Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-27 / 175. szám, hétfő

Sakkozó fiatalok ú#sió Már jó néhány éve tudtam róla, hogy a faluban sokan fog­lalkoznak a sakkal, gyakran kaptam megfejtéseket az Oj Szóban közölt feladványokra a Vojntce-i (Bátorkeszi^ alapis­kola növendékeitől. Később már a gyakorlati sakkozásban elért sikereikről is hallottam: Martinban az élen végeztek Szlovákia középiskolai csapat­a sakkot csak amolyan kiegé­szítő időtöltésnek tekintettem. De hamarosan kitűnt, hogy te­hetséges sakkozók vannak kö­zöttük! Beszereztünk egyné­hány sakkönyvet, sakkfolyóira­tokat is rendeltünk és a játék, az edzés is rendszeresebbé vált. Az eredmény nem maradt el: Töröttő, Szegi, Jóba és má­sok az iskolák közötti találko­197? VI. 27. versenyében, egyszerre három osapattal is játszottak a kerü­leti, illetve a járási bajnoksá­gon, sőt tavaly az 5. helyen végeztek a kerületi csapatver­senyen. Ugyancsak 1976-ban a 16 éves Töröttő Antal Prágá­ban első lett az országos ifjú­sági bajnokság B-csoportjában. Ennek tudatában örömmel fo­gadtam el a meghívást a köz­ség felszabadításának tisztele­tére rendezett nemzetközi ifjú­sági tornára, hogy a helyszí­nen is meggyőződhessek a Voj- nicében folyó pezsgő sakkélet­ről. Sajnos kissé megkéstem, a csaták már véget értek és a fiatal sakkozók az iskola ün­nepélyesen feldíszített torna­termében izgatottan várták a díjak kiosztását. Ott voltak a rendezők, szervezők képviselői mintegy tanúsítva, hogy egy ilyen rendezvény sikere a kö­zös összefogáson, azon múlik, hogy a járási és helyi testne­velési, SZISZ- és pionír szer­vek, szervezetek szívügyüknek tekintik-e a sakkozást. Nem akarom most részletezni a verseny lefolyását és ered­ményét — erről a sakkrovat- Han már beszámoltunk. Inkább arra voltam kíváncsi, mi a tit­ka annak, hogy ebben a 4000 lakosú nagyközségben folyó sakkéletet, bármelyik vidéki vá­ros is megirigyelhetné? Nos a titok: a helyi és járási szervek támogatása mellett egy lelkes pedagógus: Miholics Zoltán fá­radhatatlan munkája. — 1965-ben kerültem az it­teni alapiskolára — mondja Miholics Zoltán. Eleinte csak úgy találomra szedtem össze agynéhány nagyobb, 6—7. osztá­lyos fiút, hogy megtanítsam őket a szabályokra. Mert még a lépéseket sem ismerték. Ak­koriban az asztaliteniszben tűnt ki egynéhány növendék, Elismerésre méltó A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) (lép- és Traktorállomás nem- osak kiváló termelési eredmé­nyeiről híres, hanem a válla­lat sportegyesületének sakk- szakosztálya is évről évre ja­vuló eredményeket mutathat fel. Korbel'a Milan, a sakk- szakosztály titkára így össze­gezte az eddigi eredményeket: — A sakk-szakosztályt 1974- ben alakítottuk. A-csapatunk a kerületi bajnokság I. osztályá­nak A-csoportjában szerepel, a tartalékcsapat a kerületi baj­nokság II. osztályában küzd. Szereplésük megnyugtató. — Említést érdemel sakko­zóink kezdeményezése, amelyet a bajnoki találkozókon kívül rendeznek. Kupamérkőzésekről van szó, amelyeket hagyomá­nyosan a barátsági hónapban rendeznek meg. Ugyanilyen hagyományú az SZNF tisztele­tére és a járási székhely fel­szabadításának emlékére meg­rendezésre kerülő kupasorozat is, amelyen a szomszédos já­rások legjobb együttesei is részt vesznek BOOZSÁR GYULA Harsonák üdvözlik a részvevőket — néhány perc múlva megindul­nak a sakkórák. zókon is helytálltak. Termé­szetesen a fiúk felnőttek, kike­rültek az alapiskolából, s en­nek meg volt a következmé­nye: kiestünk a kerületi baj­nokságból. Jóba, Száraz a fő­iskolára jár, Cséplő katona. Ezért gondoskodni kell az utánpótlásról. Most