Johannes Steinhoff, a Bundeswehr volt tábornoka. 1977. IX. "2. (ČSTK) — Szükséges és rendkívül fontos, hogy elítéljük a neutronbomba tervezett gyártását, mivel ez a fegyver súlyosan veszélyezteti a népek és a béke érdekeit, jelentette ki Jorge de Prado, a Perui Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Hangsúlyozta, hogy feltétlenül fokozni kell a világ dolgozóinak harcát az említett amerikai terv ellen. Jósé Chavez, a Perui Fémmunkások Szövetségének 'főtitkára megállapította, hogy a neutronbomba gyártása súlyosan veszélyeztetné a világbékét. Koszigin fogadta az izlandi miniszterelnököt (ČSTK) — Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tegnap a Kremlben tárgyalásokat folytatott Geir Hallgrimsson izlandi miniszterelnökkel. Megvitatták a szovjet—izlandi politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatok kérdését. Megállapították, hogy a Szovjetunió és Izland népeinek érdekében a két ország közötti kapcsolatok továbbszilárdítására és a béke megerősítésére iörek szik. Az aktuális nemzetközi kérdések megvitatása közben mindkét fél kifejezte abbeli törekvését, hogy igyekszik hozzájárulni a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a biztonság megszilárdításához és az európai együttműködés fejlesztéséhez. Hangsúlyoztők a helsinki konferencia ZáróoKmá- nyában foglaltak teljes megvalósításának szükségességét és a belgrádi találkozó sikerének biztosítását. A megbeszélések konstruktívak voltak és baráti légkörben folytak le. KGST—EGK tanácskozás ČSTK — Brüsszelben tegnap megkezdődött % az Európai Gazdasági Közösség és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa küldöttségeinek tanőcsko- zása. A találkozó napirendjén a KGST és az EGK kapcsolatai szerepelnek. A KGST küldöttséget, amelyet Mihai Marinescu, a KGST Végrehajtó Bizottságának elnöke, a román minisztertanács alelnöke vezet, fogadta Henri Simonét belga külügyminiszter, a Minisztertanács soros elnöke. A neutronbomba tervezett gyártását a Guayanai Népi Haladó Párt is élesen elítélte. A párt nyilatkozata teljes mértékben támogatja a 28 kommunista és munkáspárt nyilatkozatát, amely a világ haladó erőit a neutronbomba elleni harcra szólítja fel. Az amerikai nők szervezete, amely a békéért harcol, tiltakozó nyilatkozatot küldött a Fehér Házba. A dokumentum felszólítja az amerikai kormányt, hogy hagyjon fel a neutronbomba tervezett gyártásával. A nyilatkozatot 10 000 ember írta alá. A békevédők vietnami bizottsága Hanoiban közzétett nyilatkozatában a neutronbomba fejlesztésének azonnali megállítására szólított fel. Az Egyesült Államok kormányának terve része annak a hagyományos politikának, amellyel a szocialista országokat, a nemzeti felszabadító mozgalmat és a haladó emberiséget, beleértve a békeszerető amerikaiakat is fenyegeti. A brazíliai katonai rezsim 1975-ben az állami költségvetés csupán négy százalékát fordította iskolaügyre. A kaliforniai egyetem adatai szerint a latin-amerikai országok közül Brazília fordít legkevesebbet erre a célra. 1974-ben a kormány beismerte, hogy a gyermekek egyharmada egyáltalán nem jár iskolába. A lakosság bizonyos rétegeinek ugyanis olyan alacsony a jövedelme, hogy az iskolaköteles gyerekek kénytelenek dolgozni. Felvételünkön két iskola- köteles „munkás“ látható. (Repró ČSTK-felvétel) Kommentárunk Alig két hete annak, hogy Carter elnök és Torrijos panamai kormányfő aláírta az új Panama-csatorna-szerződést. Ezzel azonban még korántsem zárult le a stratégiai fontosságú hajóút leendő státusa körüli vita. Sőt, úgy mondhatnánk, a döntő szakasz most következik. is Cartert amiatt, hogy a tárgyalások során nem lépett fel határozottabban a panamai fél követelései ellen. Szerintük erélyesebben kellett volna azzal fenyegetőzni, hogy az USA Nicaragua területén épít esetleg a panamaihoz hasonló modern csatornát, amelyen még a re- pülőgépanyahajók is áthaladA Panama-csatorna-szerzödés margójára Még a pont hiányzik Amellett, hogy Panamában október 23-án a szerződés népszavazás elé kerül, még az Egyesült Államok törvényhozása mindkét házának is — a szenátusnak és a képviselőháznak — jóvá kell hagynia. Ehhez kétharmados többségre van szükség. Egyes hírek szerint a száz tagú szenátusban máris megvan a szükségesnél — vagyis 34-nél — több ellenszavazat. A szerződés végleges ratifikálását ellenző szenátorok már hetek óta kampányt Indítottak a megállapodás ellen. Többezres példányban röpcédulákat nyomtattak, amelyek hangoztat- iák: ragaszkodnunk kell a csatornához, hiszen „azt mi vettük meg Panamától és mi is építettük fel“. Sőt, egyes szenátorok egyenesen azt követelik, hogy nyilvánítsák a csatorna térségét az USA 51. államává. Ezek a hangadók bírálták hatnak. (Mint ismeretes, a Panama-csatorna mintegy 60 éve épült és zsiliprendszere keskeny az ilyen hajók számára.) Nem hiányoznak tehát a szélsőséges, minden logikát nélkülöző nézetek. Ogy tűnik, a Car- ter-kormányzat ez esetben ennél jóval inkább a valós tények mérlegeléséből indult ki. Számolnia kellett ugyanis azzal a lehetőséggel, hogy amennyiben tovább próbálják halogatni a kérdés rendezését, esetleg elfogy Panama türelme és államosítja a tíz kilométer széles és 80 kilométer hosszú csatornasávot, persze kártérítés-mentesen. Ezt egyébként a panamai kormány többször Is hangsúlyozta a tárgyalások időtartama alatt. Washington számára tehát sokkal inkább elfogadható volt a ratifikálásra váró szerződés a lelenlegt formájában. Washingtonnak, igaz, eddig jól Jött az a 45 milliárd dolláros bevétel, amelyet a csatorna megnyitása óta eltelt 63 év alatt zsebre tett. Mi volt ehhez képest az az évi 1,9 millió dolláros bérleti díj, amelyet Panamának évente kifizettek (ezt a felemelt összeget is csak 1970-től)? Panama az államosítással kisemmizte volna Washingtont, így az USA-nak inkább megérte, hogy a panamai részesedést a csatornajövedel- mekből 10 millió dollárra emelje évente, egészen 1999-ig, amikor az új szerződésnek érvénybe kellene lépnie. Igaz, Panama ennél az ösz- szegnél jóval magasabb kártérítést, 5 milliárdos tételt követelt. Válaszul erre Washingtonban gyors kimutatást készítettek, s így számítva a csatorna 386 millió dolláros építési költségeiből 317 millió állítólag még ma sincs kifizetve. Tehát szerintük 60 év múltán Panama még ennyivel adósa az Egyesült Államoknak! Érdekes logika, milliókban számolják el és követelik a költségek megtérítését, miközben elhallgatják a majdnem egymilliárdra rúgó évi nyereséget. Ügy látszik, ezt a tőkés vállalkozást amolyan természetes velejárójának tartják ... A szerződés tehát kész. Aláírta mind a két fél, az Egyesült Államok elnöke is, de fennáll a kérdés: milyen lesz az amerikai törvényhozásnak a döntése: vajon beleegyezik-e annak ratifikálásába. P. VONYIK ERZSÉBET KULIKOV marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka a Román Szocialista Köztársaságba érkezett. BARRE francia miniszterelnök, gazdasági és pénzügyminiszter szeptember 28-án hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. OWEN brit külügyminiszter október első felében a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezik. MORARDZSI DESZAI indiai kormányfő októberben hatnapos hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. TITO jugoszláv államfő még idén ősszel a portugál köztársasági elnök meghívására Lisz- szabonba látogat. KAUNDA zambiai elnök feloldotta az ország fővárosában és három másik városában a 17 nappal ezelőtt elrendelt éjszakai kijárási tilalmat. SZTANKO TODOROV bolgár államfő Ulánbátorban befejezte tárgyalásait Dzsambin Bat- mönch mongol miniszterelnökkel. FARUK KADDUMI, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője tegnap befejezte belgrádi látogatását, melynek során Minies jugoszláv kollégájával a közel- keleti kérdésről és a palesztin problémáról folytatott eszmecserét. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusának védelmi bizottsága tegnap 364,5 millió dollárt hagyott jóvá a szárnyas rakéták mielőbbi meggyorsított kifejlesztésére és az FB Hl típusú bombázó repülőgépek tökéletesítésére. A CIA az 50-es és 60-as években 247 000 dollárt fordított az Afrikában termő mérgesgombák felvásárlására, amelyeket az emberek gondolkodásmódjának és viselkedésének megváltoztatását szolgáló kísérletei során használt fel. NORVÉGIÁBAN megjelent á „Lenin a békés egymás mellett élésről“ című kiadvány, amely norvég nyelven közli Lenin egyes beszédeit és írásait. Brzezinski nyugat-európai körútja (MTI) — Zligniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a jövő héten Franciaorszőgba, Angliába és az NSZK-ba látogat, hogy tárgyaló partnereivel áttekintse a nemzetközi helyzet legutóbbi fejleményeit — közölte a Fehér Ház szóvivője. A szóvivő az utat „rutinjellegűnek“ nevezte és közölte, hogy hasonló megbeszéléseket a jövőben több alkalommal előirányoznak.