Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-21 / 261. szám, szerda

SAJTÓTERJESZTŐK Bizonyára meglepően nagy számot kapnánk, ha megpróbálnánk összeszámolni, hány ember munkája eredményeképpen kerül újsá­gunk az olvasók kezébe. Hosszú utat tesznek meg az újságíró által papírra vetett gondolatok, míg eljutnak azokhoz, akiknek szánjuk őket — olvasóink csaknem százezres táborához. A szerkesztők, for­dítók, gépírónők, a többi szerkesztőségi dolgozó, a nyomdászok munkája mit sem érne, ha hiányozna az utolsó láncszem, az a szerv, azok az emberek, akik terjesztik, eladják, kikézbesítik a sajtótermé­keket. Többnyire nem ismerjük őket, pedig nélkülük munkánk ered­ménytelen, visszhangtalan maradna. Ezért legalább most, a sajtó­nap alkalmából ismerkedjünk meg közülük néhánnyal. Megbízható segítőtárs Brányik György egyike azoknak, akik részt vesznek a ma zajló nyitrai kerü­leti sajtónapi ünnepségen. S nem vé­letlenül képviseli éppen ő a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) járást ezen a rendezvényen. A meghívást az­zal érdemelte ki, hogy évek óta lel­kes terjesztője a sajtónak, több lap­nak pedig rendszeresen küld tudósí­tásokat környezete érdekes, társadal­milag jelentős eseményeiről, Munkahelyén, a Gombai (Hubice) Állami Gazdaságban kerestük fel, s személyében az 54UÜ hektáros mező- gazdasági üzem pártalapszervezetének elnökét ismertük mee (Gyökeres György felvétele) Mindjárt beszélgetésünk elején a saj­tóhoz fűződő kapcsolatokra terelődött a szó. — Ez a kapcsolat már nagyon régen kialakult — mondta mosolyogva. — S természetesen, az újságolvasás révén. Mindig válogatás nélkül olvastam az újságokat. Olyat, amilyen éppen a ke­zembe került. Néhányat pedig rendsze­resen járattam. A hatvanas évek ele­jén kezdtem levelezni néhány lappal s az Üj Szóba, a Szabad Földművesbe, a Csallóközbe azóta is írok tudósításo­kat. Tavaly április óta pedig tagja vagyok a járási pártbizottság mellett működő sajtóbizottságnak. — Milyen tevékenységet fejt ki a bi­zottság? — Legfontosabb feladatunknak a saj­tó propagálását tartjuk. Ügyelnünk kell, hogy minden forgalmas helyen létesüljön újságárusítő hely. Közbenjá­rásunkra a közelmúltban Somorján (Sa- morín), az új autóbuszállomás közelé­ben újságosbódét állítottak fel. A bi­zottság általában kéthavonként ülése­zik. Számomra a bizottság tevékenysé­gében való részvétel többletmunkát je­lent, de örömmel, szívesen végzem, hi­szen munkánk nem hiábavaló, Tavaly a dunaszerdahelyi járás a lapterjesz­tésben szép sikereket ért el, elsők let­tünk a nyugat-szlovákiai kerületben s az eladatlan példányszámok megenge­dett százalékát sem léptük túl. A bizottság feladatkörébe tartozik a járási postai hírlapszolgálattal való együttműködés. Jól ismerik azt az eredményes munkát, amelyet a hírlap- szolgálat dolgozói kifejtenek. Évek óta nem panaszkodnak az előfizetők, hogy a napilapok késnének. — Az újságolvasás milyen szerepet tölt be ma az életében? — kérdeztük Brányik elvtársat. — Azon túlmenően, hogy szabad időm egy részét kellemesen kitölti, a munkámban is nélkülözhetetlen segí­tőtársam. Huszonhárom különböző na­pi-, heti- és havilap áll rendelkezésem­re a munkahelyemen. Az újságolvasás azonfelül, hogy szórakozást nyújt, se­gít eligazodni az összetett ideológiai, politikai, gazdasági kérdésekben. A saj­tónak mint lektor is nagy hasznát ve­szem. Brányik György a környékbeli falvak tömegszervezeteiben folyó politikai tanfolyamoknak egyik népszerű elő­adója. Számos előadást tartott már a Szlovák Nemzeti Felkelésről, a Szov­jetunió