Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-22 / 200. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK» SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. július 22. PÉNTEK BRATISLAVA m XXX. ÉVFOLYAM 200. szám Ára 50 fillér A GAZDASÁGOSSÁG ELSŐDLEGES KÖVETELMÉNY A nyugati sajtóban megjelenő hírek egyre gyakrabban fog­lalkoznak a tőkésállamok megrendült gazdasági helyzetév?i a növekvő munkanélküliséggel és a fokozódó inflációval. Nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy a tőkések milyen esz­közökhöz folyamodnak a gazdasági válság következményeinek áthidalására, s ezek milyen mértékben nehezítik a dolgozók életkörülményeit. A tőkés világgazdaság évek óta tartó vál­ságáról a burzsoá közgazdászok is elismerik, hogy eddig nem fordult elő hozzá hasonlítható. Az árak állandó emelkedése, a reálbérek csökkenése elsősorban a dolgozók millióit sújt­ja. Emellett a válság lényeges vonása, hogy nem egy vélet­lenszerű, átmeneti sorscsapásról van szó. hanem a nyereség- liajhászó, kizsákmányoló tőkés társadalmi rend törvényszerű következményéről. Egyre szembetűnőbb az a különbség, amely a szocialista országok fejlődésében mutatkozik, ahol a töretlen gazdasági növekedés megteremti a szükséges eszközöket az életszínvo­nal emeléséhez és a szociális biztonság szilárdításához. A tervszerűen irányított szocialista gazdasági rendszer lehe­tővé teszi a társadalmi erők és eszközök összpontosított, ész­szerű kihasználását, a kedvezőtlen jelenségek hatásának ki­küszöbölését. Itt nem a nyereség, hanem a dolgozó ember érdeke áll a gazdasági törekvések célpontjában. Ezzel ősz- széfüggésben nem hagyhatjuk szó nélkül a hatvannyolcas re­vizionista közgazdászok elképzeléseit, akik a piaci gazdaság szabad erőinek játékára akarták bízni az ország és a nép sorsát, elutasították a gazdaság tervszerű irányítását, részle­ges munkanélküliséget, irányított inflációt akartak előidézni, s teljesen figyelmen kívül hagyták a dolgozók létérdekeit és szükségleteit. Most viszont annak lehetünk tanúi, hogy ép­pen az általuk megvetett tervszerű gazdálkodást folytató szo­cialista rendszer az, amely a kapitalizmus általános válságá­nak elmélyülése közben egyre meggyőzőbben bizonyítja ta­gadhatatlan előnyeit. Gazdasági erőnket meghatványozza a KCST-urszágokkal folytatott együttműködés, a szakosítás és a kooperáció, sok­oldalú és kétoldalú kapcsolataink fejlesztése, elsősorban a Szovjetunióval. Külkereskedelmünk döntő hányadát ezekkel az országokkal bonyolítjuk le. Szerencsénk van abban, hogy a velünk szorosan együttmű­ködő szocialista országokban nincs gazdasági válság. De va­jon figyelmen kívül hagyliatjuk-e azt a hatást, melyet a tő­kés világ válsága gyakorol népgazdaságunkra? Bizonyára nem. Elsősorban azért nem, mert a behozott nyers- és alap­anyagoknak körülbelül az egyharmadát a tőkés piacokon vá­sároljuk. A CSKP KB 1974-es novemberi ülése elmélyülteti foglalkozott éppen ezekkel a problémákkal, társadalmunkat a hatékonyság és a gazdaságosság növelésére irányította, mert ekkor már nyilvánvaló volt, hogy körülbelül az 1973-as év közepétől kezdve rendkívül gynrsan romlottak a nyers-, a tüzelő- és az alapanyagok, valamint az élelmiszerek beszer­zési feltételei a tőkés piacokon. Ezek ára többszörösére nőtt, s egyes nyersanyagok beszerzése csaknem megoldhatatlan feladatot jelent. A nyers- és alapanyagok világpiaci árainak ugrásszerű nö­vekedését a kapitalisták könyörtelenül átvitték a fogyasztói árszínvonalba, s amíg a monopoltőkések nyerészkednek a válságon, mi a világpiaci árak hatásának leküzdésében az igényesebb utat választottuk. Aktív intézkedéseket tettünk a termelésben a hatékonyság növelésére, annak érdekében, hogy emelkedjen az eszközökkel való gazdálkodás színvonala. A CSKP KB 1974-es novemberi ülése hangsúlyozza, hogy ezen az úton kell megőrizni és fejleszteni népünk életszínvonalát és biztonságát. A. Központi Bizottság ülése egyúttal arra is rámutat, hogy takarékosabban kel] felhasználni a nyers- és a tüzelőanyagokat, az energiát és az alapanyagokat, s az eddigieknél jobban kell hasznosítani a hazai nyersanyagokat. A CSKP XV. kongresszusának szociális és gazdasági prog­ramja kifejezetten az életbiztonság szilárdítására, a népgaz­daság dinamikus fejlesztésére irányul, ami feltételeket teremt az életszínvonal további emeléséhez. Ezt az üzemek dolgozói is így értelmezik, akik a hatékonyság és a gazdaságosság nö­velésére, a munka minőségének javítására törekednek, ered­ményesen teljesítik az ötéves terv feladatait, s kezdeménye- zően keresik a problémák megoldásához vezető utat. A terv előirányzott feladatait sikeresen teljesítjük, s adva vaunak a feltételeink a XV. kongresszus igényes programjának meg­valósításához. A mi dolgozóinkat nem fenyegeti munkanélküliség, az In­gyenes egészségügyi ellátás mellett nem kell rettegniük az orvosi kezelésért és a gyógyszerekért kiállított számláktól. Dolgozóink azt is tudják, hogy a tervvel összhangban növe­kednek pénzbevételeik, amelyek növekedése csak az 1971 — 1976-os években 34 százalékot ért el. Az életszínvonalra jelen­tős mértékben kihat az állami költségvetésből fedezett társa­dalmi fogyasztás. Tudatában vagyunk annak, hogy a szocia­lista állam mindig szem előtt fogja tartani a dolgozók érde­keit, s az is társadalmi érdek, hogy ésszerűen gazdálkodjunk a rendelkezésre álló eszközökkel, ott használjuk fel azokat, ahol a gazdaság fejlesztése és az életszínvonal emelése szem­pontjából a legfontosabbak és a leghatékonyabban érvénye­sülnek. Gondolkozzunk el azonban néhány konkrét példa felett. Népgazdaságunkban főleg olyan nyersanyagokat és alapanya­gokat használunk fel, amelyek behozatalát saját termékeink értékesítésével fedezzük. Mindenki előtt világos, hogy több fi: oly tatás a 2. oldalon) Štrougal elvtárs a dél-morvaországi kerületben A gabona tíz százalékát begyűjtötték (CSTK) — üútbomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, szövetségi miniszterelnök tegnap a dél-morvaországi ke­rületbe látogatott. Útjára elkísérte \an Baryl, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, a KB titkára, ]ulius Varga, a CSKP KB osztályvezetője és Miroslav *Petrík cseh mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter. A brno-tuŕanyi repülőtéren Lubomir Strougal elvtársat és kíséretének tagjait a kerület képviselői fogadták, Karéi Neu- bertnek, a kerületi pártbizott­ság vezető titkárának vezetésé­vel. Tájékoztatták a vendége­ket arról, hogyan halad az ara­tás a kerületben. A gabonater­mésnek mintegy tíz százalékát begyűjtötték. Lubomir Strougal elv társ és kíséretének tagjai Brnóból he­likopterrel a kuparovicei Jihla- va menti Efsz-be látogatott, ahol Jaromir Kratochvíl, a Br- no-vidéki járási pártbizottság vezető titkára és Karéi Ondrá- šek, a szövetkezet elnöke fo­gadta őket. A vendégek tájé­kozódtak az aratási munkák előrehaladásáról a járásban, ahol a tegnapi napig a mező- gazdasági dolgozók 4000 hek­tárról, az összterületnek mint­egy 15 százalékáról gyűjtötték be a gabonát. A délutáni órákban Lubomir Strougal, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, szövetségi minisz­terelnök és kíséretének tagjai a znojmói járásban levő Mo­ravský Krumlov-i Május 9 Efsz- be utaztak. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT a Lengyel Népköztársaság állami ünnepe alkalmából (CSTK) — GUSTÁV HUSAK, a CSKP KB főtitkára, köztár­sasági elnök és ĽUBOMÍR ŠTROUGAL szövetségi miniszterel­nök táviratot küldött a Lengyel Népköztársaság vezetőinek: EDWARD GIEREKNEK, a LEMP KB első titkárának. HENRYK JABLONSKINAK, a Lengyel Államtanács elnökének és PIOTR JAROSZEWICZNEK, a Lengyel Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökének a Lengyel Népköztársaság állainiinnepe alkal­mából.' A távirat szövege a következő: Kedves elvtársak! A testvéri lengyel nép állam- ünnepe alkalmából, a Lengyel Népköztársaság létrejöttének 33. évfordulója alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormánya és népe névé ben, valamint a saját nevünk­ben őszinte elvtársi üdvözlete­inket és jókívánságainkat küld­jük önöknek, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bi­zottságának, a Lengyel Állam­tanácsnak és Minisztertanács-, nak és az egész lengyel nép­nek. Munkásosztályunk és dolgo­zóink nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel figyelik a Len­gyel Népköztársaság dinamikus fejlődését az élet minden terü­letén. E fejlődésben nyilvánul meg a Lengyel Egyesült Mun­káspárt VII. kongresszusa irányvonalának következetes megvalósítása, s pártjuk veze­tésével éri el a lengyel nép ezeket a sikereket. Ez az irány­vonal, amely a marxizmus—le­ninizmus és a proletár interna­cionalizmus elvein alapul, hoz­zájárul a szocialista Lengyel- ország egyre nagyobb mértékű megerősödéséhez és a Szovjet­unió vezette szocialista közös­ség további megszilárdításához. A Lengyel Népköztársaság a szocialista közösség szilárd, megbízható láncszeme, a Var­sói Szerződésnek és a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Taná­csának tevékeny tagja. Őszintén örülünk annak, hogy sikeresen és sokoldalúan fejlőd­nek országaink baráti és szö­vetségi kapcsolatai politikai, gazdasági és kulturális téren. E fejlődés tetőfokát jelentette a Lengyel Népköztársaság párt- és állami küldöttségének nemrég hazánkban tett hivata­los baráti látogatása, amely a két testvérpárt, ország és nép barátságának nagy manifesztál ciója, és mindkét fél azon aka­ratának kifejezése volt, hogy továbbra is a kapcsolatok sok- oldalú fejlesztésének és elmé­lyítésének útján haladjunk minden téren és minden szin­ten. A látogatás eredményei bebizonyították, hogy nézeteink teljes mértékben azonosak a csehszlovák—lengyel kölcsönös kapcsolatok továbbfejlesztését és a jelenlegi nemzetközi kap­csolatok alakítását illetően. A' látogatás fegyúttal jelentős mér­tékben hozzájárult a nemzet­közi kommunista és munkás­mozgalomnak, a szocializmus és a világbéke ügyének meg­szilárdulásához. Kedves elvtársak! Kívánunk önöknek és szép országuk egész népének újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, és ahhoz a közös harchoz, amelyet mindannyian a szocializmus, a haladás és a világbéke további győzelmeiért vívunk. Ugyanebből az alkalomból ALOIS INDRA, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés- elnöke táviratban kö­s zöntötte STANISLAW GUCWOT, a lengyel szejm elnökét és BOHUSLAV CHNOUPEK külügyminiszter EMIL WOJTASZEKET, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterét. EGYRE KÖZELEBB A CÉLHOZ Minden munkára alkalmas órát, percet kihasználnak az aratásban részt vevő dolgozók, hogy a gabonafélék termése jödél alá kerüljön. Ha csak engedi az időjárás, fokozzák a munka ütemét, s az eredmény biztató. Levelezőink alábbi tu­dósításai is jelzik, hogy az aratók küzdelme, munkája sike rés. A kombájnosok dicsérete Dicséretet érdemelnek a Ko­máromi (Komárno) Állami Gaz­daság ekeli (Okoličná na Ost­rove) részlegén dolgozó kom­ba jnosok, hiszen már a hét elején befejezték az aratást. A legtöbb gabonát az SZK—5 tí­pusú kombájnnal dolgozók: Bölcskey Kálmán, Tóth László. bor, Santúr László. Az aratás­ban hat pferovi kombájnos is segített. Most a mieink viszo­nozzák a segítséget. Már útnak indultak. A gazdaság többi dol­gozója pedig a szalma össze­gyűjtésére, a tarlóhántásra összpontosítja figyelmét. Balogh Sándor Elsőként Átcsoportosítás (A CSTK felvétele) Az érsekújvári (Nové Zám­ky) járásban elsőként a Párká­nyi (Štúrovo) Állami Gazdaság dolgozói fejezték be néhány nappal ezelőtt az aratást. A bú­zát 2000 hektárról, az árpát 800 hektárról takarították be. A búza átlagos hektárhozama ct- Dániel Erzsébet Jók a hektárhozamok A búza eddigi 57 métermá­zsás hektárhozamával tartják a járási elsőséget a Nádszegi (Trstice) Efsz dolgozói, bár egyes búzafajtákból 70 méter­mázsás hektárhozamot is beta­karítottak. Árpából 60 métermá­zsás hektárhozamot értek el. Nagy István, az efsz elnöke elégedett a minőséggel is, mert a gabona nedvességtartalma 15 százalékon aluli. A kombájno­sok versenyében 4065 q-s telje­sítménnyel már napok óta Do-* /Folytatás a 2. oldalon/ Simon Imre, Madó Mihály csé­peltek ki. Az SZK—4 típusú kombájnokkal dolgozók: Szalai Mátyás, Horváth Sándor, Nagy Zoltán, Ódor Ferenc is szép munkasikert értek el. Példás teljesítményükért dicséretet ér­demelnek a magszállító trakto­rosok közül: Földes József, Vargha Lajos, Szabó János, Esztergályos Ignác, Szajkó Ti-

Next

/
Thumbnails
Contents