már az el­sősökkel, másodikosokkal kez­dem a sakkoktatást. Bár az is­kola magyar tagozatán tanítok, a szlovák tagozatba járók szü­lei kértek, hogy az ottani nö­vendékekkel is foglalkozzak s ennek szívesen tettem eleget. Azt hiszem, meg van a re­mény rá, hogy rövidesen visz- sza kerülünk a kerületi baj­nokságba. A sakkozók Bátorkeszin a MEOPTA helybeli üzemegysé­ge sportegyesületének kereté­ben működnek. A másik szak­osztály: az asztalitenisz. Ök is voltak már a kerületi baj­nokságban, jelenleg a járási bajnokság élmezőnyében ját­szanak. Van a községben még egy sportegyesület, a Družstev­ník — ennek „védőszárnyai“ alatt a labdarúgók játszanak, váltakozó sikerrel. Jelenleg a járási bajnokság középmező­nyében találjuk őket. Végül még arra voltam kí­váncsi, hogyan született meg a már harmadszor megrendezett ifjúsági torna gondolata? — Iskolánk felvette a kap­csolatot a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem gya­korló iskolájával s az ottani sakkozók javasolták a nemzet­közi találkozókat. Három éve már hivatalosan, tehát a járási és helyi szervek támogatásá­val folyik a verseny. Egyre töb­ben vesznek részt, tavaly pél­dául 35-en indultak, az idén már 58 volt a résztvevők szá­ma! Ehhez még annyit: nagyon tetszett, hogy tizenévesek mel­lett a tíz éven aluliak is na­gyon komolyan vették a játé­kot, s hogy a sportszerű ver­senyzés melleit az őszinte ba­rátság szálai tették emlékeze­tessé a találkozást mind a voj- niceiek, mind a vendégek: a trnavai, komárnói, Dolný Pe- ter-i, šintavai, Nové Zámky-i, topolčanyi, martini, valamint a debreceni fiatal sakkozók szá­mára. oei.mAr Gábor A legfiatalabb versenyző: a 6 éves Miholics Kati. Ä doifozék egészségéért A CSKP XV. kongresszusa be­hatóan foglalkozott a tömeg­sport fejlesztésével és népsze­rűsítésével. A CSSZTSZ komáromi (Komár­no) járási bizottsága ezzel kapcsolatban felhívta az egye­sületeket, hogy alakítsanak alapfokú testnevelési szakosz­tályokat. Az eredmény jelent­kezett. Eddig a Spartak Ko­márno, a Družstevník Koláro­vo és az Iskra Zemianska 01- ča sportegyesületek mellett lé­tesültek ilyen szakosztályok, de újabban hasonlóval jelent­kezett a komáromi Priemko vállalat is. Az említett egyesületekben korra és nemre való tekintet nélkül, szervezett irányítás mel­lett sportolhat mindenki, ked­vező időjárásban és télen is, amikor tornatermi gyakorla­tokon vehet részt. Az alapfokú testnevelési szakosztályok egyik szervezője és oktatója Virágh Istvánné, a CSSZTSZ komáromi járási bi­zottságának dolgozója, akitől megtudtuk, hogy a Spar­tak keretében mintegy 110 nő foglalkozik alapozó gimnaszti­kával. Akad külön csoport, amelynek a művészi torna ad tartalmat. Ezt Éva Kociská és Kozári Péter vezeti. Virágh Istvánné vezeti a a Priemko 20—25 tagú alapozó testneveléssel foglalkozó cso­portját is. A Družstevník Kolárovo (Gú- ta) női testnevelési kört Tóth Anna irányítja, szintén dicsé­retes munkát végez. Városunkban érdekes jelen­ség, hogy a dolgozók tömege­sen kapcsolódnak be az üze­mek közötti sportvetélkedőkbe. HOLCZER LÁSZLÓ Utolsó túrójára ment A kosicei (Kassa) természet- járó család nesztora, a 89 éves Vilkovszky Armand elment utolsó túrájára, ahonnan nincs visszatérés. Szocialista gondolkodását, életfelfogását az 1918-as vörös mozgalom táplálta, az ifjúságot foglalkoztató természetjáró kört alakította, szabad idejét ennek szentelte. A járás legelső síoktatója volt, nagyszerűen ismerte a Magas-Tátrát, a Hernád-völ- gyet, a Szádellői völgyet. Leg­gyakoribb túrái közé tartozott a Šivec (Tarkő) és a folkmári szikla megmászása, ahonnan