Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-30 / 178. szám, csütörtök
Üres tálból nem lehet meríteni VÁZLATOK A VEZETŐ PORTRÉJÁHOZ Aki vezető beosztásba kerül, mindig számolnia k-el I azzal, hogy kénytelen lesz népszerűiken döntéseket hozni, kisebb- nagyobb nézeteltérésekre ke rülhet sor közte és beosztottai között. Marad-e utána tüske? — Hogyne maradna. Hadd éllek azzal a közhellyel, hogy a vezető is ember. De ennek a tüskének csak befelé szabad ■szúrnia, kifelé nem. S ha az ügy lezárt, s történetesen ne kein volt igazam, akkor sem szabad utána éreztetnem, kihasználnom az előnyömet. El- mérgesítené a viszonyt, a munkatársi kapcsolatot. Ezt legkevésbé a vezető engedheti meg magának, ami az egyik alap- elvem. Sok van? — Igen. A vezetés ma már annyira bonyolult, az emberi és gazdasági összetevők egész halmazát kell egy-egy döntés előtt mérlegelni, úgyhogy minden vezetőnek saját stílust, ha úgy tetszik alapelveket kell ki dolgoznia, önmagában kikristályosítania és azokat megtartania. — önnek sikerül? — Többnyire igen. — A vezetőszerep betöltéséhez egyrészt született tulajdonságok kellenek, másrészt « szerep gyakorlása közben is ki alakulnak tulajonságok. Melyek a legfontosabbak? — Elsősorban minél alaposabb szaktudás. A karmesternek azonnal észre kell vennie, melyik zenész játszik hamisan. A szükséges tekintélyt is a tudás alapozza meg. Fontos « íellépés is. Ha a vezető nem magabiztos, akkor a jót Is el ronthatja. Tudni kell gyorsan dönteni. □ □ □ Andrássy Sándor mérnök, a békéi földmüvesszövetkezet elnök* 36 éves. Négy éve elnök, a „fiatal elnök“. Mint mondja, ez a jelző nem marad el neve mellől. Talán, mert a dunaszerdahelyi járásban a szövetkezeti elnökök átlagos életkora ötven körül lehet. — Nem volt nehéz az első utasítást kiadni? — Nem. Szerencsés helyzetben voltam. Amit a főiskolán megtanultunk, azt mind végigcsináltam a gyakorlatban is. A diploma megszerzése után öko nömusként dolgoztam, s csak négy évre rá jöttem Békére. Átvettem a növénytermesztést — agronömus lettem. Majd két évig agronömus gépesítő. Az elnöki tisztségnek mindenütt megvan az előszele is, nem egyik napról a másikra történik. Szerencsés volt a helyzetem azért is, mert az előző elnök, aki jelenleg szövetkezetünk agronómusa, önként lemondott. Tehát nem volt a It* váltásoknál gyakori keserű hát tér, sem valamilyen pozícióharc-féle. — A gazdasági vagy az em béri kérdések okoztak-e több gondot? — Az utóbbiak. Főleg saját magam. Mikor elnökké választottak. felújítottuk, fiatalítottuk a vezetőséget, új kom:epciót dolgoztunk ki. Mindenben erre a kollektívára támaszkodtam. Mint a fiatalok általában, eléggé türelmetlen voltam. A változást egyik napról a másikra szerettem volna. Kivárni mindennek az idejét, megtanulni türelmesnek lenni ez volt a legnehezebb. — Például?- Például a tejtermelésben, a tehenészéiben az eredményeket több éves munka előzi meg. Igv tavaly már odáig jutottunk, hogy az előző évhez képest 345 literrel javult a fejest át lag. Az idei átlagunk már 3500 liter felett van. □ □ □ . — Mikor volt igazán «-légeden önmagával? — Az egyik állatgondozónk szeretett fel önteni a garatra. Összeszólalkozott a zootecbni- kussal, hogy ő nem fog délután is bejárni. Felkeresett engem is, de hiába magyaráztam, hogy ha más bejár, neki is be kell, egyre hangosabb volt. Ogy lett végülis, ahogy mondtam, s nagyon elégedett voltam magammal, mert megőriztem a nyugalmamat. Bevallom, én sem vagyok nyugodt természetű, fia én is kiabáltam volna, talán egy dolgozóval kevesebb van az