Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-10 / 158. szám, péntek
Lidicére-emlékezünk Tudományos konferencia Moszkvában A marxista—leninista pártok szerepe a fejlett szocializmus és a kommunizmus építésében (ČSTK) — A marxista—leninista pártok vezető szerepének megszilárdítása a fejlett szocializmus és a kommunizmus építésében — erről a témáról tanácskoztak a Moszkvában megtartott nemzetközi tudományos konferencia résztvevői. A Marxizmus—Leninizmus Intézete, a Társadalomtudományok Akadémiája és az SZKP KB mellett működő pártfőiskola által rendezett találkozón szovjet tudósok, valamint a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai mellett működő tudományos kutató és oktatási intézetek képviselője vettek részt. A tanácskozáson hangsúlyozták az SZKP XXV. kongresszusának, valamint a szocialista országok kommunista és munkáspártjai kongresszusainak jelentős hozzájárulását a marxista—leninista elmélet fejlesztéséhez. A vitában részt vevők elemezték a marxista—leninista pártoknak a társadalom politikai életére, valamint a társadalmi és tudományos-műszaki haladás fejlődésére kifejtett hatását. Ugyanakkor hangsúlyozták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatainak történelmi jelentőségét. Az idei 60. évfordulót az egész haladó világ megünnepli. Az NDK külügyminiszterének levele az ENSZ főtitkárához Első lépés a szovjet javaslat megvalósításához (CSTK) — Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazásának kizárásáról szóló nemzetközi szerződés megkötését javasolta Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében. Az NDK külügyminisztere a levélben megállapítja, hogy az NDK az erőszak alkalmazásáról való lemondásról szóló nemzetközi szerződés megkötését szorgalmazó határozat jóváhagyását az ENSZ-Közgyűlés 31. ülésszakát első lépésének tekinti a Szovjetunió által előterjesztett javaslat megvalósításához. A levél hangsúlyozza, az NDK meg-, elégedéssel állapította meg, hogy az ENSZ-tagállamok többsége az említett határozatról szóló vita és szavazás során készségesen együtt kíván működni a szerződés kidolgozásában. Az erőszak alkalmazásáról való lemondás a nemzetközi kapcsolatokban jelentős intézkedés lenne az államok alapvető jogainak biztosítására, szuverenitásuk és területi sérthetetlenségük tiszteletben tartására és a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvének megszilárdítására. A nyugati nagyhatalmak Vorsterrel tárgyalnak Soweto készül a vérfürdő évfordulójára (ČSTK) — Együttes ülést tartott tegnap a lidicei kultúrotthon Lidice és Ležáky elpusztításának 35. évfordulója alkalmából az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetségének Föderális Központi Bizottsága, a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága, a Csehszlovák Békebizottság és a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. František Mišeje, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának elnöke szívélyesen üdvözölte az egybegyűlt vendégeket, k'öztük Marie Kabrhelovát, a CSKP KB Titkárságának tagját, a Csehszlovákiai Nőszövetség KB elnökét, KITÜNTETÉS (ČSTK — Magdaléna Lapá- rovúnOk, az Ivánka pri Dunaji-i Alapiskola igazgatójának kerek születésnapja alkalmából sokéves politikai és közéleti tevékenységéért a köztársasági elnök a Munkaérdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi párt- bizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Jindrich Poledníket, a CSKP KB Titkárságának tagját, a SZISZ KB elnökét, Václav Hájeket, a közép-csehországi ke- rületi pártbizottság vezető titkárát, Ľubomír Procházkát, a CSKP KB osztályvezetőjét, Tomáš Trávníčeket, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnö- két, Bedrich Svestkát, a Csehszlovák Békobizottság elnökét. Tomáš Trávníček beszédében rámutatott arra, hogy a második világháború sorsdöntő tapasztalataiból tanulhatnak mindazok, akiknek valóban az a létérdekük, hogy a lidicei tragédiához hasonló események a jövőben sohasem ismétlődhessenek