Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-17 / 257. szám, szombat

HAUAZAS A SMOKOVECI CÉLBAN A céífotó döntött Galaletgyinov javára • Ma a 34 km-es időfutammal fejeződik be a körverseny • Sýkora karnyújtásnyira a végső győzelemtől (Munkatársunk telefonjelentése) — A 21. szlovákiai kerékpáros körverseny 9.. utolsó előtti útszakasza (Sp. N. Ves—Starý Smoko- ves — 164 km) osy kicsit megkeverte az élcsoport állását, de nem az. élen álló Sý- kora pozícióját, aki biztosan tartja első he­lyét. A tegnapi szakaszt a szovjet Galalet­gyinov nyerte az NDK-beli Kickeritz és Henke előtt. Tegnap is érdekesen alakul­tak a küzdelmek a legnehe­zebbnek tartott szakaszon, amely folyamán 11 hegyi- és három gyorsasági hajrá volt. Elsősorban a válogatott csapat tagjai tettek ki magukért. Nem sokkal a rajt után Bartolšic és Novák kezdeményezésére egy hattagú csoport szökött meg a mezőnytől, az iramot éppen a két válogatott kerékpáros dik­tálta. Később a hathoz csatla­kozott még Hrazdira és Henke, az előző elsősorban azért, hogy fékezze az iramot [már négy perccel is vezettek az élmezőny előtt], mert a szökevények kö­zött nem volt ott klubtársa, a vezető Sýkora. javorina előtt hatan, köztök Sýkora és további két Válogatott, fiambal és Mráz befogták az élcsoportot. Nem sokáig hajtottak azon­ban együtt, mert a javorinára vezető meredek emelkedőn, majd a lejtőn Sei és Čerepan tetemes előnyre tett szert. Az­tán újra összeolvadt az élcso­port. Poprád elölt többen is buk­tak, s ekkor szétszóródott a mezőny, kezdődött a Starý Smokovecl célhoz vezető emel­kedő. A négy válogatott vala­A külföld labdarúgása fiél Amerika legjobb labdarú­gó klubcsapata, a Boca Juniors Buenos Aires lett, amely a Cru- seiro Belo Horizonte elleni Fel­szabadítók Kupája harmadik döntő mérkőzésen gól nélküli 80 perc és kétszer 15 perces további eredménytelen hosszab­bítás után 5:4-es tizenegves- aránnyal győzött. Előzőleg mindkét csapat házigazdaként 1:0 arányban volt sikeres. A Boca Juniors együttese a BEK- győztes FC Liverpoollal kétfor­dulós alapon mérkőzik meg az Interkontinentális Kupáért. BEK-találkozón a Dinamó Bu­karest együttese 2:l-re győzött »z Atletico Madrid ellen. Góllö­vők Vriceanu és Georgescu, ill. Pereira voltak. A török játékve­zető Lucutot és Pereirűt kiállí­totta. melyikét tartották esélyesnek a győzelemre. Ám Poprád után Cambalnak leesett a lánca. Ugyanolyien balszerencse érte 150 méterrel a cél élőt az élen haladó Henkét. Ezt kihasználta a szovjet Galaletgyinov és az NDK-beli Kickeritz, s köztük csak a célfotó elöntött — a fia­tal szovjet kerékpáros javára. És célbaérkezésük után elkez­dett havazni. Az útszakasz egyik meglepe­tése, hogy a csütörtökön olyan jól szerepelt Gálik nem tudott lépést tartani az élcsoporttal és csak huszadiknak érkezett cél­ba. Tartja viszont kitűnő for­máját Sýkora, aki ezúttal is iga­zolta, nem lehet tőle elvenni a végső győzelmet. Ma a 34 km-es időfutammal A Rudé právo Kupájáért Evek óta az Izvesztyija-torna a jégkorougidény közepét jelen­ti, míg tegnap este a Rudé prá­vo Kupájának első mérkőzésére került sor a Szovjetunió és a Cincinnati Stingers együttese között. Az eredményről lapzár­táig nem kaptunk értesítést. A torna ma 19.30 órakor a Csehszlovákia—Cincinnati mér­kőzéssel, holnap, ugyanakkor a Csehszlovákia—Szovjetunió ta­lálkozóval folytatódik. Hétfőn 19.30 órai kezdettel: Szovjetunió —Cincinnati, kedden 16.30-kor: Csehszlovákia—Cincinnati, és 21-én 16.30 órai kezdettel Cseh­szlovákia—Szovjetunió. A vezetőbíró szerepet felvált­va a svéd Karlsson, a finn Järvi és a csehszlovák Subrt tölti be. A vonalbírókettősök: Exner— Sládeček, Koval—Nemec [mind csehszlovák 1 és Schell (ma­gyar)—Westreicher (osztrák] lesznek. A rendezők ezentúl évenként kívánják ezt a tornát folytatni, s mindig évadnyitónak szánják. Állandó résztvevői a hazai csa­patokon kíviil a szovjet együttes lesz, egy kanadai proficsapat szereplésére is igényt tartanak, és szeretnék a mezőnyt Svédor­szág együttesével még erősebbé tenni. 