Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-18 / 196. szám, hétfő
1977 VII. 18. Serény munka folyik a kertészetben Már a paradicsomot is szedik Asszonycsapat szorgoskodik az országút mellett. Sárgarépa- kupacok veszik őket körül: a szécsénkei Ipolymente Efsz termését csomózzák. Vidáman megy a munka, hiszen majd mindannyian fiatalok. Jó munkát kívánva köszönök oda, majd a kertész felől érdeklődöm. — Mi nem is vagyunk Jók? Azt hittük, miattunk fordult vissza. — Ha kedvesen mosolyognak, készítek egy fényképet magukról. — Nem is tudnánk másképpl — mondják többen is. Elkészül a felvétel, majd megyek a tábla túlsó végére Hor- nyák András bácsihoz, a kertészhez. Az Ipoly partján találom, az öntözőberendezés mellett. Jó helye van itt a zöldségkertészetnek, amely néhány — Csupán 15 árnyi területen, uborka terem alatta. Elég jól, eddig 40 mázsát szállítottunk a Zeleninának. — Legközelebb mi kerül sorra? — A paradicsomot már szedjük, s még július első felében sor kerül a paprikára is. Most a sárgarépát készítjük elő szállításra. — Győzik a munkát? — Bár a kertészetben mindig sok a tennivaló, mindig idejében elvégezzük, amit kell. Összesen harminc dolgozónk van, Naszvady Sándor segédkertész kivételével mind nő. Huncutkodók, vidámak, de becsületesen helyt állnak a munkában. Régi dolgozói a kertészetnek majd mindannyian, értik a munkát. Az öntözést Naszvady Sándor végzi. Van mit tennie, 25 hektárt rendszeKevés veszteséggel gyűjtik a gabonát Szépen kifejlődött a sárgarépa az Ipolymente Efsz kertészetében (A szerző felvételei méterre van az Ipoly medrétől. — Jókora területen gazdálkodnak — jegyzem meg, amint körülnézek. — Kertészetünk kereken 40 hektár. Főleg paprikát, paradicsomot. káposztaféléket, sárgarépát termesztünk. Volt 15- hektár korai burgonyánk Is, amelyet már június első felében piacra adtunk. A helyén már zöldell az őszi káposzta, amelyből szintén jó termést várunk. így elérjük, hogy egy évben kétszer terem a föld.— Fólia alatt nem termelnek? resen el kell látni vízzel. Főleg a káposztaféléket, paprikát, sárgarépát. Még szerencse, hogy vizünk van elég, ebben az Ipoly Jó szolgálatot tesz. — Sikerül a tervet teljesíteni? — Attól még messze vagyunk, de bízunk benne. # # # Az asszonyok körül növekednek a sárgarépahalmok. Tőlük is elköszönök, aztán hallom, amint utánam szólnak: Aztán látni is akarjuk azt a fényképet! BÖJTÖS JÁNOS Mcééüi kezdeményezéssel Túlteljesítik a kiviteli tervet Lassan felszakadozik a felhőzet. A nap egyre erőteljesebben aranyozza be sugaraival a szőke gabonatáblát. Három ha- I talmas E-512-es kombájn meg- I állás nélkül halad előre. Szem- i látomást fogy a lábon álló gabona és szaporodnak a szalma- I rendek. A tábla végén a Nagy- I ölvedi (Veľké LudinceJ Efsz i vezetői beszélgetnek az éppen j pihengető „váltó“ kombájno- i sokkal. Dezider Duchoň alelnök és Csömör Lajos segédagronó- mus általában elégedett a munkák ütemével. — Eddig sikerült jól kihasználni a begyűjtésre alkalmas időt — állapítja meg az alelnök. A szomszédban ma délután nem búgnak a kombájnok. Úgy látszik, ráérnek. Mi viszont sietünk. Mert azt tartjuk, annál jobb, minél hamarabb födél alá kerül a gabona. Két kombájn a tábla vége felé közeledik. Kezelőiknek int az alelnök, és pár percre megállnak. A gépekről Szalma Ferenc és Csömör László ugrik le. — Ügy mennek ezek a gépek, mint az óra — mondja Laci. — Meghibásodás miatt még alig kellett állni. Feri is dicséri a gépet, mert jól dolgozik. Az alelnök és az agronómus megjegyzi, hogy Ilyen búzában igazán kiváló teljesítményt lehet elérni, mert nem fogta ezt meg sem a rozsda, sem más betegség. — Szereti a mi határunkat a Mironovszkaja búza — mondja az agronómus. Ez a búzafajta még sohasem hagyott cserben. A kombájnokhoz érkezik Balázs József, a szocialista munkabrigád vezetője. Fő kezdeményezője volt a begyűjtéssel kapcsolatos vállalásnak. — Jól megy a munka, gyerekek? — érdeklődik. — Bárcsak mindennap így dolgozhatnánk. Akkor meglenne a tizennégy hektáros teljesítmény. Értékelik az eddigi munkát, számolgatnak. Hamarosan kiderül, hogy eddig még sikerült teljesíteni a vállalást. — Arról volt szó — magyarázza a brigádvezető —, hogy még az aratás előtt összedugtuk a fejünket és kerestük a módját, hogy mivel járulhatnánk hozzá a begyűjtés sikeréhez. Elhatároztuk, hogy csökkentjük a begyűjtéssel járó veszteségeket. Mégpedig oly módon, hogy a ledőlt vagy a sűrű búzában lassabban haladunk a kombájnokkal, míg kedvező körülmények között gyorsabban. Erre a táblára igazán nem panaszkodhatunk, szépen áll a búza és a szalma sem túl sok. A brigádvezető fejtegetéseit az alelnök bővíti ki: — Üdvözöltük ■ szoctolistd brigád tagjainak a veszteségek csökkentésére Irányuló kezdeményezését, de annak Is örültünk, hogy a lehető legnagyobb teljesítmény elérésére törekednek. Vállalták, hogy naponta legalább 6,5 vagon gabonát gyűjtenek be, ez kb. tizenhá- rom-tizennégy hektár termése. Ez a vállalás tehát minőségi munkára, és ugyanakkor a gépek kihasználására is irányul. A kombájnosok már türelmetlenek. Pillanatok alatt felbúgnak a motorok és a gépek nagy ívben fordulnak rá a még lábon álló gabonára. Pár perc múlva már a tábla közepén haladnak. Az egyik szaggatott villogó jelzéssel hívja a szállító járművet, hogy gyorsan kiüríthesse terhét. Nem kell sokáig várakoznia, máris odaérkezik — pótkocsit vontatva — egy traktor. Mellettünk egy Horal típusú szalmafelszedő kocsi halad. Üröm nézni, ahogy szedi fel a szalmát, és amikor raktere megtelik, a traktor máris elvontatja, hogy jöhessen utána az eke. Az agronómus elmagyarázza, hogy minden táblán hasonlóan szervezték meg az aratást. Begyűjtő csoportokat alakítottak. A kombájn után azonnal felszedik a szalmát, és ha szabaddá válik a föld, akkor elindulnak a tarlóhántó ekét vontató traktorok is. Mire elfogy a lábon álló búza, a tábla egyik szélén már lassan friss szántástól feketéllik a föld. A pihenő kombájnosok megelégelik a tétlenséget, intenek társaiknak és felváltják őket, hogy friss erővel irányíthass- sák a gépeket. Mire a nap le- áldozik, elfogy a búzatábla, és a poros kombájnosok elégedetten állapítják meg, hogy újra jó munkát végeztek. A nyugat felől közeledő felhők már csak a friss szántást öntözik meg. BALLA JÖZSEF A Horál szalmagyűjtő kocsikkal gyorsan elszállítják a szalmát (A szerző felvételei] A Košicei Kerámiai Művek nemzeti vállalat dolgozói sikeresen teljesítették a 6. ötéves tervidőszak első évének feladatait, s lelkes munkával törekednek a még Igényesebb, 1977-es célok elérésére. A vállalat eddigi eredményeiről Ladislav Švigár mérnök, a szakszervezeti bizottság elnöke tájékoztatott, amelyek szerinte Is a munkakezdeményezés rendszeres fejlesztéséből, a dolgozók elismerést érdemlő helytállásából fakadnak. Tavaly a 200 millió korona értéket képviselő termelési tervet 6 millió 788 ezer koronával túlszárnyalták. Az egy-egy dolgozóra jutó munkatermelékenység értéke, meghaladta a 145 ezer koronát, ami a tervezettnél közel ötezer koronával több. Ha figyelembe vesszük ezeket az adatokat, valóban igazoltnak bizonyulnak a szakszervezeti bizottság elnökének szavai. A vállalat az alapvető termékekből. keramit burkolatból, ke- ramlt csövekből perlltből és egyéb készítményekből a tervezettnél 7.2 millió korona értékűvel többet luttatott a piacra. A Szovjetunióba, az NDK- ba és a Lengyel Népköztársaságba irányuló export feladatait 164 százalékra teljesítették. Mindezek eredményeként a vállalat gazdasági mérlege a 6. ötéves tervidőszak első esztendejében 19 millió 898 ezer korona — a tervezettnél csaknem 8 millióval több — tiszta nyereséggel zárult. — Szeretném hangsúlyozni —• mondta Švigár mérnök —, hogy vállalatunk eredményessége lelkes kollektíváink példásan végzett munkájának következménye. Ennek bizonyítására elmondok néhány példát. Vállalatunkban hatvanegy kollektíva kapcsolódott be a szocialista munkabrigád mozgalomba, s eddig tíz már elnyerte a bronz fokozatot. Ezenkívül tizennyolc komplex racionalizációs brigád — 179 taggal — működik üzemeinkben. Az elmúlt év folyamán hetvenhat újítási javaslatot nyújtottak be, az elfogadott negyvennyolcból huszonhárom megvalósult, ami több mint 1,8 millió korona gazdasági hasznot eredményezett. Az Idén — a tavalyihoz képest — a bruttó termelés nyolc, az árutermelés öt százalékkal növekszik a vállalatnál. A megnövekedett feladatok sikeres teljesítése érdekében a vállalat dolgozói a NOSZF 60. évfordulója és a IX. országos szakszervezeti kongresszus tiszteletére tett vállalásaik alapján a tervezett árutermelést félmillió koronával túlszárnyalják, a Szovjetunióba irányuló kiviteli tervüket december 11-ig teljesítik. A keramit burkolat minőségét tovább Javítják úgy, hogy ezek több mint 90 százalékánál elérjék-az első osztályú minősí tést. Vállalták azt is, hogy 169 ezer korona értékű nyersanyagot, és 460 ezer korona értékű energiát megtakarítanak. (kulik) Vízre bocsátották az ausztriai Korneuburgban az első szovjet megrendelésre készült személyhajót a megrendelt négy közül. Kettő a szibériai folyókon, két további pedig a Dunán fog közlekedni. A most vízre bocsátott hajót jövő tavasszal adják át, s még 1978- ban forgalomba áll. Az 1975 végén rendelt négy hajó értéke meghaladja az 1 milliárd schillinget A négyes széria első hajója Csehov nevét viseli majd. 250 utast tud szállítani, 10 egyszemélyes, 90 kétszemélyes és 30 háromszemélyes kabinja van. Minden kabint légkondicionáló berendezéssel szerelnek fel. Munkanélküliség Franciaországban és az NSZK-ban A francia munkanélküliek száma a májusi 976 100 főről júniusban 967 100 főre csökkent. A párizsi munkaügyi minisztérium jelentése szerint tavaly júniusban 813 000 volt a munkanélküliek száma. Az NSZK-ban közzétett adatok szerint itt júniusban 931 ezer volt az állástalanok száma, ami csak árnyalatnyival kevesebb a májusi szintnél. A kormány itóvivője azzal magyarázta a lehangoló statisztikát, hogy visszaesett az ipari megrendelések száma. A munkanélküliség csökkentése céljából Bonnban meggyorsítják a már korábban beharangozott 3,5—4 milliárd márkás infrastrukturális beruházási programot. Csökkenő foszfátexport, áringadozások Maiokkóban A már tavai'y jelentkezett negatív tendenciák az idén is folytatódnak e marokkói gazdaságban: deficites lesz a külkereskedelem *6s a költségvetés. Az export volumene 1976-ban emelkedett, de a cserearányok Marokkó szempontjából tetemesen romlottak — írja a központi bank jelentése. Az arab ország különösen a foszfát árának hanyatlását érezte meg, e nyersanyag Marokkó legfontosabb exportcikke. Az árucsere-forgalom és a szolgáltatások mérlege tavaly 8,4 milliárd dirhem passzívumot mutatott, és a fizetési mérleg deficitjét csupán azért lehetett 50 millió dirhemon belül tartani, mert a vendégmunkások viszonylag jelentős összeget utaltak haza. Jól haladnak a kombájnok a gabonatáblán Osz trák személyhajó a Szovjetuniónak A Nemzetközi Pamutipari Tanácsadó Bizottság havi beszámolója szerint az 1977—78-as gazdasági évben az egész világon összesen 64 millió bála gyapotot fognak megtakarítani, a megelőző idényben esedékes 57,8 millióval szemben. A termés növekedése ellenére a kínálat várhatóan továbbra is szűkös marad, mert csekélyek az átmenő készletek, és a fogyasztásban emelkedést várnak. A feldolgozás nagyobb arányú növekedését azonban hátráltatja a fogyasztók keresletének lanyhasága és a szintetikus szálak erős versenye. A Bizottság az 1975—76-ban feldolgozott 52,7 millió bálával szemben 61,6 millióra becsüli az 1976—77 évben felhasználásra kerülő mennyiséget. Növekszik a világ gyapottermése Kombiin ulán eke