Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-10 / 158. szám, péntek

V I i Ä G PROLETÁRJA f, E67EŠÔIJETCK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. június 10. PÉNTEK BRATISLAVA © XXX. ÉVFOLYAM 158. szám Ára 50 fillér SZOCIALISTA MÓDON Az ember éleiének jelentős részéi munkahelyén tölti el, s ha még nem is tartunk ott, hogy társadalmunkban a munkát mindenki életszükségletnek, az önrealizálás eszközének te­kintse. az mindenesetre tény, hogy a munka adja meg élelünk fő tartalmát, s ezért nem mindegy, hogy milyen környezetben, milyen feltételek közepette teszünk eleget a társadalmi ter­melésből reánk háruló feladatoknak. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az évek múlása egy­úttal minőségi változásokat is jelent mind a termelés, mind a társadalmi élet szakaszán, s ezt a fejlődést úgy segíthetjük elő, ha idejében gondoskodunk az elért, illetve az előttünk álló színvonalnak megfelelő szervezési feltételekről. Ezt tart­ják szem előtt a szocialista munkaverseny új irányelvei is, amelyekkel ezekben a napokban ismerkednek a szocialista munkabrigádok tagjai, a cím elnyeréséért versenyző kollek­tívák, s általában a dolgozók széles tömegei. Társadalmunk immár közel három évtizede halad a szó cialista fejlődés útján. Azok, akik ezt a három évtizedet a munka szakaszán töltötték el, könnyen felmérhetik azt a fejlődést, amelyet ebben az időszakban a termelési techno­lógia, a munkaszervezés, a termékek miiszaki színvonala, va­lamint a nemzetközi méreteket öltő termelési szakosítás és kooperáció terén elértünk. A fejlődés eredményeit és össze­függéseit vizsgálva azonban nemcsak hátra, hanem előre is kell tekintenünk. Az SZKP XXV. kongresszusának, valamint a CSKP XV. kongresszusának dokumentumai világosan rámu­tattak arra, hogy a tudományos-technikai forradalom kibon­takozó korszakában új feltételek között, új módszerekkel kell gondoskodni a további dinamikus gazdasági növekedésről, ami az életszínvonal emelésének nélkülözhetetlen alapfeltétele. Az új feltételek és módszerek alatt elsősorban a tudomá- nyos-míiszaki haladás vívmányainak szervezett gyakorlati ér­vényesítését, s ezen az alapon a termelés hatékonyságának fokozását, a munka termelékenységének gyors ütemű növe­lését, továbbá az adott világgazdasági helyzetre való tekin­tettel a termelési alapok célszerűbb, megfontoltabb, takaré­kosabb kihasználását értjük. Gyakran hangsúlyozzuk, hogy e feladatok megvalósítása a dolgozók részéről kezdeményező, alkotó munkát követel meg. Természetesen csak az lehet kezdeményező és újító, aki ismeri a termelési folyamatok műszaki, technológiai és gazdasági összefüggéseit, aki szorgalmasan gyűjti a saját szakmájára vonatkozó hazai és külföldi tapasztalatokat, s aki a szerzett ismeretek alapján el tudja bírálni saját munkájá­nak színvonalát, felismeri annak gyenge pontjait, fogyaté­kosságait, s valóban képes újat, korszerűbbet ajánlani, ered­ményesebb, célra vezetnbb eljárásokat, megoldásokat javasol­ni. Igaz ugyan, hogy a technológiai fegyelem megtartását is szem előtt kell tartani, mert a felelőtlen, összefüggéseiben át nem gondolt változtatásokban sok veszély rejlik, de éppen ez teszi szükségessé a kollektív munkát, a műszaki fejlesztés és a termelés szakaszán dolgozó emberek szoros együttmű­ködését az újítások kidolgozásában és realizálásában. Ma már az is mindenki előtt világos, hogy a dolgozók elméleti és gyakorlati szakmai felkészültségére az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell helyeznünk. Számos szakágazatban ez már úgy jelentkezik, hogy a szakmai felkészültség és a munkaszervezés színvonala tekintetében valósággal fel kell zárkózni a termelés adott műszaki feltételeihez. Üj, nagy teljesítményű, és ezért bonyolultabb gépek, gépsorok beve­zetéséről van szó, amelyek sok esetben csak több műszakos kihasználásban adják meg az elvárt gazdasági eredményt. További fontos követelmény a dolgozók adaptabilitása, az, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a termelés új mű­szaki feltételeihez, az új technológiai eljárásokhoz, amit úgy­szintén kellő elméleti felkészültséggel kell megalapozni. Ez nem egy esetben legalább két szakma elsajátítását teszi szük­ségessé. A szovjet építőiparban alkalmazott Zlobin féle mód­szer egyik jellegzetessége éppen abban rejlik, hogy a dol­gozók több szakmában jártasak, s ha a munkafolyamat feltételei ezt szükségessé teszik, a vízvezeték-szerelők esetleg a csempézési munkákat is elvégzik, de nem ülnek ölhetett kézzel, amíg újból rájuk kerül a sor. Ez jelentős forrása lehet a társadalmi munkatermelékenység növelésének, ami a bérezés színvonalában is szükségszerűen megmutatkozik. Az ipari beruházások keretében országszerte új gyárak épülnek, egyre több régi üzemben cserélik ki a gépeket és a berendezéseket újakra, korszerűbbekre, termelékenyebbek­re. Mindez azt jelenti, hogy a munka termelékenységének előirányzott növelését nem a munka intenzitásának fokozá­sával, a munkaerő fokozottabb igénybevételével kell elérni, hanem megfelelő munkaszervezéssel, a gépesítésben, az auto­matizálásban rejlő tartalékok fokozottabb kihasználásával, a munkafolyamatok szüntelen ésszerűsítésével, amihez az ál­landóan fejlődő termelési feltételek a lehetőségek kimerít­hetetlen forrásait nyújtják. Mindez a szocialista munkabrigádok tagjai, az újítók, s a szocialista munka leendő úttörői számára rendkívül szélesre tárja a célravezető gondolkozás és a kezdeményező cselekvés kapuit. A szocialista munkaverseny új irányelveiből külön is kiemelhetjük annak komplex jellegét, azt, hogy szoros kapcsolatba hozza a dolgozó kollektívák kezdeményezését az üzem, a vállalat és a szakágazat tervfeladatainak minél sikeresebb teljesítésével, s általában véve a fejlett szocialista társadalom további építésének időszerű követelményeivel. Az új irányelvek arra is rámutatnak, hogy a szocialista munkabrigádok elért eredményeit nem tekinthetjük csupán egyszeri, átmeneti ideig tartó teljesítménynek, hiszen az új színvonal a gazdasági és a társadalmi élet minden szakaszán, így a szocialista munkabrigádok életében is a törvényszerű haladás fokmérője, s így az is természetes, hogy az elért szinten nem lehet megállni. MAKRAI MIKLÖS Kerületi párttitkárok értekezlete (CSTK) — Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjá­nak, a KB titkárának vezetésé­vel tanácskozást tartottak teg­nap Prágában a kerületi párt- bizottságok, valamint a prágai és a bratislavai városi pártbi­zottság iparügyi titkárai. A tanácskozáson, amelyen je­len volt Miloslav Hrušlcovič, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, az SZLKP KB titkára, a résztvevők az idei terv teljesí­tése érdekében foganatosított politikai intézkedésekkel és a jövő évi terv előkészítésével foglalkoztak, s kicserélték ta­pasztalataikat a párt vezető szerepének gazdasági téren va­ló érvényesítéséről. ideológiai kérdésekről tárgyaltak (CSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB Titkárságának tagja, a KB titkára június 8-án és 9- én munkalátogatást tett Brati­slavában. Látogatása során ta­lálkozott a központi pártsajtó, a rádió és a televízió vezető munkatársaival, akik tájékoz­tatták őt a CSKP XV. kongresz- szusán kitűzött feladatok telje­sítéséről. Tárgyalt a tömegtá­jékoztatási és propagandaesz­közök munkája minőségének javításáról és hatékonyságának növeléséről. Bratislavai tartóz­kodásának második napján pár­tunk ideológiai munkájának kérdéseiről tájékoztatta a párt­tisztségviselők aktíváját. Tanácskozásain részt vett Ľu­dovít Pezlár, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a KB titkára, Vasil Befda és Otto Ömölik, a CSKP KB^ osztályvezetői, vala­mint Ján Skoda és Rudolf Jurík, az SZLK-P KB osztályvezetői. leonyM Brezsnyev talflkozőja Gus HaH-im Hall: A lenini békepolitika első ízben vált alkotmányban rögzített törvénnyé Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára köszönti Gus Hallt, az USA Kommunista Pártjának főtitkárát. (Telefoto: CSTK — TASZSZ) (ČSTK) — A moszkvai Kremlben találkozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Gus Hall, az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának főtitkára kö­zött. Leonyid Brezsnyev és Gus Hall a nemzetközi helyzetről, valamint a kommunista mozga­lom kérdéseiről cserélt véle­ményt. Leonyid Brezsnyev tájékoz­tatta Gus Hallt az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak teljesítéséről, az SZKP tervei­ről és tevékenységéről, vala­mint a Szovjetunió új alkot­mánytervezetéről. Gus Hall nagyra értékelte a szovjet népnek a kommunizmus építésében elért sikereit, ame­lyek határozottan megmutat­koztak a Szovjetunió új alkot­Növelni kell a nevelés és oz oktatás hatékonyságát Oktatásügyi dolgozók tanácskozása (CSTK) — Szlovákiai tanács­kozást tartottak tegnap Koši- cében a vezető oktatásügyi dolgozók arról, hogyan telje­sítették feladataikat az első és a második ciklusú iskolák az 1976—77-es tanévben, vala­mint a jövő tanév előkészüle­teiről. A tanácskozáson részt vett Josef Havlín, a CSKP KB titkára es Juraj Buša szlovák oktatásügyi miniszter. Beszédet Juraj Buša elvtárs mondott. Értékelte a most vé­get érő tanév feladatainak tel­jesítését. Hangsúlyozta, hogy a jövő tanévben növelni kell a nevelés és az oktatás haté­konyságát. Nagy fontosságot tulajdonított a tanulók mun­kára való nevelésértek. Figyel­meztetett arra, hogy az esz­mei-nevelő munkában nagyobb figyelmet kell szentelni a szo­cialista pedagógia alapelvei következetes megtartásának és érvényesítésének, különösen azon elv érvényesítésének, hogy az iskola ' ne veszítse el kapcsolatát az élettel. A vitában Josef Havlín elv­társ is felszólalt. Köszönetét mondott a szlovákiai oktatás­ügyi dolgozóknak feladataik lelkiismeretes teljesítéséért. Igen fontos, hogy minden pe­dagógus tudatosítsa: jó ügyet szolgál, kiveszi részét a CSKP politikájának konkrét megvaló­sításából. Arra törekszünk, hogy fokozatosan minden fia­tal középiskolai végzettségre tegyen szert. Az iskoláknak a szocialista társadalomban élő valóban új, sokoldalúan kép­zett ember nevelésére, a fiata­lok minden képességének fej­lesztésére — s tekintettel a kiéleződő ideológiai harcra — az ifjúság eszmei képzettségé­nek fokozására kell töreked­niük. mánytervezetében is: az alkot- mány jóváhagyása nemzetközi jelentőségű esemény lesz, még jobban hangsúlyozza a szocia­lizmus előnyeit és világosan igazolja a szocialista demokrá­cia fejlődését, valamint a szovjet polgárok reális politi­kai és gazdasági jogait. Gus Hall hangsúlyozta annak a rendkívüli jelentőségét, hogy a lenini békepolitika a történe­lemben először vált alkotmány­ban rögzített törvénnyé. Leonyid Brezsnyev Ismét megerősítette, hogy a Szovjet­unói változatlanul a béke meg­erősítéséért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért küzd. Síkra szállt amellett, hogy a szovjet—amerikai kapcsolato­kat az egyenjogúság, az érde­kek kölcsönös tiszteletben tar­tása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján fejlesszék tovább, a vitás prob­lémákat az enyhülés és a szov­jet-amerikai együttműködés érdekében oldják meg. Gus Hall válaszában rámu­tatott: az enyhülés ellenfelei­nek mesterkedései, a szovjet­ellenes kampányok arra Irá­nyulnak, hogy meghiúsítsák a kölcsönösen elfogadható meg­állapodások elérését a nagy horderejű, minden népet érintő kérdésekben, hogy megzavarják a nemzetközi kapcsolatok po­zitív fejlődését. Oj fejezet kezdődhet a szovjet-francia kapcsolatokban Guiringaud szovjetunióbeli látogatásáról (ČSTK) — A szovjetunióbeli látogatásáról hazatért Louis de Guiringaud francia külügymi­niszter a kormány ülésén tá­jékoztatást adott moszkvai út­jának eredményéről. Hangsú­lyozta, hogy Franciaország és a Szovjetunió a kölcsönös együttműködésnek nagy jelen­tőséget tulajdonít s erről az erőfeszítésről tanúskodik a francia szakemberek szovjet­unióbeli és a szovjet szakem­berek franciaországi tevékeny­ségéről folyó megbeszélések befejezése. Mint ismeretes, a két ország szakembereit a gaz­dasági, műszaki-tudományos és a kulturális együttműködésről kötött szerződés alapján cse­réli. „A Szovjetunióban tett láto­gatás igen szívélyes légkörben zajlott le — hangoztatta a francia külügyminiszter — s lehetővé tette, hogy a szovjet képviselőkkel véleményt cse­réljünk néhány nemzetközi és közös érdeklődésre számot tar­tó problémáról, mindenekelőtt Leonyid Brezsnyev közelgő franciaországi látogatásáról. Az SZKP KB főtitkárának két hét múlva sorra kerülő francia- országi látogatását Roland Nun- gesser, a Francia—Szovjet Ke­reskedelmi Kamara elnöke, a francia nemzetgyűlés alelnöke a két ország népei közötti együttműködés és barátság új fejezete kezdetének minősítet­te. Ezt a nézetet teljes mérték­ben osztják a szovjet és fran­cia vállalatok képviselői is, akik szerdán Moszkvában részt vettek a Francia—Szovjet Ke­reskedelmi Kamara közgyűlé­sén, melynek tevékenységét üdvözlő levelében nagyra érté­kelte Leonyid Brezsnyev is.

Next

/
Thumbnails
Contents