Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-08 / 217. szám, hétfő
Atlétikai Európa Kupa """ Ifi k A csehszlovák lányok csak az ötödik helyen végeztek • Göteborgban a férfiak az első nap után a franciák mögött a második helyen Az elmúlt hét végén mindkét csehszlovák válogatott az atlétikai Európa Kupa B-döntőjében küzdött a továbbjutásért. Mint a férfiak edzője, Ale£ Podébrad mondotta, a fő célt, a B-döntőbe jutást már teljesítették. Göteborgban — evéssel jön meg az étvágy — viszont még magasabb célokat tűztek ki: a franciák legyőzésével eljutni Helsinkibe Európa legjobb nyolc csapata közé. Hogy ez sikerült-e, arra tegnap este lapzárta után kaptuk meg a választ. Azt azonban már tudjuk, hogy a női válogatottnak a bolgárok legyőzése, megoldhatatlan feladat volt. A tiineci stadionban szombaton 16.00 órakor az induló hangjaira bevonultak az egyes országok küldöttségei — minden nemzetből hatan —, majd az üdvözlő beszéd, az 1AAF technikai bizottsága tagjainak bemutatása, és a csehszlovák himnusz elhangzása után azonnal a versenyzőké volt a szó. Hadd jegyezzük meg, hogy az idén első ízben rendeztek A- és B döntőket a Bruno Zauli emlékverseny keretében. Trinecban több világklasszis versenvző Indult, mint például a bolgár Blagojeva, Valkova, Sztojanova, az olasz Bottiglieri, Dóri, Simeoni, a francia Dubois, ji magyar Szabó, Lázár, Mátay és a hazaiak közül Fibingerová, Prouzová, Nygrýnová, Cerchlanová. Kitűnő teljesít idények re, látványos versenyekre volt kilátás. ezért számított meglepetésnek, hogy alig volt „fél ház“ « húszezer férőhelyes stadionban. A verseny magyar győzelemmel kezdődött. A 400 méteres gátfutásban Mohácsi kitűnően osztotta be erejét és hétméteres előnnyel, új magyar csúccsal elsőként futott a célba. A magasugrás rendkívüli élményt ígért. Itt indult a bolgár volt világcsúcstartó Blagojeva, aki már az 1968-ban első ízben megrendezett Európa Kupán is részt vett. Ö azonban az elsőség kérdésébe nem tud ott beleszólni. Ezt az olasz Simeoni, Montreal ezüstérmese Karba- novával folytatott párharcban biztosította magának. A diszkoszvetésben Prouzová az első sorozatban 59,18-cal átvette a vezetést, majd rnáso-dikra 61,32 méterre javult és természetesen biztosan győzött a magyar Herezeg előtt. 800 méteren az első körben Dubois vezetett, az utolsó 200 méteren Koínva ragyogó futással szerezte meg a győzelmet. 400 méteren Cerchlanová elsőségét senki sem veszélyeztette, 52,83 mp-ces klasszis idővel győzött. Nygrýnová esélyeshez méltó biztonsággal, 668 cm-es teljesítménnyel szerzett 8 pontot csapatának. A sérüléséből felépült Fibingerová 20 méteren felüli, figyelemre méltó eredménnyel lett első. Az 1500 métert a bolgár Jacinska mintegy 15 méteres előnnyel nyerte. Eredmények: 400 tu gát: 1. Momácsl (magyar 1 58,43, 2. Girulli (olasz) 59,27, 3. Richard (francia) 58,68, 4. ILilién (hollandi 59,72, 5. Iljeva (bolgár) 59,82, ß. Staudt (belga) 60,79, 7. Plívová (csehszlovák) 62,39, 8. Bichlbauer (osztrák) 65,30. 