Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)
1977-05-03 / 121. szám, kedd
Portrék és emlé kképek Kiállítás a komáromi Dunamenti Múzeumban Kopócs Tibor és Marián Minarovic kiállítása, amely áprilisban nyílt a komáromi Duna- menti Múzeumban, kettős jubileumhoz* kapcsolódik. Az egyik kerek évforduló a komáromi Dunamenti Múzeum kiállító- tevékenységével kapcsolatos: ez a 100. tárlat, amióta a múzeumot 1970-ben átalakították. Az a szorgalmas tárlatrendezés, amelyet évek óta figyelemmel kísérhetünk a Dunamenti Múzeumban, mindenképpen elismerést érdemel. A másik esemény a Magyar Területi Színház működésének negyedszázados jubileuma. E kiállítás anyaga témaválasztásában kapcsolatos a színházzal. Marián Minarovic képei, rajzai a színházban szerzett benyomások, észrevételek, inspirációk, élmények alapján születtek. Kopócs Tibort a köztudat grafikusként tartja számon, nem véletlenül, hiszen a gyűjteményes és az önálló kiállításain 1967-től 1975-ig grafikákat láthattunk. E tárlaton Kopócs Tibor mint festő mutatkozik be. Az alkotó vallomása szerint 1974-től foglalkozik intenzíven festészettel, amióta a Magyar Területi Színház díszlettervezője. A szín variánsainak, a harmóniáinak megismeréséhez nem könnyű festészeti műfajt választott, a portrét. Azt a műfajt, amelyről Lyka Károly e század tízes éveiben egyik tanulmányában így írt: a „művészi arckép mindig kél egyéniség arcképét adja: azét aki festette, és azét akinek arcvonásai a vászonra, kartonra kerüllek. Eltörölhetetlenül rajta van nemcsak az ábrázolt, hanem a szerző jellemvonása is. A festő maga is megjelenik az arcképen, mint teremtő erő, sőt a lefestett arc is ajándékba kap valamit tőle. Két jellem vonásai szaladnak itt össze gazdag fonadékban.“ Kopócs Tibor ábrázolása tárgyául a csehszlovákiai magyar közélet személyiségeit: írókat, költőket, kritikusokat, az újságok és a rádió szerkesztőit, színészeket, rendezőket és a színház dramaturgját, valamint Komárom képzőművészeit választotta. Dicsérendő e szándék annál is inkább, mert korunkban a reprezentatív portré műfaja az önarcképek mellett háttérbe szorult. Kopócs Tibor ezen a téren úttörő munkát végez. Viszont viaskodását az anyaggal, a festészeti matériával még érezzük, különösen a legkorábban készített képeken. Kivételt képez néhány mesterien megoldott kompozíció. Legutóbi képein — üráfi Mátyás, Kucman Eta, Ferenczy Anna portréján — a finom színvariánsok, a lilák árnyalatai, a mélyzöldek, s a barnák a világos színekkel harmonikus egységet alkotnak. Kopócs Tibor képei arról tanúskodnak, hogy az alkotó a festészet titkaiba akar belelátni, s a pik túra eddigi eredményeit felhasználva keresi saját kifejezési eszközeit e műfajban. Erénye, hogy nem bocsátkozik formai túlzásokba, és portréiban a személyiség megragadására, az emberi lélek ki tapintására törekszik. Festményein, rajzain az ábrázolt személyek karakteréből állandó jellemvonások rögzítésére törekszik. Másutt viszont a figurák markáns vonásait ragadja meg. Marián Minarovic grafikus és festő öt éve fejezte be a képző- művészeti főiskolát Bratislavában grafika szakon Vincent Hložník professzor évfolyamában. Azóta számtalan hazai és külföldi kiállításon szerepeltek művei, s a szép könyvek kivitelén is tevékenyen munkálkodik. E kiállításon Marián Minarovic is festőként mutatkozik be, színházi tematikával. 