Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-05 / 214. szám, péntek
I lARMADIK KAKASSZÓRA VASZILIJ SUKSIN KISREGÉNYEI ÉS ELBESZÉLÉSEI (Z. Mináčová felvételei, Napjaink dokumentumfilmje Jegyzetek a moszkvai nemzetközi fesztiválról T öbb mint egy évtizeddel ezelőtt a Nagyvilág ismertette meg először a magyar olvasóval a színész, filmrendező és Író Vaszilij Suksint. Azóta számos válogatásban és folyóiratban jelentek meg kisregényei és novellái, öt esztendővel ezelőtt pedig az Európa Könyvkiadó Kígyóméreg címmel válogatott elbeszéléseit adta ki. A kötet mérsékelt sikert aratott, pedig a gyűjteményben közölt írások eredeti és gazdag tematikája, vonzó emberközelsége, zamatos stílusa alapján Suksin megérdemelte helyét a hatvanas években jelentkező szovjet elbeszélők legjobbjai között. Az alkotóereje teljében, negyvenöt éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Suksin igazi írói sikerét a Vörös ká nyafa című kisregénye és a belőle készült nagyhatású fiľhi alapozta meg. A Harmadik kakasszóra című, idén tavasszal megjelent gyűjteményéljen megtaláljuk ezt a legjobb prózáját, amely azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert merész kézzel nyit új csapást a szovjet szépprózának egy eddig csaknem érintetlen területén, a bűnözők világában. A kisregény hőse, a tréfásan Bűbánatnak hívott jegor Prokugyin letöltötte ötesztendős büntetését és kiszabadult a javító-nevelő munkatábor telepéről. Miféle jőmadár ez a Jegor? Suksin kevés vonással festi le a világban kóborló otthontalan, sok mindenbe belekóstoló, zül lölt vagányok társaságában keveredő hőse múltját, és nem hagyja kétségben az olvasót, hogy börtönbüntetését ennek a semmiféle gonoszságtól vissza nem riadó aljanépségnek köszönheti. Jegor a telepen egy Ljuba nevű nővel levelezett és elhatározza, hogy kiszabadulása után felkeresi. A levélbeli ismerőséhez vezető út azonban kanyargós: Jegor előbb öreg barátaival nagy dáridóval meg- Onnepli kiszabadulását; a Fer- deszájú, a banda vezetője és a többi vagány mind feltételezi, hogy Jegor újra beáll közéjük és folytatja a rablással, bűnözéssel és börtönnel tarkított bandaéletet. Az a különös levelezés azonban más helyzetet teremt. A börtönviselt vagány találkozása a jólelkű, dolgos Ljubával furcsa kesernyés gyümölcsöt érlel: Ljuba szinte szavak nélkül, egyszerűen tiszta lényével, a belőle sugárzó emberségével rávezeti Igort, hogy hagyjon fel csavargásaival és próbálja becsületes munkával megkeresni kenyerét. És megtörténik a „csoda“, ami tulajdonképpen nem is csoda, mert csak fel kellett ébreszteni a bűnözőben a benne élő jót, meg kellett ízleltetni vele a tiszta életet jelentő munka szépségét, a család melegét — a Ferdeszájúak, Luciennek, Kol- ják bűnöző világa helyett. Suksin drámai feszültségű kisregénye ballada! hangvételével bilincsel le. A két, egymással kibékíthetetlen világ szembesítése drámai és tetőfoka tragikus: az alvilág abbeli félelmében, hogy a munkáséletet választó Igor a vesztét okozhatja, gonosz kegyetlenséggel elpusztítja a bandának hátat fordító tagját. A történet tragikus kicsengését kissé enyhíti, hogy a bűntett elkövetői a Volgában menekülő Ferdeszájút és bandáját Petro, Ljuba testvére dömperével halálra gá- r Íja. A kötet Energikus népség című kisregenyben buksin a szovjet élet másfajta bűnözőit, az ipari világ és a kereskedelem fosztogatóit, az úgynevezett „organizációkat“ leplezi le — ezúttal minden tragikus színt mellőzve jóízű humorral. Nem ölnek, nem rabolnak ezek az ügyeskedők, de rákfenéi a szovjet éleinek, lefülelésük pontot tesz harácso- lásukra. A címadó novella ismét más oldalról mutatja be Suksint. A népmesék