800 ni: 1. Koleva (bolgár) 2:00,9, 2. Dubois (francia) 2:01,2, 3. Van Roy (belga) 2:04,2, 4. Lipcsei f magyar 1 2:05,1, 5. Kubečková (csehszlovák) 2:05,7, 6. Pescalli (olasz) 2:06,3, 7. Mühlbach (osztrák) 2:06,8. 8. Commandeur (holland I 2:08,4. 1WC m: 1. Bottiglieri (olasz) 11,55. 2. Rego (francia) 11,63, 3. Alaerts (belga) 11,69, 4. Valková (bolgár) 11,75, 5. Szabó (magyar) 11,77, 6. Henzen (holland) 11,79, 7. Schinzel (osztrák) .12,06, 8. Holánová (csehszlovák) 12,08. diszkosz: 1. Prouzová (csehszlovák) 61,32, 2. Herczeg (magyar) 58,82, 3. Sztreljova (bolgár) 58,68, 4. Wauters (belga) 51,44, 5. Zambon (olasz) 50,64, 6. Stalman (holland) 50,02, 7. Marland (francia) 48,10, 8. ja- genbrain (osztrák) 45,58. 100 m gát: 1. Guseva (bolgár) 13,56, 2. Ongar (olasz) 13,58, 3. Schönauerová (csehszlovák) 13,83, 4. Prévost (francial 13,89, 5. Balogh (magyar 1 14,01, 6. Van Rensbergen (lielga) 14,29, 7. Lechner (osztrák) 14,33, 8. Barglag (holland) 14,37. 400 m: 1. Cerchlanová (csehszlovák) 52,83, 2. Wallez (belga) 53,50, Rossi (olasz) 54,07, 4. Lairlaup (francia) 54,08, 5. Cvetková (bolgár) 54,48, 6. Pál (magyar) 54,90, 7. Van Amstel (holland)) 55,13, 8. Massing (osztrák) 55,13. 4X100 ni váltó: 1. Franciaország (Alizé, Rosset, Frega, Suiter) 44,11, 2. Bulgária 44,49, 3. Olaszország 44,83, 4. Belgium 45.47, 5. Magyarország, 45,59, 6. Csehszlovákia 45,82, 7. Hollandia 9:19,2, 4. Margoldová (csehszlo- 45,91, 8. Ausztria 46,84. Távolugrás: 1. Nygrýnová (csehszlovák) 668, 2. Curtet (francia) 637, 3. Guseva (bolgár) 637, 4. Rarleg (holland) 601, 5. Papp (magyar) 600, 6. Clemente (olasz 1 599, 7. Wo- chinger (osztrák) 59,5, 8. De- voeght (belga) 592. 1500 m: 1. [acinska (bolgár) 4:15,9, 2. Dorio (olasz) 4:18,1, 3. Caseleyn (belga) 4:19,1, 4. Rentiers (francia) 4:19,3. 5. Südická (csehszlovák) 4:19,6, 6. Lázár (magyar) 4:20,8, 7. Stighout (hollandi 4:22,5, 8. Weilliarter (osztrák) 4:25,7. 200 in: 1. Bottiglieri (olasz) 23,15, 2. Alaerts (belgái 23,32, 3. Alizé (francia) 23,59, Valkova (bolgár) 23,66, 5. Szabó (magyar) 23,67, 6. Henzen (holland) 23,93, 7. Cerchlanová (csehszlovák) 24,01, 8. Schinzel (osztrák) 24,40. Magasugrás: 1. Simeoni (ol.) 192, 2. Karbanová (csehszlovák) 192, 3. Blagojeva (bolgár) 186, 4. Mátay (magyar) 184, 5. Van Laer (holland) 182, 6. De- bourese (francia) 179, 7. Pira (belga! 179, 8. Albrecht (osztrák) 167. Súlylökés: 1. Fibingerová (csehszlovák) 20,63. 2. Bahcse- vana (bolgár) 18,12, 3. Armutli (magyar) 16,63, 4. Pettrucci (olasz) 16,62, 5. Bertimon (francia) 16,37, 6. Bogers (holland) 13,87, 7. Lechner (osztrák) 13,87, 8. De Leuw (lx:lga) 13,34. Gerelyhajítás: 1. Vancseva (bolgár) 61,22, 2. Janko (osztrák) 57,68, 3. Janák (magyar 1 55,56, 4. Anici (olasz) 54,78, 5. Burgárová (csehszlovák) 52.48, 6. Bass (francia) 50,54, 7. lleuaekom (holland) 47,64, 8. Groenclaes (belga) 46,1.8. 