Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)
1977-05-07 / 125. szám, szombat
Újabb bizonyítékok az amerikai bíróság törvényellenes eljárásáról (A beszélgetés első részét számában közöltük.) 18 A csehszlovák anya és a Csehszlovákia elleni reakciós kampányba bekapcsolódott a Denní hlasatel című emigráns szennylap. Milyen volt a szerepe ezekben az eseményekben? A Denní hlusatell az Egyesült Államokban élő reakciós emigráció bizonyos csoportja adja ki cseh nyelven, egyes adatok szerint a chicagói amerikai titkosszolgálat támogatásával. A csehszlovák gyerekek hazatérése elleni akcióban ez a reakciós szennylap valóban visszataszító szerepet töltött ba Azt mondhatnám, hogy politikailag, ideológiailag és szervezetileg irányította az egész kampányt. Elsősorban a nyilvánosság előtt elsőként fogalmazta meg ezt a jelszót: „Zludkynová asz- szony a kormány pénzén jött a kommunista Csehszlovákiából, és el akarja vinni a gyerekeket ... Ha annyira ragaszkodik a gyerekekhez, maradjon velük itt!“ Egy bizonyos Óta Livela csaknem naponta írt az esetről. Az emigránsok azután ezeket az anyagokat más hasonló lapoknak továbbították. Lehetséges, hogy a San Bernardinó-i bíróság előtt szereplő tanúkat is hasonlóan oktatták ki. Ezt azonban nem tudtuk pontosan megállapítani. Ezzel kapcsolatban szeretném leszögezni, én nem kaptam engedélyt, hogy részt vegyek a bírósági tárgyalásokon. A bíróságon tolmácsbeosztás- bair/ li meri kai állampolgárok dolgoztak. Megtiltották, hogy én belépjek a terembe. Én tolmácsoltam azonban az ún. előzetes kihallgatáson, a bírósági épületen kívül, az egyes megbeszéléseken stb. ■ Kérem, ismertesse, milyen szerepet játszottak a február és augusztus utáni menekültek a Gabriel-gyere- kek esetében? Erre nehezen találok szavakat. A diplomáciai szolgálatban eltöltött évek során megszoktam, hogy a másik fél szilárdan védelmezi nézeteit, állama vagy osztálya érdekeit. Az azonban már számomra is sok volt, amit azok a „hajótöröttek tettek, akik a legkülönbözőbb okok miatt hagyták el hazájukat, és sokan közülük még ma is gyalázatos viszonyok között élnek. Erről azonban szégyellnek írni hozzátartozóiknak, de ebben az esetben tudatosan hazudtak, hogy ezzel is elősegítsék az anya megfosztását gyermekeitől. Mindezt elsősorban azért tették, hogy kedvében járjanak kenyéradóiknak, és eleget tegyenek különféle intézményeknek. „Áldozatkészségüket“ bizonyára megfelelően honorálták. A legagresszívebbek és a legaktívabbak azok voltak, akik 1968 után érkeztek Kaliforniába. Nekik már tudniuk kellett, hogy nálunk nincsenek koncentrációs táborok, hogy a főiskolákra nemcsak a közbiztonsági szervek dolgozóinak gyermekeit veszik fel, hogy nálunk a gyerekek „banánt és vajat“ is kapnak. Ennek ellenére a bíróság épülete előtt így kiabáltak az anyára: „Ne térj vissza a pokolba!“ „Maradj itt, vagy takarodj haza egyedül!“ Nem kell, hogy mindenki egyetértsen társadalmi rendszerünkkel, de ez már a mély erkölcsi hanyatlás megnyilvánulása volt. Számomra az volt a legkellemetlenebb, amikor több amerikai körülbelül ezeket mondta nekem: „Tudja, országunkban rengeteg a különböző emigráns. Nem áldás ez számunkra. Sok a probléma velük. Ellentétek, veszekedések vanlapunk tegnapi és tegnapelőtti nak köztük ... De azt, amit „a maguk“ emigránsai csinálnak, azt még Amerika nem látta“. tfl Vlasta Zludkynová asz szonyt, aki hivő katolikus, mélyen felháborította, hogy többek közölt apácák is nyilvánosan hirdették azt az embertelen követelményt, hogy gyermekeit csak abban az esetben kapja vissza, ha az Egyesült Államokban marad, lemond új családjáról és hazájáról. Emlékszik erre? Természetesen, sokat foglalkozott ezzel a helyi amerikai sajtó is. Más dolgokra is emlékszem. Egyes apácák arra akarták rábeszélni az anyát, hogy maradjon az Egyesült