Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-10 / 158. szám, péntek
A közösen végzett munka sikere FELKÉSZÜLTEK A NOSZF 60. ÉVFORDULÓJÁNAK MÉLTÓ MEGÜNNEPLÉSÉRE • A „SZOCIALISTA MUNKA MŰHELYE CÍMÉRT VERSENYEZNEK 1977. VI. 10. A CKD Termelő és Gazdasági Egység prágai Trakce üzeme a volt szerszámgyár néhány üzemrészlegének az átvételével 1963 óta teljesíti küldetését: a Vy- sočanyi Mozdonygyár termékeinek és a smíchovi Tatra Gyár villamosainak teljessé tételére szolgáló villanymotorokat, generátorokat, áramelosztó berendezéseket állítja elő. Noha az elmúlt 14 esztendő nem túlságosan hosszú idő egy üzem életében, csarnokainak terjedelme, termelőeszközeinek nagy része — a gyors ütemű fejlődés miatt — ma már nem elégíti ki az igényeket. Ez teszi szükségessé a gyár most folyó korszerűsítését. Az elavult gépeket fokozatosan újakkal, numerikusán irányítottakkal cserélik fel, amelyekből azonban, tekintettel az egyre növekvő feladatokra, soha sincs elég. A helyszűke és a többi probléma teljes megoldása a 7. ötéves tervidőszak elején felépülő korszerű üzemtől várható tehát, amelynek tágas csarnokai és gépberendezései a tervfeladatok még pontosabb teljesítését, a termelés hatékonyságának további emelkedését, a termékek minőségének javítását teszik majd lehetővé. Nyílt levél a dolgozókhoz A kitűzött cél eléréséhez Václav Vávrának, a Trakce üzem pártbizottsága elnökhelyettesének a szavai szerint a kommunisták öntudatos példa- mutatása is lényegesen hozzájárul. Az üzem dolgozóinak 14 százaléka párttag. Számuk 1971 óta 174 tagjelölttel gyarapodott, akiknek 80 százaléka munkás. A szocialista munka- versenyben a dolgozók 93,7 százaléka vesz részt. Az eredményt a CSKP és az FSZM taggyűlésein negyedévenként ellenőrzik és félévenként értékelik. Ennek a gondoskodásnak köszönhető, hogy a tartalékok fokozatos feltárásával az üzem a tervmulatókat tekintve is minden évben egyenletesen teljesíti — az idén 12,7 százalékkal megnövekedett — termelési feladatait. E rendkívüli követelmény a pártbizottságot elővigyázatosságra, a feltételek megteremtésével a terv teljesítésének biztosítására késztette. — A vezető gazdasági dolgozókkal, a szakszervezettel és az ifjúsági szervezettel együtt még a múlt év végén előzetes Intézkedések foganatosítására határozták el magunkat — mondja Vávra elvtárs. — Igazgatóságunk a teendőkről nyílt levélben tájékoztatta a dolgozókat, akik a levélben foglalt, valamennyi munkahelyen megvitatott feladatok teljesítésére vállaltak kötelezettségeket. — A NOSZF 60. évfordulójára és a szakszervezetek IX. kongresszusára tett kötelezettségvállalások eredményei már az idei első negyedévben megmutatkoztak — utal vendéglátóm az üzem 57 — ebből 3 ifjúsági — szocialista munkabrigádjában vetélkedő 620 önfeláldozó dolgozó lelkes tevékenységére. A kollektívák közül 17 már elnyerte a címet. Rajtuk kívül azonban több egymással társult munkabrigád a közös technológiai és termelési feladatok egymástól függő teljesítésének biztosítására a „szocialista munka műhelye“ cím elnyeréséért méri össze erejét. Ennek a több kollektívából álló brigádnak megalakítására — amely Prágában az első — a CKD vállalat testvérüzemei közt országszerte folyó társüzemi kötelezettségvállalások adták az ötletet. Teljesítésük feltétele a brigádok kölcsönös együttműködése, az, hogy tekintettel legyenek egymás igényeire. Tíz tirisztoros villamos nagyvárosainknak A munkabrigádok egyik legfigyelemreméltóbb társüzemi kötelezettségvállalása — a CKD Elektrotechnika és a ČKD Szállító Üzem dolgozóinak bekapcsolódásával — a termelési program felújítására vonatkozik. Ennek alapján még ebben az évben tíz tirisztoros villamos teljes felszerelésének az