Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-18 / 196. szám, hétfő
A felhők szinte rázuhantak a falura. Az esővíz pillanatok alatt megtöltötte az árkokat s fekete víz zúdult a völgy felé. A riadt baromfi hangos rikácsolással menekült a csűrbe, a fészer alá ... A zivatar elverte a port, kisöpörte és megtisztította a falut, mint gondos háziasszony a szobákat. Az esőfüggöny mögött csak sejthető vonalakban látszott a hegygerinc és az öreg vár. A település mintha tejszínű ködben vagy felhőkben lebegett volna. Aztán felszakadtak a felhők, fényes sugarak simították végig a földet, a fákat, a leveleken terpeszkedő kövér esőcsöppek megcsillantak, mint a gyöngyök. A zivatar elvonult. A nap: egy óriási narancs; az ég: a legkékebb tenger; az udvar sürgés-forgás színtere; a munkaláz: mindenkiben tetőzik; a tréfa: vidámak és csípősek. Sör is van, annyi, amennyi kell, de ezzel úgy vagyunk, hogy a sok sem elég ... Mire árnyéka nőtt minden fának, s az árnyék húzódott, terebélyesedett, az ég elvesztette kék színét, a kamrában helyére talált a csákány, az ásó, a lapát, a taliga, vödör, kanna ... Méhész Ákos a vacsorát a tornácra kérte. Kihozatta a kecskelábú kisasztalt, valamint a fonott támlájú széket. Méhészné magától is így cselekedeti volna, mert /érje július havában az esti ételhez másutt nem is nyúlna, még akkor sem, ha az éhségtől helyben felfordulna. A reggelit is itt fogyasztotta el. Méhész Ákos elégedett volt, hangja mély zöngéssel szállt. — Itt fogok meghalni is. Itt! — csapott a kecskelábú asztalra, s melléből hahota tört ki. Végtagjai enyhén remegtek: Balkezével beletúrt dús hajába, majd felszegte fejét, s kibámult, a tornácon túlra. — Hol vagytok, fiaim! — eresztette ki a hangját. — De miután válasz nem jött, legyintett. — Jó helyen vannak, ahol vannak. Ekkor váratlan fordulat következett, Méhész Ákos éleiében először elaludt a vacsora előtt. Azt álmodta, hogy a fonott támlájú szék két oldalán két szőrös, agancsos ördög jelent meg. — Atyus, ütött az órád! — förmedt rá a nagyobb agancsú pokoli szerzet; szebb . föl magad! — Szedi magát a Lucifer! — csattant föl Ákos dübörgő hangon, aki egyáltalán nem rendült meg a két szörny láttán — Vacsorázni fogok! Az ördögök két oldalról erősen megragadták az öregember karját, hogy megorvosolják makacsságát. Méhész Ákost ugyan nem lehet egykönnyen kihozni a sodrából, és az is igaz, hogy bivalyerős férfi volt. Végül az ördögök könyörgésre fogták a dolgot. — Jó öreg atyuska — sopánkodott a kisebbik ördög —, miért nem akarsz beletörődni a sorsodba? Hidd el — emelte mutatóujját a szarvához —, nekem igazán elhiheted, ott lent jobb életed lesz, mint ezen a hideg földön. — Nem megyek! — förmedt rájuk Ákos és ellökte magától a két pokoli szerzetet. — Vacsorázok! A magasabbik ördög pattintott egyet ujjúval, s az asztal nyomban megterült, szinte roskadozott a különféle ínyencfalatok súlya alatt. Ákos lenyúlt a kecskelábú asztal alá, s előhúzott egy üveg méregerős házi itókát. — Meglocsoljuk egy kis szenteltvízzel, állja-e a próbát. A mosolytól bajusza fölszaladt, erélyes mozdulattal kirántotta a dugót. — Szedte-vette — hördült föl az egyik pokola szerzet —, ha ez a rosszcsont nem mozdul, én misz- likbe vágom! — És a prémium?! — hűtötte le fejét a társa. — Lucifer meghagyta, hogy egész darabban állítsuk őmalacsága elé! A magasabbik ördög ismét pattintott egyet ujjával, az asztal üres lett, s ők maguk Is eltűntek. Méhész Ákost furdalni kezdte a kíváncsiság. Lelkiismerete nyugodt volt, mert ő nem bántotta senki fia-borját. Újabb ördögpár érkezett, de ők is fölöslegesen tették meg útjukat, Méhész Ákossal nem bírt a következő küldöttség sem. Ekkor megjelent maga Lucifer, egy lábszárcsontból kifaragott, díszes pipából pöfékelt, és kertelés nékül rátért a lényegre. — Szükségem van rád, Méhész Ákos' tápászkodj! Az ősz hajú férfi tekintetével végu istrálta az ördögfejedelmet, sercintett egyet, felálli * hatalmasat csapott Lucifer vállára, hogy az menten leült a földre. — Pihenj meg — szólt rá —, látom gondok terhelnek. — Azt hiszed, Méhész Ákos, hogy életerőd teljében vagy — vicsorított az ördögfejedelem, majd hatalmas füstgomolyagot fújt a levegőbe. — Térj észre, és vedd tudomásul, hogy a hatalmamba kerültél! Két lehelőség közül választhatsz: fortyogó vízbe hajítalak, majd mélyhűtőbe csukatlak, füleidből gékul- csot csináltatok . . .! Poór József: Egy öregember álma Lopva a földi emberre pislantott, aki körme alól éppen egy szálkát húzott ki. — ... vagy a pokol egyik főördögévé nevezlek ki! — emelte fel hangját, elvigyorodolt és megdör- zsölte a markát. — Ismersz nem egy szakmát, azoknak csínját-bínját, leleményes vagy, mint maga a hétpróbás ördög, bírod a munkát öt nap, öt éjjel egy húzómba ... Mikor észrevette, hogy beszéde süket fülekre talált, máshogy próbálkozott. — Miniszteri fizetésed Iqsz ... Méhész Ákos felállt, kilépett az udvarra, beiért a kamrába, vette az ásót s elindult a kertbe. Lucifer mögötte koslatott. — Gondold meg, többé nem érzed kerted borzasztó szagát, nem töri tenyeredet többé a kemény ásónyél, nem keli hallgatnod az átkozott madarak csipogását, nem kell betakarítanod a termést, gazdaggá teszlek és hatalmad lesz ... Ákos félbeszakítotla a hízelgő Lucifert. — Hatalmas vagyok én a kertemben, hatalmas a munkában, hatalmas vagyok a szeretetben ...! — Csupa földi illúzió — legyintett Lucifer. — Azt gondolod, hogy elismernek, hogy szeretnek ... 1 — Gyarló féreg! — förmedt rá Ákos — Ásómmal mindjárt laposra tapicskollak. Életemnek értelme van! — Csak a pokolnak van értelme! — így Lucifer, aztán megkeményítette hangját. — Méhész Ákos, a pokol vizsgalóbirósága elé szólítlak! A vizsgálóbíróság összeült. Felállt a vádló. — Vezessék elő Kárász Ignác tanút. Kárász Ignácot előhúzták egy kerekeken gördülő katlanban. A víz, amiben ült, enyhén fortyogott, ám a kínzásra ítélt arcán és viselkedésén nyoma sem volt a szenvedésnek. — Megszoktam már — szólt Méhész Ákosnak köszönés helyett. Lucifer vette át a szót. Kárász Ignác, ismeri ezt a földi teremtményt? — mutatott a bíróság elolt álló férfira. — Hogyne! — mondta Kárász. — Egyik átkozott tettével majdnem hamarabb pokolra juttatta a lelkimet ... Lucifer hálás pillantást vetett Ákosra. — Tiltakozom! — harsant fel a védőördög hangja. — Az előszólított tanú „védencem“ érdekében szólt, miszerint kis híján kezünkre játszotta Kárász Ignác lestét és lelkét. Ez a beállítás a tárgyalás kívánt lefolyásának és a kívánt eredménynek árthat! Mirosfav Válek SZÓ (Részlet) Mondj igazat akkor is, mikor a hazug szó lenne éppen a csábító. A tényeket, mint cukorral a kávét, ne édesítsd véle. Mondj igazat, ha kóprózik is szemed. Ütnek, keserűek az igaz szavak néha. A gerinc a fontos, a véna. Nq papold: e dolog megoldható akképp és ekképp. Keresd a tények lényegét. Nos, kerüld a frázist mindenáron. Ne vonszold, mint kutyát a pórázon. Ne rejtőzz el emlékeid mögött, ne idézd sűrűn verssoraid között. Lenin tanít, iróniájának villáma megvakit. Lenin: gondolatok és tettek. Szemed a világidőre vessed s egy fél lépéssel mindig előbbre légy. Tanulj, de oz osztályokat át ne lépd. A kommunista tanul életfogytiglanid; ne bukj meg! Ast okarat lépcsőin lépkedj - kezdve legalul. Ha tudósod gyarapszik, oldd fel merevséged. A magadénál a mások sorsa jobban fájjon néked. Ne add be őket a szerencseboltba. Boldogságuk meleg gyolcsa csak a menedéked. Árnyékba állj, ha a nap már nagyon éget téged. Magánholdakra nincs jogod. Nem tűr csalást a szerelem s a költészet. Mutass kedvességet irántuk, kik magányuk poklából visszatértek. Annyit, mint te, biztosan megéltek. Ismerd föl igazi arcát az embernek. Becsüld őket, kik a rosszal szembe állnak. Nem nyerhet hazug fele a világnak. Mindenekfölött szeresd anyanyelved, minden szavad. Ö a bársony és Ő a kard. Meg ne fertőzhessék érdemtelen elvek. A csönd mélyén, egyedül faggasd csak a nyelvet. Ott kell a szóra, drágakőre lelned. Nem mindegyik érvényes; változóban levő. Örökösen igazságos, új szavakra törj. Térjél ki az érdemtelen elől, s az unalmasat vesd el. Vedd a szavakat a konstruktőr műhelyéből: a néptől! KULCSÁR FERENC, fordítása Lucifer felrántotta a szemöldökét. — Helyt adok a tiltakozásnak, a tanút felszólítom, hogy ne adjon elterelő irányzatú válaszokat. — Igen — hallatszott a katlanból, miközben a kínzásra ítélt pancsolni és lubickolni kezdett. Erre a tárgyalóterem őrei villájukkal rendreuta- sították Kárászt, alaposan megcsiklandozták. Kárász Ignác az elvetemült és javíthatatlan pokolra ítélt elégedetten ült az enyhén fortyogó vízben, kijelentette, hogy még földi életében sem nevetett ilyen jót. — Mit követett el Méhész Ákos a tanú ellen? — csattant fel egy kérdés. — Halálra rémített! — harsogta Ignác. — Elmondani! — Gyűlöltem Méhész Ákost! Azt a férget! Egy napon elhatározta, hogy műkovácsságra adja a fejét és két kezét. Nem tudom, hány mesterségben volt mester. Irigykedtem, bosszankodtam és nevettem azon, hogy mindent képes sajátkezűleg elkészíteni, amire a ház körül csak szükséges lehet. Gyarló féreg, csúfoltam, nem képes se lopni, se hazudni. Mivel életmódja szembetűnően ellenkező volt az enyémmel, tudtam, hogy valamelyik nevetségessé leszi a másikat. Ö — dühösködött Kárász — ő akart engem megszégyeníteni. A inűkovácssághoz Méhész beszerezte a szerszámokat, a nyersanyagot, a fűtőanyagot ... röviden: műhelyét felszerelte. Ügy dolgozott a vassal, mint feleségem a lopott lisztből készített tésztával. Különféle rácsokat, gyertyatartó- kut és á keze rothadjon el: még szobrokat is készített. Letagadni lehetetlenség: egyik műve reme- kebb volt a másiknál. Ezt már nem tudtam elviselni. Lopni kezdtem Méhész Ákos fűtőanyagát. A kovács néhanapján tanácstalanul állt és vakarta üstökét a sopa előtt. Ürömömben nyerítettem, hogy gondban fő a feje. Még szorgalmasabban loptam tűzifáját. Két hétig ingyen fával fűthettem a lakásomat. Aztán felrobbant a kályhám. Ez az átkozott, ez a megátalkodott — mutatott az őszbeborult hajú férfira Ignác —, lyukat fúrt a tűzifába, puskaport szórt a lyukba és elzárta fadugóval. A robbanás nyomra vezette, és elagyabugyált. Azzal vádolom, hogy az életemre tört! Kárász Ignácot kitolták a tárgyalóteremből. — Hamar megszokod! — kiáltott kárörvendően. — Csak egy baj van!: itt nem lehet lopni, de dolgozni se! A tárgyalást felfüggesztették. Lucifer bemutatta Ákosnak a poklot. Megmutatta a megfertőzött ördögök celláját: az ördögök Imádkoztak. — Méhész barátom! — szólt bizalmasan a földi emberhez —, bűnös ember vagy, magad is tisztában vagy ezzel... Szegődj mellénk, gyümölcsöztesd tudásodat, hagyj szabad száguldást leleményességednek, fortélyaid állítsd szolgálatomba, okozz gondokat az embereknek, téveszd meg őket, tereld őket poklomba ... . Méhész Ákosból ellobbant a kíváncsiság, melietnék- je támadt. — Nincs fölöttem hatalmad — szólt az ördögve- zérnek —. hiszen még ásómtól is tartasz — mutatta fel' a szerszámot, mit lehozott magával a pokolba is. Félsz tőlem, mert tudok dolgozni, félsz mert szeretem a munkát, félsz, mert gyermekeim és azoknak gyermekei is szeretni fogják, féltél már apámtól is és annak felnevelőjétől... Megyek haza — szólt köszönés helyett, s útnak indult. — Van egy főbűnöd! — kiáltotta utána Lucifer —Ha kilépsz az ajtón, egyenesen egy kráterbe zuhansz. Ákos ballagott. — Koldus vagy! Gyermekeidnek éppúgy kell izzadniuk, mint neked, nem tudtál számukra tőkét kovácsolni, harácsolni, gyáva voltál, féltél, hogy elkár-' hozol! Te vagy a legnagyobb Önző, nem merted feláldozni magad a családodért, inkább verejtékeztél, mint a barom. Megtorpansz?! Lépj ki az ajtón, ha van bátorságod! Ugye már megértettél?! Méhész Ákos határozottan és elszántan, ami mindig is jellemző volt cselekedeteire, kilépett az ajtón: gyönyörű csillagos éjszakába. Felnyitotta a szeméi. Álmára nem emlékezett, ám különösnek találta önmagát. Kezét arcához érintette, s megállapította, hogy könnyezik. Határtalan örömet érzett, szinte megbénultak végtagjai. Különös izgalom borzolta fel idegeit, bizser- gető feszültséget érzett, mint mikor az anyagot bányászta, hogy kancsókat, tálakat készítsen; mikor a hársfákat döntötte, hogy a törzsből kivágott deszkalapokba képeket faragjon...: mikor a munka és az emberi alkotőszellem: megmutatkozott. Végre moccanni bírt, fölemelte súlyos testét a székről, rádőlt a tornác párkányára, s tekintete belefúródott az udvar homályába. 1977. VII. 18. fiejrzi László felvétele
