Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-09 / 218. szám, kedd
Fokozódik a neutronbomba elleni tiltakozás NÉH ianymC 1 1 WSSORI BAN tfl szó 1977. VIII. 9. (CSTK) — A nyugatnémet közvélemény nyugtalansága a neutronbomba miatt egyre fokozódik. A CDU néhány politikusán és a katonai hírmagyarázókon kívül az NSZK-ban ez Ideig még senki sem támogatta a NATO neutronbombával való felszerelését. Ellenkezőleg, a neutronbomba elleni kampány állandóan szélesedik. Az Egyesült Államok bonni nagykövetsége előtt a hét végén tüntetést rendeztek az új bomba tervezett gyártása ellen. A társadalmi- és szakszervezetek tiltakozó nyilatkozatokat tesznek közzé a NATO neutronbombával való felszerelése ellen. A nyilatkozatok hangsúlyozzák, hogy az NSZK biztonságához nem járulhat hozzá ez az új tö- megpuszító fegyver. Az NSZK biztonságát csakis a leszerelési politika következetes támogatásával lehet garantálni. A tiltakozó mozgalomba bekapcsolódnak a tudományos és a politikai élet képviselői is. Több városban aláírási kampányokat tartanak a neutronbomba ellen. Az Egyesült Államok terve mély nyugtalanságot váltott ki mindazokban, akik lámogatják az enyhülést, a békét és követelik a lázas fegyverkezés beszüntetését — jelentette ki A. Maske, a Nyugatnémet Béke-, Leszerelési és Együttműködési Tanács tagja a TASZSZ tudósítójának adott interjújában. A neutronbomba és a szárnyas rakéta gyártása veszélyes politika megnyilvánulása — hangsúlyozta Maske. Ugyanakkor komoly akadályokat gördít a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról és a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások elé. Az Egyesült Államok elnöke, aki oly előszeretettel beszél az „emberi jogokról“- fegyverkezési politikájával veszélyezteli a legalapvetőbb emberi jogot — az életre való jogot — jelentette ki Maske. A neutronbomba gyártása elleniéiben áll az amerikai kormány állításával, miszerint békére törekszik, írja a Daily World című napilap. Hangsúlyozza, hogy a béke megőrzésének egyedüli lehetősége a fegyverkészletek korlátozása és felszámolása, az enyhülési folyamat folytatása, az egyenlőség, valamint más országok bel- ügyeibp való be nem avatkozás e .ein alapuló politika. A neutronbomba csakis a lázas fegyverkezés fokozásához ve- zehet, írja a napilap. A neutronbomba tervezett gyártását a Tribune című brit hetilap is elítélte. A hetilap a Munkáspárt balszárnyának nézeteit tükrözi. Hangsúlyozza, hogy az ember alapvető jogát veszélyezteti az atomháború. Ha a Pentagon tábornokainak kezébe kerül ez a fegyver, akkor az súlyosan árt az enyhülési politikának, és a lázas fegyverkezés újabb fordulóját jelenti. Nyerere tanzániai elnök elítélő nyilatkozata (ČSTK] — Julius Nyerere tanzániai elnök, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, határozottan elítélte a nyugati, de mindenekelőtt az amerikai monopóliumok politikáját, amelyek aktívan együttműködnek „a Dél afrikai Köztársaság fajüldöző rendszerével, a világ legembertelnebb rendszerével . A Kérdések és válaszok című tévéműsorban Nyerere hangsúlyozta, hogy nyugtalanítja a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló nyugati beruházások növekedése. Megállapította, hogy a nyugati monopóliumok a faji elkülönítés e szégyenletes rendszeréből nemcsak hasznot húznak, hanem azt intenzíven finanszírozzák is. Zimbabwei partizánok a tegnapra virradó éjszakán Salisbury elővárosában felrobbantották a Maringaba folyón átívelő vasúti híd sínéit. Rhodesiából érkező hírek szerint ezzel megszakadt a vasúti összeköttetés ezen a stratégiailag fontos vonalon Rhodesia és a Délafrikai Köztársaság között. A zimbabwei szabadságharcosok partizánakciói egyre nagyobb méreteket öltenek, úgyhogy