állattenyésztésben. Egy másik eset: Még agronómus voltam, a cukorrépa kint állt « földeken. Be kellett hordani, hogy a termés ne veszítsen minőségéből. A traktorosok kijelentették: ők szombat délután már nem dolgoznak. Igaz, az egész hetük kemény volt előtte, viszont a termést is féltettük. Mondtam, majd én lie hordom. Elkértem a kulcsot, hívtam két más dolgozót segíteni, s elindultunk. A traktorosok mind utánunk jöttek. Mindez azonban kevés lenne a tekintélyhez. Andrássy Sándor számára ezt azok az eredmények szerezték meg, melye két irányítása alatt a gazdaság elért. Az utóbbi öt évben nem volt módjuk állóeszközeik gyarapítására, termelésük viszont 9 millióról 16 millió koronára nőtt. Az egyes növénykultúrák hozamainak emelkedését számokkal illusztrálja. A lényeg az, hogy Felső-Csallóköz egyik leggyengébb szövetkezete felküzdötte magát, a dolgozók átlagkeresete 21 22 ezer koronáról 29 ezerre emelkedett. Ez elsősorban az irányító gárda hozzáértésének köszönhető. — Mindenekelőtt lehetőségeinket kellett számba venni. Nem túlzók, amikor azt állítom, hogy a járásban nálunk a legrosszabbak a talajviszonyok. Területünk 80 százaléka kavicsos, 10—18 om-es termőréteg fedi. Csínján kell bánni az öntözéssel is. Hiába adnánk a földnek 30 mm vizet, amikor a talaj 15 mm-nél többet nem tud tárolni. Ha több, akkor a meglévő tápanyagot is kimossa a termőrétegből. Ez okozza, hogy pl. gabonából sosem voltak jó eredményeink, egy hektárról csak 3000 korona volt a lövedelmünk. A szőlő már kifizetődőbb, 42 hektáron termesztjük, de a jövőben 130 hektáron akarjuk. — Van-e valamilyen receptje « ió gazdálkodáshoz? Az állandó szakmai to vábképiaés. Részemről csak annyit: most végzem az aspt- rantúrát. Több szabad időre tenne szükség. □ □ □ Eröskezú embernek tartják Andrássy Sándort. Azt vallja, első a kötelesség, s csak aztán hangoztathatja a jogait az ember. — A demokratikus, vagy direktív módszert alkalmazó vezetőnek tartja magát? — Az első áll hozzám közelebb. De a szó igazi értelmébe«, ha a demokráciát nem té vesztik össze a lanvhasággal, feg y e l mezei lenséggel. Szeretem, ha mindenki megmondja a magáét. Ez nemcsak lehetőség a dolgozók számára, hanem kötelesség is. Ez alól a vezető sem kivétel. Az említett erős kezű ség abból áll, hogy nem átallok még aznap szólni bárkinek, ha látom, hogy nem végezte jól a dolgát. A gyűléseken rendszeresen felolvassuk, ki milyen teljesítményt nyújtott. Nagyon érzékenyek az emberek. Higgye el, senkinek sem mindegy, hogy A MINŐSÉG NEMCSAK JELSZÓ 52 000 FIATAL AZ ÉPÍTŐTÁBOROKBAN Fiataljaink országszerte tettekkel, a munkakezdeményezés széles körű fejlesztésével, jó tanulmányi eredményekkel és főleg szocialista kötelezettségvállalásokkal köszöntik a SZÍSZ II. kongresszusát. Az elért eredményekről, a SZISZ szlovákiai és II. kongresszusa tiszteletére kibontakozott munkakezdemény ezésról tájékoztatott a közelmúltban lezajlott sajtóértekezleten fán Lipiansky mérnök, a SZISZ SZKB alelnöke. Leszögezte, hogy fiataljaink munkakezdeményezése a társadalom szükségleteivel összhangban fejlődik. Ez a munkakezdeményezés elsősorban a népgazdasági terv fontos feladatainak teljesítésére irányul. Az ifjúság mindennapi munkájával bizonyítja a szocialista társadalomhoz való hozzáállást, fejezi ki egyetértését pártunk politikájával. Fiatal bányászok rekordja — Örömmel tölt el benünket az a tény — mondotta Lipian- sky elvtárs —, hogy a minőség ma már nemcsak jelszó SZISZ- tagjaink számára. A népgazdaság valamenyi területén értékes szocialista felajánlásokat tettek é« tesznek. Szlovákiában