szép időben társainak a Ma- gas-Tátra nyúlványait mutogat­ta. A helyi turista körök kedvelt oktatója, szervezője, a turiszti­ka minden ágában jártas volt. Kár, hogy naplót nem veze­tett, amelyben turistaélményeit megörökítette volna. így is kö­vetendő példa marad a további turistagenerációk számára, akik megőrzik tiszta emlékét. MITRO BÉLA A szovjet sport is jubilál Bemutatkozik a nagyhatalom Már a második világháború utáni első nyári olimpia, az 1948-as londoni játékok alkalmából azt várta a világ közvéleménye, hogy a szov­jet sportolók is bemutatkoznak az olimpián. Nem így történt, a Szovjetunió sportvezetői másként döntöttek. „A premiert későbbre ha- lasztjuk, amikor megfelelőbb feltételek mellett készülhetnek versenyzőink, amikor országunk egy kicsit kiheveri a háború szinte számokban ki nem fejezhető megrázkódtatásait“ — mondották a szovjet vezetők. A Szovjet­unió abban az időben nem is szerepelt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagállamai között és így a szovjet sportolók teljesen érthetően csak 1952-ben mutatkoztak be a nyári játékokon, Hel­sinkiben kezdték meg dicsőséges útjukat az olimpiai érmekért. 1. A helsinki olimpiai stadion 70 ezer nézője köszöntötte a világ legjobb sportolóit, a fin­nekre jellemző nyugalommal. A 69 ország küldöttsége egymás után vonult el a lelátók előtt, de mintha hiányzott volna a nézők nagyobb lelkesedése. A finnek valamivel hűvösebbek, kimértebbek a közép-európai embernél, de ők is képesek lel­kesedni. Habár ez nem megy náluk olyan könnyen, mint mondjuk az olaszoknál. De az­tán ez is bekövetkezett. A sta­dion bejárati kapujában megje­lentek a Szovjetunió sportolói, a nők kék kosztiiinkabátban és fehér szoknyában, a férfiak tiszta fehérben. Az élen Ku- csenko, a hatalmas termetű súlyemelő vitte a szovjet zász­lót. Addig a pillanatig egy kül­döttség sem tudott igazi kon­taktust teremteni a nézőkkel; a szovjet sportolók integetéssel, üdvözléssel válaszoltak a nézők ovációira. Ez még nagyobb im­pulzust adott a nézőknek. Nem mondható, hogy a szovjet spor­tolók valami újat fedeztek vol­na fel, de mégiscsak az elsők voltak, akik szívélyesebb kap­csolatot teremtettek a lelátón ülőkkel és nemcsak fellelkesí- tetíék őket, hanem hangos cso­dálkozásra ragadtatták. Ezzel tulajdonképpen a maguk olda­lára állították a finneket. Ez nagyon fontos volt, mert tudatosítanunk kell: a szovjet sportolók olimpiai szereplését különbözőképpen igyekeztek kommentálni a nyugati újságok, a legtöbb esetben tudatosan fél- remagyarázva, meghamisítva a valós tényeket. így például olyan hírek is megjelentek a burzsoá sajtóban, hogy a szov­jet küldöttségben politikai biz­tosok is vannak, akiknek fel­adata: őrizzék a sportolókat és esetleges sikertelen szereplésük esetén azonnal küldjék őket haza — kényszermunkára. Azt is világgá kürtölték a nyugati újságok, hogy a legtöbb szovjet sportoló profi, akik semmi mást nem csinálnak, csak edzenek és versenyeznek. A különböző nyugati sportkörök nem szíve­sen látták az első szocialista ország képviselőit az olimpián; nemcsak a konkurreneiától fél­tek, hanem elméletük csődjé­től is, amely szerint a szovjet emberek tehetségtelenek, akik semmi mást nem ismernek, csak a munkát, egyáltalán nem tudnak örülni, nevetni, nem még sportolni. És most Helsinkiben egészen mást látott a sportvilág. Jól öltözött, mosolygós fiatalokat, akiknek eltökélt szándéka volt bebizonyítani: semmi sem igaz, abból, amit híreszteltek róluk, a szovjet ember nemcsak ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a többiek, ha­nem ráadásul lépten-nyomon tudatosítja, hogy a világ első szocialista országát képviselik, és ilyen értelemben cselekszik, viselkedik és kiizd a sportpá­lyákon. Itt volt az egyedülálló alkalom bebizonyítani, hogy a Szovjetunió a sportban is nagy­hatalom. A szovjet sportolók ezt az al­kalmat teljes mértékben kihasz­nálták. Elsősorban is a torná­szok, akik szinte sokkolták a világot. Muratov, Saginyan és Csukarin neve egyszerre olyan ismert lett, hogy szinte minden­ki tisztelettel ejtette ki. Viktor Csukarin három számban nyert egyéni bajnokságot, pedig — törött, sínbe tett ujjal verseny­zett! A kötelező gyakorlatok után a szovjet válogatott került az élre, megelőzve az akkori világbajnok Svájc csapatát. Ez olyan váratlanul érte a szak­embereket, hogy azok verseny­zőikkel együtt csoportosan jár­tak a szovjet tornászok edzései­re, mert nem ment a fejükbe: hol tanulták meg az igényes gyakorlatokat és az már egye­nesen érthetetlen volt számuk­ra, hogy milyen magas művé­szi fokon mutatták be azokat. Ilyen körülmények között már egyáltalán nein számított meg­lepetésnek, hogy a Szovjetunió tornászai megnyerték a csapat- bajnokságot. De nemcsak a tornászok káp­ráztatták el a világot. Az atlé­tanők is ámulatba ejtették a közönséget. Diszkoszvetésben például hármas szovjet siker született (1. Romaskova, 2. Bag- rijencova, 3. Dumbadze), és ek. kor hangzott el az olimpiák történetében először a Szovjet­unió himnusza. Galina Zibina súlylökésben lett aranyérmes, míg a sokoldalú Alekszandra Csudina távolugrásban, gerely- hajításban és magasugrásban szerzett két ezüst- és egy bron- érmet. A férfiak mezőnyében is a legjobbak között szerepeltek a szovjet atléták. Természete­sen nem minden sportágban kí­sérte siker a szovjet sportolók szereplését, ám világosan ki­elemezhető volt, hogy jók az edzésmódszereik, hogy tehetsé­gesek és erős erkölcsi-akarati tulajdonságokkal rendelkeznek. Talán nem volt sportág, ahol a szovjet sportolók i;e lettek volna ott az élmezőnyben. Pe­dig nem rendelkeztek szinte semmilyen nemzetközi tapaszta­lattal. 3. A Szovjetunió sikeres olim­piai bemutatkozásáról misem tanúskodik világosabban, mint a nemzetek nem hivatalos pont­versenye. Igaz, a NOB sem, ilyen sorrendet nem ismer el, de azért mégiscsak le lehet mérni egy-egy ország élsport­jának fejlettségi fokát, ha az olimpiai 1—6. helyezések alap­ján eredményességi listát állí­tunk össze. Helsinkiben a kö­vetkező sorrend alakult ki: 1—2. Szovjetunió 1—2. USA 3. Magyarország 4. Svédország 5. NSZK 6. Finnország 7. Franciaország 8. Olaszország 9. Anglia 10. Csehszlovákia 11. Svájc 12. Ausztrália 494 pont 494 „ 256 „ 233 „ 166 „ 148 „ 136 „ 132 „ 114 „ 96 „ 88 „ 74 pont A szovjet sportolók egyedül­álló sikerének teljességéhez tar­tozik, hogy összesen 106 érmet nyertek, ebből 38 arany-, 53 ezüst- és 15 bronzérmet. Két világ- és három Európa-csúcsot, valamint 11 szovjet rekordot állítottak fel. Talán felesleges hangsúlyoz­nunk: a szovjet sportolóktól senki sem várt ilyen sikeres olimpiai bemutatkozást. Az is beigazolódott, hogy mennyire helyénvaló volt az inkább ké­sei bemutatkozás, mint egy esetleges elhamarkodott korai szereplés, mert így több idő ju­tott az alapos felkészülésre, amelynek következtében teljes fényében mutatkozott meg a szocialista sport ereje. A Szov­jetunió „leégésére“ számító nyugati körök nem szaporíthat­ták rágalmaikat a szocialista sport színvonaláról. Már a kez­det kezdetén mindenkinek tu­datosítania kellett: a Szovjet­unió az elkövetkező években egyre nagyobb és fontosabb szerepet fog játszani a világ sportjában. |T. V.)

Next

/
Thumbnails
Contents