világa elevenedik meg benne, a Bölcsembert kereső süsü Ivánnal, ördögökkel és Vasorrú Bábával, illően a mesékhez, az irónia hangjával, versikékkel fűszerezve. Az élet szerelme a Kígyóméregből talán azért került ebbe, az újabb válogatásba, mert ez a tajgában lejátszódó történet mintha új gyakorlat volna a tágabb panorámájú és nagyobb igénnyel írott Vörös kányájához. Az elbeszélés meg nem szervezett „fiatalembere“ nem töltötte le büntetését, mint Jegor, hanem börtönből szökött bűnöző, aki gonoszsággal viszonozza a jót: aljasul megöli a rajta segíteni akaró öreg erdőőrt. Suksin minden alakja élő, mintha találkozott és barátkozott volna velük: ismeri múltjukat és jelenüket, munkájuk értékét és különös kedvteléseiket. Néhány mondat elegendő, hogy elevenen az olvasó elé állítja őket. Az élet szerelme öreg erdőőrét így jellemzi: „Nyikitics jól érzi magát. Kö- lyökkora óta járja a tajgát — élt, ahogy tudott. Kereskedett. Mókusokra vadászgatott, vagy néha egy-egy kóbor medvét is le terített'. Szőrmekabátjának bal zsebében mindig lapult néhány ólomgombos töltény — nem akart merő véletlenségből nehéz helyzetbe kerülni. Szerette a tajgát. Főképpen télen. Akkora a csend, már-már félelmetes. De a magányosság nem nyomasztó, inkább a szabadság érzetét kelti az eml>erben; Nyi- kilics ilyenkor hunyorogva körülnéz; tudja: ebben a végtelen fehér birodalomban egymaga uralkodik, ő a gazda.“ K atona Erzsébet, a gyűjtemény válogatója teljes áttekintést ad Suksin írásművészetéről, a tizenkét fordító munkájáról is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok. Köztük Galváes Adél, Elbert János, Makai Imre és Földeák Iván átültetése a magyar fordítói művészet példásan magas színvonaláról tanúskodnak. EGRI VIKTOR A tájékoztatástól a tények interpretálásáig — így jellemezhetnénk a X. moszkvai nemzetközi filmfesztivál doku- mentumfilmjeit. A világ csaknem 80 országának dokumentumfilmjei láttán egyértelműen megállapíthatjuk: a rendezők kerülik a puszta hírközlést, a naplószerű híradást és arra törekszenek, hogy alkotásaikat a tényszerűséghez kapcsolva a dokumentumanyag ellenpontozásával érjenek el hatást. A két kategória közötti hullámzás tulajdonképpen a világ doku- mentumfilm gyártásának állandó gondja. A kérdéssel kapcsolatban már 1929-ben Esxfir Sub, a szovjet film egyik élenjáró egyénisége, a szakma kiváló képviselője az alábbiakat mondotta: A tényeket rögzíteni nem azt jelenti, hogy csupán megmutatjuk őket, hanem mélyrehatóan magyarázzuk is úgy, hogy a néző megjegyezze a látottakat. A dokumentumanyagot jelentése szerint és általánosító módszerrel kell elren dezni, hogy a nézőnek világosan közvetítse a szerző viszonyát a bemutatott lényekhez. Moszkvában a korábbi évekhez képest nem változott a dokumentumfilmek témaköre, nem változót! a feladata sem — hogy mélyen és igazságosan az életet és a valóságot elemezze —, ám megváltozott és intenzivebbé vált a szerzők hozzáállása a dokumentumanyaghoz, fokozódott egy-egy esemény, jelenség vagy tény morális értékelése. Közismert, hogy egy ötlet, esemény Önmagában véve még nem téma: a háború vagy a neofasizmus a társadalmi törvényszerűségeknek olyan megnyilvánulása, melyet nem elég csupán a kamerával kísérni és rögzíteni, hanem vizs gálni, megismerni, értékelni és leleplezni kell. A tények szelektálása, jellegzetessége, csoportosítása és elrendezése a lényt művészi jelképpé alakíthatja — amint erre számos példát említhetnénk a világ legjobb dokumentumfilmjeiből. A versenyfilmek közül nem mindegyik felelt meg ennek a követelménynek, a szerzők többsége azonban képes volt arra, hogy áthidalja a tényszerű felsorolás és az általánosítás, a