Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-04 / 152. szám, szombat
Északon, Pelrozavodszkban most tavaszodik. Az Onyega-tó fölötti tiszta levegőben ilyenkor a messzeség közelinek tűnik, a kép mélységet kap, minden plasztikusan kidomborodik, még a kikötőbe érkező hidrop- lán ezüstös ablakja is. Nincsenek rikító színek, kékeszöld a tó vize, sötétebb zöld a fenyőerdő, szürke a túlsó part, és a rajza olyan világos, mint egy részmetszeten. Kizsi szigetére utazunk. Más fél órás út a METEOR-60 rakétahajóval. Elhelyezkedünk. Fel- zugnak a motorok, és a hangszóróból ránkköszön valaki: „Jó reggelt elvtársak“! Nyájas, kedves női hang. Lélegzetvételnyi szünet, majd folytatja: „Ott hegy-hullámok félkörében, odavándorlunk, hol kis ér kígyózik át zöld, zsenge réten, s hárserdőben folyóhoz ér, tavaszt zengő fülemilének tor kán virradatig szól az ének, forrás csobog, vadrózsa nyil." Azután hallgat, de hamarosan bejelenti: „Gyönyörű, hatalmas tó az Onyega, területe fiflOO négyzetkilométer, Kizsi szigete 68 kilométerre van innen. A sziget nevének jelentése: a játékok helye. Valamikor, a pogányság idején játékokat rendezlek ezen a szige- len, áldozatokat mutattak be. Most egyetlen, hatalmas szabadtéri múzeum.“ Forgatom a többszínnyomású ismertető füzetet. Ötemeletes, iából készített templom képe látható a címlapon. A XVII. században építették, bár krónikákból ismeretes, hogy már a XIV. században lakott település állt a szigeten. Útitársam figyelmeztet: — Nézz csak oda! Egy szigetecske. Felkapom a fejem, és szinte abban a pillanatban újra szól a hangszóróból a már ismert hang: „Homokos oldal, törpe ház, kis léckapu s bedőlt pa- lánkok, elől két berkenye vigyáz, felhők lebegnek könnyű jajban, a“-szérűnél szalmakazal van.“ Majd hozzáteszi: „A szigetecske neve Szicsar.“ összenézünk. Útitársam ném 'érti pillantásomat, hát hangosan mondom: Jellegzetes, régi, karéi iái'•faházak •— Versben mondja! — Mintha csak szavalna. — Kötetlenebbül, de versben. — Költemény. — Es amit mond, azt Iá tód is. — Nem. Amit látsz, arról mond verset. Már közeledünk Kizsi szigete felé. Úti társam tengerész módra felkiált: Föld! Megmosolyogjuk, de jelzésére elővesszük a fényképezőgépeket. Fényszűrőket, teleobjektívot szerelünk a gépre. Fénymérés, az időzár beállítása. Azután kattognak a fényképezőgépek. Valaki magyaráz: — Karélia mindegyik tájáról idehozták a régi faházakat. Ez Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma. Azt az ötemeletes tempolmot úgy építették, hogy nincs benne egyel len vasszög sem. A rakétahajó motorjait sorra kikapcsolják. Már nem a víz fölötti légpárnán, hanem a tó vizén úszik hajónk. Közel a parthoz. A kormányos úgy irányítja a hajó mozgását, mintha csak előre megkértük volna, hogy jó látószögből fényképezhessük a szigeten látható építményeket. — Nézzétek, szélmalom! Megszólal a hangszóró: „ö, jól ismert helyek!/ Emlékeimben minden visszarémlik./ Ez a malomi. — Idővel összeros- kadt,l Kerekén víz zaj már nem fakad ...“ —• Vers! '— Költemény! A hang folytatja: „így-úgy csak tágul szemhat árunk,/ Felfelszed egyet-mást az ész,/ Tanulsággal csillogni nálunk,/ A mi hazánkban, nem nehéz ... — Ez Puskin! — Részletek a Jevgenyij Anyeginből. Kíváncsiak voltunk, hogy a másfél órás hajóúton ki volt az idegenvezetőnk. Sokfelé jártunk már, múzeumokban, várakban, kiállításokon, üzemekben kikötőkben, de még sehol sem tapasztaltunk olyan idegenvezetést, mint ekkor. A kapitánytól kérdezősködtünk. — Igen, igen, Mária Nyiko- lajevna a mi idegenvezetőnk. Már harmadik éve. — Érti a szakmáját. Hivatásos idegenvezető. Elmosolyodott. — Tévednek. Mária Nyiko- lajevna tanítónő. Orosz—finn szakos a petrozavodszki 4. számú iskolában, csak idénymunkába vállal nyaranként idegenvezetést. — Felhők lebegnek könnyű rajban, a szérűnél szralmaka- zal van ... Visszamosolyog. — Miért beszélsz versben? — Én? Dehogy én. Most hallottam, a bemondótól. Nem szól a hangszóró, tehát a tájat nézegetjük. Jellegzetes, karéliai táj. Jégtől csiszolt kerek, sima