1976-ban nyílt lehetősége régi gyermekkori álmát megvalósítani: megismerte a színház belső életét, részesévé vált, s a festészet eszközeivel színben és formában mondja el véleményét, benyomásait e különös világról. Néhány hónapon keresztül gyakori látogatója volt a Szlovák Nemzeti Színház, a Magyar Területi Színház és Thália Színpada, valamint a kassai Állami Színház előadásainak, próbáinak. A munka a színházban a környezet megismerésével kezdődött. Betekintést nyert a kulisszák mögötti életbe, a technikai személyzet munkáján, a kellékek és a színfalak mozgásán keresztül az ügyelőig. Meg kellett ismernie az öltözők változó atmoszféráját, a kőszínházban és a tájoló társulatoknál a szűk öltözők légkörét, ahol nem egyszer Marián Minarovic is ott szorongott, hogy vázlatokat készítsen a színészekről. Marián Minarovic apró részletekig akarta ismerni azt a milliót, amelyben a színházi játék születik, hogy minél komplexebben tudja látni e folyamatban az embert mint színészt: a színpadon átlényegülve szerepében, lazítva az öltözőben, s érzékelni a játékos boldog kimerülését az előadás után, hogy végül a képi kompozícióban e benyomások, vázlatok szintézisét tudja megalkotni. A kiállított művek technikája: az akvareli és a tempera kombinációja olajos lazúrral. A kolázsoknál sokhelyütt beépített fragmentumokkal dolgozik. A képek fontos alkotóeleme a felület plasztikus szerkezete is. Különösen a vörös és a zöld árnyalatainak vizuális és emocionális ellentétét használja szívesen. Minden képen találunk olyan részletet, amelyet aprólékosan, szinte már naturalista módon ábrázol, ezt ösz- szekapcsolja elvont elemekkel, s így alakítja ki műveinek egységes motivációját. FARKAS VERONIKA A MATEMATIKUSOK FEJEDELME KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT CARL FRIEDRICH GAUSS Gauss ... Carl Friedrich Gauss. Ez a név igen sokat mond minden matematikusnak, fizikusnak és csillagásznak. Rövid, s a jubileum alkalmából — alapjában tisztelgő megemlékezésben — lehetetlen átfogni minden idők egyik legnagyobb matematikusának életét és rendkívül gazdag szellemi hagyatékát. Az NDK-ban az idén széles körű ünnepségeken —■ szellemi nagyságához méltóan — emlékeznek Gauss- ra, a nagy német tudósra. Kétszáz évvel ezelőtt, 1777. április 30-án Braunsweigben született Carl Friedrich Gauss a „princeps inathematicorum“, a matematikusok fejedelme. Te vékenysége a matematika minden akkor ismert ágára rányomta bélyegét, mélyreható gondolatai a matematika minden ágát hatalmasan előre lendítették. Munkásságának túlnyomó többsége természetesen a felsőbb és a legfelsőbb matematikába tartozik, hiszen fellépésekor a matematika már igen fejlett tudomány volt. Munkássága nemcsak a tiszta matematikában, hanem alkalmazásaiban is korszakalkotó. Kivételes tehetsége már zsenge korában megnyilvánult. Abban az időben elég gyakori volt, hogy az iskolában ugyanabban a tanteremben több osztály is volt. Míg a tanító a többi osztállyal foglalkozott, a hatéves Gauss és társai azt a feladatot kapták, adják össze a számokat 1-től 40-ig. (Más források szerint 1-től 100-ig. A megoldás módján ez a tény mit sem változtat.) Alighogy a tanító a feladatot kitűzi, a kis Gauss már is kiviszi palatábláját, leteszi a tanító asztalára és ezt mondja: „itt fekszik“. Osztálytársai még a számok leírásával bajlódtak, amikor ő már jelentkezett a végeredménnyel. A tanító nem értette, hogyan kapta meg ilyen rövid idő alatt a helyes eredményt. A kisfiú a világ legtermészetesebb hangján így válaszolt: 40 meg 1 az 41, 39 meg 2 az 41, 38 meg 3 az 41, 20 ilyen pár van, 20- szor 41 az 820. A tanító a rendkívüli kisfiúról jelentést tett a felsőbb hatóságoknak, így híre eljutott a fejedelemig, aki lehetővé tette, hogy a nagyon szegény fiú gimnáziumban, majd az egyetemen folytassa tanulmányait. 1795-től 1798-ig Göttingenben tanult. Itt ismerkedett meg Bolyai Farkassal, akivel „az igazi (nem könnyűszerűleg színen járó) mathesisi szenvedelem s erkölcsi egyezés kötötte egybe“. Tizennégy-tizenöt éves korában, amikor élete első logaritmustábláját kapja, megszámlálja az ezres számkörben a prímszámok számát és észreveszi, hogy a rendkívüli ingadozások ellenére számuk nagyjában a logaritmusokkal fordítva arányos. Bebizonyítani ezt a tételt nem tudta, ez csak 1896-ban sikerült egyszerre egymástól függetlenül két tudósnak. Huszonnyolc-huszonki- lenc évvel ezelőtt azonban Erdős Pál magyar matematikus és Atle Selberg a felsőbb analízis segédeszközei nélkül bebizonyította a „prímszámtételt“ 1796-ban — nem egészen 19 éves korában — jött rá Gauss annak bizonyítására, hogy a szabályos 17-szög körzővel és vonalzóval pontosan megszerkeszthető. Ilyen hatalmas felfedezés után mindenki más megpihent volna babérjain, de Gauss nem. Ezt a felfedezést kilenc nap múlva, még egy fontosabb követte. A számelmélet egyik legfontosabb tételének, az ún. reciprocitási tételnek a bizonyításán a XVIII. század második felében a legnagyobb matematikusok hiába fáradoztak. A bizonyítás, amelyet Gauss adott, valóságos remekmű. Ma is Gauss erőpróbájának nevezik. Az ifjú Gauss ez időben naplójának tanúsága szerint — amelyet az NDK Tudományos Akadémiája által lét* rehozott Gauss-emlék bizottság most jelentetett meg első ízben német nyelven — jóformán naponta tett egy nagy matematikai felfedezést. Évszázadok óla sejtették, de először 1798- ban bizonyította be az algebra alaptételét, mely szerint minden algebrai egyenletnek van gyöke, mégpedig annyi, mint a fokszáma. Általános elismerést a „Disquisitiones arithmeticae“ című írásával érte el 1801-ben. Piazzi még ugyanebben az évben felfedezte a Ceres nevű planetoid törpe bolygót, amely nevéhez híven, rövidesen „kisiklik“ a csillagászok teleszkópjának látómezejéből. Gauss számításai viszont meghatározták az elveszett planetoid pontos helyét az égbolton. Ezután nevezték ki a göttingai egyetem tanárává és a Csillagvizsgáló Intézet igazgatójává. Gauss világosan felismerte a nem-euklideszi geometria alapját és kibontakozó körvonalait, de erre vonatkozó nézeteit nem merte nyilvánosságra hozni, félve a „böotiak“ haragjától. Ezért nem állt Bolyai János „új más világa“ mellé. „Az emberi lélek mélyebb rezdüléseire figyelmezők viszont felelősnek mondták Bolyai sorsának tragikus alakulásáért.“ A matematika alkalmazhatóságának lehetőségeit meglátta nemcsak a csillagászatban, hanem a fizikában is. Göttingá- ban tudóstársával, Weberrel együtt egy szobor ábrázolja, amint 1833-ban feltalálják a távírót. Számos kísérletet végzett a földi mágneses jelenségek körében is. 1832-ben kidolgozta az abszolút fizikai mértékegység-rendszert. E rövid megemlékezésünkben Gauss korszakalkotó munkásságának csak néhány legjellegzetesebb teljesítményét soroltuk fel, de már ezek is elegendők ahhoz, hogy a legmélyebb hódolattal hajoljunk meg emléke előtt. OLÁH GYÖRGY Oj fil mek PRÁGA FELSZABADÍTÁSA (cseh) Hazánk felszabadulása és a fasizmus felett aratott győzelem 32. évfordulója alkalmából tűzik műsorra a mozik ezt a nagyszabású új cseh filmet, mely a felszabadulást megelőző májusi napok eseményeit eleveníti fel. Otakar Vávra rendufö és Miloslav Fábera forgatókönyvíró néhány évvel ezelőtt arra vállalkozott. hogy egy filmtrilógiában mutassa be a hazánk felszabadulását megelőző törpillanatokban nem haboztak, tudták, hol a helyük még akkor is, amikor veszélyben forgott életük. Olakar Vávra trilógiája — méreteit és kiállítását tekintve — a csehszlovák filmművészetben páratlan vállalkozás; az alkotás a rendező megfogalmazása szerint művészi dokumentum. Ez azt jelenti, hogy a mű hiteles, korhű filmkrónika, melyben az események ábrázolása igazságos és tárgyilagos jelenet a filmtrilógia harmadik részéből ténelmi eseményeket. A sorozat első részében, Az árulás nap- jaiban a müncheni szerződés aláírását, az új-kori történelem egyik legszégyenlelesebb eseményének körülményeit rögzítette celluloid szalagra. A filmben azt a gyáva politikát leplezte le, mely végül is Csehszlovákia fasiszta leigázásához vezetett. A sorozat folytatása a két évvel ezelőtt bemutatott Szokolovo című film volt. Az alkotás az első önkéntes csehszlovák hadtest megalakulásának és hősies küzdelmének történetét jelenítette meg. Bár szabadon, de ehhez a részhez kapcsolódik a trilógia harmadik része, a Prága felszabadítása, mely — amint arra a film címéből is következtethetünk — a főváros felszabadításáért folytatott nagy jelentőségű küzdelmet, drámai harcot, sorsfordító eseményt tárja elénk. A film az előző rész néhány jelenetének megismétlésével kezdődik: a csehszlovák hazafiak Ludvík Svoboda vezetésével, Szokolovónál, a hátországban harci egységet szerveztek — a Vörös Hadsereg oldalán — a fasizmus elleni küzdelemre hazájuk felszaa rendező szigorúan ragaszkodott a valósághoz. Az alkotás élethű, de nem hagyományos dokumentumfilm, hanem hatalmas történelmi freskó, melyben a sorsdöntő eseményeket látjuk dokumentumszerű pontossággal, ám művészi szinten. A hősi eposz azoknak állít emléket, akik megértették az idők szavát, s ennek szellemében cselekedtek, vállalva az önfeláldozó küzdelmet. A történelmi események rekonstruálása v mindig igényes munkát jelent, hiszen a hitelesség megteremtéséhez nem elegendők a megfelelő helyszínek (110 autentikus helyen készültek a felvételek), a korabeli fegyverek, hanem elengedhetetlen követelmény a színészek helyes kiválasztása Is. Az alkotóknak olyan egyéneket kellett keresniük, akik külsőleg is hasonlítanak a megformált figu* rákhoz. A népes szereplőgárdából (260 cseh, szlovák, szovjet és NDK-beli színész játszik a filmben és 20 ezren statisztálnak) említsünk meg legalább néhány nevet: Klement Gott- waldot fíohus Pastorek kelti életre. Ladislav Chudik Ludvík A Prága felszabadításának egyik jellegzetes kockája badítására. Aztán dokumentum- szerű hűséggel követi nyomon az eseményeket, a dicső májusi napokra összpntosítva a figyelmet. Hitelesen, drámai feszültséget teremtve ábrázolja a májusi felkelést, a május 5-e és 9-e közötti eseményeket. Az alkotás azonban nem korlátozódik csupán a győzelmet megelőző harcok rekonstruálására; a történteket az alkotó szélesebb távlatba helyezi, körképet fest a főváros lakosságának hősies helytállásáról és a cseh nép példás hazafiasságáról, amint 1945 májusának elején — az ellenség gyűrűjében— a főváros lakosságának segítségére sietett. Az emberek sokaságát látjuk, azokat a névtelen bősöket, akik a sorsdöntő Svoboda szerepét játsza, Ko- nyev marsallt Szergej Polezsa- jev személyesíti meg. Az alkotók a filmben nagyobb súlyt helyeztek a végső küzdelem légkörének érzékeltetésére, a történelmi tényeknek a kidomborítására, mint az emberek hősies helytállására (bár egy-egy epizódban felvillantják egy akkori munkáscsalád jellegzetes sorsát). A film stílusa helyenként egyenetlen, de ilyen hatalmas történelmi krónikában, amelyben az események bemutatása ennyire különböző, nem is lehet mindvégig egyenletes színvonalat és ritmust biztosítani. Az alkotás azonban kifejezi azt, amire vállalkozott. — </m-— 1977. V. 3.