előállításával járulnak hozzá Prága, Bratislava, Brno és Ostrava tömegközlekedési eszközeinek a korszerűsítéséhez. — Ezt a feladatot — mondta Vávra elvtárs — tekintettel a tirisztorok jóvoltából megtakarítható nagy mennyiségű villanyáramra — haladéktalanul teljesíteniük kell. Noha a 80 kW-os mintamotort, amelynek teljesítménye 100 százalékkal meghaladja a régi motorét — csak a múlt év végén hagyták jóvá, sorozatgyártása már néhány hónapja folyik. A dolgozóknak ez a rugalmassága, illetve tettre készsége a városi pártbizottság által kihirdetett, az új technikának a gyakorlatban való haladéktalan meghonosítására irányuló verseny érdeme. Az ezzel kapcsolatos kötelezettségvállalásainkat a múlt évben Husák elvtársnak személyesen adtuk át, aki kezdeményezésünket nagyra becsülte. A dolgozóknak munkájukban nagy segítséget jelentett a Mladá Boleslav-i mozgalom, amelyet a szaratovi munkamódszerhez hasonlóan a saját feltételeikre alkalmaznak. A pártbizottság nagy fontosságot tulajdonít a legtöbb munkahelyen már meghonosított önellenőrzésnek is. A munkások és a technikusok összefogása A bonyolult problémák megoldása mint mindenütt, itt is többnyire a komplex racionalizációs brigádokra vár, amelyek figyelmüket különösen a termékek minőségének javítására összpontosítják. A munkásoknak és a technikusoknak ezzel a szoros együttműködésével a munkaigényesség a számítások szerint az idén mintegy 25 000 normaórával lesz csökkenthető. A megrendelőkkel fenntartott szoros kapcsolatuk alapján a brigádok tisztában vannak az igényekkel, ezek szem előtt tartásával javaslatokat tesznek a fogyatékosságok kiküszöbölésére, és a gazdasági vezetők jóváhagyásával foganatosítják a szükséges intézkedéseket. Ez egyébként a szerelőcsoportok és a felügyeletet gyakorló kollektívák feladata is, amelyek a Mozdonygyár és a Villamosgyár termékeit motorokkal, generátorokkal stb. kiegészítve, a kész termékeket a helyszínen üzembe is helyezik. Ezeket a dolgozókat kötelességük többnyire külföldre szólítja: a Szovjetunióba, az NDK-ba, Romániába, Jugoszláviába. Megjárták már Indiát, Irakot és Egyiptomot is, a jövő évben pedig a tirisztoros villamosok szerelésével Magyarországon töltenek majd hosszabb időt. Vendéglátóm az üzemben folyó szocialista munkaversenyekben részt vevő dolgozók többségének egyéni kötelezettségvállalásaira tereli a szót. Ezen a címen valamennyien — még a könyvelőosztály dolgozói is — a munkaképteleneket vagy a gyermekgondozási szabadságon levő anyákat helyettesítve, évente legalább 3 műszakot dolgoznak le a termelésben. A szakképzett dolgozók egyharmadu pedig a távolmaradókat helyettesítve, a saját gépén kívül több más gép kezelését is elsajátította. A Trakce és a moszkvai Druzsba üzem barátsága A NOSZF 60. évfordulóját — az egész országhoz hasonlóan — a Trakce üzem dolgozói is méltó keretek közt kívánják megünnepelni. Ezt az igyekezetüket bizonyítják az idei évre vállalt, jelentős kötelezettségeik. A legfontosabbnak közülük a Szovjetunió megrendeléseinek pontos, késedelemmentes leszállítását tartják, hogy ily módon is kifejezzék ahhoz az országhoz és népéhez fűződő tiszteletüket és internacionalista érzelmeiket, amelynek őszinte barátságát viszonozni akarják. Az üzemi pártbizottság a városi pártbizottság akcióihoz csatlakozva irányítja az FSZM, a SZISZ, a CSSZBSZ és a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság üzemi szervezetének erre a történelmi évfordulóra előirányzott rendezvényeit, amelyek a párt ideológiai konferenciájával érik el tetőpontjukat. Mindez természetesen elképzelhetetlen lenne a dolgozók, elsősorban a kommunisták politikai felkészültsége nélkül. Erre a követelményre különösen nagy gondot fordít a párt- bizottság, amely a legfontosabbnak a tagjelöltek nevelését tartja. A fiatalokkal a legtapasztaltabb lektorok és a régi párttagok foglalkoznak. — A napokban kedves vendégünk érkezett a barátságvonattal — utal Vávra elvtárs a Trakce üzem testvérvállalata, a moszkvai Dinamó dolgozójának, V. A. Tyeleginnek, a Szocialista Munka Hősének látogatására. A két üzem dolgozói 1970 óta tartanak fenn szoros kapcsolatot, amelynek keretében egymás kölcsönös látogatásán és a tapasztalatcserén kívül a Dinamó, illetve Trakce vörös zászlajáért folyik köztük a verseny. A terv teljesítése, a dolgozóknak a párt politikája iránti elkötelezettsége, az ifjúság aktivizálása terén irányadó, félévenként értékelt részeredmények végleges értékelésére az ősszel, a NOSZF évfordulójával kapcsolatos ünnepségek alkalmával kerül sor. Érthető, hogy a pártbizottság a dolgozókkal együtt türelmetlenül várja a döntést, amely az előjelekből ítélve mindkét üzem javára dől majd el. KARDOS MARTA Az opavai Ostroj nemzeti vállalat dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kötelezték magukat, hogy bányaiparunk számára az idén 1500 darab hidraulikus dúcoló szerkezetet gyártanak. Felvételünkön František Stoklása és Heinz H'ríbek szerelők munka közben. (Felvétel: CSTK — V. Švorcík) A libereci Gép- és Textilipari Főiskolán kidolgozták a szaktan- tárgyak oktatásának tanterveit. 4 négyéves tanulmányi idő nyújtotta lehetőségek következetes felhasználásával, a tananyag ésszerűsítésével az eddig öt éven át tanított anyagot négy év alatt is el lehet sajátíttatni a hallgatókkal. Képünkön: Jan Tišen mérnök, a műszaki kibernetikai tanszék tanára hallgatóit az RPP 165 típusú számítógép kezelésére oktatja. (Felvétel: Z. Humpálová — CSTK) Ember - tudomány - technika Üj tudományos-ismeretterjesztő kézikönyv A tudományos-technikai forradalom marxista elemzésére vállalkoztak a csehszlovák és szovjet tudományos dolgozók, akiknek munkája Ember, tudomány, technika címmel a napokban megjelent kötetben került magyar fordításban az olvasók kezébe. Munkájukban megkísérlik összefüggésükben elemezni azokat a jelenségeket és folyamatokat, amelyek a jelenkori tudományos-technikai forradalom hatására mennek végbe a világban. A bevezető részben megismerkedhetünk a tudományostechnikai forradalom fogalmával és lényegével, a termelés és a társadalom szoros kapcsolatával, valamint az értékelés kapcsán megnyilvánuló különböző irányzatokkal. A továbbiakban a tudományos-technikai forradalom fő irányait elemzik a kutatók, mégpedig a modern természet- tudomány fejlődésének sajátosságaival, valamint az automatizálással és a kibernetizá lássál kapcsolatban. Figyelemre méltó fejezető a könyvnek a tudomány, a technika és a termelés összefüggésével foglalkozó része. Politikai szempontból vizsgálva a kérdést különösen fontos jelentősége van a tudományos-technikai forradalom szerepének az egyes társadalmi rendszerekben, összehasonlítva a haladás paradoxonjait és zsákutcáit a kapitalizmusban, s vele szemben a fejlődés útját a szocializmusban. A szerzők természetesen felvázolták a fejlődésnek a „harmadik világban“ való alakulását is. Napjaink egyik gyakori témája a háború és a béke kérdése. Tudjuk, hogy a tudományos-technikai forradalom a haditechnikában megnyilvánuló következményeivel mekkora hatást gyakorol a társadalom életére. Automatizált fegyverrendszereket, nukleáris rakétafegyvereket, vegyi és biológiai fegyverfajtákat és más tömeg- pusztító eszközöket hoztak létre. A könyv leszögezi, hogy .. napjainkban új körülmények jöttek létre; gyökereden megváltozik a háborúnak mint valamely politikai cél elérésére szolgáló eszköznek a szerepe. A világméretű termonukleáris konfliktus nem szolgálhat eszközül a nemzetközi problémák és ellentétek megoldására. Felvetődik a kérdés, hogy reális-e az új világháború elhárítása? A múltban ilyen lehetőség nem volt. De — noha az imperializmus agresszív lényege azóta sem változott — napjainkban megvannak azok az erők, amelyek képesek elhárítani az új világégést.“ „A tudományos-technikai forradalom és a társadalom szociális struktúrájának változásai“ című rész többek között a munka tartalmának a kapitalizmusban és a szocializmusban való változásaival, valamint a munkásosztály szerepével foglalkozik. Itt a szerzők megállapítják, hogy „...a tudományos-technikai forradalom csak a szocializmus viszonyai között válik a munkásosztály történelmi küldetésének megvalósítását szolgáló eszközévé; mert a munkásosztály a dolgozók képviselőjeként minden társadalmi erőforrást fel tud használni, ami a termelőerők forradalmi fejlesztéséhez szükséges. A kapitalista társadalomban állandóan újratermelődnek a társadalmi anta- gonizmusok, és továbbra is a munkásosztály viseli a tőkés gazdaság ingadozásainak és a tudományos-technikai forradalommal összefüggő ellentmondásos változásoknak egész terhét.“ A kötet szerzői részletesen elemzik az olyan fontos kérdéseket, mint a szervezés és irányítás eszközeinek forradalma és az információ szerepe napjainkban, továbbá foglalkoznak az integráció folyamatával a két világrendszerben, valamint a prognosztizálással és tervezéssel a tudományos-technikai forradalom idején. Napjaink egyik állandó ös legégetőbb kérdései közé tartozik az ember környezetének és az életmódnak kialakítása. Ezzel kapcsolatban számos érdekes problémát vetnek fel munkájukban a szerzők. Megemlítik például a demográfiai robbanás veszélyes következményeit. Következtetnek azokra a fejleményekre, amelyek a népesség rohamos növekedésével együtt járnak, különösen a világnak azon a részein, amelyek gazdasági és kulturális tekintetben egyelőre másoknál kevésbé fejlettek, s így saját erejükből nem képesek megbirkózni az ebből adódó nehézségekkel. Ez egyaránt vonatkozik a növekvő népesség fennmaradásának „biológiai“ feltételeire, mint pl. az élelmiszer meny- nyiségére és minőségére, az egészséges ivóvíz biztosítására, a higiéniai, az elemi igényeket kielégítő lakáskörülményekre stb. Felvetik a bioszféra „természetes egyensúlyának“ fenntartásával kapcsolatos problémákat is. ökológiai szempontból, amint munkájukban a tudományos dolgozók megállapítják, a tervszerűtlen urbanizációs folyamatok is veszélyesek. Az urbanizációt sok országban szinte egyáltalán nem tervezik, az ösztönösen, magától alakul, így aztán a népesség egyenlőtlenül oszlik meg, túlzottan koncentrálódik a túlnépesedett város- központokban és a nagyvárosok övezetében. Ebből ered az ösz- szes civilizációs betegség egész sora. Ma már köztudmású, hogy körülbelül tízévenként megkétszereződik a zajszint, fokozódik a légkör szennyezettsége gázokkal, porral, veszélyes ólomvegyületekkel, ami a belsőégésű motorok megnövekedett alkalmazásával függ össze stb. A könyvben ezután az ember problémáival és a szellemi értékekkel foglalkozó fejezetet találjuk, a továbbiakban pedig a kutatók az emberiség jövőjével foglalkoznak a tudományos-technikai forradalom fejlődése kapcsán. A zárófejezetben a tudományos kutatók munkájukat kérdésfelvetésnek tekintik .., amely alapos megvitatást igényel, és további kutatásokat ezen a rendkívül bonyolult, sokrétű és nehéz területen, a mai világban végbemenő tudomá- nuos-technikai forradalom területén.“ E könyvvel egy újabb értékes tudományos-ismeretterjesztő olvasmány kerül az olvasók kezébe. A kötet a Pravda és a Kossuth könyvkiadó közös gondozásában jelent meg. DUSEK IMRE