Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-24 / 233. szám, szerda
1977. VIII. 24. Belépünk a bakelitpréselő műhelybe. A prések fémből készültek, s a laikus aligha találná ki, mire valók. Ám ha megállunk valamelyik présnél s megbámuljuk kezelőiének munkáját, perceken belül minden világossá válik előttünk. A fiatal Gremen Irén olyan ügyesen mozog, akár egy zsonglőr. Egyszerre két, egymás mellett elhelyezett gépet (prést) kezel. Ez abból áll, hogy a formát egy fúróberendezéssel megtisztítja, majd nyersanyaggal megtölti. A nyersanyagadag az egyik gép esetében egy kanál - fehér por, u másikéban pedig hat fekete tabletta. Utána beindítja a prést, mely megfelelő hőfokon a nyersanyagból bakelitalkatrészt készít. Mindkét alkatrészt lámpák készítésénél használják fel. A préselés közben hasonló szag keletkezik, mint kenyérsütés közben. Kezünkbe veszünk egy éppen elkészült, tehát még forró munkadarabot. — Ez, ugye. kiváló minőségű? —kérdem. — Nem, ez hibás — válaszolja, s már mutatja is, hogy egy parányi légbuborék van benne, mert a prés túlságosan felforrósodott. A présen egy hőmérő jelzi, mikor megfelelő a hőmérséklet. Én persze nem látom meg a munkadarabon a kis hibát, pedig az olyan jelentős, hogy miatta a termék selejt. — Mi a véleménye a selejt- ről? — kérdem. — A gyáron kívülről még sohasem érkezett reklamáció a munkámra. Szerintem a termékek minőségét mindig szem előtt kell tartani, "Épért is szeretnék az önellenőrzésen alapuló szaratovi módszerrel dolgozni, de egyelőre még megoldatlan a bélyegzés kérdése. Az általam készült munkadarabok ugyanis aprók, s nincs hová rájuk ütni a minőségellenőrzésről tanúskodó pecsétet. A termékek minőségét minden munkahelyen szigorúan kellene ellenőrizni. Akkor nem fordulnának elő olyan bosszantó esetek, mint például velem fordult elő. Vettem egy pár 320 koronás cipőt, de sajnos, csak három hónapig hordhattam, mert levált a talpa. Hiába vittem vissza az üzletbe, mivel már nem volt meg a blokkom. A mi műhelyünkben dolgozók munkájától különösen nagy mértékben függ a gyár termékeinek minősége. Jobban, mint például a szalagon dolgozókétól. Ezért is szeretem ezt a. munkát. Meg azért, mert ennek látszata vall. Két éve dolgozom a bakelitpréselöben, de a Svit- ben (röviden így emlegeti az érsekújvári Elektrosvítel) már öt éve. Azelőtt egy évet a No- vodevban (varroda) dolgoztam. Ma már brigádvezető a karcsú, barna lány. Ezen kívül a szakszervezet műhelybizottsá- gának, a SZISZ vezetőségének a tagja, a Vöröskereszt műhelybizalmija és a műhely faliújságfelelőse, valamint önkéntes tűzoltó. Számos tisztsége olyan aktivitásról tanúskodik, hogy már meg sem lepődöm, amikor megtudom; Gremen Irén a kommunista párt tagjelöltje. — Tavaly februárban lettem tagjelölt — mondja. — Ez úgy történt, hogy szólt a mester, elégedett a munkámmal, s a pártszervezetben számolnak velem. A SZISZ alapszervezete is javasolta a tag jelöltséget. Én nagy megtiszteltetésnek vettem a bizalmat. Ügy érzem, azóta még jobban kell dolgoznom. Ha más munkahelyen dolgoznék is, ugyanígy igyekeznék helytállni. Persze, eszemben sincs itthagyni a gyárat. Csak abban az esetben mennék el innen, ha mondjuk férchez mennék, s el kellene költöznöm a városból. Idevalósi vagyok, s nagyon szeretem Újvárt. Tisztségeimről azonban férjhez menés után sem szeretnék lemondani. Szerintem a férjes asszonyok is bekapcsolódhal- nak a közösségi munkába. Hogy valaki aktív-e vagy sem ilyen téren, az elsősorban szemléletétől, vagyis saját magától függ. Nálunk a gyárban az aktivitásban a kommunisták jó példával járnak elöl. s ez- is hozzájárult ahhoz, hogy én így tekintek a közösségi munkára és a felelősségre általában. Amikor azt kérdem tőle, sze • rinte mi jellemzi a jó brigádvezetőt, így válaszol: — Csupán egy éve állok a . munkabrigád élén. A brigádve zetőnek a kollektíva minden tagjával n\eg kell magát értetni. Én úgy érzem, mindenkivel jól kijövök. Az idősebbekkel is. Nők is, férfiak is vannak ü brigádomban. Kollektívánk 30— 32 tagú. Sajnos, a létszám nem állandó, mert a három műszak miatt kiválnak tagjaink. Én a legjobban az éjjen műszakot kedve'lem. A keresettel elégedettek vagyunk. Én például , az lHOO-at tisztán megkeresem. — Említette, hogy önkéntes Felére sikerült csökkenteni az acélkordgyártás bulladékanyagá- nak mennyiségét a Hlohoveci Drótgyárban. A dolgozók a termelési tervet az idei első félévben 103 százalékra teljesítették. Állandóan növekszik a gépek kihasználása is. Képünkön: Alexander Kramoliš, aki munkájában érvényesíti a szaratovi módszert. tűzoltó. Ez milyen feladattal jár? — érdeklődöm. — Másfél éve vagyok tűzoltó — mondja. — Ha rám kerül a szolgálat (ez mindig szombaton és vasárnap van), reggel hattól este hatig vagyok a gyárban. Három hivatásos férfi tűzoltó és egy kisegítő teljesít egyszerre szolgálatot. Nagyon szeretem ezt a feladatot. Kedvenc időtöltései közül az olvasást említi és azt, hogy szeret gyerekekkel játszani. A leggyakrabban a nővére gyerekeivel és a házuk közelében lakó srácokkal játszik. Ö maga (ha férjhez megyj két-három gyereket szeretné. Amikor megint a kollektívára terelődik a szó, elém teszi a munkabrigád néhány konkrét pontba foglalt kötelezettségvállalását, melyeket a NOSZF és a februári győzelem tiszteletére tettek. Ezek közül főleg az érdemel említést, hogy a kollektíva 100,2 százalékra szeretné teljesíteni a termelési tervet és H0 órát dolgozik le a környezet szépítésben. Továbbá az. hogy kiterjeszti a szaratovi módszert olyan termékek ellenőrzésére is, melyek minőségét eddig nem önellenőrzéssel végezték. Értékes vállalás az is, hogy a brigád tagjai ezután is rendszeresen adnak vért. — Legutóbb négy nő volt vért adni a brigádból — jegyzi meg a kollektíva vezetője. — Én eddig háromszor adtam vért. Szerintem a véradás az egyik leghumánusabb cselekedet. Abban a tudatban tesžem, hogy talán éppen az én vérem menti meg valakinek az életét. Elbúcsúzom a rokonszenves brigádvezetőtől, akinek szavai és tettei teljes összhangról és becsületes helytállásról tanúskodnak. Ennek köszönheti tekintélyét a brigád tagjai előtt és azt a bizalmat, melyet a pártszervezet előlegezett neki. IÜLÖP IMRE (Felvétel: J. Lofaj — ČSTK) )án Koyš (jobboldalt), a karbamidgyártó üzemegység vezetője gyakran találkozik Ján Kántor mechanikussal és Milan Podhradský technikussal, hogy megvitassa a termelési feladatokat. Nem ismernek fáradságot A kerület legfiatalabb szervezete • Napirenden a gazdálkodás • A fiatalok érdeklődnek a párti gság iránt • Hatékony szemléltető agitáció A Tesla Banská Bystrica-i vállalata, amely októberben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, eredményesen teljesíti az idei év igényes feladatait. Noha most van a szabadságok ideje, a Teslában nem szünetel az aktív politikai munka. A kommunisták céltudatos tevékenysége visszatükröződik a kiváló terr&elési eredményekben. A sikeres fél év után . a júliusi tervet is egy héttel korábban teljesítették. A pártbizottságok és a pártszervezetek aktivitását öregbíti až a tény is, hogy a júliusi taggyűléseken 86 százalékos volt a részvétel és több mint 40 elvtárs kapcsolódott be a. vitába. Nem volt olyan pártcsoport,- amely júliusban ne tanácskozott volna az időszerű terme-' lési, politikai-nevelési problémákról. A mintegy 3000 dolgozót számláló vállalat még fiatal, természetesen ezzel arányban van a kommunisták átlag- életkora is, amely mindössze 29 év. Tehát a szervezet valóban fiatal. A párttagság iránt egyre több fiatal, főlteg munkáslány érdeklődik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy hét évvel ezelőtt a tagok 7 százaléka volt nő, tavaly az 54 tagjelölt közül 32, és ma ez az arány már 50—50 százalék. Megkérdeztük Etela Počarov- ská elvtársnőt, az