jegyzőkönyvszerűség és az értelmes kommentár, a puszta tájékoztatás és interpretálás közti szakadékot. Ilyen alkotói sikert nem csekély mértékben az operatőrök, a forgatókönyvírók és rendezők haladó politikai nézetei és állásfoglalása, forradalmi világnézete, mozgósító erejű és elmélyült művészi munkája és emberi helytállása tett lehetővé. A valóság ábrázolása azonban lehetetlenné válik, ha elégedetlenek vagyunk az állapotokkal, ha meg akarjuk változtatni azokat és javítani rajtuk; az ilyen esetben nem elég a nézőt meglepni valamilyen hatásos szenzációval vagy ötletes formával, nem elég egyszerűen csak lemásolni az eseményeket és megismételni azt, ami történt, szokványos jelszavakat vagy téziseket kinyilvánítva. A moszkvai verseny során megbizonyosodhattunk arról, hogy az információ-áradatban, mellyel a televízió, a film, »' sajtó és a könyvek naponta elárasztják korunk emberét, a dokumentumanyag elveszti tárgyilagosságának súlyál, ha a nézőt nem készteti arra, hogy világosan állást foglaljon, észszerűen értékeljen, s nem hat bensőjére és politikai meggyőződésére. A múltba forduló filmek ma felszínesek, érdektelenek és a néző nehezen jegyzi meg őket, ha nem érzékeltetik a történelmi összefüggéseket is; ha a mai eseményekről készült riport is csak a tényeket rögzíti, ajíkor visszhang nélkül marad, tehát elkerülhetetlen a politikai, szociológiai vagy lélektani elemzés. Ezen az úton indultak el például az NDK filmesei, Schoi- mann és Heinovsky a Mayer öröksége című filmben. Alkotásukban egy-egy kép, valamint a kommentár gyakran Mihail Romm Hétköznapi fasizmus című híres művére emlékeztei. Akárcsak Romm alkotásában, ebben a filmben is a retteneteset irónia ellensúlyozza, a bohózat tragédiába csap át. A nézőnek úgy tűnhet, mintha a szerzők kívülállók lennének és mégis könyörtelenül elegyítik a múltat a jelennel, a jelenségek belső összefüggései kifejezésre juttatják az alkotók véleményét: a fasizmust és a neo- fasizmust nem közvetlen szavakkal ítélik el, hanem megmutatják lényegét, természetrajzát, melyről az értő néző saját véleményt alkothat. Ilyen módon próbáltak hatni kortársaikra a spanyol alkotók is, a Vismar vízmosás című műben, Frederico Garcia Lorka szuggesztív, forró hangú versei képszerű megfogalmazással párosulva, hatásos jelenetekkel váltakoznak a költő bebörtönzéséről, a kietlen vidékről, majd végül egy tömegsír felnyitásáról — mely egy csapásra a fasiszta aljasság és állatiasság jelképévé válik, a fasizmus szimbólumává, amely nem torpant meg a világ által csodált zseni nagysága előtt sem... A filmmontázs közvetlenül az értékelés eszközévé válik, felkiáltójel, mely minden közönyös embert felráz és óva int. Ám nemcsak az említett fődíjjal jutalmazott filmek, hanem számos más alkotás is — a holland Utcaseprő, a ciprusi Gyermekek szemével, a lengyel Számozott ember, a szovjet Amílcar Cabral országában, a magyar Tűzben, a jugoszláv Önfejűség, a guayanai Első lépés — a moszkvai versenyben elért sikerével igazolta, hogy a dokumentumfilmesek haladó világnézete elengedhetetlen követelmény. Nemcsak a mesterségbeli tudás és ötletesség, hanem elsősorban az osztályöntudat, a politikai éleslátás és az a képesség, hogy a jelenségeknek szociális tartalmat kölcsönözzenek — a dokumentumfilm hatékonyságának döntő tényezőjévé váltak. A moszkvai X. nemzetközi filmfesztiválon vetített dokumentumfilmek meggyőzően tanúskodtak az életigazságról, a haladásért és a szociális igazságosságért folytatott harcról. JOZEF PUŠKÁŠ SZOBROK A PARKBAN Kiállítás Piešťanyban i, A piesfanyi nyár már el sem képzelhető a hagyományosan ismétlődő kulturális esemény, a parkban bemutatott szoborkiállítás