meg. Ezt követően Bedrich Svest- ka, Libuše Mináäová írónő és Zdenék Slemenda, a Szocialista Munka Hőse szólalt fel. Az együttes ülés végén a résztvevők üdvözlő levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának. A levélben teljes támogatásukat fejezték ki a CSKP békepolitikája iránt és biztosították pártunkat arról, hogy a CSKP XV. kongresszusán jóváhagyott határozatok szellemében a jövőben is minden erejükkel szocialista hazánk építésén fognak fáradozni. Csehszlovák—szovjet tudományos-műszaki együttműködés (ČSTK) — Prágában, a Műépítészek Klubjában tegnap délután ünnepélyes keretek között aláírták az állandó csehszlovák—szovjet tudományos-műszaki együttműködési albizottság 28. ülésszakának jegyzőkönyvét. A dokumentumot szovjet részről Leonyid Jefremov, a Szovjetunió Minisztertanácsa tudományügyi és műszaki állami bizottsága elnökének első helyettese, csehszlovák részről pedig Ladislav Supka szövetségi műszaki és beruházásfejlesztési miniszter írta alá. A tanácskozások során a két küldöttség megvitatta az energetikai gépgyártás, a nehéz és a közlekedési gépek gyártása terén kifejtett tudományosműszaki együttműködést szabályozó program megvalósítását. Az albizottság ezenkívül megvizsgálta a mezőgazdasági gépgyártás, valamint a környezetvédelmi berendezések kifejlesztése és gyártása területén megvalósuló csehszlovák— szovjet együttműködési távlati programot. A mai napon Leonyid Jefremov az észak-morvaországl kerületben több ipari üzemet és kutatóintézetet tekint meg. ★ Vasil Birak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Zdenek Eibelt, hazánk új Szomáliái nagykövetét tisztségének elfoglalásával kapcsolatban. ★ Josef Šimon szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Prágában fogadta Teodor Hast, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A két ország gazdasági és tudományos-műszaki együttműködése elmélyítésének időszerű kérdéseiről tárgyaltak. ★ Karol Martinka szlovák miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Tervbizottság elnöke tegnap fogadta Fidel Vascot, a Kubai Központi Statisztikai Hivatal elnökét. A fogadáson részt vett Jan Kazimour, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, fozef Kollár, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke és Severino Mansnr Torge, Kuba bratislavai főkonzulja. ★ Karel Hoffinonn, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke Mariánské Lázné- ban tegnap találkozott Hoang Quoc Viettel, a Vietnami Általános Szakszervezeti Szövetség elnökével, aki gyógykezelésen tartózkodik hazánkban. ★ Ján janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap, a közép-szlovákiai kerületben tett kétnapos munkalátogatásának 2. napján a Breznói Efsz-be, majd délután a Ziar nad Hronom-i járásba látogatott. ló központjuk van, melyekben 12 tisztító-, 14 szárító- és nyolc hűtőberendezés található. E begyűjtőközpontokban 42 000 tonnányi gabonát tudnak tárolni, de ezen kívül 15 900 tonnányi szemes terményt hangárokban is el tudnak helyezni. A felvásárló központokban ezekben a napokban teljes ütemben folyik a meghibásodott gépi berendezések javítása, a raktár- helyiségek tisztítása, fertőtlenítése. A Mezőgazdasági Felvásárló és Értékesítő Vállalat michalovcei üzemének vezetősége a szakszervezettel együtt szocialista munkaversenyt hirdetett, mellyel külön Is arra ösztönzik dolgozóikat, hogy minél gyorsabban és jó minőségben végezzenek ezekkel a munkákkal. Ez a magatartás pedig azért Is figyelemre méltó, mert a jelek arra mutatnak, hogy a michalovcei járásban az idén tíz nappal hamarabb kell megkezdeni az aratást, mint tavaly. SZÁSZAK GYÖRGY (ČSTK] — Fokvárosban kezdődött öt nyugati nagyhatalom — az USA, ISI agy-Britannia, az NSZK, Franciaország és Kanada képviselőinek tárgyalása Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel. A megbeszélések témája Namíbia jövője, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság az ENSZ határozataival ellentétben továbbra