a 13 668 alapszervezetben 471000 tag acűködik, ebből 291006 kapcsolódott a felajánlási moz galomba. Jó példaként külön kiemelhetjük a handlovái bányában dolgozó Miroslav Cmar ka szocialista munkabrigádját. Ez a kollektíva áprilisban és májusban a SZISZ II. kongresz- szu.sa tiszteletére 59 260 tonnás te 1 jesí tmén y é v el túlszárnyalt a a szénfejtés szlovákiai csúcsát. A napokban ígéretet tettek. Iiugy az elért rekordot meg túlteljesítik. A košicei fiatalok példája is k(ívelendő: „A NOSZF 60. évfordulójára — 60 milliót a köz- társaságnak" jelszó jegyében kötelezettségvállalást lettek — 1979. május 9 ig 60 bölcsődét és 20 óvodát építenek föl. * Nagyra értékelhetjük a martini gépgyár fiataljainak aktivitását, akik a népgazdaság igényes tervfeladatainak teljesítésére irányuló törekvésüket azzal a felhívással fejezték ki, amelynek legfontosabb pontjai: a tervszerűség, a komplexség, a koordináció, a minőség és az ellenőrizhetőség megvalósítása, a mindennapi munkában. A martini felhívás azt tükrözi, hogy az itt dolgozó fiatalok komplex módon értelmezik a feladatokat, s ezért jó lenne, ha a felhívás a népgazdaság valamennyi ágazatában követésre találna. Komoly feladat Ezt kővetően a ferctális szféráról esett szó. Ezen a területen nehézségek mutatkoznak, amelyekkel a CSKP KB VII. plenáris ülése is foglalkozott. Szükségszerű n SZISZ-tevékenység színvonalának emelése a/, iparitanuló-intézetokben, hogy nagyobb súlyt fektessünk e fia talok egyéniségéjiek forrná lásá ra. A fiatal szakemberek képzése rendkívül komoly és fon tos feladat, ugyanis az idősebb vezető káderek pótlása nap janikban sok nehézséget okoz. Példaként említhetjük a bra tislava-récsei élelmiszerüzlettel kapcsolatos esetet, ahol két hétig zárva tartottak, mert a fiatal elárusítónak között nem akadt egy sem. aki alkalmasnak bizonyult volna a bolt vezetésére. A sajtótájékoztató következő részében a fiatalok nyári aktivitásáról kaptunk képet. Az idén a közép- és főiskolák 52 ezer diákja vesz részt építőtáborokban — a népgazdaság legkülönfélébb ágazataiban. Ismét sor kerül a csereakciókra is, mintegy 1800 külföldi diák érkezik hozzánk, főleg a Szovjetunióból és az NDK ból, valamint a többi szocialista országból, » ugyanennyi hazai diák utazik külföldre. URBÄN klAra Andrássy Sándor száz emljer előtt mit mondanak róla. Akii „kiolvasnak" az na gyón szégyeHi magát. Szigorú munkafegyelem nélkül nincsenek eredmények, nincs kereset. Üres tálból nem lehet meríteni. — Minden döntés előtt kikéri a munkatársak- véleményét? — Igen. Ennek ellenére deríthetek egészen másképp, a ja vaslataiktól eHérően. A részleg vezető a saját szakaszát ismeri jól. Az elnöknek egyrészt a részlegek összehangolása a feladata, másrészt a dolgozók és h társadalom érdekeit kell kö zös nevezői1*; hoznia. □ □ □ Andrássy mérnök a SZISZ KB Elnökségének tagja. Mint a fia talok legfelsőbb fórumának képviselője hogyan látja helyzetüket a sa|át portájukon? — Nem könnyű, s kevés is a fiatal. Bratislava elszippant ja őket, ez mindaddig így lesz, amíg ipari szinten nemtudunk termelni. A gépesítésben még megmaradnak, de a növény tér mesztésben, s föle# az állatién vész tésben már nem A vá rosi kényelmet nemtudjuk biz losítani. A magánélete nélkül hiányos lenne a róla alkotott kép. Még nőtlen, a kikapcsolódást a va dászatban és az utazásban találja meg. Azt mondják róla. bejárta a lél világot. Hol, mer re fordult már meg? Hazánk küldöttségének tagjaként részt vettem az Ar gént in Kommunista Ifjúsági Szervezet X kongresszusán. Tu ristaként