Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)
1977-05-14 / 131. szám, szombat
mm 1977. V. 14. 7 Az útszakasz legjobbja: OSZOKIN A csehszlovák versenyzők az élcsoportban érkeztek a célba • Ma kétszer állnak rajthoz G Sok múlik az idöfutamon Egynapos szünet után az V. útszakasszal (Szczeczin — Neubrandenburg 155 kin) folytatódott a 30. Békeverseny és a kerékpárosok már az NDK területére értek. Sokan azt jósolták, hogy ezt az útszakaszt NDK-beli versenyző nyeri, de nem így történt, mert a Békeverseny legaktívabb kerékpárosa, Oszokin szerezte meg a győzelmet. Ma kétszer is rajthoz állnak a kerékpárosok. Délelőtt Nenhrandenburgból Berlinbe hajtanak (129 km), majd délután a 30 km-es időfutamra kerül sor. Már itt eldőlhet a Békeverseny egyéni és csapatgyő- y.elmének sorsa. A csehszlovák csapat az időfutam során sokat javíthat helyzetén, de köztudott, hogy nem éppen a legjobb egyéni versenyzők hírében állnak kerékpárosaink. Pillanatkép a XI. női tornász EB prágai színhelyéről, ahol tegnap lapzárta után az egyéni összetett versenyeket bonyolították le. (A CSTK felvétele) A 111. Európai Sportkonferencia A szczeczini rajtnál (Poznanból repülőgépen tették meg az utat Szczeczinbe) 19 ország 112 kerékpárosa jelent meg, a sérült lengyel Jagla nem tudta folytatni a versenyt. Rögtön a rajt után nagyon erős iramot diktáltak a csapatverseny élén álló együttesek. Annak ellenére, hogy erős oldalszél fújt és helyenként esett az eső, a szovjet, a csehszlovák, a lengyel és az NDK-beli versenyzők egy csoportja fokozatosan elhúzott a mezőnytől. Később kialakult az a 28 tagú csoport, amely együtt érkezett a célba. Az első gyorsasági hajrát a szovjet Oszokin nyerté honfitársa, Fikkuus és Schmeisser előtt. Az előbb említett szovjet kerékpáros nagy kedvvel versenyzett és megnyerte a másoEzüst síp Ifteralnak Wiliam Jones a Nemzetközi kosárlabda Szövetség elnöke Sokolovban átadta az Inter Bratislava kosárlabda-csapata érdemes sportmester edzőjének, Kúra Uberalnak az „ezüst sípot“. Ez a legnagyobb kitüntetés, amelyet csak a legjobb kosárlabda játékvezetők kapnak. Az 56 éves K. Uberal, a PRÁCA sportrovatának vezetője, több mint 20 éve működik játékvezetőként, két világ és négy Európa-bajnokságon szerepelt, s BEK döntőt vezetett Moszkvában, az EB döntőjét pedig Rotterdamban. Sakk A női sakkvilágbajnok-jelöltek harmadik találkozóján döntetlen született. A küzdő felek a bolgár Lemanskova és a szovjet Ahmilovszka voltak. A döntetlenben az 53. lépésben egyeztek meg. Jelenleg a szovjet sakkozó 2:1 arányban vezet. A Las Palinasban sorra kerü- lő nemzetközi sakktorna 3. fordulójában a szovjet Karpov az argentin Debernot ellen győzött. Sikeres volt a dán Larsen és a holland Tiinman is, az előbbi a spanyol Visiert, az utóbbi a kubai Ilernandezt késztette megadásra. A 3. forduló után Karpovnak és Lar- sennek 3 pontja van, Timman 2,5 ponttal rendelkezik. Svájc is várja a síugrókat Már 1978-tól kezdve Svájcban is évente megrendezik a nemzetközi síugróversenyt. Ez az ismert négysánc versennyel szemben csak három sorozatból áll majd. A nyitány január 25-én St. Moritzban lesz, a folytatást január 27-én Gstaad látja, majd január 29-én Engel- bergben fejeződik be a sorozat. Kísérleti célból a sífutók Világ Kupa küzdelmeit 1978—79- ben, majd 1980—81-ben rendezik meg. A versenyek feltételeit a FIS külön bizottsága dolgozza ki. A tervet