üzemi- párt- bizottság elnökét, hogy a szabadság idején mivel foglalkoznak a kommunisták: „Mindennel, ami a hatékpny termelési és politikai-nevelő munkával összefügg. A lakatosműhely pártcsoportjának kommunistái júliusi gyűlésükön saját házuk táján végeztek mélyreható elemzést. Bírálólag mérlegelték mindegyikük, a vezetőjük munkáját is, aki — amint ,az a vitából kiderült — nem volt képes teljesíteni az igényes feladatokat. Ez az elégtelen tervteljesítésben is megmutatkozott. Ezért következetesebb, igényesebb vezetőt . választottak. Azóta három hét telt el, s máris érezni lehet, hogy céltudatosabbá vált a csoport tagjainak tevékenysége, és a gazdasági eredmények is jobbak. Nagy gondot fordítunk a jól megfontolt és hatékony agitá- *ciös munkára. Az üzemi párt- bizottságban, a pártcsoportokban és a gazdasági tisztségekben dolgozó kommunisták konkrét feladatot kapnak. Ezek a feladatok minden munkahelyen, minden műhelyben mozgósító hatásúak. A. tulai testvérüzemben dolgozó elvtársak példája nyomán azt szeretnénk elérni, hogy lényegesebben javuljon a szemléltető agitáció. Hogy az emberek magukat lássák ebben a munkában, hogy konkrét tettekkel, a legjobbak példamutatásával serkentsék az embereket a jobb, színvonalasabb munkára. Számunkra az lesz a fontos, hogy a szemléltető agitáció — a faliújságokon megjelent bírálatok, vagy dicséretek az eddiginél hatékonyabban segítsenek az igényes tervfeladatok teljesítésében. Eddig mindez sikerült. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyes műhelyek és kollektívák a kommunisták kezdeményezésére újrafogalmazzák, bővítik a Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére tett vállalásaikat. (bk)’ NYÁRON IS AKTÍVAN Munka közbeni Tekintély és bizalom FIATAL A KOLLEKTÍVA ÉLÉN Hazánk legnagyobb nitrogénműtrágya-gyára, a vágsellyei (Sala) Duslo az év kezdete óta példásan teljesíti tervfeladatait. A kombinát pártszervezete a legtöbb tagot számláló pártszervezet a galántai járásban. Stefan Vince elvtárstól, az üzemi pártbizottság elnökétől megkérdeztük, mit tesznek a kommunisták a nyári szabadságok idején annak érdekében, hogy megőrizzék a termelés gyors ütemét. • — Üzemi pártbizottságunk erre az időszakra vonatkozóan kidolgozta a pártszervezet nyári aktivitásának tervét. A szabadságok kiadása során tekintetbe kell venni a folyamatosan működő üzemek követelményeit, s ez jelentős munkát igényel a pártszervezet és a gazdasági vezetőség részéről. Pártszervezetünk nyári aktivitása keretében gondot fordítunk a szabadságok tervezésére, a tűz rendészeti előírások, valamint a munka- és a technológiai fegyelem megtartására. Az üzemegységek kommunistái jelentős mértékben hozzá kívánnak járulni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulója tiszteletére tett szocialista felajánlások teljesítéséhez, mégpedig oly módon, hogy ösztönzik az egyes üzemek közti versenyt, amelyet havonta értékelünk. — Milyen eredményeket értek el a nyári aktivitás tervének teljesítésében júliusban? — A kommunisták júliusban megtartott taggyűlései bebizonyították, hogy a nyári szabadságok időszaka csak a párttagoknak a gyűléseken való részvételét befolyásolta kisebb mértékben, de nem volt hatással a pártszervezet egészének életére, sem a • tervíeladatok teljesítésére. Minden üzemegység kedvező eredményeket ért el a termelésben. Különösen ki kell emelni a kommunisták kezdeményezését az ammónia-, a karbamid-, az acetilén, az ecetsav- és az acetaldehidgyártó üzemekben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére kibontakozott szocialista versenyben kiváló példát mutat a Jozef Bárta vezette üzemegység, amely állandóan jó eredményeket ér el az összes tervmutató teljesítésében. Ha a munka a közeljövőben is olyen sikeresen folytatódik, mezőgazdasági dolgozóinknak nem kell attól tartaniuk, hogy kevés lesz a műtrágya az őszi hónapokban. Mir AM aľaksa