3000 m: 1. Csavdarova (bolgár) 9:09,1, 2. Debrouwer (fr. 1 9:09,3, 3. Völgyi (magyar) li 1977. VIII. S. Nygrýnová Trinecben 668 centiméteres kitűnő eredménnyel nyerte a távolugrást. (CSTK-felv.) 9:19,2, 4. Margoldová (csehszlovák) 9:24,5, 5. Meerseman (belga) 9:26,5, 6. Gargan (olasz) 9:31,2, 7. Klemanjak (osztrák) 9:32,8, 8. Van Gerven (holland) feladta a versenyt. 4X400 ni: 1. Bulgária (Ilije- va, Hrisztova, Cvetkova, Koleva) 3:33,3, 2. Magyarország 3:35,0, 3. Belgium, 4. Csehszlovákia 3:35,2, 5. Franciaország 3:35,4, 6. Olaszország 3:39,8, 7. Hollandia 3:40,5, 8. Ausztria 3:42,8. A végső sorrend: 1. Bulgária 98, 2. Olaszország 83, 3. Franciaország 79, 4. Magyarország 76, 5. Csehszlovákia 75, B. Belgium 63, 7. Hollandia 38, 8. Ausztria 27 ponttal. Göteborgban a férfi Európa Kupán az első nap a franciák és a svédek nyújtották a legjobb átlagteljesítményt és a franciák szerezték meg a vezetést. A csehszlovák válogatott annak köszönheti második helyét, hogy a svéd váltó már az első váltásnál elvesztette a botot, ezért diszkvalifikálták és természetesen nem szerzett pontot. Eredmények — 1500 m: 1. Plachý (csehszlovák) 3:42,81, 2. Vifian (svájci) 3:43,64, 3. Gonzales (francia) 3:43,80, 4. Ghipu (román) 3:43,81, 5. Nilsson (svéd) 3:45,62, 6. Kanev (bolgár) 3:45,66, 7. Bozsinovics (jugoszláv) 3:46,50, 8. Hrenek (magyar) 3:46,G0. 100 in: 1. Garpenborg (svéd) 10,68, 2. Gresa (magyar) 10,81, 3. Rose (francia) 10,86, 4. Fae- hendrich (svájci) 10,88, 5. Za- rics (jug.) 10,95, 6. Petrescu (román) 10,97, 7. Wild (csehszlovák 11,0, 8. Sztojov (bolgár 11,03. 400 in gát: 1. Bratanov (bolgár) 50,44, 2. Kodejš (csehszlovák) 50,55, 3. Toboc (román) 51,32, 4. Baggio (francia) 51,34, 5. Haas (svájci) 51,37, 6. Gull- strand (svéd) 52,02, 7. Árva (magyar) 52,15, 8. Gluhak (jug.) 52,18. Magasugrás: 1. Almán (svéd) 217, 2. Palkovský (csehszl.) 214, 3. Graaenicher (svájci) 214, 4. Poaniewa (francia) 211, 5. Kelemen (magyar) 211, 6. Prezelj (jug.) 208, 7. Onciu (román) 204, 8. Getov (bolgár) 200 cm. 10 000 m: 1. Glans (svéd) 28:29,28, 2. Floriou (román) 28:29,81, 3. Gomez (francia) 28:38,10, 4. Kerékjártó (magyar) 28:41,28, 5. Hoffman (csehszlovák) 29:05,46, 6. Csi- likov (bolgár) 29:06,50, 7. Rue- fenacht (svájci) 29:32,99, 8. Kuzmanovics (jug.) 29:51,19. Súlylökés: 1. Hoglund (svéd) 19,62, 2. Brabec (csehszlovák) 18,38, 3. SztOGV (bolgár) 18,90, 4. Beer (francia) 18,82, 5. Ivantics (jug.) 18,66, 6. Egger (svájci) 18,57, 7. Zansirathe (román) 15,54, 8. Tégla (magyar) 15,50 m. Távolugrás: 1. Bernhard (svájci) 8L8, 2. Rousseau (francia) 797, 3. Jahics (jug.) 767, 4. Lazarescu (román) 764, 5. Jarfelt (svéd) 752, 6. 1.eitner (csehszlovák) 752, 7. Pencsev (bolgár) 750, 8. Szalma (magyar) 731. 