Államokban, és ebben az esetben „egyházi és más hálózatok“ útján elhozzák Csehszlovákiából Petruška lányát. Cinikusán még gazdag férjet is ígértek neki. Ezt már szinte hihetetlennek tartottam. MMilyen nyomást gyakorollak az anyára közvetlenül a bírósági tárgyaláson? ne, milyen erők eszközévé válna. Miért hagyná el hazáját, kislányát és férjét, érdekes munkáját, barátait, házát, miért csatlakozna a menekültekhez';’ Miért, hiszen a bíróságon is bebizonyosodott, hogy anyagi szempontból is minden feltétele megvan gyermekei felneveléséhez. Természetesen borzalmas válaszút előtt állt. Mindettől eltekintve, a mérleg másik serpenyőjében két gyermeke volt, és ő maga is tudatosította azt a veszélyt, hogy esetleg már soha sem látja meg őket. Ezért mindenki maga alkosson véleményt arról az erkölcsi fölényről, amelyet az anya tanúsított. ■ Emlékszik még arra, hogy a kis Vlasta és Bedi'ich hogyan fogadta anyját San Bér nar dinóban? — Ez a találkozás — az idegesség, sok idegen jelenléte és a feszült légkör ellenére —, nagyon megható és felejthetetlen volt. A gyerekek meghatódva ölelték át anyjukat, még a sajtó is közölt néhány sikerült felvételt. A gyerekek ezt mondták: „Milyen jó érzés, hogy van anyukánk.. kor többek között meg kellett állapítania: „Eljutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon Zludkynová asszony megfelelő szülő-e. A bíróság nem kapott semmilyen bizonyítékot arról, hogy Zludkynová asszony rossz ember, vagy pedig nem táplálta volna, nem öltöztette volna rendesen gyermekeit, nem szentelt volna elég figyelmet nekik abban az időben, amikor ő gondozta őket. A bíróság számára nyilvánvaló, hogy intelligens asszony, külseje rendezett, tiszta és jól öltözött. A bizonyítékok szerint jó munkája és megfelelő otthona van.“ Ezek objektív megállapítások, amelyekből azonban nem vonták le a logikus következtetéseket. B Miután Vlasta Zludkynová ügyvédje fellebbezett, a kaliforniai legfelsőbb bíróság ha/álytalanítolta Don Turner ítéletét, de a végleges ítélet jogál újból Don Túr nemek adta. Mi a véleménye erről az eljárásról? Ez jellemző az egész esetre. Valószínű, hogy amerikai szempontból ez elfogadható. Az olvasó bizonyára önálló véleményt alkot. A RUDÉ PRÁVO BESZÉLGETÉSE DR. VLADIMÍR ČEBISSEL, AKI RÉSZT VETT A GABRIEL GYEREKEKRŐL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOKON Amint már említettem, elsősorban azt akarták elérni, hogy emigráljon. így például 1972. március 3-án a bíró nyíltan megkérdezte, hogy az Egyesült Államokban marad-e. Ezt a ké-r dést azelőtt már több ízben is feltette. Vlasta Žludkynová becsületesen válaszolt, hangsúlyozva, hogy hazatérési szándéka végleges és szilárd. A csehszlovák anya ellen alkalmazott leggyalázatosabb módszer a sértegetés és megalázás volt. Meg akarták őt törni, ki akarták provokálni, hogy esetleges felháborodásában, idegességében olyat mondjon, amivel visszaélhetnek. Ez napirenden volt San Bernardi- nóban, és ennek a módszernek a mestere a másik fél ügyvédje, David Leavitt úr volt. A bíróság előtt méltatlan és felháborító kérdéseket tett fel, mint például látott már hűtő- szekrényt? Hogyan büntetik meg a gyerekeket az amerikai tartózkodás miatt? Intim kérdéseket is felvetett. Úgy gondolom, hogy szinte őrjöngést váltott ki az a tény, hogy Vlasta Zludkynová a nyomás ellenére tántoríthatatlan maradt, és méltóságteljesen helytállt. Életében először került ilyen helyzetbe, és elismerést érdemel, hogy nem hagyta magát félrevezetni. ■ Elgondolkodott akkoriban azon, vajon miért nem sikerül megtörnie az amerikai reakciónak Vlasta Žlud- kynovát? — Természetesen. Gyakran beszélgettünk is erről. Röviden annyit mondok, hogy Vlasta Zludkynová minden szempontból a szocialista állam öntudatos állampolgáraként lépett fel, olyan emberként, aki tiszteli az emberi jogokat és az erkölcsi értékeket. Nagyon szereli hazáját — habár erről nem sokat beszélt, nagyon zárkózott természetű. Úgy gondolom, hogy San Bernardinóban néha már sírni sem tudott. Annál többet szenvedett. Hazája mindent megadott neki. Támogatását élvezte a legnehezebb pillanatokban. Személyes véleményem szerint elhatározásában, hogy hazatér, nagy szerepet játszott az is, hogy saját szemével látta, ellenkező esetben milyen társadalomba kerülne, hova süllyedG£ A gyerekekre is nyomást gyakoroltak? Igen, tulajdonképpen egyesek mindjárt kezdettől mindent megtettek azért, hogy az anya ne találkozhasson gyerekeivel. A találkozást elsősorban Roggendorfék, a nagymama családja próbálta akadályozni. Mindent úgy intéztek, hogy az anyának kevés ideje jusson gyermekeire. A gyerekek napi programját is úgy szervezték, hogy a lehelő legkevesebbszer találkozzanak anyjukkal. Kirándulásokra vitték őket, szorgalmasan látogatniuk kellett a templomot, hetente többször elvitték őket a Smith-családhoz, volt nevelő- szüleikhez. El Roggendorfékal és a fizetett nevelőszülőket említette, akiknél a gyerekek egy ideig éltek. Lehetősége nyílt arra, hogy megismerje, milyen körülmények között nevelkedtek a gyerekek ezekben a családokban? Vegyük először Roggendor- fékat. Anna nagymama (cseh nemzetiségű) a háború alatt elvált első férjétől, B. Gábrieltől, és férjhez ment Roggen- dorf volt SS-tiszlhez, akivel most San Bernardinóban él. Roggendorf kidobta házából Vlasta Gabrielová-Žludkynovát! Ebben a családban nevelik most Vlasta és Bedfich Gab rielt... A Smith-családról nem tudok semmi közelebbit. Amikor megtudták, hogy fel akarom őket keresni, meg akarom őket kérni az anya támogatására, azt üzenték nekem, sohasem engedik meg, hogy átlépjem házuk küszöbét. A valóságban sokkal „durvábban“ fogalmaztak. Smith úr nyugalmazott katonatiszt. Mint aktív katonának Vietnam volt az utolsó állomáshelye. Borzalmas összehasonlítás ez, és ezt a hivatalos amerikai képviselőknek is meg kell érteniük. Az amerikai bíróság előnyben részesítette egy Vietnamot megjárt amerikai katona családját az anyával szemben, akinek ezerszer jobb feltételei vannak gyermekei neveléséhez. És természetesen nem ő tehet róla, hogy gyermekeit elragadták tőle. Maga a bíró sem talált semmi negatívumot az anyával kapcsolatban. Az ítélethozatal■ Befejezésül, kérem jellemezze a Gabriel-gyermekek esetének jogi és politikai oldalát. Néhány évig dolgoztam az Egyesült Államokban, tisztelem a dolgos, ügyes és őszinte amerikai embereket. Meggyőződtem róla, hogy többségük támogatja a békés egymás mellett élést, a nemzetközi feszültség enyhítését, és nem akar háborút. Többségük dolgozik, küzd az emberi jogokért, a jó életért. Törődnek családjukkal, nevelik gyermekeiket. Ezekben a kérdésekben egészen normális nézeteket vallanak. A mi esetünkben is állást foglalt az amerikai nép. Magam is több levelet kaptam az anya védelmére. Más levelekben szégyenkezve nyilatkoztak a gyalázatos döntésről. Az egyik levélben ez áll: „Mondja meg nekik, adják vissza a gyerekeket anyjuknak, és ne vigyenek mindenbe politikát. Miért vizsgálja a kaliforniai bíróság a csehszlovákiai viszonyokat? Magunknak is elég a gondunk!“ C. R. Pellilte- rio ontáriói asszony 1972. március 8-án levelet küldött a Daily Report-nak, amelyben megállapítja: „Cikkük haragot váltott ki bennem. Ha jól értettem, ezt az asszonyt azért akarják megfosztani gyermekeitől, mert mostani gondozójuknak, akit ráadásul Zludkynová asszony nem is maga választott, nem tetszik Csehszlovákia. Ennek a Smith asz- szonynak nincs semmi joga a gyerekekhez, akiknek anyja már annyit szenvedett azért, hogy visszakapja fiát és lányát. Megdöbbentő az a lehetőség, hogy valamilyen idióta jo- gásztrükkel örökre megfosztják ezt a szegény asszonyt gyermekeitől.“ Egy amerikai család egész megtakarított pénzét felajánlotta a gyermekek megmentésére. Becsületes naivitásukban és élettapasztalataik alapján nyilván azt gondolták, hogy az egész csak pénzkérdés. San Bernardinóban az ifjúságvédelmi hivatal dolgozói is becsületesen, elfogulatlanul viselkedtek, amint ezt az amerikai sajtóban is hangsúlyoztam. De a reakciós erők győztek! Az egész ügyből Csehszlovákia- ellenes, szocialistaellenes politikai kampány lett. Ez az egész eset jogi és politikai lényege. Eddig még senki sem hozta helyre az alapvető erkölcsi riormák, az emberi jogok, sőt az amerikai törvények megsértését! Igaz, az amerikai külügyminisztérium nem akadályozta a gyerekek visszatérését, de nem is segítette elő. Hangsúlyozni szeretném, hogy a csehszlovákiai hivatalok csakis mint humánus kérdést kezelték az esetet. Határozottan nem akarták — a mai szóhasználattal élve — az emberi jogok megtartására tanítani az Egyesült Államokat. Valóban csak azt akartuk elérni, hogy a gyermekek visszatérhessenek anyjukhoz és az amerikai fél ezt nagyon jól tudta. Azt is megállapíthatjuk, hogy következetesen és korrektül megtartottuk az amerikai hivatalos körök javaslatait, így például az anya az egész idő alatt teljes mértékben kerülte az amerikai tájékoztatási eszközöket. Én magam csak egyszer, az ítélethozatal után tartottam sajtótájékoztatót közvetlenül Kaliforniában. Megmagyaráztam, hogy ez kivételes eset, és csak azért folyamodtam az értekezlet összehívásához, mert a tárgyalás során a sajtó rengeteg hazugságot terjesztett, szégyentelenül rágalmazta hazámat, amelynek én hivatalos képviselője voltam. A sajtótájékoztató során egyetlenegy amerikai hivatalos személyt vagy intézményt sem támadtam. Még a bírót sem! Csak annyit mondtam, hogy az ítéletet „hihetetlennek tartom“. Ebből az alkalomból nyilvánosan megcáfoltam minden hazugságot, tájékoztatást adtam a csehszlovákiai szociális viszonyokról és életszínvonalról, bebizonyítottam, hogy a gyermekek a mi társadalmunkban a legjobb feltételek között nevelkedhetnének. Őszinte állásfoglalásunkat azonban nem akarták megérteni. Azt a gépies választ kaptuk, hogy az amerikai kor<- mány és más szervek nem avatkozhatnak be a bíróságok jogkörébe. Ez a hozzáállás — amelybe a csehszlovák fél sohasem nyugodott bele —, ma különösen figyelemre méltó. James Carter amerikai elnök, a világ döntő* bírája szerepében akar fellépni minden határozattal, minden szervvel, elsősorban a szocialista országokkal kapcsolatban. Ezt úgy kell értelmeznünk, hogy az Egyesült Álla- mok mindenek fölött áll? A mai amerikai elképzelések szerint az amerikai elnök ítélkezni fog szuverén államok és szerveik felett, de Amerikában nincs olyan erő, amely megmásítaná a szélsőséges reakciós szudélanémel körök nyomására hozott téves bírósági ítéletet? Mostanában sokat beszélnek az emberi jogokról. Mint isme-, retes, Nyugat ezzel kapcsolatban széles körű szocialistaellenes kampányt folytat. Háttérbe szorítják éppen a legalapvetőbb emberi jogokat, a munkára, a tanulásra, az egészségügyi ellátásra stb. való jogot. Azt a következtetést kell-e levonnunk, hogy továbbra is a háttérbe szorított jogok közé tartozik majd egyes emberek elképzelése szerint az anyának az a joga, hogy megkapja saját gyermekeit? 1972. március 20-án New Yorkban a ČSTK tudósítójának azt mondtam, hogy személyes meggyőződésem szerint az anya sohasem mond le gyermekeiről, és államunk továbbra is védeni fogja állampolgáraink érdekeit. Azt is mondtam, hogy ai igazság végül győzedelmeskedik. Sajnos, ez eddig nem következett be. Egész társadalmunk éppen ezért küzd. Azt kívánom a sokat szenvedett anyának, akit mélyen tisztelek, és akinek a rendkívül nehéz körülmények között tanúsított magatartására büszke voltam, hogy valóban győzzön. 1977. V. 7.