a rhodesiai halóságok is kénytelenek voltak elismerni, hogy az élet még a fővárosban is bizonytalanná válik. MINSZKBÖL Leningrádba utazott az a vietnami parlamenti delegáció, amely a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására tartózkodik az országban. AZ NSZK gazdasága ebben az évben'sem éri el a tervezett 5 százalékos növekedést és az átlagos munkanélküliség ismét meghaladja a 4 százalékot. BRAZÍLIÁBAN a „Halál repülőraja“ nevű terrorszervezet — amely tevékenységét haladó személyiségek és szervezetek ellen irányítja, — az elmúlt 37 nap alatt 53 embert gyilkolt meg. HANOIBAN véget ért az orosz nyelvet tanító tanárok első konferenciája, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának jegyében tartol. tak meg. AZ ANGOL KIRÁLYNŐ kétnapos északírországi látogatása biztonságának érdekében -Uls- terban 30 000 rendőrt és katonát helyeztek készenlétbe. AZ ORENBURG és a Szovjetunió nyugati határa közötti gázvezeték építésén dolgozó lengyel építők tegnap határidő előtt befejezték 500 kilométeres szakaszon a gázcsövek összehegesztését. Ez azt jelenti, hogy saját szakaszukon a gázcsövek gázvezeték lefektetésének a munkálatait 85 százalékban befejezték. A lengyel építők szovjet kollegáikkal karöltve készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója méltó megünneplésére. AZ AESZ TEGYE MEG A SZÜKSÉGES LÉPÉSEKET Az etióp külügyminiszter beszéde Az amerikai demokrácia, csakúgy mint a többi polgári demokráciák, korlátozott és hamis. Másként érvényesítik az emberi jogokat a gazdagokkal szemben és megint másként a szegényekkel szemben. Az alábbi felvétel ékesszólóan bizonyítja, hogyan tartják valójában tiszteletben az Egyesült Államokban az emberi jogokat. Íme, ilyen brutális módon lépett fel a rendőrség a kaliforniai egyetem hallgatói ellen, akik a Dél-afrikai Köztársasággal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok ellen tüntettek. (Telefoto: ČSTK — AP) Titkos amerikai terv? Vance szaúd arábiai tárgyalásai (ČSTK) —• A Szaúd-arábiai nyaralóhelyen, Taifeben Cyrus Vance amerikai külügyminiszter megkezdte tárgyalásait szaúd-arábiai kollégájával, Szaúd Ibn-F ej szállal, majd ezt követően Khaled királlyal találkozott. Mint előző állomásain, itt is a genfi közel-keleti béke- konferencia felújításának lehetősége volt a megbeszélések fő témája. Damaszkuszba érkezett Szaúd- Arábia királyának tanácsosa azzal a céllal, hogy hatást gyakoroljon Szíriára. A szíriai tudósítóiroda bejelentette, hogy Szíria azzal vonta magára Szaúd-Arábia haragját, hogy nem hagyta jóvá „a munkacsoportok létrehozásának tervét“. Mint a Párizsban arab nyelven megjelenő Al-Vatan Al Arabi hetilap állítja, már kidolgozásra került egy titkos amerikai terv a közel-keleti konfliktus megoldásáról. E terv szerint az Egyesült Államok a közel-keleti konfliktus megoldásában nem közvetítőként, hanem egyetlen korlátlan jogú bíróként lépne fel. A Jordán folyó nyugati partja és Gaza vidéke Jordánia és Izrael fennhatósága alá kerülne és 1980 ig létrehoznák a palesztin arab állam hatóságának egyes szerveit. Ezek a szervek szorosan kapcsolódnának Jordániához és semleges politikát folytatnának. Továbbá hat évvel később ezen a területen népszavazást tartanának, amely meghatározná a palesztin kormány típusát „a Jordániával kötött föderáció keretein belül“. Szadat elnök megbeszélést tartott a kormány tagjaival, melyen megvitatták az amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai eredményeit. Szadat ezen a találkozón azt állította, hogy a „munkacsoport“ ülései nem helyettesítenék a genfi közel-keleti békekonferenciát. (ČSTK) — Feleke Gedle-Gior- gisz etióp külügyminiszter, az Afrikai Egységszervezet bizottságának a gaboni fővárosban, Libreville-ben folyó ülésén elmondott beszédében követelte, hogy az AESZ tegye meg a szükséges lépéseket az összes reguláris Szomáliái csapatok azonnali kivonására, amelyek azzal a céllal léptek Etiópia földjére, hogy „agressziót hajtsanak végre Etiópia szuverenitása és területi integritása ellen“. Az etiópiai Külügyminisztérium szóvivője teljesen megalapozatlannak minősítette a Washington Post azon állítását, miszerint a Szovjetunió ajánlotta volna Etiópiának, hogy tegyen területi engedményeket Szomáliának. Az Addisz Abeba-i Külügyminisztérium szóvivője azt mondotta, hogy ezek a híresztelések egyes Mogadisuban akkreditált arab diplomatáktól származnak. Indiai—szovjet barátsági hónap Ünnepségek Indiában a barátsági szerződés 9. évfordulója alkalmából (ČSTK) — Mahmadul Holov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége alelnökének, a Tadzsik SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezetésével tegnap Delhibe érkezett a Külfölddel Baráti és Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Szovjet Társaságok Szövetségének kiilöttsége. A szovjet külAZ IZVESZTYIJA KOMMENTÁRJA imperialista nagyhatalmak elsősorban az Egyesült Államok külpolitikai gyakorlatában mind gyakrabban használják fel az ún. „csendesóceáni doktrína" alapelveit. Az elmélet lényege abban nyilvánul meg, hogy az USA vezető körei, bár tanultak a Vietnam elleni fegyveres agresszió kudarcából, nem akarnak lemondani a „harmadik világ“ országaira gyakorolt befolyásuk ról. Most azon mesterkednek, hogy ezt a befolyást „idegen kezekkel“, lényegében a fejlődő országok népeinek kezével valósítsák meg. Az elmélet alapelve szerint az amerikai fegyveres erők csak rendkívüli esetekben használhatók. Ezen elmélet szemszögéből kell elemeznünk mindazt, ami napjainkban Északnyugat-Afri- kában és a Vörös-tenger térségében történik. Itt az Egyesült Államok felhasználja a neoko- lonializmus minden módszerét — szítja a nacionalizmust és a szeparatizmust, a haladó afrikai rezsimek diszkreditálására, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal fenntartott kapcsolataik beszennyezésére törekszik. Midezek a lépések a progresszív afrikai és arab rezsimek belülről kiinduló gyengítését és megdöntését szolgálják. Ez elsősorban a Szomália és Etiópia körül kialakult helyzeten nyilvánul meg. A feudális monarchia jogtalanabban és középkori viszonyok között tartotta az országot. Fennállásának utolsó éveiben pedig mindinkább az amerikai imperializmus befolyása alá került, míg napjaink Etiópiája népi demokratikus forradalmat él át annak minden kísérő jelenségével együtt. Ma még jelentős tényező Etiópiában a monarchiapárti erők elkeseredett ellenállása, a mus az imperátori Etiópiában is létezett, de akkor a külső erők közül senki sem támogatta. • Ezeket az erőket akkor elsősorban Etiópia területi egységének megőrzése érdekelte, mivel az országot az imperializmus felvonulási területének tekintették. és nem foglalkoztak az ott élő népek sorsával. NapjainkA gyarmatosítók manőverei gyarmatosítók oldalán álló elemek megmozdulásai és a volt feudális földbirtokosok terrorja. Ha az etiópiai népet nem akadályoznák külső erők, már bizonyára megvalósította volna a forradalom legnehezebb részét — a népi hatalom létrehozását és megerősítését. Az ország már a békés fejlődés és haladás útjára léphetett volna, de az amerikai imperialisták az etiópiai forradalom ellen minden erőt mozgósítottak mind az országban, mind pedig annak határain túl. Ez ideig néhány fejlődő ország imperialistái és a gyarmatosítók oldalán állók körei megbékéltek a XX. század fogalmaival összeférhetetlen afrikai feudális államok létezésével, most minden erejükkel az etióp forradalom elfojtásán mesterkednek. Nemcsak Etiópia belső ellenforradalmi erőit állították hadba, hanem olyan tényezőket is, mint a szeparatizmus és az arab reakció. A szeparatizban, amikor Etiópia népe felszabadult a külföldi gyámság és a feudalizmus terhe alól, és az Imperialisták Etiópia felosztásán munkálkodnak, felébred bennük a szeparatisták iránt érzett képmutató részvét. Az imperialisták figyelmét nem kerülte el az arab búr- zsoá-feudális nacionalizmus sem. A reakciós propaganda az ő ellenségükké nevezte ki a forradalmi Etiópiát, amely állításuk szerint igényt tart a Vörös-tenger térségének és az Indiai-óceán nyugati részének ellenőrzésére. Még az antiszovjetizmus is terítékre került, hogy takarják az arab reakciós köröknek az amerikai, imperializmus elől való kapitulációját. A nyugati hatalmak csak akkor harcoltak az arab nacionalizmus ellen, amikor az bizonyos pozitív szerepet játszhatott az arab államok egységes antiimperialista frontjának létrehozásában az izraeli agresz- szió ellen. Most azonban, amikor az arab földbirtokosok és kapitalisták nacionalizmusa az etiópiai forradalom ellen fordult, és ilyképpen a neokolo- nializmus pozícióit erősíti, a nyugati hatalmak minden lehető módon segítik és támogatják. Ezekben a tervekben nem kerüli el az imperialisták figyelmét a Szomáliái Köztársaság sem. „Afrika szarva“ hosszú ideje az imperialista hatalmak érdeklődésének homlokterében áll. Az imperialisták a Vörös- tenger „arab tóvá“ történő átalakításával leplezik azt a törekvésüket, hogy fenntartsák ellenőrzésüket a térség hajóútjai — így a Szuezi-csatorna — és kereskedelme fölött, s közelebb hozzák az északkelet-afrikai partokhoz az Indiai-óceánon levő katonai bázisaik hálózatát, amelynek központja Diego Garda sziget. Az imperialisták politikája ezen a területen is „idegen kezekkel“ valósul meg. Az Egyesült Államok imperialistáinak tervei abban állanak, hogy szétdarabolják és ezáltal elvéreztessék a forradalmi Etiópiát, s egyidejűleg ártalmatlanná tegyék a haladó Szomáliát is. Napjainkban Afrika, Közel-Kelet és az egész világ haladó erőinek egyik legfőbb feladata, hogy leleplezzék az imperialisták, valamint az arab és afrikai reakciós körökből kikerülő szövetségeseik mesterkedéseit. döttség Indiában részt vesz az India és a Szovjetunió közötti béke-, barátsági és együttműködési szerződés aláírásának 9. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Atal Bihari Vadzspeji külügyminiszter a küldöttség fogadásakor hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, az indiai kormánypárt és az ellenzéki pártok között nincsenek ellentétek. Kijelentette, hogy az indiai—szovjet kapcsolatok szilárdak és a jövőben is tovább fognak fejlődni. A szerződés aláírásának 9. évfordulója alkalmából Indiában meghirdették az indiai — szovjet barátság hónapját. A TASZSZ hírügynökség Delhiből jelenti, hogy a barátsági hónapot az Indiai—Szovjet Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Társaság szervezi, amelynek Indiában több mint 1500 fiókszervezete van. Az ünnepségek megszervezésében részt vesz a béke és a szolidaritás összindiai szervezete és más szervezetek. Dollármilliárdok a reakciós rezsimeknek (ČSTK) — Carter, az Egyesült Államok elnöke, aláírta az amerikai biztonsági és katonai segítségre vonatkozó törvényt, amelyet már a kongresszus korábban jóváhagyott. Eszerint az USA szövetségesei és további „baráti országok“ a jövő költségvetési évben összesen 3,2 milliárd dolláros segítségben részesülnek. Az összeg valójában fegyverkezésre és a reakciós rezsimek támogatására szolgál, továbbá olyan államok számíthatnak' ebből segítségre, amelyek „engedékenyek, támogatják a washingtoni külpolitt* kát.