Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-30 / 178. szám, csütörtök
A felszabadult munka társadalma (Folytatás a 3. oldalról) tűk volna el a Szovjetunióval való szilárd szövetség, együttműködés és segítsége nélkül. A Szovjetunió volt és ma is a legjobb barátunk, nemzeti szabadságunk, állami függetlenségünk és békés szocialista fejlődésünk fő záloga. A csehszlovák nép nagyra becsüli ezt a barátságot és szövetséget, amely a közös szocialista és kommunista eszmékből és célokból fakad és szándékában áll azt továbbra is szilárdítani. Tudjuk, hogy csak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szoros szövetségben teljesíthetjük sikeresen a CSKP XV. kongresszusa által jóváhagyott igényes, de reális programot is. Ez a szocializmus további fejlesztésének, szocialista hazánk további fellendítésének és a csehszlovák nép mind jobb és gazdagabb életének programja. A Szovjetunióhoz és a szocialista közösség további országaihoz hasonlóan a szocializmus Csehszlovákiában is igazolta, hogy politikai, gazdasági, eszmei, kulturális és erkölcsi alapelvei meggyőzően felülkerekednek a társadalmi elrendezésnek i* múltban és ma is a kapitalizmus által képviselt alapelvei ellen folyó történelmi harcban. A szocialista országoknak sikerei, amelyek különösképpen a lökés világ mély válságának hátterén emelkednek ki, arról tanúskodnak, hogy az emberiség perspektívája csuk a szocializmus és a kommunizmus. A szocialista társadalom építésének egy iparilag fejlett or- jizág feltételei közölt szerzett tapasztalatai egyben gazdagítják a forradalmi mozgalom nemzetközi tapasztalatainak kincsestárát. Megerősítik, hogy lényegében, az általános vonásokat tekintve, a dolgozók felszabadításának, a tényleges demokrácia és az igazi humanizmus elérésének, a nép boldogsága szavatolásának nem lehet más útja, csak a forradalmi út, amelyet tudományosan megindokolt Marx, Engels és Lenin és amelyet megnyitóit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A nemzetközi munkásosztály harcának történelmi eredménye, hogy a szocializmus a nagy október óta, minden nehéz próbatét, az ellenség intrikái és a felszámolására irányuló kísérletei ellenére, olyan sikeres utat járt be. Ma más, széles nemzetközi alapokon fejlődik, mind nyilvánvalóbbak előnyei és internacionalista jellege, meghatványozódik ereje és vonása. A világszocializmus, mélyen demokratikus és humánus jellegével összhangban, fő ereje a békéért és a társadalmi haladásért folytatott harcnak, fő irányvonala annak» a nagy forradalmi felszabadító folyamat nak, amely az októberi forradalom óta mind nagyobb mértékben és mélyebben áthatja az egész világot. A Szovjetunió új alkotmányának tervezete, amely jelenleg a világ közvéleménye figyelmének homlokterében áll, további világos bizonyítéka világviszonylatban a szocializmus történelmi előnyeinek. Bennünket, csehszlovákiai kommun istá kai, lelkesedéssel tölt el ez a dokumentum, amely tükrözi a szovjet nép minden területen elért nagyszerű sikereit, a társadalom gazdasági, szellemi, és kulturális potenciáljának példátlan növekedését, a Szovjet unió Kommunista Pártjának felbecsülhetetlen értékű tapasztalatait. A Szovjetunió alkotmánya tervezetében tevékenységünkre is vonatkozó történelmi orientációs pontot látunk. Ez a dokumentum leglényegesebb vonásaiban konkretizálja azt. aminek megvalósítása Csehszlo váklában mégcsak előttünk áll. Az új szovjet alkotmány tervezetében a jövőt látjuk, amelyért érdemes élni és harcolni. Kommunista pártunk és a szocialista Csehszlovákia népe egész tevékenységével — amint azt ismét kifejezésre juttattuk a CSKP XV. kongresszusán is — továbbra is törekedni fog arra, hogy a szocializmus nemes eszméi még sikeresebben utat törjenek, és hogy a szocializmus az ember érdekében további győzelmeket érjen el a békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban. A BT Rhodesia mozambiki agressziójáról (CSTK) — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa folytatta a Mozambik ellen elkövetett rliode- siai agresszió megtárgyalását. A vitában felszólalt foseph Garbó, Nigéria külügyminisztere, Charles Dube Mola po, Lesotho külügyminisztere, Patrice Hot/nga- vou, a Benin Köztársaság képviselője és Ahmad Megid egyiptomi küldött. A nigériai külügyminiszter kijelentette, hogy Nigéria nem lehet közömbös, amikor Zimbabwei, namíbiai és dél-afrikai barátait a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia fajüldöző erői hidegvérrel mészárolják. Nigéria az Afrikai Egységszervezet többi tagjával és a világ haladó erőivel együtt kész konkrét intézkedéseket tenni a Rhodesiával határos államok területi sérthetetlenségének további megsértése ellen. Charles Dube Molapo megállapította. hogy a rhodesiai kérdés tárgyalásos megoldásába vetett hit meddő. Felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a világszervezet alapokmányával összhangban foganatosítson szigorú intézkedéseket a Smith-rendszer ellen. A Benin Köztársaság küldötte elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsának azokat a tagállamait, amelyek a Smith rendszernek fegyvereket szállítanak. Az egyiptomi képviselő hangsúlyozta, hogy a Mozambik ellen elkövetett legutóbbi agresz- szió nem volt elszigetelt, hanem az Afrika déli részén uralkodó fajüldöző rendszerek politikájának szerves részét alkotta, melynek célja a független afrikai államok megfélemlítése. A Biztonsági Tanács folytatja munkáját. GUAYANA A SZOCIALIZMUST VÁLASZTOTTA (ČSTK) — Guayana a fejlődés szocialista útját választotta, mert úgy véli, hogy csak így vethet véget a nyomornak, az írástudatlanságnak, a betegségeknek és a gyarmati múlt negatív maradványainak, jelentette ki Hamilton Green guaya- nai munkaügyi, igazságügyi és lakásépítésügyi miniszter. A Karib-tengnr térségélien elterülő országok döntés előtt állnak, s választaniuk kell a fejlődés kapitalista vagy szocialista útja között. A szocializmus a jobbik út, mert a kapitalizmus nem képes kielégíteni a nép szükségleteit. A kapitalizmus útjára lépett fejlődő országok mindig függni fognak a kapitalista hatalmaktól és nemzetek feletti monopóliumoktól, amelyek az említett országokat kizsákmányolják, hangsúlyozta felszólalása végén a guayanai miniszter. Szervezkedik a guatemalai szélsőjobboldal f ČSTK) — Guatemalában „titkos antikommunista hadsereg“ nevű új jobboldali terrorista csoport alakult. A csoport programnyilatkozata hangsúlyozza, hogy legfőbb küldetésének az ország haladó politikusainak fizikai likvidálását tekinti. A terrorista csoport legveszélyesebb ellenségének a Guatemalai Munkapártot és a többi baloldali szervezetet tartja. Az elmúlt héten az antikommunista csoport tagjai megölték Mario J.opez Larrabe ismert guatemalai jogászt, aki több guatemalai szakszervezetet képviselt. Az ultrajobboldali szervezetek terrorja, amelyet a kormány csendes egyetértéssel figyel, az elmúlt években jellemzővé vált Guatemala életére. Megfigyelők szerint az elmúlt évedben a jobboldali terroristák több mint 30 000 guatemalai hazafit gyilkoltak meg. A wimbledoni torna férfi egyes negyeddöntőjében a svéd Borg meglepetésre simán verte a románok kiválóságát. Nastaset. (ČSTK felv.) BOLÍVIA LESZ A LEGGYENGÉBB? Tíz nap múlva fontos labdai'ligó-inrna kezdődik a kolumbiai Calibun, ahol a három di;l-ainnni<ai VB-selejtezö csoport győztese (Brazília, Peru, Bolívia) játszik körmérkőzést, hogy eldöntse, melyik kettő jut a jövő évi vilagbajnokság tizenhatos döntőjébe. A harmadik helyen végző csapat aztán «»da vissz» ^tlapon megmérkőzik a IX. európai csoport győztesével, Magyarország együttesével a világbajnnki kiküldetésért. A szakemberek nagy többsége megegyezik Hhban, hogy a torna esélyes« Brazília válngatottja. A brazil csapat Anglia, az NSZK. Skócia, Lengyelország és jugoszlávia ellen játszott barátságos mérkőzéseket és annak ellenére, hogy játékában még sok volt « hiányosság, az eredmények Brazília mellett szólnak. Nem alaptalan tehát a brazilok derűlátása. Második helyre Peru együttesét várjak. Elsősorban Peruban. Tanúskodik erről, hogy a kormánynak is nagy érdeke, miszerint a csapat ott legyen a világbajnokságon. Ezért állami ellenőrzés alá vette a perui nroľi labdarúgást és a legfelsőbb sportszervek irányítják majd a bajnokságot. Peru csapata. nagyon szisztematikusan készül a cali tornára. A válogatott Mexikóban, Baltiban, Costa Ricában és Kolumbiában szerepelt, hat mérkőzése közül Uruguay-Magyarország 2:1 Tunézia különböző városaiban már mind a 16 csapat játszott egy-egy mérkőzést az első alkalommal kiírt junior labdarúgó-világbajnokságon. Már a torna első találkozója is meglepetéssel szolgált, az olasz fiatalok nem bírtak az Elefántcsont-partiakkal, mindössze 1:1- es döntetlent tudtak kiharcolni. Nem kísérte szerencse a magyar csapat bemutatkozását sem, mintán 2:1 (2:1) arányú vereséget szenvedett Uruguay csapatától. A dél-amerikai együttes jogtalan tizenegyessel, de végül is megérdemelten nyerte a csoportelsőség szempontjából döntő fontosságú ősz szecsapást. Góllövők: Diogo (15. p ), Blca (24. — tizenegyesből), ill. Péter (20.). Az eddigi eredmények — A- c.vopnrt: Spanyolország -Fran ciaország 2:1, Mexikó—-Tunézia 6:0, C-csnport: Olaszország — Elefántcsont-part 1:1, Brazília —Irán 5:1, B-csoport: Honduras — Marokkó 1:0, D csoport: Szovjetunió -Irak 3:1, Paraguay —Ausztria 1:0. A sportfogadás hírei A Športka 26. játékhete I. búzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 120 nyertes á 12 030 korona, III. díj: 4498 nyertes á 415 korona, IV. díj: 76 326 nyertes á 50 korona. A II. húzás nyereményelosztása: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 43 nyertes á 25 765 korona. III. díj: 29U1 nyertes á 550 korona, IV. díj: 62 506 nyertes ú 55 korona. A II. díjban hat nyeremény prémiummal á 75 765 korona. A Sazka 26. játékhetének nyereményei: 1. díj: 9 nyertes á 10 095 korona, II. díj: 263 nyertes á 520 korona. III. díj: 2974 nyertes á 75 korona. hármat megnyert, kétszer döntetlenül játszott és csak egyszer szenvedett vereséget. Marc Calderon edző hasznosnak és sikeresnek minősítetne a portyát. Legközelebb európai csa- natok ellen mérkőzik a perui együttes. Bolíviának összeállítási gondjai vannak. Elsősorban azért, mert az Oriente Petrolero klub határozottan követelte: játékosait ne vegyék figyelembe a cali tornára, mivel a csapat nagyim rosszul áll a hazai bajnokságban. Négv játékosról van szó. akik a kezdőcsapat tagjai: Campos, Romero. Jimenez és Aquilar. A bolíviai válogatott 22-es kerete jelenleg Santa Cruzban készül a selejtező mérkőzésekre. A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség már régebben közzétette a hármastorna mérkőzéseinek időpontját és a játékvezetők névsorát. Ennek értelmében július 10-én a Brazília— Peru összecsapással kezdődik a torna. A játékvezető az argentin Comesan lesz. A további műsor: július 14: Brazília—Bolívia, (játékvezető: Silvagno — chilei), július 18: Bolívia — Peru (játékvezető: Barreto — argentin). I'ef SPORTHÍRADÓ • Oslóban Don Qnarrie a 200 méteres férfi síkfutásban az idei legjobb teljesítménnyel győzött. 