nélkül. Az 1977-es „plasztikai parádé“ fontosságát fokozza, hogy ezt a NOSZF 60. évfordulója jegyében ren dezték meg. A szobrok többségének nagy bemutató terme a természet, maga a park nyári pompájában, napfényben és árnyékban, dús lombú fáival, tarka virágok illatával, rigók füttyével. S a 24 művész térbe állított alkotásai párbeszédet folytatnak nem csupán a szemlélőkkel, hanem magával a természettel is. Az egyéni látásmóddal és kifejezési eszközökkel, agyagból, kőből, bronzból formált és fából faragott plasztikák közül a kerámiák érzik legotthonosabban magukat a kert szabad világában. luraj Sušienka kőanyagból alakított tárgyainak csoportja: a nagy, húsos, barnás-szürkés-sárgás gombák és az óriás virágkelyhek úgy bukkannak elő a pázsitból, a fák előterében, mintha a véletlen szeszélyéből nőttek volna ki a talajból. Bizalmas családi együttesben helyezkednek el, s áldják az üdítő esőt, az életadó napsütést. Milan Polonsky kiapadhatatlan díszítőkedvvel dolgozik. Munkáiban az anyag híven őrzi az élet melegét, a szobrászkéz teremtette mozdulatot. Eleven színű, ötletes rajzokkal beszél a gyermekekhez. Szól a nemzetek békés egymás mellett éléséről, de a háború római istenéről is. Peter Lehocký tárt kelyhű, hosszú szárú fehér virágaira özönlik a napfény. Tejfehér üvegplasztikái szelíden csillognak. Anna Velgušová a Boldog élet dalát zengi kékben-fehérben, köny- nyöd, színes dekoratív rajzú sematizált női fe jekkel. Rudolf Uher Régi motívumot állít fül az egyik tisztáson. A hatalmas, zárt hidronálium tömb nyersen alakított. Ősi, vad, barbár erejű, lovat hajtó férfit mutat. Erna Masaroviöová a fém megmunkálásának tehetséges, érzékeny mestere. Emil Struhárik az Októbert eleveníti föl, hősi veretű, sisakos, bundás, fegyveres férfialakokkal. Ladislava Snopková epoxidból tömören, meggyőző erővel alakította a Bölcsek könyvét, az emberi tudás hatalmát dicsőítő kompozíciót. A Balnea Palace téli kertjének bejárata előtt Pavel Chrtán elmélyülten töpreng? fiatal ülő férfi alakja fogadja a látogatókat. Bent Jitka Petroviöová bűbájos, színes mázú kerámiája költőien érzékelteti a Virradatot, frissen kinyíló tavirózsájával. Löffler Béla lírai szemléletű, árnyalt pszichikai jellemzésű fehér márvány leányaktjának arcán elmélázó mosoly fénylik fal. Anna Goliašová-Drobná a virágok életét belülről, mélyen érzi át. Ervin Stanck fino.nan szíMilan Polonský: ASSZONY nezett aktján a női test nem csupán önmagáért szól. Tibor Kavecký a szomját oltó izmos leány figurájában látja a Nyár kifejezésére legalkalmasabb formát. Teodor Baník Tánc közben című mellszobra a zene és a tánc boldog szédületét élvező, szenvedély fűtötte szép leányt jeleníti meg. A másik, a dús szőlőfürt súlyától mégha jló ágat kezében tartó, szép sziluettű aktfigura a természet bőséges adományaira utal. Eugénia Lugsová érzékletesen formálta a fiatal, erős, gyöngéd arckifejezésű újszülött gyermekét két kézzel gyöngéden tartó munkás alakját, az Üj életnek általános érvényűvé lényegült kifejezését. Alexander Trizulják forró hittel telített, kor szülte alkotása a Slavínnak tengő zászlót, virágzó ágat tartó győztes katonája. Az augusztus végéig megtekinthető kiállítás tartalmas anyagát 47 eszmei és esztétikai igényű három kiterjedésű mű képezi, amelyek az utolsó évtizedben keletkeztek. A nagyvonalú szobrok dinamizmusukkal, a lágyabban alakított kamaraművek komoly mondanivalójukkal, tiszta lírájukkal a díszítő kertplasztikák pedig gyönyörködtető változatosságukkal vonzanak. Ám minden változatuk a természet bölcs szépségéről, az érző, gondolkodó, tevékeny emberről és életének, nyugalmának féltéséről tanúskodik. BÁRKÁNY JENÖNÉ