előterjeszti a Nemzetközi Sí Szövetségnek, amely 1978 februárjában lahtiban ülésezik. Nyerteseink Az Üj Szó olvasója tippel sorozat 18. számú szelvényének értékelésekor a következő nyerteseket sorsoltuk ki: I. díj — 300 korona: MIHÖK PÁL, 98 601 Fifakovo, Bottová 8. II. díj — 200 korona: VARGA FERDINAND, 925 82 Tešedíkovo, 330, okr. Galanta, III. díj — 100 korona: SZENT- ANDRÄSSY DEZSŐ, Košice, Bra- nisková 18. dik gyorsasági hajrát is, így értékes másodperceket szerzett az időjóváírás következtében. De nemcsak ezt: megerősítette vezető helyét a legaktívabbak versenyében. A második gyorsasági hajrában is Pikkuus Az NSZK-beli Ludwigshafen ben rendezik meg a cselgáncs Európa-bajnokságot. A csehszlovák versenyzők közül eddig Vladimír Bárta volt a legsikeresebb, aki a 78 kg-osok harmadik fordulójában az Eu- rópa-bajnok lengyel Adamczyk- tól szenvedett vereséget, előbb azonban legyőzte a svéd Tegel- gardot és az angol Morissont. A további csehszlovák szereplő, Jaroslav Kríž a 65 kilósok súlycsoportjában már az első fordulóban alulmaradt az NDK bronzérmese, Reismannal szemben. A 66 kilósok súlycsoportjában a dobogósok sorrendié: 1. Helsinkiben május 14.—18. között Finnország, Franciaország, Görögország, Románia, Törökország és Ausztria, Stockholmban pedig Svédország, Hollandia, Lengyelország, Magyar- ország, az NSZK és Skócia küzd a továbbjutásért. Mindkét csoportból az első három helyezett jut az ún. döntő csoportba, amelynek küzdelmeit Helsinkiben május 20- tól 22-ig rendezik meg. Csak • Egyetlen győzelem választja el a Montreal Canadiens csapatát a Stanley Knpa birtokbavételétől. A Boston Bruins elleni mérkőzéssorozat legutóbbi találkozóján ugyanis 4:2 arányban győzött. Ez volt a montrealiak harmadik sikere a döntőben. O Az Egyesült Államokban pnrtyázó szovjet junior kosárlabda-csapat 84:80 arányban győzött az USA együttese ellen. • A Francia Labdarúgó Kupáért a következő mérkőzéseket játszották:* Nimes—Nice 3:3, Sochanx—St. Etienne 1:1, Florient—Reims 2:0, Lens— Nantes 2:1. végzett Oázokin mögött, míg a harmadik helyet Petermann szerezte meg. Ahogy az várható volt, a fentebb említett csoport nagy ira- rnot diktálva tíz percre növelte előnyét a mezőny előtt. Az utolsó kilométereken sok kanyarral tarkított szakaszon óvatosan hajtottak a versenyzők — köztük mind a hat csehszlovák kerékpáros. Szinte a célegyenesig együtt haladt a 27 versenyző (a svéd Filipsson leszakadt.) Néhány méterre a céltól a szovjet Oszokin nagy hajrába kezdett és mintegy két méterrel előzte meg a második helyezett Pikkuust. Nem hivatalos jelentés szerint a csehszlovák Vlastimil Moravec a harmadik helyen végzett. Delvingt (francia), 2. Szabó Ferenc (maíiyar), 3. Reismann (NDK) és Bried (svéd). A 71 kilósoknál: 1. Nyevzo- rov (szovjet), 2. Talaj (lengyel), 3. Landart (francia) és Kriiger (NDK-beli). A 78 kilósok csoportjában: 1. Adamczyk (lengyel), 2. Hein- ke (NDK-beli), 3. Tchoullouy (francia) és Vuissa (svájci). A nemzetek versenyében eddig a szovjet csapat vezet két arany- és egy ezüstéremmel. A franciáknak is két aranyérmük van, meg egy bronzéremmel rendelkeznek. Az NDK-beliek éremgyűjteménye 1—1—4, a lengyeleké 1—1—1. az innen kikerülő legjobb négynek lesz helye az Európa-baj- noki mezőnyben. Az Európa- bajnokságot szeptember 15.— 24. között Ostende és Liége városában tartják meg. Eddig a következő csapatok szereztek jogot az Európa-baj- noki részvételre: Jugoszlávia, Szovjetunió, Olaszország, Spanyolország, Csehszlovákia, Bulgária, Izrael. • A román labdarúgó-bajnokság 24. fordulója után a Dynamo Bukarest és az Universita- tea Craiova egyaránt 30 ponttal foglalja el a táblázat első két helyét. A Steaua egy ponttal lemaradva harmadik. Az eredményekből: Dynamo Bukarest— Corvinul Hunyadvár 2:0, Resi- ca—Steaua Bukarest 1:3, Petro- zsény—Arad 6:3. • Hivatásos nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésen New Yorkban Norton az 58. másodpercben kiütéssel győzött Bobick (mindkettő amerikai) ellen, így a 14 000 néző a 12 menetre tervezett küzdelem helyett csak néhány ütésváltást látott. A mérkőzés után Norton kijelentette: Most Muhammad Ali következik. Csütörtökön ünnepélyes keretek között nyílt meg a dán fővárosba összehívott III. Európai Sportkonferencia. A rendezők nevében K. Möller, a Dán Sportszövetség elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd az UNESCO, a NOB és a Sport Világtanács küldöttei szóltak a résztvevőkliöz. A főbeszámolót dr. BeckI Sándor, magyar államtitkár, az OTSH elnöke tartotta „A Sport társadalmi felelőssége“ címmel. Az előadás utáni vitában tíz ország küldötte, köztük SZERGEJ PAVLOV, a Szovjet Sportbizottság elnöke és ERNEST DE^ETRU- VlC, a CSSZTSZ KB alelnöke szólalt fel. A III. Európai Sportkonfe- rencia „A sport a szabad időben és a családban“, valamint „A sportbeli együttműködés jövője Európában“ címmel elhangzó dán, illetve holland előadásokkal folytatja vasárnap záruló munkáját. összetételében változás nem várható, a Slovan csapatában kérdéses Jozef ČapkoviČ és Ha- raslín szereplése. A bratislavai előmérkőzésen a nemzetközi ifjúsági labdarúgó-torna döntőjére kerül sor. Holnap Prágában 18.30 órakor kezdődik a Bohemians— Slávia helyi rangadó. A házigazda zöld-fehérek nemrégen a legkomolyabb bajnokjelöltet, a Dukla együttesét fogadták, s ellene 1:1 arányú döntetlent értek el. A Sláviának is nehéz lesz ennyit, vagy ennél többet elérnie. (za) ja, valamint a bábolnai harsonások fellépése. Ezen kívül cigánypecsenye, sült kolbász és jó bor járul majd a hangulat emeléséhez. Május 14-én és 15- én unatkozni tehát senki sem fog, erről a rendezők gondoskodtak. (kollár) # Buenos Airesben a Boca Juniors 1:0 arányban győzött n Pe- iíarol Montevideo ellen. A mérkőzést a Felszabadítók Kupájáért játszották. 0 A Vrbászban sorra kerülő nemzetközi sakktorna 10. fordulójában döntetlen hozott Smejikal és RiblI találkozója. Az NDK-beli Uhlman vezet 8,5 (1) ponttal, Rib- linek ugyancsak 6,5 pontja van. Smejkal 4 ponttal a kilencedik. 0 Nyolc csapat részvételével kezdődött meg az ifjúsági labda rúgó Duna Kupa küzdelemsorozata. Az első eredmények: Inter —Tatabánya 1:0 (1:0], CH Bratislava—Arad 0:1 (0:0), Katowice— Trnava 2:0 (1:0). Slovan Bratislava—Partizánske 0:0. 0 Angol labdarúgó-liga eredmények: Derby County—Queens Park Rangers 2:0. Stoke City — Manchester United 3:3. KUPADÖNTŐ Mindkét fővárosban rangadó Az I. labdarúgó-liga 28. fordulójának nyitómérkőzését ma 19.30 órai kezdettel Bratislavában játsszák, ahol az Inter— Slovan helyi rangadó kerül sorra. Ezt a Csehszlovák Tv műsorára tűzte. A házigazda Inter tétje a harmadik hely megszerzése, tehát az UEFA Kupa-szereplés biztosítása. A tavaszi idény eddigi folyamán az Inter nyújtotta a meggyőzőbb teljesítményt, de a helyi rangadókon sohasem mehet biztosra az esélyesebbnek kikiáltott csapat. Az előzetes hírek szerint az Inter CSAK LEGYEN JÓ IDŐ Jozef Košťál, a Duna Kupa nemzetközi díjugróverseny igaz gatója kedélyesen jelentette ki: „Az időjárást megrendeltük, semmitől sem kell tartanunk!“ Ha ez ilyen könnyű lenne. Viccnek azonban jó. Tény, hogy a somorjai lóverseny sikere bizony elsősorban az időjárástól függ. Voltunk mi már Duna Kupa-versenyen, melyet szép napsütéses idő kísért végig. Természetesen ennek megfelelő volt a látogatottság, és több ezres nézősereg övezte a parkurt. Senki sem bánta meg, hogy eljött, a verseny színvonalas, érdekes, élvezetes volt, a kísérő műsorról nem is be szélve A rendezők jól tudják, hogy az egyes fordulók közti szü ncteket megfelelően kell kitölteni, hogy a jelenlevők érdeklődése ne csappanjon. Ennek érdekében mindent megtettek most is. Itt lesz ismét Lénárt Béla öt arab ménjével, s produkciói között a Kék Duna dallamára táncol majd az öt félvér valcert. Nem kevésbé lesz érdekes a csikósok bemutatóRANGADÓ ÉS FERENCVÁROS—ÚJPESTI DÓZSA. A magyar labdarúgó NB I. rangadója. .Főleg az újpesti csapat van még versenyben a bajnoki címért. FC LIVERPOOL MANCHESTER UNITED. Az Angol Kupa döntője. A legutóbbi bajnoki mérkőzésen a liverpooliak győztek. Beküldési határidő: május 20. 2. FC LIVERPOOL— J i j A BEKÜLDŐ NEVE: ! i \ OLVASOJA m u j szó M...aaa,, AB 77 oa 18. FERENCVÁROS—ÚJPESTI DÖZSA : ( : ) MANCHESTER UNITED : ( : ) DŐ NI Lp°nT9S_címe:, Cselgáncs EB szovjet fölénnyel Cél a kosárlabda EB-szereplés Stockholmban és Helsinkiben 12 európai férfi kosárlabda- csapat küzd egymással az Európa-bajnokság újabb négy helyéért. Magára az EB-re szeptemberben Belgiumban kerül sor. SPORTHÍRADÓ Mariikévá jól folytatja A csehszlovák teniszezők jó eredményeket mutathatnak fel a Hamburgban sorra kerülő nyugatnémet nemzetközi bajnokságon. A női egyes 3. fordulójában Maršíková 6:1, 6:1 arányban győzött az angol Colos ellen, Plchová a dél-afrikai Cuyperst győzte le 3:6, 6:2, 6:4 arányban, Tomanová pádig az amerikai Meyer elleni mérkőzésen volt eredményes 6:1, 7:5- re. A női párosban a Tomanová—Maršíková kettős 2:6, 6:2. 6:2 arányban győzött az amerikai Gurdal, Harford pár ellen, míg a vegyes párosban Hrebec az osztrák Karyval 6:4, 6:4 arányban győzött a dél-afrikai Yuill, Schneider páros ellen. A férfi egyes eredményeiből: Vilas (argentin)—Caujolle (francia] 6:4, 6:1, Mottram (angol)—Taróczy (magyar] 6:3, 6:3, Zugarelli—Bertolucci (olaszok] 4:6, 6:3, 6:4, Orantes (spanyol)—Johansson (svéd) 6:3, 6:3. A dallasi nemzetközi torna küzdelmei során az amerikai Stockton 7:5, 6:7, 7:6, 6:2-re győzött a dél-afrikai Drvsdale ellen, s az ugyancsak amerikai Gerulaitis 1:6, 3:6, 6:0, 6:2, 6:3 arányban késztette megadásra a lengyel Fibakot. Május 15—22. között Rómában rendezik meg Olaszország nemzetközi bajnokságát. A férfi egyes kiemelésének sorrendje: Pannatta (olasz), Vilas (argentin), Nastase (román), Gottfried (amerikai), Ramirez (mexikói), Orantes (spanyol). Tanner és Gerulaitis (amerikaiak), Barazutti (olasz), Kodeš (csehszlovák), Scanlon i (amerikai), Dent (ausztrál), Taróczy (magyar), Bertolucci és Zugarelli (olaszok), Crealy (ausztrál). A női egyes kiemeltjei: Jausovec (jugoszláv), May (amerikai), Maršíková (csehszlovák), Hunt (ausztrál), Newberry (amerikai), Krüger (dél-afrikai), Tee- guarden (amerikai) és Kloss (dél-afrikai).