20,1 gyei nvert az amerikai Edwards 120,4 ) előtt. További eredmények — 400 m gát:. Andrews (amerikai) '50.8, diszkosz: Powell (amerikai) 65,84, 800 m Bőit (kenyai) 1:45.9, 400 m: Frazier (amerikai) 46,4. 1500 m: Zemen (magyar) 3:39.4, Waygwa (kenyai) 3:39,8, Quax (új-zélandi) 3:40,4. • Mainzban a következő ered menyek születtek — rúdugrás: Slusarski (lengyel) 550, Kozakiewicz (lengyel) 550, Teli (amerikai) F>40, távol: Robinson Iamerikai) 789, 110 m gát: Foster (amerikai) 13:3, magas: Kotinek (amerikai) 225. 100 m: McTear (amerikai) 10,1, 800 m: Wessinghage (nyugat német) 1:50,8. 400 m: Jennings (amerikai) 46,7. A fiatalok az elődöntőben Londonban a wimbledoni nemzetközi tenisztornán mind a férli, mindpedig a női egyesben eljutottak az elődöntőkig. Kedden a férfi egyes negyeddöntőjének mérkőzéseit kisérte nagy érdeklődés. Érdekes, hogy általában a fiatal játékosok biztosították továbbjutásukat. Connors. Gerulaitís és Borg mellett a 18 esztendős McEnroe is bejutott az elődöntőbe. A negyeddöntő összecsapá sait általában nagy küzdelem jellemezte, csupán Borg győzött sima három játszmában Nastase ellen. Eredmények — férfi egyes: Connors-Bertram 6:4, 3:6, tj:4, ti:2, McEnroe —Dent 6:4. 8:9. 1:4, 3:6, 6:4, Gerulaitis— Martin 6:2, 8:9, 6:2, 6:2, Borg —Nastase 6:0, 8:6, 6:3. Női páros: Dun, Wade —Reid, Stevens 7:5, 7:5, Cuypers, Kruger—Bostrom, Ca rill 6:4. 6:4. Férfi páros: Cox, Drysdale — Riessen, Tanner 8:6, 9:8, 7:9, 4:6, 6:2, Carmichael, Teacher Fibak, Stockton 6:4, 6:4, 9:7, Case, Masters—Martin, Pa run 4:6, 9:7, 6:3, 4.6, 9:7. A Szovjetunió az élen Pelhŕimovban folytatódtak a szocialista országok junior ko sár labdacsa pata inak Druzsba Kupa-küzdelmei. A legutóbbi fordulóban a Szovjetunió ismét győzött és ezzel megtartotta vezetését Magvarország és Bulgária előtt. Romania—Szovjtunio 6S:R4 130:491. A románok viszonylag ió teljesítményt nyújtottak, de a győztes csapattól technika ban és gyorsaságban is elmaradtak. Csehszlovakia A— Lengyelország 72:67 (37:35). A lengyelek elsősorban védekezésben nyújtottak nagyon jó teljesítményt és ezért mondható értékesnek a fiatal csehszlovák együttes győzelme. Bulgária —Magyarország 63:69 (24 24). Az esélves magyar válogatottnak az utolsó percekig keményen meg kellett küzdenie a győzelemért a szívós bolgárok ellen. Kuba—Csehszlovákia B 70:110 (42:49). Az első félidőben a kubai lányok még lépést tudtak tartani a hazai együttessel. Szünet Után a csehszlovák válogatott Irányította a játékot és fölényes győzelmet aratott. Leningrádban is... Leningrádban rendezik az 1980 as olimpia labdarúgötorna- jának egyik selejtező csoport beli, valamint egy negyeddöntő mérkőzését. A nyolcvanezer né zőt befogadó Kirov-stadion kor szerűsítése, felújítása már megkezdődött. Az előzetes számítások szerint az olimpia idején mintegy 25 000 vendégre számítanak a naygmúltú, iőr- ténelmi nevezetességű helyekben oly gazdag városban. Le ningrád ma egyébként a szovjet sport egyik fellegvára. Négymillió lakosából egymillióra tehető a sportolók száma, azaz minden negyedik lakó rendszeresen sportol. A város élversenyzői már eddig 71 olim piai bajnokságot nyertek, s olyan kiválóságok kezdték itt sportpályafutásukat, mint Ka zunkina, Sztyapanszkaja, a Protopopov házaspár, Kurcsin- szkajat Satkov, Zibina és sokan mások, s nem utolsósorban Anatolij Karpov, a sakkozás világbajnoka. A Slovan Bratislava labdarúgó-együttese kitűnően kezdte Inter Kupa-szereplését. Néhány nappal ezelőtt 3:l-re győzött a Koppenhága ellen. Felvételünkön Blecha igyekszik a kapuba fejelni a labdát. (Vojtíšek felv.)