sok más országot bejártam. Kétszer voltam F ran cia ország ba n, láttam Mongóliái, tavaly Ciprust, s most egy hó napia jöttem vissza japánból. — Melyik jelentette a legna gvobb élményt? — Talán [apán. Tokio, Híro sima, Oszaka. Az európai em bér számára maradandó él ményt jelentenek. □ □ n Az embert sokan megrajzolták már hitelesen néhány mondatban, egy-egy szép versben. Egy ember hiteles ábrázolásához viszont néhány gépelt oldal kevés. Ezért úgy érzem magam, mint a festő, akinek csak arra jutott ideje, hogy néhány vonallal, vázlatot készítsen a témáról, s az árnyalatokra már nem Jutott ideje. MÁMNAK istvAn IFJÚSÁGI AKTÍVAÉR TE KEZL El Derűlátással készülnek az aratásra Mindnyájan jól emlékszünk még arra, hogy a tavalyi gabonatermelés betakarításakor milyen kezdeményezést fejlettek ki uz ifjúsági kombájnon brigádok, a munkaközösségek, a komplex racionalizációs bn gádok, a gépjavítók, valamint a SZISZ alapszervezetei, a pio nírok és az összes többi fiatal. Az „Egy szem se vesszen kárba“ ifjúsági aratási verseny mozgalomba majdnem ezer munkacsoport, több mint 5400 kombájnos brigád, az ifjúsági fényszóró 1760 őrjárata, több mint 4900 SZISZ-alapszervezet és 1470 pionírcsoport kapcsa lódott be. Aktivitásukat serkentette a CSKP KB és a CSSZSZK kormányának aratási felhívása is. E mozgalom élén álltak a munka hősei, az ifjú kommu nisták, az M. Sáöekhez, a Hus- topečei Gép és Traktorállomás dolgozójához hasonló fiatalok, mint például A. Zafko, a Vode radyt Efsz komplex racionalizációs brigádjának tagja és mások. Az idei aratáskor még igé nyesebb feladatok várnak a fiatalokra, hiszen az egész gabonatermést 10 millió tonnára kell emelni, ami hozzávetőlegesen 8 százalékos növekedést jelent. A kombájnosok közelmúltban tartott országos aktívaértekezletén a fiatalok megígérték, hogy nem csupán a földeken, hanem a gabona betakarítása utáni szárításakor, tárolásakof is minden feladatot teljesítenek. Természetesen mindezt új ge pekkel, a technika újabb vívmányainak felhasználásával, a szocialista versen y m ozga 1 om ba n szerzett eddigi tapasztalatok segítségéve] szeretnék elérni. Számos értékes, a Nagy Október évfordulója é.s « SZISZ FI. kongresszusa tiszteletére telt szocialista kötelezettségvállalást is tettek a fiatalok. S. Loutchan, a Lomnice nad l‘o- pelkou i Gép- es Traktorállomás kombájnosa társával ígéretet tett, hogy az E 512 *s kombájnnal 550 hektárnyi területről aratja le a gabonát, egy százalékos szemveszteség mellett, a hektáronként 14 koronás megtakarítást ér el a pótalkatrészek felhasználása, 9 literes megtakarítást pedig az olaj fogyasztása terén. A Sol pri Vranove-i fiatalok a helyi efsa gazdasági vezetőségével együtt 20 tugú csoportot létesítnek, amely felelősséget vállal a gabona gyors és veszteségmentes betakarításáért. További értékes vállalásokat tettek a TŕebíČi Állami Gazdaság, a Plenái Efsz Felvásárlóközpont, a BruntáH és további vállalatok fiataljai. IQP) A Horni Briza i Nyugat-csehországi Kerámiai Művek biasyl üzemében saválló kőedényeket és homlokfalak fedésére szolgaió glazúros csempéket gyártanak. Az üzem egy év alatt 74 millió korona értékű terméket gyárt, és így a munkatermelékenység a múlt évhez viszonyítva 7,9 százalékkal növekedik. Képünkön: Vladimír Faksa, az üzem technológusa ellenőrzi az úgynevezett svéd bo rítólapok préselését. Ezeket a termékeket az üzem Svédországba. Hollandiába, Dániába, Norvégiába, Franciaországba >s Kanadába exportál/a. A gyár kivitele az idén 44 százalékkal növekszik. (Felvétel. CTK J. Vlach) űhíó 1977. VJ. 3»