1977. IX. 17. Már eldőlt az elsőség ? M a az időfutammal befejeződik a 21. szlovákiai kerék­páros körverseny, amely a bat útszakasz kivételével izgalmas, érdekes és főleg színvonalas küzdelmet hozott. Minden szakasz folyamán történt valami, nem volt unalmas a verseny. A csütörtökiről is csak szuperlatívuszokban be­szélnek a szakemberek. Kamii Hatapka, a csehszlovák válo­gatott volt edzője, az Inter edzői tanácsának elnöke: „A szlo­vákiai kerékpáros körverseny történetében nem fordult elő, hogy valaki a rajttól a célig vezetve nyerje a versenyt. Főleg akkor számít ez szinte hősies teljesítménynek, ha tu­datosítjuk: Pavol Gálik addig a harmadik helyen állt, az összetettben tehát veszélyeztette Sýkora első helyét.“ Az Inter-kerékpáras minden higyt- és gyorsasági hajrát meg­nyert és mindkét versenyben az élre került. Van e esélye Gáliknak az első helyre? Valószínűleg többet kivett belőle a csütörtöki útszakasz, mint Síjkorából, mert nagy különbség a mezőnyben kerekezni az erős szélben és hármasban róni a kilométereket, amikor minden 100.—200 méter után váltani kell az élen. Ráadásul Sýkora főbb hegyiversenyző, mint Gálik s az utolsó előtti szakaszon 11 hegyihajrá volt... Es a 23 éves Miroslav Sýkora? Három éve a Dukla Brno tagja, tavaly sokat betegeskedett, sérülésekkel bajlódott. Sý­kora tulajdonképpen az első szakasztól megy a sárga mez­ben. Ugyanis az időjóváírások következtében jobb időt ért el a győztes Drogan, de a szabály szerint a nyertesnek kellett viselnie a második szakaszban a sárga mezt. Hogy mit vár Sýkora a körverseny hajrájától és önmagától?: „jó erőben érzem magamat és titokban bízok az elsőségben. Ismerem a hátralevő szakaszokat, nem is annyira az emelkedőktől fé­lek, mint inkább a meredek lejtőkön való „lesiklásoktól“. Ezek mindig veszélyt rejtegetnek magukban, főleq ha együtt megy a mezőny ...“ Sýkora megnyerte az ötödik szakasz 10 km-es idő futamát és a körverseny éppen a 34 km-es időfutammal ér véget. Te­hát ilyen tekintetben is a legjobbak közé tartozik. Nagy meglepetés lenne, ha nem Sýkora végezne a körverseny élén. Nem megy a versenyzés a csehszlovák válogatott tagjai­nak. Ügy tűnik, a csapat összeállítása sem volt a legszeren­csésebb. hiszen olyan jó formában levő kerekesek maradtuk ki belőle, mint éppen a fent említett Sýkora és Gálik. Az együttműködés sem a legfőbb közöttük, mindenki a saját szakállára igyekszik versenyezni. Szinte semmilyen esélyük sincs arra, hogy akár az egyéni, akár a csapatverseny első- ségébe beszóljanak. Egyébként a csütörtöki útszakasz meg- fésülte a mezőnyt, hatan adták fel a küzdelmet, így már csak 69-en maradtak állva, 25-en nézői a versenynek... (t. v.J fejeződik be a 21. kerékpáros körverseny. A 9. útszakasz eredményei: 1. Galaletgyinov (szovjet 1 4:50:35, 2. Kickeritz (NDK) 4:50:35, 3. Henke (RH Plzeň) 4:50:36, 4. Kružic (Du. Trenčín) 4:50:37, 5. tanibal (csehlovák válogatott) 4:50:38, 6. Sýkora (Du. Brno) 4:50:39, 7. Mráz 4:50:45. 8. Bartolšic (csehszlo­vák válogatottak J 4:50:0. A körverseny állása: 1. Sý­kora 31:11:52, 2. Drogan (NDK) 31:15:33, 3. Henke 31:15:42, 4. Mráz 31:16:07, 5. Gálik (Inter) 31:16:22, 6. Bartolsic 31:17:42. TOMI VINCE jelenet a Dinamó Kijev—Eintracht Braunschweig l:l-es eredmény­nyel végződött labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzésről. B. Franke, a vendégek kapusa vetődéssel hárít. (ČSTK — TASZSZ-felvétel) Bizakodni még lehet... A három nagy európai labdarúgó kupa rajtjának első mér­kőzései csehszlovák szempontból túl sok biztatót nem hoztak. Az itthon szereplő együttesek, a Dukla és a Lokomotíva egyaránt csak döntetlent értek el, míg az Inter és a Slávia Bécshől, illetve Liitticliből egyformán 1:0 ás vereséggel tért haza. A visszavágók előtt tehát bajnokcsapatunk és kupagyőz­tesünknek nincs előnye. A hazai szurkolótábor derű­látással tekintett a kuparajt elé. A Dukla esetében ezt az a tény látszott igazolni, hogy az Inter nemrégiben Francia- országban járva 3:0 arányú ve­reséget mért az FC Nantes együttesére. A Lokomotíva I. ligás ellenfeleit eddig olyan magabiztosan győzte le, hogy a túl nagyra nem értékelt Os- ters Växjö ellen senki sem ké­telkedett teljes sikerében. Megint bebizonyosodott, hogy merőben más az I. liga, és egy-egy BEK, KEK vagy UEFA Kupa-találkozó. A tények azt igazolják, hogy ellenfeleink jobbun tudják időzíteni formá­jukat és jobban értenek a ku- pakiizdelmekhez. A francia baj­nok, amelynek soraiban egy sor válogatott játékos szerepel, igazolta, hogy a gall futball méltán tartozik klubszinten is földrészünk élvonalába. A visz- szavágón természetesen lehet esélye a prágai kalonacsapat- nak is, de helyzete nagyon nehéz lesz. A Nantes csakúgy, mint elődje a St. Etienne, min­den csapatrészében kiegyensú­lyozott teljesítményt nyújt, s a hazai környezet megkétszerez­heti amúgyis kétségtelen ere­jét. A gyors, meglepetésszerá ellentámadásokra a Dukla szá­míthat, de biztosan számít rá­juk a francia élcsapat is. A Nantesnek nem kell feltétlenül győznie, hogy továbbjusson, ugyanezt gól nélküli döntetlen­nel is elérheti. A kassai (Košice) KKK talál­kozón a közönség joggal bosz- szankodott, hogy a labdát egy­szer sem láthatta a svéd há­lóban. Ennek kellemetlen kö­vetkezményei lehetnek. Az két­ségtelen, hogy otthonában az Osters nyíltabban fog játszani, hiszen győzelemre kell töre­kednie. Gól nélküli döntetlen a Loknmotívának jönne kapó­Plachý aranyérmet nyert Havannában a baráti hadseregek spartakiád ján a csehszlovák atléták ismét négy érmet nyertek, jozef Plachý aranyat, Vlk és a csehszlovák 4X100 as váltó ezüstöt, Brabec pedig bron­zot. Eredmények: ATLÉTIKA 800 m: 1. Juantorena (kubai) 1:45,9, 2. Beier (NDK-beli) 1:46,1, 3. Ponomarjov (szovjet) 1:47,2, 1500 ni: 1. Plachý (cseh­szlovák) 3:46,78, 2. Straub (NDK-beli) 3:46,86, 3. Matos (lengyel) 3:49,16, 10 000 in: 1. Schiemenz (NDK) 30:36,24, 2. Piotrowski (lengyel) 30:36,77, 3. Habchaoui (alg.) 30:37,18, Győzelemmel kezdett a csehszlovák kosárlabda-válogatott Belgiumban megkezdődtek az idei férfi kosárlabda Európa- ba jnokság küzdelmei. A cseh­szlovák együttes győzelemmel kezdett. Első ellenfele Hollan­dia válogatottja volt. A mérkő­zés első félideje még nem utalt arra, hogy végülis 17 pont kü­lönbséggel fölényesen veri a csehszlovák csapat ellenfelét. Szünet után azonban a hollandok nagyon idegesen játszottak, és végül teljesen megérdemelten szenvedtek ilyen arányban ve­reséget. Az Európa-ba jnokság első fordulójának eredményei: Ostende: Csehszlovákia—Hol­landia 90:73 (44:36), Belgium— Finnország 107:98 (94:94, 81:81, 45:39). (ugoszlávia—Spanyolor­szág 79:76 (46:27). Liége: Szovjetunió—Ausztria 101:71 |46:28). Olaszország— Franciaország 70:59 (35:24), Bulgária—Izrael 88:86 (42:40). A snnrtfooarlás hírei A SAZKA rendkívüli tizenkét- találatos szelvénye 123456789 10 11 12 012100011 0 0 0 A SAZKA rendkívüli szelvé­nyének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 9 nyertes á 8450 korona, III. díj: 92 nyertes á 1925 korona. 3000 ni akadály: 1. Lupán, (ro­mán) 8:48,0, 2. Szkripkin (szov­jet] 8:48,1, 3. Tomaszewicz (lengyel) 8:49,1, súly: 1. Bayer (NDK-beli) 21,18, 2. Vlk 19,98, 3. Brabec (csehszlovákok) 19,59, kalapács: 1. Dmiti>enko (szov­jet) 76.22, 2. Djulgerov (bolgár) 74,50, 3. Litvinov (szovjet 1 71,66, hármasugrás: 1. Piszkulin (szov­jet) 16,91, 2. Perez (kubai) 16,59, 3. Velasquez (kubai, 16,49, tízpróba: 1. Prystaw (NDK-beli) 7690, 2. Schaperkotier (NDK- beli) 7612, 3. Buraj (szovjet) 7526, 4X400 m: 1. Lengyelország 3:04,80, 2. Kuba 3:06,27, 3. NDK 3:07,57. 4X100 m: 1. Lengyel- ország 39,57, 2. Csehszlovákia 41,19, 3. Jamaika 43,01. RÖPLABDA Szovjetunió—Jemen 3:0, Ku­ba—Csehszlovákia 3:1, Mexikó —Guayana 3:0. ra. A közönség és a Lokoniotí- va játékosok hiába panaszolták a svéd labdarúgók szerintük sportszerűtlen magatartását, mert az ügyes labdatartás, a céldancsok sorozata, a figye­lem elterelése a rutinosabb ku- pacsapatoknál állandóan is­métlődő jelenség, csak azok számára meglepő és új, akik ilyesmivel első alkalommal ta­lálják szemtől szembe magu­kat. Az Inter csak l:ü-ás veresé­get szenvedett Bécsben, de a szakértők még erre sem gon­doltak. A józan bécsi sajtóhan­gok természetesen nem számí­tanak a zöld-fehérek továbbju­tására, szerény véleményünk szerint is van az Interben any- nyi tartalékerő, hogy a vissza­vágó rendes játékidejében hát­rányát túlszárnyalja. A Slávia nevesebb és jelen­leg rangosabb együttestől ka­pott ki ugyanilyen arányban, de jelenlegi formája, akárcsak az Inter esetében, jóval bíztat a visszavágó előtt. Az első forduló első felét csehszlovák szmpontból sum­mázva legmeglepőbb játéko­saink gólképtelensége, hiszen a négy mérkőzésen csak Vizek talált az ellenfél kapujába és csapataink három alkalommal szedték ki a labdái hálójukból. Még sokkal nagyobb a csa­lódás a magyar labdarúgás berkeiben, hiszen a bajnok Va­sas a Népstadionban kiütéses vereséget szenvedett és így a mönchengladbachi visszavágó­nak csak formális jelentősége van. A Ferencváros egy szinte is­meretlen bolgár csapatlói ka­pott ki ugyanilyen arányban, s az Üllői úti pályán az utóbbi időkben hiába várnak csodák­ra. Rutintalanságára 2:0-ás vere­séggel fizetett rá a Diósgyőr együttese, s ez a hátrány is elég nagynak látszik. A magyar csapatok köziii is csak egy, az Újpesti Dózsa lu- dott gólt lőni, Törőcsik azon­ban hiába juttatta a lila ledé­reket 2:0 ás vezetéshez, a vé­gén a linziek örülhettek n- nek ellenére csak a Dúzs.l se­tében lehet valósan számítani továbbjutásra. A többiek alig­ha élik túl az első fordulót. ZA1,A JÓZSEF Beküldési határidő: szeptember 23. Az I. labdarúgó-ligának két érdekes mérkőzését választottuk ki az 5. fordulóból. A prágai örükrangadók esetében nem mindig a házigazda szerezte meg a győzelmet, ezért nem ajánlatos biz­tosra venni a Sparta sikerét a Slávia ellen. A Tatran Prešov ligaújonc csapata eddig csak otthonában sze­repelt a várakozásnak megfelelően. Az Intert azonban képesnek tartjuk az egyik bajnoki pont megszerzésére. ~""m új szú y © 4377 ü&y 33. 1. SPARTA — SLÁVIA : ( : ) 2. PREŠOV—INTER : ( : ) A BEKÜLDŐ NEVE: PONTOS CÍME: _________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents