Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-13 / 161. szám, hétfő

Munkaverseny — nemzetközi szinten Baráti kapcsolatok fejlesztése a NOSZF 60. évfordulója jegyében A Szovjetunió kárpútontúli területe és a kelet-szlovákiai kerület egyes munkahelyei­nek dolgozói évek hosszú so­ra óta nagy körültekintéssel ápolják kölcsönösen előnyös baráti kapcsolataikat. A közelmúltban a két bará­ti országrész forradalmi szak- szervezeti mozgamának veze­tő képviselői találkoztak s elhatározták, hogy a NOSZF 60. évfordulójának tiszteleté­re szocialista munkaversenyt indítanak a két országrész baráti vállalatai, üzemel, kol­lektívái között. Kidolgozták a verseny feltételeit is. A kelet-szlovákiai kerület részéről Ivan Gofíko elvtárs, az SZLKP Kelet-szlovákiai Ke­rületi Bizottságának elnöksé­gi tagja, a Kerületi Szakszer­vezeti Tanács elnöke irta alá az egyezményt. Tőle érdek­lődtünk, hogy milyen céllal Indult ez a verseny. — A verseny az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusa határozatainak sikeres meg­valósítására, továbbá a ter­melés gazdaságosságának nö­velésére, a munka minőségé­nek javítására, a jelenlegi öt­éves tervidőszak feladatainak határidő előtti teljesítésére, s az éves feladatok november 7-ig történő teljesítésére irá­nyul. E feladatokkal kapcso- laotban pontos szervezési ter­vet dolgoztunk ki, ennek alapján versenyeznek és rend­szeresen értékelik az ered­ményeket a versenyben álló vállalatok, üzemek és kollek­tívák. A verseny eredményeit két ízben: az első félév vé­gén és a NOSZF 60. évfor­dulójának előestjén a terüle­ti, illetve kerületi szervek Is értékelik. — Hogyan készültek a két országrész dolgozói a ver­senyre? — Ez a kapcsolat, illetve az országrészek vállalatai, üzemei és kollektívái közötti verseny tulajdonképpen már nem új keletű. Most, a tör­ténelmi jubileum alkalmából országrészenként szervezet­tebbé, egységesebbé tettük, járásainkban több mint het­ven vállalat és üzem immár hagyományos kapcsolatokat tart fenn. Például az ágcser- nyői [Čierna nad Tisou-I) ra­kodóállomás és a csopi állo­más naponta együttműködik, munkaközösségeik évek óta hasznos versenyt folytatnak. Hasonló baráti kapcsolat van a huszti és a Spišská Nová Ves-i bútorgyárak, az uzsgo- rodi és a bardejovi cipőgyá­rak, a mukacsevoi „PRIBOR“ és a prešovi Ipari Automati- zációs Művek, valamint igen sok mezőgazdasági üzem kö­zött. A kárpátontúli terület ipari vállalatai a jubileumi évforduló tiszteletére 12 mil­lió rubel értékű terven felüli árutermelést vállaltak. A szovhozok és kolhozok dolgo­zói azon fáradoznak, hogy a gabonaneműekből 34,8 má­zsás, kukoricából 70, burgo­nyából 129, zöldségfélékből 190, gyümölcsből 57 és szőlő bői 46,8 mázsás átlagos hek­tárhozamot érjenek el. A szovhozoknak és kolhozoknak több mint a fele vállalta, hogy november 7-ig teljesíti az ez évi húsfelvásárlási ter­vet, ötven üzem a tej felvá­sárlási tervét. Figyelemre méltó két szovjet erdőgazda­sági kombinát favágóbrigád­jainak kezdeményezése, mely szerint az ötnapos munkafel­adatok elvégzését négy nap­ra vállalták, s így az ötéves tervidőszak céljait négy év alatt valósítják meg. Ebben a mozgalomban már több mint 40 ezer munkás vesz részt. — Kelet-Szlovákia dolgozói milyen felajánlásokat tettek? — Legutóbbi felméréseink szerint kerületünk dolgozói a NOSZF 60. évfordulója tiszte­letére több mint 352 ezer egyéni és közel 28,5 ezer kol­lektív felajánlást tettek. Ezek értéke megközelíti az egymil- liárd 214 millió koronát. A mi vállalásaink is az éves tervfeladatok határidő előtti, jó minőségű teljesítésére, a maximális gazdaságosságra és takarékosságra irányulnak. Csupán a vállalat anyagmeg­takarítás értéke meghaladja a 115 millió koronát. Goňko elvtárs beszélgeté­sünk végén annak a meggyő­ződésének adott kifejezést, hogy a NOSZF 60. évforduló­ja tiszteletére szervezett kö­zös szocialista munkaverseny — a jelentős gazdasági ered­ményeken túl — hozzájárul a Szovjetunió kárpátontúli te­rülete és a kelet-szlovákiai kerület dolgozói baráti, inter­nacionalista kapcsolatainak további erősítéséhez. (kulik) AZ ELSŐ LÉPÉS SIKERÜLT ÜJ FEJEZET A VIRÁGZÁS Efsz KRÓNIKÁJÁBAN Lublini szénmedence Pontosan két évvel ezelőtt fogadta el a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bi­zottsága azt a javaslatot, hogy kezdjék meg a lublini térség szénkészleteinek feltárását. A szénmedence már feltárt kész­leteit mintegy 40 milliárd ton­nára becsülik. Idén a múlt éveinek kétszeresét fordítják a térség fejlesztésére, elsősor­ban olyan beruházásokra, ame­lyek elősegítik a jövőben meg­kezdődő termelést. A tervek szerint 1980-ban a lublini szén­medence már egymillió tonna kőszenet ad az országnak, és 10 év múlva az évi termelés eléri a 20 millió tonnát. Román—algériai számítástechnikai együttműködés 1977. VI. 13. Románia az első szocialista ország, amely számítástechni­kai megállapodást kötött Al­gériával. Az Algírban május 17- én aláírt egyezmény széles kö­rű együttműködést Irányoz elő a két ország között, vegyes bi­zottság irányításával, Románia közreműködésében az egyes nemzetgazdasági ágazatokban, a szabványosítás megszervezé­sében, a központi könyvtár lé­tesítésében. A tervek között van egy számítástechnikai ok­tatóközpont létesítése, továbbá vegyes vállalat alapítása, amelynek feladata az ország számítógép-állományának kar­bantartása lesz. Kisebb-nagyobb dombok, ala­csonyabb hegyek uralják a vi­déket, ahol a Garam találko­zik a Dunával. A garamkövesdi (Kamenica nad ,Hronom) Vi rágzás Efsz így nemcsak arról nevezetes, hogy az érsekújvári (Nové Zámkyj járás legkisebb szövetkezete, hanem arról is, hogy 1600 hektár mezőgazda- sági területének csak három­negyede a szántó, ami a járás­ban szokatlan arány. E jellegzetességek melleit ugyancsak figyelemre méltó jellemzői a szövetkezetnek az év első negyedévében és az tűk, és az értékelésen az ál­lattenyésztésben dolgozók mindegyike jelen volt. Csopor­tok és nevek szerint vettük sorra az eredményeket. Lénye­gében nem mondtunk újat, hi­szen a napi, heti és havi érté­kelések alapján mindenki tud­ta, hogy ki hány liter tejet fejt, hogyan alakult nála a ta­karmányozási költség stb. Ösz­tönzőként hatott viszont az ér­tékelés jellege. Mindenki előtt mondtuk el az egyéni érde­meket és hiányosságokat. Egy gondozónk kilépett, mert nem tudta elviselni a bírálatot, de azóta eltelt hónapokban elért eredmények. — Olyan negyedévet zár­tunk, amilyenre még nem volt példa — mondta Stugel Lászlq, az üzemi pártbizottság elnöke. — Ez is bizonyítja, hogy he­lyesen döntöttünk, és velünk együtt a szövetkezet tagsága is jól határozott, amikor új el­nököt és több új szakembert bízott meg a szövetkezet ve­zetésével. Helyesen mondtuk ki, hogy szövetkezetünkben el­sődleges tartalék a fegyelme­zett, pontos és szakszerű mun­ka, ami az év eddigi hónapjait jellemezte. Az első negyedévben lerak­tuk az idei tervünk teljesíté­sének alapjait, és ez elsődle­gesen a tagság érdeme. Az ő fegyelmezett és pontos munká­jának köszönhetjük az állatte­nyésztésben elért sikereket és az ő érdemük, hogy olyan re­ményt keltő a határunk, ami­lyen már régen volt. A mi el­sődleges érdemünk talán az, hogy megkerestük a hasznosít­ható tartalékokat, és tagjain­kat megfelelő szervezési for­mával erkölcsileg, valamint anyagilag Is érdekeltté tettük az eredményekben — egészí­tette ki a pártelnököt Tóth Róbert, a szövetkezet elnöke, majd Szabó Pál főzootechnikus konkrét példával Is szolgált. — A negyedévet a járási párt- és állami szervek kép­viselőinek jelenlétében értékel­Robot traktorvezető Á traktorvezető fülkéjében egység. Ez végzi a sebesség­hamarosan új segéderő jelenik váltást, megválasztja a hajtő­meg: az elektronikus vezérlő- mű optimális üzemmódját, és irányítja a függő aggregátok — a munkagépek — működé­sét. A traktorvezető „elektroni­kus dublőré“ — a számítás- technikai eszközök új generá­cióját képező mikroprocesszor — ma már létezik. Ezt a robot traktorvezetőt a leninigrádi „Szvetlana“ vállalatnál készí­tették. s az első kísérleti pél­dányok megfelelnek a követel­ményeknek. — Amikor megkezdtük a mikroprocesszorok, a nagyse­bességű elektronikus adatfel­dolgozó berendezések — gyár­tását, már a jövőre is gondol­tunk — mondja V. D. Sztyepa- nov főmérnök. — A kereslet ezekből a munkafázisok auto­matizálására alkalmas berende­zésekből évről évre növekedni fog. A szakemberek szerint a kis­méretű berendezések a lehető­ségeket tekintve semmiben sem maradnak el az óriási számí­tógépek mögött. Egy néhány helyiséget betöltő számítógép, illetve egy gyufafej nagyságú kristály azonos teljesítménnyel működik. huszonegy azt mondta, majd ő is megmutatja, hogy tud első lenni. Az első lépés tehát sikerült. Bizonyságul előveszi a negyed­évi értékelést, és nem kis büsz­keséggel sorolja az élenjárók nevét. A legjobb fejők Benkó Ferenc, Kovács Erzsébet és Sa­láta Terézia. Az anyasertések gondozói közül Balesz Mária és Pavlovics Erzsébet válasz­totta el a legtöbb malacot, Cselétka Anna, Leszkó Gizella, Mahót Ilona és Izrael Mária pedig a gondjaikra bízott ser­téseknél 0,57 kg-mos napi súly- gyarapodást ért el. A hízómar- hák gondozói közül a két Pet- róczky — Júlia és Ilona — érte el a legjobb eredménye­ket, a példát mutató növendék- állat-gondozók sorába pedig Bogdányi Margit, Szép Pál és Engel Péter tartozik. — Elsősorban az ő érdemük, hogy az első negyedévben az állattenyésztés évi eladási ter­vének 23 százalékát teljesítet­tük. Tavaly ez 16 százalék volt. Persze tavaly az egy te­hénre jutó eladásban az utol­só, 26. helyen voltunk, most pedig negyedikek vagyunk a járásban. — Természetesen nemcsak az állattenyésztők, hanem a növénytermesztők is igyekez­nek. A határ képe szorgalmas munkájukat bizonyítja, de ta­lán győződjünk meg erről köz­vetlenül — mondta az elnök, és elfogadva tanácsát útnak indultunk. — Másokhoz viszonyítva kis­sé kedvezőtlenebb adottságok között gazdálkodunk — muta­tott a pártelnök az utat övező dombokra. — Ahhoz, hogv mégis figyelemreméltó eredmé­nyeink legyenek, nagyobb gon­dosságra és hozzáértésre van szükség. — A búza és a cukorrépa e hozzáértést bizonyítja — mu­tattam a mellettünk látható táblákra. — Komplex gépesítő brigá­dunk Sípos Tiborral az élen érti a dolgát. Búzából két, cu­korrépából pedig 30 mázsával akarnak jobb eredményt elérni a tervezettnél. — Mire alapozzák a válla­lást? — Pontos agrotechnikára, kis begyűjtési veszteségekre és a szakszerű öntözésre. Ha va­lamelyik meleg és száraz éj­szaka ellátogat hozzánk, akkor a határban keressen. Öntözni fogunk. — Újvári József, a legjobb traktorosunk — szakította fél­be a pártelnökkel folytatott beszélgetést a szövetkezet el­nöke. — Az első negyedévben egy átlaghektárra 7,5 liter naf­tát fogyasztott el traktorával. — Sikerem titka? — ismétli szavaimat a legjobb traktoros, mert mi sem természetesebb, hogy megálltunk egy-két szó­ra. — Becsületesen kell dol­gozni. Ha nagyobb a teljesít­mény. akkor kisebb a fogyasz­tás, és úgy igyekszem, hogy ne pöfögjön feleslegesen a traktor. És még valami, a kar­bantartás. Erre is nagy gondot kell fordítani. — Mit vetnek? — Takarmánykeveréket. Meg kellett várni, amíg megszikkad annyira a talaj, hogy rámehe­tünk a géppel. A tartalékok nyomában —» így nevezhetjük körutunk be­fejező részét, amelynek egyik állomása a Székely István részlegén található juhhodály volt. — Sok olyan dombunk van, ahol a tehenek már nem le­gelhetnek, és azok füvét csak a juhokkal hasznosíthatjuk. 700 juh az állományunk és az idén először — Stugel Mária és Pléska Péter egyéni válla­lása eredményeként — 8 má­zsa juhtúró eladására is kö< töttünk szerződést — dicseke­dett a részlegvezető. — Mennyi a máig eladott mennyiség? — A felénél tartunk. — Tehát lesz az tíz mázsa is? — Lesz bizony — zárta a szövetkezet elnöke és a rész­legvezető közötti párbeszédet az utóbbi. Mácsai Anna kis birodalma húscsibenevelőből átalakított épület. A keltetőgépekben évente 50 000 kiskacsa bújik ki a tojásokból. Eredetileg a tojó­állomány birodalma Is más célt szolgált. Azért kezdték tartani a tojókat, hogy a régi sertés­ólat hasznosítani tudják. — Az elmondottak mellett ez Is sikereink titka. A gazda­ságos beruházás és a meglevő kapacitások ésszerű kihaszná­lása — summázta a végső ta­nulságot a szövetkezet elnöke. EGRI FERENC MŰSZAKI FEJLESZTÉS AZ ÉPÍTŐIPARBAN Jelentős tartalékok vannak még az építőelemek gyártásában (Tudósítónktól) — Ing. Jú­lius Kinka, az SZSZK építés­ügyi miniszterének első helyet­tese sajtótájékoztatón számolt be a szlovákiai építőipar mű­szaki fejlesztésének feladatai­ról a 6. ötéves tervidőszakban. Rámutatott az építkezési mun­kák iparosítására irányuló tö­rekvésekre. azokra az új tech­nológiai eljárásokra, amelyek a legközelebbi években kedve­zően hatnak majd a beruhá­zási feladatok idejében való teljesítésére és a termelés ha­tékonyságára. Az ipari építke­zések és a közművesítés sza­kaszán hasznosítani fogják a lakásépítésben szerzett jő ta­pasztalatokat. A miniszterhelyettes kiemel­te, hogy a legtöbb tartalék az építőelemek gyártása terén mozgósítható. A jövőben foko­zottabb mértékben kihasználják majd a térelemek, a komplett konyhák és egyéb egységek ipari gyártásában rejlő lehető­ségeket, s nagyobb gondot for­dítanak az építőelemek befeje­zettségére. A lakásépítés sza-» kaszán új szerkezeti rendszer lép életbe, s a legtöbb műszaki változásra a járulékos beruhá­zásoknál kerül sor. Több új progresszív technológia kidol­gozása van folyamatban az Ipari építkezések számára, amelyek gyakorlati bevezetésé­re a 7. és a 8. ötéves terv­időszakban kerül sor. Az építő­iparban megvalósuló és terve­zett műszaki fejlesztésnek megfelelően a szállító ágazatok is korszerűsítik szolgáltatásai­kat, főleg a kohászat, a vegy­ipar és a faipar. Jelentős vál­tozásokra kerül sor az építő­anyagok gyártásában is. Mind­ez lehetővé teszi a reszort tu­dományos kutatóintézeteiben kifejlesztett technológiai eljá­rások eredménves gyakorlati alkalmazását (—<**1 Jobbról: Üjvári József traktoros, Tóth Róbert elnök és Stugel István segédmunkás. fA szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents