Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-06 / 184. szám, szerda

Teljesítjük a CSKP XV. kongresszusa határozatát EREDMÉNYEK TAPASZTALATOK VÉLEMÉNYEK HARC A KÖZÖNY ELLEN A felelősség és o minőség munkánk fontos követelménye • Csak a közös összefogás segíthet qxhüi VII 1977 8 A fogyasztók növekvő igé nyeinek kielégítésére a kelet­szlovákiai kerületben mind a párt- és az állami szervek, mind pedig a kereskedelmi szervezetek nagy gondot fordí­tanak. Ezt igazolja az a tény is, liogv az utóbbi hat évben n közszükségleti- és élelmiszer­ipar, a belkereskedelem és a helyi gazdálkodás fejlesztésére 6,3 milliárd koronát fordítot­tak. A tetemes beruházás kedve­ző hatására több üzem, köztük uz automata mosógépeket gyár­tó poprádl Tatramat, a nagymi hálvi (Michalovce) tejfeldolgo­zó üzem, a košicei Húsipari Vállalat és a Frucona konzerv­gyár, a revúcai lakástextil készí­tő üzem, a kežmaroki Baromfi- tenyésztő és Feldolgoző Üzem, termékeivel jelentős mértékben bővítette az áruválasztékot. A bardejovi IAS cipőgyárban ugyancsak a lábbeli készítés fo­kozására használták fel « be­ruházásokat. Nyilvánvaló, ezek a törekvé­sek kedvezően elősegítették a hazai piac alakulását. Kerüle­tünk Ipari vállalatai és terme­lő üzemel az 1970 évi 5,6 mil­liárd koronával szemben tavaly már 9,2 milliárd korona értékű árut adtak az elárusítóhelyek- re. Természetesen ez igen Ör­vendetes jelenség. Kevésbé le­hetünk azonban megelégedve a kerület üzemeiből kikerülő áruk minőségével. A fogyasztók nagy része, hogy csak néhány kirívó esetet említsek, főleg a zvoleni disz­nózsírt keresi az élelmiszerből tokban, a košicei Frucona Vál­lalat készítményei helyett a csehországi konzerveket vásá­rolja szívesebben. Nem a véletlen műve tehát, ha ezeket a negatív jelensége­ket a fogyasztók a nyilvános gyűléseken szóváteszík. Arról azonban már kevesen beszél­nek, hogy a rossz minőségért a fogyasztok is, mint terme­lők közvetlenül felelősek. A bardejovi cipőgyárban például évek óta hadilábon állnak a lábbelik minőségével, s ezen a téren ez idén sem következett be kedvező fordulat: négy hó­napot véve alapul 75 000 pár selejtes cipőt készítettek, to­vábbi 18 000 lábbelit - a rossz minőség következtében — rek­lamálva visszahoztak. A XV. pártkongresszus után a CSKP KB harmadik ülésén Strougal elvtárs beszámolójá­ban mélyrehatóan foglalkozott a minőség kérdésével. Hangsú­lyozta: „A vezető dolgozók t vékenységének értékelése so- rán fő kritériumként figyelem- ľe kelt venni, hogyan szerve­zik és irányítjuk a reájuk hí­zott vállalatok, üzemek és munkaközösségek munkáját. Fontos körülmény, mennyire tudnak megbirkózni a tenné kék kiváló minőségének és ma­gas műszaki színvonalának kö­vetelményeivel. Meg kell nyer­nünk a dolgozókat, hogy öntu­datosan viszonyuljanak uz adott feladathoz, egész tudá­sukkal, képességükkel teljesíté­sükre törekedjenek". Életszínvonalunk emelkedésé­nek fontos követelménye, a mi­nőségen kívül, a nagy haszná­lat) értékű, úgy is mondhat náuk a divatos áruk válasz­téka. Ezen a területen nics rendben minden, mert az el­árusítóhelyeken sok az olyan áru, amely külalakja, esetleg egyhangú színe miatt eladat­lan, feleslegesen növeli az áru készletet. A párt életszínvonal-politiká­ja terén elért eredmények a kelet Szlovákiái kerületben is egyre örvendetesebbek. Elegen dó. ha végigtekintünk fejlődő városainkon, a lakótelepeken, az épülő falvakon és a külön­böző márkájú személygépko esik sokaságán. Mind a jólét bizonyítéka. Akik a kapitalista időket is merték, méltán teszik fel a kérdést: Hogyan lehetséges az, hogy a szocialista építés rövid évei alatt ilyen korszak alkotó változások történtek ná lünk?“ És talán azért lüktető életünk hibái és fogyatékossá­gai is jobban elénk vetítődnek. Látjuk a kedvezőtlen jelensége­ket, s bosszankodunk miattuk. S ez benne a jó, mert harco­lunk ellenük. Ám rosszabb, ha a bosszankodást felváltja a hi­bákkal való megbékélés és a közöny, amit szintén tapasztal­hatunk. Csak közös összefogás sál vehetjük elejét a negatív jelenségek további elur;ilkodá­sának, amelyben a személyes felelősség fokozódásának kell látszania a legfőbb szerepet. Ez az útja annak, hogy munkahe­lyünkön illetőségi bizonyítványt szerezzünk a minőség érvénye­sülésének. ONDRKJ SULETY, az SZNT képviselője, Košice Bölcsőtől a sírig Hasznos munkát végez Fornodon a hnb polgári ügyeket intéző bizottsága Korunk gyors változásainak helyes megértéséhez jelentős segítséget nyújt a tudományos világnézeti nevelés, amelynek kedvező hatását községünkben. Fámádon (Farná) a bensőséges légkörben lezajló családi ese­mények során is érezzük. S ebben nem kis szerepet tölt be a hnb polgári ügyeket Intéző bizottsága, amely úgyszól­ván a bölcsőtől h sírig — osz­tozik lakosaink örömében és bánatában. A bizottság Vrábel Erzsébet agilis, kommunista pártállású képviselőnő elnökletével, nem h meddő ülésezésekre, hanem a gyakorlati munkára fordítja minden tevékenységét. Leg­utóbb a nyugdíjasok napját rendezte meg a falu közvéle- • menyének nagy érdeklődése közepette. A hetvenöt évnél idősebb, munkában elfáradt löO nyugdíjason kívül a művelődési ház feldíszített termében min den szék gazdára talált. Ha a befogadóképessége nem ilyen kicsi, még többen' is eljöttek volna e szép, nemes szándékú kedves összejövetelre. Természetesen ez csak egy esemény a sok közül, amelyek gazdagítják falunk társadalmi életét. Házasságkötéskor, az új­szülöttek névadó ünnepélyén az utóbbi években mind többen számítanak a 15 tagú, polgári ügyeket intéző bizottság aktív közreműködésével. A családi eseményeket mind­jobban befolyásoló bizottság lelkes tagjainak eredményes munkájában sokat segítenek az üzemek és a vállalatok, az In­tézmények, amelyek minden esetben képviseltetik magukat, ha aikalmazottuk házasságkö­téséről. újszülött gyermekének névadó ünnepélyéről van szó. Ez |ú alkalom arra, hogy át­nyújthassák szerény ajándékai­kat. Ám nem hiányoznak ak­kor sem, ha a családot bánat éri, hogy enyhítsék mély fáj dalmukat szeretteik elhunyta alkalmából. Pár talapszervezetünk és a helyi nemzeti bizottság rend­szeresen foglalkozik az erköl­csi nevelés kérdéseivel, s ezt jól kamatoztatja a materialis­ta tudományos világnézet ter­jesztésében. Ez elismerést ér­demlő munka, melyet tovább kell fejlesztenünk és támogat­nunk. VANYŰR ERNESTlNA, a hnb anyakönyvvezetője Farnad .Válasz a bírálóira Szívesen segítenek a mezőgazdaságnak Érdeklődéssel olvastam az 0] SZÓ június el­sejei számában Zimányí Zoltánnak, <i Bajcsi Ág anyalai üzemrészlege vezetőjének „haj van a felelősséggel“ című írását. A szerző papírra ve­tette, hogy bosszantja, ha arról olvas az újsá­gokban, hogy az emberi felelőtlenség gátolja fejlődésünket, miközben rámutatott, hogy ón, az érsekújvári | Nové Zámky) Slovair pilótája ha­sonló felelőtlenséggel végzem munkámat. Bírált azért, hogy a jelzett napon az anyalai gazdaság földjein el kellett volna végeznem a búzák fej- trágyázását es nem voltam hajlandó várni a műtrágyát szállító munkásokra, hanem gépem­mel visszatértem a repülőtérre. Aztán a gazda­ságból telefonáltak, de — állítólag — senki sem emelte fel a kagylót. A szerzői bosszantotta to­vábbá. hogy reggel hattól délután 14 óráig hasz­talan vártak a pilótára, s ebből komoly követ­keztetéseket vont le. Sok éve dolgozom pilótaként, mindig becsü­lettel végeztem munkámat. Azt tartottam szem előtt, hogy erőm teljéből segítsek a mezőgazda­ságnak. A jó munka követelménye, hogy min­den felszállás alkalmával meg kell tartani a re­pülés előírásait és a gazdaságosság szabályait. A jelzett napon az állami gazdaság igényeinek kielégítésére szálltam fel a repülőtérről. A gép­ből azonban láttam, hogy senki sem vár a me­zei röptéren, ezért visszatértem a felszálló­helyre azzal a szándékkal, hogy telefonon ér­tesítem őket, vagy ók hívnak majd vissza en­gem. Később hívtak is, s azután repülőgépemmel ismét felszálltam. Kb. 6 40 mutatott az órám, amikor a munkaterület lölé érkeztem. Nyomban megállapíthattam, hogy a terep — a lekaszált lucerna miatt — le- és felszállásra biztonsági okokból alkalmatlan. Mit tehettem mást, vissza fordultaim. Rövidesen Ismét csengett a telefon. A Bajcsi Ág hívására a Hetényi (Cholin) Agrokémiai Köz­pont dolgozója, a repülések szervezője felkér­te a bajcsiakat, hogy tegyék alkalmassá a tere pet a fel- és leszállásra. A lucernát a délutáni órákig begyűjtötték es — mviel én már más te­repen dolgoztam — egy másik pilótatársam a rendelésüknek megfelelően meg aznap elvégezte a búzák fejtrágyázását. A szerző utalása szerint hasonló eset — ép­pen velem kapcsolatban — már a múltban is előfordult. Igen. Ám azért történt, mivel néhány mezőgazdasági iizem vezetői — nem képeznek kivételt ez alól a bajcslak sem — nem tartják szem elótt a repülés biztonsági-gazdaságossági szabályait, amelyek megtartását mindig megkö veteltem. Tudom, nehéz és felelősségteljes mezőgaz­dasági dolgozóink munkája, ezt értékelve min dig szívesen segítek nekik De meg kel) érte niük, a szabályokat pontosan be kell tariani. Közösek az érdekeink, ezért inkább az összekötő kapcsok szálait keressük és erősítsük, ne azt, am. elválaszt bennünket. Ezt követelik tőlünk a CSh'P XV. kongresszusának határozatai is. Rudolf Miiiák, a Slovair pilótáin Érsekújvár (Nové Zámky) A falvakkal is számolunk Szolgáltatásaink legfőbb mércéje a minőség Nyítra város Egyesített Köz szolgáltatási Üzemei a CSKP XV. kongresszusa határozatai­val összhangban fejtik ki ér­demdús tevékenységüket. Az igényeknek megfelelően a múlt évben rendszeresítettük a szőr­mék és a szőnyegek háznál va­ló tisztítását, korszerűsítettük az autójavító szolgálatot, a mi­nőségi mutatók szem előtt tar­tásával lerövidítettük a vegy- tisztítás és a mosás határide­jét. Mosodáink az országos ranglista nagyságrendjében a 16,. vegytisztító üzemeink pedig a minőséget tekintve szlovákiai Viszonylatban az első helyet foglalják eh Ez idén további kezdeménye­zés kísérte fáradozásainkat: rendszeresítettük a lakótelepe ken a ruha és a fehérneműk előfizetéses tisztítását. Az új­donság ebben az, hogy « meg­rendelők a lakótelepeken fel­állított szekrénybe helyezik a szennyes ruhát és fehérneműt, Halkn László ahonnan —' két három nap múlva — tisztított állapotban emelhetik ki. Ez a szolgáltatá­sunk egyre nagyobb népszerű­ségnek örvend. Az eredmények ellenére ko­rántsem vagyunk elégedettek, hiszen a fiatalok városában a szolgáltatások hálózatának bő­vítése terén és a minőség ja­vításában távolról sem használ­tuk ki a lehetőségeket. Bár­mennyire törekszünk, még sem válik dicséretünkre például, hogy városunk polgárai — egy lakosra számítva — tavaly ru­hatisztítás és mosás címén 67,95 koronát fizettek ki. Ezzel szemben a közvetlen vidék la )ana Porubská (Sz. A. felvétele) kossága mindössze átlagosan 6,06 korona értékben vette Igénybe ezt a szolgáltatásun­kat. Minden törekvésünk az, hogy újabb gyűjtőhelyek létesítésével a helyzeten változtassunk, szol­gáltatásaink hálózatát — Zla­té Moravce és Verebély (Vráb­le) kivételével — az eddiginél jelentősebb mértékben kiter­jesztjük a járás falvaira. Az anyagiakon kívül ehhez derék munkásközösségeink is vannak, amelyek alkotó módon segítenek céljaink elérésében, a minőségi követelmények ál­landó szem előtt tartásában. A sok közül — a képen látható — Jana Porubská neve feltét­lenül odaillik a dicsőségtáblá­ra. Beosztásából eredően a gyorstisztítóban dolgozik, s üzemünkben a „Kiváló minő ség“ jelvény büszke tulajdono­sa. A másik felvételen Balkó I,ászló kolonyl (Kolíűany) la­kos, autójavító üzemünk dérék mechanikusa, tagja a bronzér­mes szocialista munkabrigád­nak, amely az Üzemi szakszer­vezeti konferencián a „CSKP XV. kongresszusa elismerő ok­levelet" is kiérdemelte, jelen­tős része van abban, hogy a ki- sebb-nagyobb javításokkal biza­lommal fordulnak hozzánk az autótulajdonosok. Rajtuk kívül üzemeink 3 3 munkáskollektívájának mintegy 210 tagja eredményesen érvé­nyesíti működési területén a szocialista munkaverseny hala­dó formált. Nekik köszönhető, hogy a CSKP XV. kongresszusa határozatainak következetes teljesítésében nem vallunk szé­gyent. JOZEF KUKLA. a Nyitrai Egyesített Közszolgáltatás) Üzemek igazgatóhelyettese Számvetés munka közben Védik környezetüket • Már a következő tervidőszok feladatoiro gondolnak Az élet környezet szüntelen javítása és védeme egyre in­kább felveti településeink tisz- tán tartásának kérdését. Főleg a városokban kell ezt a prob­lémát haladéktalanul megolda­ni, ahol a lakosság számának növekedésével, a közhasznú lé­tesítmények gyarapodásával és az iparfejlesztéssel párhuzamo­san egyúttal a környezetet szennyező források is jelentő­sen megnövekedtek. Ez a helyzet Szlovákia bá­nyakörzetének egyik legna­gyobb központjában, Prievidžan is, ahol a város tisztaságáról és a szemét niég a hulladék el­szállításáról a Technické slu?, by néven ismert üzem, illetve a Köztisztasági Hivatal alkal­ma zott a i gondoskodnak. Akárcsak másutt, nálunk ts nagy munkaerőhiánnyal küz­dünk. Felelősségtel j^s felada tainkat --- csekély létszámmal, — csak a gépesítés fokozásával tudjuk sikeresen megoldani. 38 ezer lakosú városunkban csak nem 141 000 négyzetméter ki­terjedésű nyilvános térségről és útvonalakról hetente háromszor távolltjuk el a szemetet. Az el­múlt évben hozzávetőlegesen 110 000 köbméter mennyiségű hulladékot hordtuhk ki a sze­méttelepre. Ezenkívül az utcík. közterek tisztántartásáról, par­kok, virágok öntözéséről is kell gondoskodnunk. Munkánk gépesítettségének színvonala jónak mondható. Ugyanakkor a Multikár M—24- es szemétgyűjtő, a járdákat seprő IFA és Wayne-kocsik tel - jesítményével távolról sem le hetünk megelégedve, mert gya­kori az iizemvazar. alkatrészt pedig igen nehéz hozzájuk be­szerezni A szemét- elszállítá­sál 4 Kukával végezzük, a komplex racionalizálás kereté ben további két BOB1JR típusú szemét gyűjtőkocsit állítottunk üzembe, amelyek alkalmasak a konténeres szállítás megoldásá­ra. Ezzel legalább hét ember munkáját takarítottuk meg, s e? mintegy 42 000 korona érté­kű évi gazdasági hasznot telent számunkra ' > A kezdeti sikerek további lelkes munkára késztetnek hi­szen a hetedik ötéves? tervidő­szakra már most meg kell ten­nünk az előkészületekéi, mint­hogy a tervidőszak végéig prie- vidza lakosainak szárna 60 000- re növekedik. A gépesítés to vábbi fejlesztése ennek meg­felelően legalább 10 mflPé ko­ronát fordítunk PETER HAGARA Prievidza

Next

/
Thumbnails
Contents