is megszállás alatt tart. Politikai megfigyelők hangsúlyozták, hogy a találkozó résztvevői a „megoldás“ olyan közös formájának kidolgozására törekszenek, amely tovább erősítené Namíbiában az imperialista uralmat. E cél érdekében a tárgyalófelek készek nagyobb engedményeket is tenni. A dél- afrikai rezsim vezetője például megígérte, hogy beszünteti 0 namíbiai bantusztánok kialakítására irányuló terv végrehajtását s cserébe a nyugati hatalmak úgy döntöttek, hogy nem feltétlenül fogják támogatni az ENSZ ellenőrző szerepét a dél-afrikai választásokban. A Fokvárosban folyó tárgyalások valódi céljai világosak — szögezi le a SWAPO, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet nyilatkozata. Mint ismeretes, a SWAPO-t az ENSZ a namíbiai nép egyetlen törvényes képviselőjének ismerte el. A Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző hatóságai nagy akcióba kezdtek, melynek során több sowetói lakost bebörtönöztek. Ezzel egyidejűleg készenlétbe helyezték a katonai egy» ségeket, megerősítették a rendőrséget, külön büntető osztagokat állítottak fel. E különleges intézkedések célja, hogy megakadályozzák a néger lakosságnak a június 16-ára — a sowetói események első évfordulójára tervezett tüntetését. Mint ismeretes, a rendőrség akkor megtámadta a tüntetés résztvevőit: 176 ember meghalt. A sowetói események utáni fél évben további 618 embert öltek meg, akik részt vettek a fajüldözés elleni tüntetéseken. Minden rendőrségi intézkedés ellenére azonban az ország különböző területein előkészületek folynak a június 16-i tüntetésekre és a véres rendőrterror áldozatairól való megemlékezésre. Miloslav Válek nyilatkozata magyarországi látogatása után A híd szerepéhez fel kell nőni Tárgyaltak a csehszlovákiai magyar kultúra helyzetéről is Budapest — (Tudósítónktól J — Csütörtökön fejezte be háromnapos magyarországi látogatását Miloslav Válek, az SZSZK kulturális minisztere. A látogatás Pozsgai Imre, az MNK kulturális miniszterének meghívására valósult meg. A tárgyalásokon folytatták azokat a megbeszéléseket, amelyeket Bratislavában a magyar kultúra csehszlovákiai napjai során kezdtek el. Megállapodás jött létre a két ország között a műfordítások tervéről és a műfordítók képzéséről. Miloslav Váleket fogadta Övári Miklós, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes is. Válek elvtárs magyarországi látogatásának befejeztével nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Megemlítette, hogy tárgyaltak a csehszlovákiai magyar kultúra helyzetéről is. Ezzel kapcsolatban Válek elvtárs kijelentette: „Felvetődött néhány probléma is. Például a Csehszlovákiában kiadott magyar nyelvű könyvek ára. Ez szükségszerűen magasabb, mint a nagyobb példányszámban megjelenő cseh vagy szlovák könyveké. Ezt nem tartjuk ésszerű gyakorlatnak.- Intézkedéseket foganatosítottunk a csehszlovákiai árhivatallal karöltve, hogy a könyvek árkülönbségét egyenlítsék ki. Részben már ez év július elsejétől, teljesen pedig egy éven belül kiegyenlítjük a könyvek árait.“ Miloslav Válek szólt a kulturális cseréről is és ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Nem fogadjuk örömmel az alkalmi kulturális cseréket országaink közölt. Itt különféle alkalmi együttesek cseréjére gondolok. Nem lépünk fel ilyenek ellen, de nem nézzük jó szemmel, ha az ilyen cserék eredményei nem megfelelő színvonalú előadások. Ebben a kérdésben megegyeztünk. Az a magyar kultúra, amely Szlovákiában születik, nem szabad, hogy provinciális jellegű legyen. Mind szlovák, mind magyar részről e kultúra fejlődését a legjobb művekkel kell támogatnunk. Ezt még következetesebben kell megoldanunk. Tudjuk, sok alkalmi kulturális csere valójában a határmenti járások funkcionáriusainak jó kapcsolataiból ered. De ennek ellenére úgy véljük, a kultúra maradjon a kulturális minisztériumok ügye.“ Más vonatkozásban Miloslav Válek válaszolt a magyar nemzetiségű kultúra ,.híd szerepét“ illető kérdésre: ,,A jó csehszlovák —magyar kulturális kapcsolatok nagy segítséget nyújtanak a csehszlovákiai magyar kultúra fejlődéséhez. A visszahatás a kapcsolatok fejlesztésére a csehszlovákiai magyar kultúra részéről akkor születik meg, amikor fejlődésének színvonala ezt lehetővé teszi. Más szóval, a híd szerepéhez fel kell nőni.“ A csehszlovák—magyar kulturális kapcsolatokról Miloslav Válek a többi között kijelentette, hogy új időszak küszöbén állunk, amelynek lehetőségeit fel kell ismernünk, meg kell értenünk és ki kell aknáznunk. Ehhez — mondotta —, mindkét országban igen kedvező légkör alakult ki. VILCSEK GÉZA Aratási előkészületek • Jelentés Zemplénből (Tudósítónktól) — Zemplénben a mezőgazdasági szakemberek úgy vélekednek, hogy az aratás sikere érdekében az idén feltétlenül szükség lesz a gabonabetakarításban részt vevők számára tanfolyamot szervezni. Ha figyelembe vesz- szük. hogy Kelet-Szlovákiában meghirdették az „egymillió tonna szemes terményt a köztársaságnak“ című versenyt, érthető, hogy a michalovcei járás növénytermesztőinek is bővíteniük kell szakismereteiket. Ez egyébként annál is inkább fontos, mert az idén 2200 hektárnyi olajrepcét, 27 250 hektárnyi gabonát — 4350 hektárral többet, mint tavaly — kell majd learatniuk. A Michalovcei Állami Gazdaságban jelenleg még a takarmány begyűjtése szerepel a napi renden, de már az aratás politikai-szervezési tervezete is elkészült, és jóvá Ss hagyták. £ tervek szerint a kerület e legnagyobb állami gazdaságában az idén 20181 tonna búzát, 2945 tonna árpát, 622 tonna zabot, valamint 1013 tonna hüvelyest kell betakarítaniuk. A gabona idejében és jó minőségben való betakarítását elsősobran 50 saját kombájnuk- kal akarják végezni, de számítanak a Spišská Nová Ves-i, a Spišská Béláéi Állami Gazdaságok, a Bardejovská Nová Ves-i, Terňai, Bardejovi Efsz- ek, valamint a michalovcei traktorállomás traktorosainak, kombájnosainak segítségére is. A michalovcei járásban az említett állami gazdaságon kívül a mezőgazdasági felvásárló és értékesítő vállalatokban gondolnak legtöbbet az aratásra. Amint azt Michal Gom- bita igazgató elmondotta, járásukból az állami alapba az idén 43 428 tonna, a takarmányalapba pedig 39 250 tonna gabonát kell felvásárolniuk. Járásuk területén öt felvásárFolytatódik a nemzetközösségi konferencia A volt brit gyarmatok bírálják a fajüldözők politikáját # Callaghan védi „az imperialisták" őszinte szándékait (ČSTK) — A Brit Nemzetközösség (Commonwealth) londoni konferenciájának résztvevői tegnap a rhodeslai kérdéssel foglalkoztak, amely a tanácskozás résztvevői között súlyos nézeteltéréseket váltott ki. Több volt brit gyarmat — Jelenleg független afrikai és ázsiai állam — képviselője nyugtalanságát fejezte ki a fajüldözők folytatódó uralma felett Afrika déli részén és a nyugati államok, valamint a harmadik világ országainak nem egyenjogú kapcsolatai felett. Dél-Afrika nemzeteinek többségétől továbbra is megtagadják az alapvető emberi jogokat — hangsúlyozta felszólalásában Zijaur Rahman, Banglades köz- társasági elnöke. A helyzet itt valóban veszélyes és megoldása sürgős — jelentette ki a továbbiakban az elnök. Kenneth Kaunda, Zambia köz- társasági elnöke a konferencia résztvevőit a dél-afrikai fajüldöző kormányok felszámolását célzó döntő intézkedésekre szólította fel. Kaunda elítélte a nyugati nagyhatalmaknak a Smith-rendszerrel szemben mutatott álláspontját és követelte, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, valamint további nyugati államok szakítsák meg a Rhodesiába irányuló kőolajexportjukat. James Callaghan brit miniszterelnök teljesen más álláspontra helyezkedett. Beszédében a ny i^ati hatalmak ‘erőfeszítéseinek „őszinte szándékát“ hangoztatta. Callaghan a figyelmet kizárólag a dél-afrikai helyzet rendezésének brit—amerikai tervére igyekezet összpontosítani, amely megőrizné a térségben az imperializmus befolyását. Ezzel kapcsolatban kétségbe vonta a hivatalos londoni politika s a brit burzsoá sajtó megbízhatóságát.