400 m: 1. Alevics (jugoszláv) 45,94, 2. Demarthon (francia) 46.99, 3. Fredriksson (svéd) 47,01, 4. Tulis (csehszlovák) 47,49, 5. Kamber (svájci) 47,84, 6. Popov (bolgár) 48,04, 7. Pa- rótzai (magyar) 48,82, 8. Nagy (román) 49,53. Kalapács: 1. Tudor (román) 68,48, 2. Encsi (magyar 65,78, 3. Suriray (francia) 64,48, 4. Mindov (bolgár) 63,36, 5. Sitlics (jugoszláv) 63,08, 6. Chamrad (csehszlovák) 62,48, 7, Stiefan- hofer (svájci) 61,94, 8. Holm- ström (svéd) 58,80. 4x100 m váltó: 1. Francia- ország 39,88, 2. Csehszlovákia 40,44, 3. Svájc 40,45, 4. Magyarország 40,49, 5. Románia 40.99, 6. Bulgária 41,37, 7. Jugoszlávia 41,56, 8. a svéd váltót diszkvalifikálták. A pontverseny állása az első nap után: 1. Franciaország 61, 2. Csehszlovákia 53, 3. Svédország 50, 4. Svájc 47, 5. Románia 43, 6. Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország 35—35 p. Plachý tartja ki* tűnő formáját. Göteborgban az Európa Kupa B- döntőjében is a csehszlovák csapat erőssége volt. (CSTK-feiv.) CECOTTO KÉT GÉPOSZTÁLYBAN GYŐZÖTT Csehszlovákia Nagydíján A 21 esztendős venezuelai Johnny Cecotto Yamaha gépén szédületes sportpályafutása során először csillugott Csehszlovákia Nagydíján is, amely az országúti motorkerékpáros világbajnokság 13 versenyből álló sorozatának utolsó előtti állomása volt. A brnói körpályán 200 000 néző előtt a világbajnok angol Barry Sheen távollétében diadalmaskodott a félliteresek versenyében és övé lett a győzelmi pálma a 350 keines kategóriában i*. A nap legszerencsésebb ember« azonban az ulasz Mario Lega volt, aki a 250-eseknél szerzett harmadik helyével első ízben biztosította világbajnoki címét. A csehszlovák színek képviselői közül Peter Báláz bizonyult a legsikeresebbnek, aki a 250-es géposztályban a 14., a 350-es kategóriában a 13. helyen végzett. Rendkívül kiegyensúlyozott erők küzdelmét hozta az oldalkocsik versenye és az NSZK kettősének győzelme el napolta ebben a kategóriában a világbajnokavatást. Ceretto visszatérése két és fél hónapos szünet után — ennyi időt igényelt gyógyulása a salzburgringi bukás után, ahol bal keze öt helyen eltörött — egyenesen fantasztikus. Amint egy héttel ezelőtt Finnországban már előre jelzett, azt megerősítette Brnóban, ahol magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt és félelmet nem ismerve vette a legideálisabb ívű kanyarokat. Gyorsaságban egyik kategóriában sem volt versenytársa. A csehszlovák versenyzők, néhány más esélyeshez hasonlóan, motorhiba miatt kiestek a versenyből. A félliteresek versenyében még meggyőzőbb volt Cecotto fölénye. Könnyedén hagyta maga mögött az ezüst- és bronzérem várományosait, a kanadai Bakert és az amerikai Heii- nent, s nem adott semmi esélyt a sokszoros világbajnok Agos- tininak sem, aki egyébként jó benyomást keltett Brnóban. A venezuelai fiú több rekordot állított fel, s az utolsó — 3:29,69 — nemcsak a géposztály új útvonalcsúcsa, hanem minden idők leggyorsabb köre Brnóban. 250 kem-es kategória (43 induló — 141,96 km): 1. Franco Uncini (olasz — Harley-David- son) 49:58,89 (170,415 km/ó átTeljesítették a szintet Négy csehszlovák kerékpározó — Zdenék Dohnal, Jirí Pokorný, Martin Penc és Jaromír Doležal — a brnói kerékpáros pályán sikeres kísérletet tett a négykilométeres üldöző csapatverseny világbajnoki szintjének teljesítésére. A négy versenyző 4:27,5 perces időt ért el, mely 0,5 mp cél jobb, mint a kiküldetési szint. — Mind a négy versenyző ragyogó teljesítményt nyújtott. Az elért idő annál is értékesebb, mivel ellenfél nélkül érték el, ráadásul 1,3 mp-cel sikerült megjavítani a pályacsúcsot, — mondotta Jaromír Zák, a csehszlovák pályakerékpározók edzője. • Barátságos labdarúgó- mérkőzések eredményei: Elektrosvit Nové Zámky—Spartak Trnava 0:1 (0:0), Dukla Banská Bystrica—Dolný Kubín 8:0 (5:0), Družstevník Dubová—* Jednota Trenčín 2:13 (1:6). lagsebességj, 2. Walter Villa (olasz — Harley-Davidson) —0,44 mp, 3. Mario Lega (olasz — Morbidelli) —23,84 mp, 4. Kork Ballington (brit — Yamaha) —25,45, 5. Twm Herron (ír — Yamaha) —25,91, 6. Alan North (holland — Yamaha) — —56,98 mp. A VB állása — 250 kein: 1. Lega 85, 2. Villa 65, 3. Uncini 64, 4. Katajama 58, 5. Herron 54, 6. North 43, 7—8. ĽkerolJ és Grant 42, 9. Balliiigtoii 34, 10. Fernandez 28 p. 350 kem-es géposztály (42 induló — 152,880 km): 1. Johnny Cecotto (Venezuela — Yamaha) 51:51,38 (176,888 km/ó állagsebesség), 2. Tom Herron (ír — Yamaha) —54,72, 3. Christian Sarron (francia — Yamalui) —1:05,52, 4. Pentti Korhonen (finn — Yamaha) —1:10,00, 5. Victor Palomo (spanyol — Yamaha) —1:13,36, 6. Vic Soussan (ausztrál — Yamaha] —1:13,86 másodperc. A VB állása — 350 kein: 1. Katajama 95, 2. Herron 56, 3. Ekerold 54, 4. Rougerie 50, 5. Samui 38, B. Fernandez 34, 7. Ballington 31, 8—9. North és Cecotto 30, 10. Chevallier 27 p. 500 kem-es géposztály (38 induló— 163,800 km): 1. Cecotto (venezuelai — Yamaha) 53:21,52 (184,187 km/ó átlagsebesség), 2. Agostini (olasz — Yamaha] —25,69, 3. Rougerie (francia — Yamaha) —47,86, 4. Hennen (amerikai — Suzuki) — 54,70, 5. Bonéra (olasz — Suzuki) —1:34,18, 6. Lünsi- vouri (finn — Suzuki) — 1:51,75 p. A VB állása — 500 keni: 1. Sheene 107, 2. Baker 68, 3. Hennen 52, 4. Cecotto 50, 5. Parrish 39, fi. Coulon 36 p. Oldalkocsis motorok (29 induló — 131,040 km): 1. Stein- hausen, Kalaueh (nyugatnémet — König) 48:01,58 (101,113 km/ó átlagsebesség) 2. Schau- zu, Puzo (nyugatnémet — Aro- Fata) —45,13, 3. O’Dell, Dus- ling (brit — Yamaha) —46,14, 4. Billand, Freiburgluius (svájci — Yamaha) —1:32,36, 5. Mchobson, Collins (brit — Suzuki—1:59.73, 6. Greasley, C. Holland (brit — Yamaha) —1:59,98 p. A világbajnokság állása — oldalkocsis motorok: 1. O’Dell 54, 2. Billand 53, 3. A. Michel 37, 4. Steinhausen 32, 5. W. Schwärzei 31, 6. G. Brodin 30, 7. Schilling 28, 8. Greasley 24, 9. Schauzu 21, 10. B. Holzer 18 p.