sziklák, dombok a parton. Erdők, rélek, de jól látható, hogy a földművelés egyre jobban észak felé tolódik és a sarkkörhöz közeledik. A földeket „ferde kerítésekkel“ kerítik el, melyek rézsűt a földbe dugott rudak- hói állanak. Kévék szárítására szolgáló faállványokat is látunk. Ezek függőlegesen álló létrákhoz hasonlítanak. És a nap fénye mintha rácson keresztül érkezne hozzánk. A színek egyre sűrűbbek és sűrűbbek lesznek. Itt, Északon a szépség- mérhetetlenül gazdagabb, mint máshol, de nem harsog. Halk recsegés a hangszóróban. Intek úti társamnak. Figyeljünk csak! És a nyájas, kedves női hang megszólal: „Az álmos föld ünnepre várva! mosolyog az 0v t Hajnalára/ ragyognak már a kék egek,! átlátszó még erdő, berek,/ de már pelyhedzik zsenge-zölden.“ Lélegzetvételnyi szünet. Azután a hang meggyőződéssel, halk meghittséggel bejelenti: „Nézzenek szét,, gyönyörű a mi szovjet hazánk Az Onyega tóra pillantunk Kizsi szigetéről Bulgáriának van Robinsonja, sőt Robinsonnéja is — nem is egy. Ahol Mr. Robinson él hűséges csatlósával, Petkóval, az a partrészlet nem messze van Burgasztól. A Robinson-telep persze nem valami elhagyatott hely: híre van, ilyentáj, amikor már korán felkél a nap, s déltájra meglangyosít- ja a partmenti vizeket egész kishajó-karavánok indulnak Robinsonék támaszpontja felé. A „támaszponton“ Robinson és Petko készül a vendégek fogadására. Parázson sütik a bárányhúst, keverik a minden jövevények ingyen kijáró Robin- son-koklélt és készülnek a nap, mint nap megrendezendő szépségversenyre, amelynek győztese kiharcolja a „Robinsonné“ címet. Aki beköti Robinson fejét — pezsgőt is nyer. A Robinson-parton reggeltől napnyugtáig tart a program. A vendégek hajókkal — kis part- menti motoros sétahajócskák, vagy nagyobb motorcsónakok ezek — jönnek, s hajó repíti vissza őket kényelmes szállodáikba, ha megelégelték a „Ro- binso**orsot“. „ Persze szó sincs itt arról a bizonyos magányról, elhagyatottságról, ami miatt gyerekkorunkban megesett a szívünk Defoe hősén — mondja a mai „Robinson“, aki egyszemélyiben főszakács, programfelelős, beszerzési főnök, és legfőképpen a turistavállalat alkalmazottja. — Társaság jön, az egésznapos fesztelen mulatozás, az eszem-iszom, az alkalmi táncverseny, a dalparádé, a társas vidámság újabb és újabb alkalmait szolgáltatja. Hűvös, mindenfajta közösségtől ingerülten tartózkodó skandinávok és szívesen barátkozó lengyelek szomorodnak el, ha jön az est és indulnak vissza a kishajók. Egy francia nemrég megkérdezte: hogy jutott eszünkbe Robinsonról elnevezni valamit? Pedig a dolog nagyon egyszerű. Robinson neve — fogalom. Ismerik mindenütt, — mi csak kissé elbolgárosítottuk a dolgot. Az étel, az ital, az esetleges kultúrprogram- bolgár jellegű, és bolgár nevet adtunk barátomnak a csatlósnak is, aki nem Friday, nem Péntek, hanem Petko... (Krajczórjy Kiszállunk. Tekintetünkkel a bemondónőt keressük. Meg is látjuk az erősítőberendezés mellett. Még mindig mikrofont tart a kezében. Csinos, szőke fiatalasszony. Csak ő lehet. Elmegyünk mellette, de odaszólunk: — Köszönjük Mária Nyikola- jevna. Bólint. Olyan igazi tanítónős fejmozdulattal, mint aki megszokta diákjai köszönetét. — Mi is szeretjük Puskin verseit. Kék szemének tekintete felragyog. — Azt viszont mi köszönjük. És hosszan integet utánunk. Még akkor is, amikor már a mólón állunk. HAJDÚ ANDRÁS JA szerző felvételei] Hogy is mondjuk? il. krajský, okresný, mestský, obvodný národný výbor združené investície občianska vybavenosť prijímanie stránok sídlisko občiansky výbor zbor občianskych záležitostí matrikár občiansky preukaz cestovný pas vodičský preukaz domová správa • dom služieb nákupné stredisko dom opaft’ovatefskej služby dom dôchodcov opatrovateľská služba rodinné prídavky výživné materská dovolenka materský príspevok pestúnská starostlivosť sociálny kurátor jasle materská škola predškolské zariadenia dopravné ihrisko zdravotné stredisko Ústav národného zdravia poliklinika preventívna prehliadka obvodný lekár očkovanie zdravotná sestra poradňa pre tehotné ženy transfúzna stanica , darca krvi lekárska posudková komisia nemocenské dávky práceneschopnosť Správa nemocenského poistenia ambulantná starostlivosť kerületi, járási, városi városkerületi nemzeti bizottság / közös beruházások járulékos ellátottság félfogadás lakótelep polgári bizottság polgári ügyek testülete anyakönyvvezető személyazonossági igazolvány útlevél gepkocsivezetői jogosítvány házkezelőség szolgáltatóház bevásárlóközpont nyugdíjasház nyudgíjas vagy szociális otthon házi szociális gondozás családi pótlék gyermektartási díj szülési szabadság gyermekgondozási segély nevelőszülői gondoskodás szociális gondnok bölcsőde óvoda gyermekintézmények közlekedési park egészségügyi központ egészségügyi intézet rendelőintézet szűrővizsgálat körzeti orvos védőoltás egészségügyi nővér lerhesgondozó véradó állomás véradó orvosi véleményező bizottság táppénz betegállomány Társadalombiztosítási Igazgatóság járóbeteg-ellátás Az úgymond szerepe nyelvünkben Bizonyára többen is felfigyeltek arra a jelenségre, hogy az úgymond szavunk, mellyel régebben ritkán, csak a választékosabb szövegekben találkoztunk, terjedőben van. Ez még önmagában nem volna baj. A problémát abban látjuk, hogy egyesek nyakra-főre, szinte töltelékszóként használják, mások meg azért kapták fel, mert megtetszett nekik ez a választékosnak ható szócska, s úgy vélik, emelkedettebbé teszik vele stílusukat, de azzal már keveset törődnek, hogy a saját jelentésében használják-e, vagy sem. Néhány embernek már szavajárásává vált; ismerek olyat is, akinek megjelenésekor cinkosan összekacsintanak a jelenlevők, s valamelyikük halkan megjegyzi: „Megérkezett >Úgymond« barátunk is.“ Igen, mert ha egy szót agyonhasználunk, beszédünk és írásunk modorossá válik, de ennél sokkal nagyobb hibát vétünk azzal, ha azt a szót töltelékszókér.t: gondolathiányunk áthidalására, leplezésé re, tehát nem a saját szerepében használjuk, mint például a következő mondatokban: „Én, úgymond, nem így akartam ezt“; „Hangsúlyozták, hogy a termelésben, úgymond. érdekeltté kell tenni az embert“; „Nektek, úgymond, ez nem lett volna kötelességetek“; „Te valóban úgymond teljesítménybérért dolgozol?“ Ha megvizsgáljuk ezeket a mondatokat, megállapíthatjuk, hogy az elsőben körülbelül e töltelékmondat helyett használtuk az úgymond-ot: „Hogy úgy mondjam“ (vagyis: Én, hogy úgy mondjam, nem így akartam ezt). A másodikban körülbelül ezt jelenti: úgy mondva (Hangsúlyozták, hogy a termelésben, úgy mondva, érdekeltté kell tenni az em bért). A harmadikban az állítólag szerepét tölti be (Nektek állítólag ez nem lett volna kötelességetek). A negyedikbe az úgynevezett szó helyett tették be (Te valóban úgynevezett teljesítménybérért dolgozol?). Mind a négy mondatban helytelenül használták az úgymond ot. Ez a szó sem töltelékszó, sem más szavak helyettesítője nem lehet, mert nagyon is pontos, meghatározható értelme van. Szófajára nézve ige; olyan ige, amelyet csak ebben az egy alakjában s csaknem eredeti értelmében, vagyis ebben a jelentésben használunk: ’így szól’, ’így szólt’, ’mondja’, ’mondta’, mégpedig akkor, amikor valakinek a szavait szó szerint vagy pedig értelmileg idézzük. Tehát egyenes vagy függő idézetben fordulhat elő. Sző szerinti, vagyis egyenes idézetben találkozhatunk vele Arany János Walesi bárdok című költeményében, amikor a költő Edward király szavait idézi: „Hadd látom, úgymond, mennyit ér A walesi tartomány.“ Itt az úgymond a költő közbevetett szövegeként szerepel, pontosabban ezt helyettesíti: így szól vagy mondja, mintha ezt olvasnánk: Hadd látom — mondja — mennyit ér a walesi tartomány. De a következő mondatban is a saját szerepében fordul elő, csak éppen nem szó szerinti, hanem úgynevezett függő idézetben: „Nem is hitte, úgymond, hogy meg tudja tenni.“ Vagyis mintha ezt mondanánk: Nem is hitte — mondta —, hogy meg tudja tenni. Használjuk tehát az úgymond ot, de mértékkel, és főleg « saját szerepében! Di«. JAKAB ISTVÁN 1977. VI. 4. 4 A METEOR-GO RAKÉTA HAJON ROBINSON ÉS ROBINSONNÉ