békepolitikájáról. Legutóbb a Nőszövetség csákányi (Čakany) szerve­zetének vezetősége kérte fel előadás megtartására. A feladatra szívesen vállalkozott, annál is inkább, mert a felkészülésben megbízható segítőtárs­ra támaszkodhat, a sajtóra. KOVÁCS ELVIRA Mindenkihez van egy kedves szava A város lakosai Gitka asszonynak ismerik a szepsi (Moldava nad Bod- vou) postahivatal kézbesítőnőjét, Mar­gita Pipovát. Hat év alatt alkalmuk volt megismerni őt, mert — amint hal­lottam — nem szófukar, szívesen el­beszélget az emberekkel. Ennyit tudtam meg Gitka asszonyról azon a pénteki kora reggelen,. mielőtt betértem a posta épületébe. Ján Goldír postafőnököt már munkahelyén talál­tam. Miután közöltem vele jövetelem célját, így szólt: — Ilyenkor hét végén, csütörtökön és főleg pénteken igen sok munkájuk van a kézbesítőknek. Vastagabbak az újságkötegek is. Rudé Právoból 18, Pravdából 386, Üj Szóból 498, Výcho­doslovenské noviny-ból 207 példányt, ezenkívül a Vasárnapi Új Szót és Pravdát kell még kikézbesíteni a többi küldeménnyel együtt. Néhány percen belül megérkeznek a kézbesítők is, annyi idő akad, hogy elbeszélgessen Margita Pipovával. Arra kértem a főnököt, hogy amíg megérkeznek, röviden tájékoztasson Pipová szocialista munkabrigádjáról. — Nagyon szívesen — mondta —, mert igazán megérdemlik a figyelmet és elismerést.- Ez a hattagú brigád városunk felszabadulásának 28. évfor­dulója alkalmából, 1973-ban alakult. A szakszervezeti műhelybizottsággal kö­zösen Margita Pipová elvtársnőt java­soltuk a brigád élére, s nagyon örü­lök, hogy nem tévedtünk. Mindenféle szempontból megfelel erre a tisztségre. Az általa vezetett kollektíva tavaly májusban megkapta a szocialista mun­kabrigád cím első fokozatát. A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére a brigád minden egyes tagja vállalta, hogy 3—3 új előfizetőt szerez a pártsájtóra. Ed­dig már 19 előfizetőt szereztek, így vállalásukat túlteljesítették, s munká­jukat tovább folytatják. Nagyon szor­galmasan dolgoznak. A munkahelyen kívül is összetartanak, közös rendez­vényeken, kirándulásokon vesznek részt. Közben megérkezett Gitka asszony. Kérésemre az egyik csendesebb helyi­ség kis asztalánál beszélgettünk. Ter­mészetesen a brigádról, vezetőjéről. — Azzal kezdeném — mondta Gitka asszony (megengedte, hogy én is így nevezzem), — hogy három fiú anyja va­gyok. A legidősebb 15 éves. Hat éve dolgozom a postán mint kézbesítő. Ko­rábban a Kelet-szlovákiai Vasműbe jártam dolgozni, de ez eléggé megter­helő volt, sokat kellett utazgatni. Főleg a gyerekek miatt más munkát kellett keresnem. Szomszédomnak, Vierka Belayová- nak köszönhetem, hogy ezt a szak­mát választottam. 1971. október else­jétől együtt dolgo­zunk. Rajta kívül Alžbeta Kováčova, Mária Bodnárová, Mária Hošková és Irena Jancová tagjai a mi brigádunk­nak. — Nem bánta meg, hogy ezt a mun­kát választotta? — kérdeztem. — Dehogyis bántam meg — vála­szolta. — Annak ellenére, hogy néha a 15 kg-os „normánál“ nehezebb táskát kell cipelni, nagyon szeretem munká­mat, mert érdekes. Az emberekkel való rendszeres, mindennapos találkozások­nak megvan a maga varázsa. Termé­szetesen, — mint jómagam — az em­ber szívesen találkozik és beszélget embertársaival. Jelenleg az egyik új lakónegyed közel ötszáz tsaládjával tartom a kapcsolatot. Egyébként én is abban a negyedben lakom. Nappnta találkozom olyanokkal, akik levelet várnak, s ha éppen nem kapnak, egy kicsit csalódottak. Főleg a fiatalok, de az idősebbek is. Ilyenkor megnyugta­tom őket, talán holnap, holnapután megjön a levél. Kedves, öreg nénikék megölelnek, ha pénzküdelményt vagy jó híreket közlő levelet kézbesítek. Előfordul az is, hogy v;ilaki éppen a lakbérfizetés napján másra költi el pénzét, őszintén megmondja, hogy fi­zetésképtelen, csak egy hét múlva fi­zethet. Ilyen is megtörténik az élet­ben, hiszen emberek vagyunk. Nagyon szívesen meghallgatok mindenkit és azon igyekszem, hogy — ha be is kell osztani az időmet — nekem is legyen néhány megnyugtató, biztató, kedves szavam azokhoz, akik megszólítanak. Ez az emberi kapcsolat teszi igazán széppé a mi foglalkozásunkat. Befejeztük rövid beszélgetésünket. Péntek reggel volt, s Gitka asszonyra várt a nehéz, talán azon a napon is sok örömet rejtegető postástáska. KULIK GELLERT Legnagyobb jutalom: a megbecsülés — Sajtóterjesz­tés, ha ezt a szót hallom, mindig a fiatalságom, a régi idők jutnak eszem­be. A Barát János komáromi kőműves házában elhelye­zett titkos nyom­da, ahol a röpla­pok készültek. Nyomdafestéket Komáromban nem tud­tunk szerezni, Érsekújvárrá jártam ér­te kerékpáron Páleník és Procházka elvtársékhoz. Az illegális sajtótermé­kek terjesztése bizony abban az idő­ben főbenjáró bűn volt, nem egy elv- társunk fizetett érte a szabadságával — kanyarodik vissza az emlékeihez Rédler László, az őrsújfalusi (Nová Stráž) községi pártszervezet elnöke. A felelevenített emlékek idején az ille­gális ifjúsági szervezet, a Komszomol tagjaként vett részt az illegális sajtó­termékek terjesztésében. A régi idők elmúltak, de Rédler Lászlót a komáro­mi járásban ma is azok között tart­ják számon, akik a legjobb eredménye­ket érik el a pártsajtó propagálásában és a pártmunkában való felhasználá­sában. — Az újságok terjesztése elsősorban ugyan az újságárusok és kézbesítők feladata, de a rendszeres újságolva­sók táborának gyarapítását a pártszer­vezetek sem hagyhatják figyelmen kí­vül. A jól tájékozott emberekkel ugyan­is könnyebb a munka, az értekezés, a közösségi feladatok megértetése és tel­jesítése. Hogy példával is-illusztráljam: az újságok sokat írnak a községek fejlődéséről, hol, mit építettek társa­dalmi munkában. Ez ösztönzően hat az olvasókra is, ők is lelkesebben vesz­nek részt saját községük építésében, fejlesztésében. Ezért is fontos, hogy az újságok rendszeresen minden házba eljussanak. Örsújfalun tehát a pártszervezet és Rédler elvtárs érdeme is, hogy csak­nem minden házban a képesújságok mellett „családtag“ az Új Szó vagy a Pravda is. A fiatalok a klubhelyisé­gükben is olvashatnak újságokat, s a sajtótermékek a jól felszerelt községi könyvtárból sem hiányoznak. — Mióta felhívásunkra a lakosok postaládákat szereltek fel a kapukra, s az újságot nem gyűrötten, vizesen kapják kézhez, az előfizetők száma máris gyarapodott. Sokan azonban még naponta veszik meg az olvasni­valót, legtöbben azért, mert így ko­rábban hozzájuthatnak az újsághoz, már munkába menet és jövet is olvas­hatnak. A közeljövőben az agitációs kettő­sök segítségével pontos felmérést ké­szülnek végezni a községben arról, me­lyik család milyen újságot járat, s egyúttal a rendszeres előfizetők szá­mát is tovább szeretnék növelni. — A rendszeres újságolvasásra neve­lés jó, saját tapasztalatom alapján mondhatom bevált módja a munkahe­lyen tartott röpgyülés is, ahol nem­csak a problémákat beszélik meg a munkatársak, hanem a fontos kül- és belpolitikai eseményeket is. Röviden, tömören. Aki többet akar tudni, az aztán az újságokhoz folyamodik. Ezt mi így csináltuk annak idején a Ha­jógyárban, a munkarészlegünkön, s így csináljuk ma is itt az Agrostrojban. Rédler elv társ a komáromi Hajógyár­ban tanulta ki a géplakatos szakmát, 1958-ig ott is dolgozott. Akkor került a komáromi Agrostroj vállalathoz, ahol ma a 2-es üzemrészleg vezetője. Tizen­három éve lakóhelyén, Örsújfalun a helyi pártszervezet elnöke. Szavaiból kicseng, hogy nemcsak szívesen tett és tesz meg a közösségért minden tőle telhetőt, hanem az emberekkel foglal­kozni is szeret. Legnagyobb jutalom számára mindezért az, hogy munkáját — mint ezt a 60. születésnapjára ka­pott jókívánságok is bizonyítják — ér­tékelik és megbecsülik. FLÖRIÁNNÉ M. MARTA Számíthatnak rá Korán reggel kopogtam be a Losonci (Lučenec) Járási Postai Hírlapszolgá­lat irodájába. Szerencsém volt, Olga Turekovát ott találtam. Pedig, amint megtudtam, mint lapterjesztő sokat van házon kívül. Sorba járja az üzemeket, iskolákat, tárgyal az igazgatókkal, a pártszervezetek elnökeivel. — A postán 1953 óta dolgozom — kezdi el a beszélgetést. — Hat évig a telefonközpontban, majd hol az egyik, hol a másik osztályon dolgoztam. Sze­retem az embereket, jól kijöttem velük, pedig nem egyszer sok sértő megjegy­zést keljett lenyelnem. A járási postai hírlapszolgálatba két évvel ezelőtt került, mint lapterjesztő. Ez alatt a rövid idő alatt jó kapcso­latot épített ki a járási pártbizottság illetékes osztályával. Amint mondja, segítik munkájában, kevés szóból is megértik egymást. Ennek a jó együtt­működésnek az eredménye, hogy au­gusztus végéig 101,5 százalékra telje­sítik a lapterjesztés tervét. — Itt nálunk kollektív munka folyik. Níigy segítséget kapok az osztály ve­zetőjétől, de másoktól is. A jó közös­ségi szellem az eredményeink titka. Járásunkban minden 100 lakosra 20—21 napilap, illetve folyóirat jut. Különö­sen jók az eredményeink a pártsajtó terjesztése terén — mondja. — Igaz augusztusban az Új Szóból 0,7 száza­lékos lemaradásunk volt, de számítá­sunk szerint ezt már sikerült behoz­nunk. Olga Tureková nemcsak a város üze­meit, hivatalait járja sorban, hanem a járás községeit is. Munkaidejének csaknem a felét az irodán kívül töl­ti. Ürül minden kis eredménynek, min­den új előfizetőnek. — Tud az emberekkel bánni, tár­gyalni, ami a legfontosabb, meg tudja őket győzni — vélekedik Gizela Bojto­sává osztályvezető. — őszinteségéért, nyíltságáért és tettrekészségéért mind­nyájan szeretjük. Odahaza, ha a második műszak után — amelybe a többiek is bese­gítenek — marad szabad ideje, olvas, vagy a virágokkal foglalatoskodik. — Gyakran olvas újságot? — Az igazat megvallva, inkább csak átlapozom. őket, de ha érdekes cikket találok benne, elolvasom. A férjem viszont szenvedélyes újságolvasó. — Mik a tervei? Egy kissé csodálkozva néz rám, majd némi szünet után így folytatja. — Teljesíteni, sőt túlteljesíteni a lapterjesztésben reánk háruló feladato­kat, nemcsak nagy általánosságban, hanem részletekben is, vagyis minden napilap, vugy hetilap terén. Ez lesz a legszebb sajtónapi ajándékunk, ha nem is az ideire, legalább a követke­zőkre. Nem kis büszkeséggel mondha­tom, hogy a közép-szlovákiai kerület járásai közül nálunk a legnagyobb az újságolvasók száma. No, természetesen ez még nem adhat okot az elégedett­ségre. A munkahelyén a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség alapszerveze­te vezetőségének a tagja, az üzemi szakszervezeti ellenőrző és revíziós bi­zottság elnöke. Arcán állandóan ott ül a mosoly, a határozottság. Minden reá bízott fela­datot pontosan és legjobb tudása sze­rint végez el. Amint mondták, minden­kor lehet rá számítani. NÉMETH JÁNOS ŰJ sző 1977. IX. 21

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents