Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-12 / 100. szám, kedd

Becs varja a legjobb jéghorongozökat i Emu 1977. IV. 12. Már csak rövid idő választ el bennünket a jégkorong VB első napjától, hiszen április 21-én 10,00 órai kezdettel a Stadthalle jégtükrén a vezető bíró Svédország és Románia el­ső hármasfogatának középcsa­tárai elé dobja a fekete ko­rongot. Az újonc román együt­tesnek nehéz vizsgán kellene igazolnia, hogy érett az ,,A‘‘ csoportban való szereplésre. Utána 14 órakor az NSZK— Szovjetunió, 17 órai kezdettel a Finnország—Csehszlovákia mérkőzés kerül sorra. Tehát a hagyománytól eltérően válogat­ottunk nem kezd gyenge el­lenféllel. Az ünnepélyes meg­nyitó 20 órakor kezdődik, s a napot a 20,30-kor megrende­zésre kerülő tengerentúli rang­adó, a Kanada — Egyesült Álla­mok találkozó zárja. Bécsben nagy az érdeklődés a VB iránt. A rendelkezésre ál­ló 300 000 jegyből március végé­ig 170 000 már gazdára talált. Hogy az ún. kevésbé érde­kes találkozók se kerüljenek sorra üres lelátók előtt, az osztrák oktatásügyi miniszté­rium 10 000 jegyet megvásárolt és a bécsi iskolák kisdiákja kö­zött osztotta szét. Az osztatlan érdeklődést ter­mészetesen az a tény is fokoz­za, hogy Bécs rendezi az első „open“ VB-t, ezen amatőr és profi csapatok, illetve játéko­sok egyaránt szerepelnek már. Kanada ugyan nem azt az ösz- szetételű csapatot indítia, amely ősszel a Kanada Kupa legjobbjának bizonyult, de já­tékerejéhez kétség így sem férhet. A juharlevél hazájának jégkorong-szakvezetői 1070-ben visszaadták a VB rendezési jo­gát, s azt I960 után ismét Stockholm kapta meg. Hét esztendeig nem találtuk Kana­da csapatát a VB „A“ csoport­jának mezőnyében, s erről nem a vetélytársak tehettek. A hosz- szas tárgyalások végre ered­ményre vezettek, nem lehet W W Összefogással közösen Vrbovka (Ipolyvarbó) labda­rúgói csak a járási II. osztály­ban szerepelnek, az asztalite­niszezők viszont az I.-ben. Je­lenleg ugyan csak egy pont­tal előzik meg a sereghajtót, de tavaly a járás harmadik legjobb csapatának bizonyul­tak. Az együttes egyik tagja, Szabó Sándor, a kerületi baj­nokság első helyezettjeként eljutott a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok olomouci or­szágos döntőjébe. A nagy és kellemetlen fordulatról ennyit mondott: — Végre elkészült tornater­münk, amelynek létrehozásá­nál magunk is sokat tevékeny­kedtünk. Azt hittük, hogy ez­zel megoldódtak helyiségprob­lémáink. Amikor a pötori csa­patot kelleti volna fogadnunk, az iskola igazgatója kijelentet­te, hogy ériékes tárgyak van­nak a teremben, ezért nem bízza ránk a kulcsot. Soha többé nem játszom ... Azóta részben rendeződtek a dolgok, a tornatermet az asz­taliteniszezők igénybe vehetik edzésre és mérkőzésen is. A kihagyás azonban éreztette ha­tását, s a csaknem negyedik éve ugyanaz a négy versenyző sem oldhatott meg mindent. Krajcs László, a csapat egyik tagja a helyi AKI pio­nírjainak asztalitenisz szakkö­rét vezeti. Tizenöten járnak rendszeresen az edzésekre, le­hetségesek. Szükség van az utánpótlásra. A tanulásban is kitűnnek. Aki rossz jegyet kap, nem szerepelhet. Csak egy probléma nem ol­dódott meg: Szabó Sándor áll­ja a szavát. Az egyesület ve­zetőségének kellene jobb belá­tásra és további szereplésre bírnia. Az igazán jó sportoló nem hagyhatja egykönnyen abba, hiszen szüksége van a versenyzésre, az egyesületnek pedig a játékára. ZOLCER LÁSZLÓ többé kifogás, hogy a VB csak „úgynevezett“ világbajnokság. Maga a lebonyolítás ugyan­olyan lesz, mint tavaly Katowi­cében volt. A részvevő nyolc csapat (Csehszlovákia, Szovjet­unió, Svédország, Kanada, USA, Finnország, az NSZK és Romá­nia) egymással egyszer meg­mérkőzik. így alakul ki az első négyből a jobbik csoport, amelynek tagjai a világbajnoki címért küzdenek tovább, vala­mint a gyengébb csoport, tag­jainak célja a kiesés elkerülé­se. Az „A“ csoportból ezúttal csak egy csapat esik ki, Kilé­tét természetesen nem tudjuk, s nem is sejtjük. Az azonban már biztos, hogy helyét jövőre, a Prágában sorra kerülő világ- bajnokságon a „B“ csoport győztese, az NDK válogatottja foglalja el. HÁROM JÁTÉKVEZETŐVEL A csehszlovák jégkorongsport részéről Miroslav Šubrt az LIHG vezetőségi tagja, e szö­vetség alelnöki tisztét tölti be. a játékot. A jégkorongozók nem tudnák egymást a „pa­lánkhoz szögezni“... A játékvezetőket Füssenben iskolázták, s feltehetően egy­séges lesz a szabályok értelme­zése, a bíráskodás. Ennek csak a folyamatos, tiszta játék lát­hatja hasznát. A játékvezetők­nek minden mérkőzés előtt el­lenőrizniük kell a pályára lépő jégkorongozók felszerelését, va­jon mindenben megfelel-e az előírásoknak. így sok felesle­ges sérülést lehet megelőzni. A Bécsben szereplő jégko­rong válogatottak mindegyike a schönbrunni Parkhotelban nyer elhelyezést, ahonnan a busz útja a Stadthallei mind­össze 15 percig tart. Csak egy mérkőzés jut más jégpályára, a Szovjetunió— Finnország találkozót a Donau- parkhalleban rendezik meg áp­rilis 22-én 16 órai kezdettel. A helyosztó, vagyis csoport alakító mérkőzések május 2-án fejeződnek be, s azután már a dobogós-találkozók felé fordul az érdeklődés Martinéi; (képünkön jobbról) a világ egyik legagyafurlabb jég- korongozúja. Remélhetőleg Bénshen is a csehszlovák csapat erős­sége lesz. (ČSTK felv.) Már Ahearne elnöksége alatt szószólója volt a három játék- vezetős megoldásnak, de akkor javaslata nem talált kellő meg­értésre. Ugyanezt a megoldást idén már a ,,B“ csoportban is alkalmazták, mégpedig jelen­tős sikerrel. A két vonalbíró elsősorban arra ad biztosítékot, hogy lényegesen kevesebbszer kerülhet sor az esetleges les állás meg nem ítélésére, mint a két játékvezetős megoldásnál. Ez pedig határozottan sokat je­lent. További követelmény is volna: a kanadai példának megfelelően a játékteret ma­gasan kellene plexi-fallal kö­rülvenni. Ez egyrészt a nézők testi épségét jobban védené, másrészt folyamatosabbá tenm A világbajnoki címet Cseh­szlovákia együttese védi, s nagy kérdés, vajon sikeriil-e megvédenie a Szovjetunió csa­pata előtt. A szovjet válogatott ismét félelmetes formában van Soraiban jobbára a nagy ta- pasztalatú játékosok mellett ott találjuk a fiatal tehetsége­ket. Kanada azt ígéri, hogy új összetételű csapatával is bele fog szólni az elsőségért folyó küzdelembe. A találgatásokra azonban lesz elég idő akkor is, ha min­den csapat végleges keretét megismerjük. A bizonyításra pedig nemcsak Bécs vár, ha­nem az egész jégkorong-világ. 7ALA JÓZSEF Az ökölvívás fellegvára Az OSP (galanta ökölvívói az I. ligában szerzett negyedik hellyel, az ifjúságiak pedig Szlovákia bajnoki címével rá­szolgáltak a szurkolók érdek­lődésére. Az ökölvívó szakosz­tály évzáró taggyűlésén öröm­teli volt a beszámoló. Az ered­mény az edzők és a verseny­zők rendszeres és céltudatos munkájának eredménye, amely a járási párt és állami szervek sokoldalú támogatásával és az OSP Galanta patronálásával jött létre. A galántai felnőtt ökölvívók tavalyelőtt újoncként a bent- maradásért küzdöttek, most olyan nagy hagyományai ren­delkező csapatokat előztek meg, mint az US Praha, Kovo Decin, VŽKG Ostrava és Ško­da C. Budéjovice. Egyénileg is kiváló a galántai ökölvívók mérlege. A szlovákiai egyéni bajnokságon Botanský, Kovács P. és Karácsony első helyet szerzett, Kovács S. ezüstérmes lett, Bertók J. és Sárkány L. a dobogó harmadik fokát foglal­hatta el. Malacfcy volt az országos egyéni küzdelmek színhelye, ahol Tessényi és Boťanský aranyérmet, Kovács S. pedig ezüstöt szerzett. A hallei nem­zetközi tornán Tessényi a har­madik helyen végzett, a Bala­ton tornán Boťanský a döntőig jutott. Különben is őt minősí­tették Szlovákia legjobb ököl­vívójának. Sztojka T. nyerte a Lidicei rózsa elnevezésű ver­senyt. Sikeres volt a fiatalokkal végzett munka. Ez az együttes Zelenák Iván edző vezetésével Szlovákia bajnoka lett. Az or­szágos küzdelemben a máso­dik helyen végzett. Sikeresen szerepeltek az OSP fiataljai Szlovákia egyéni bajnokságán, a hazai és a nemzetközi tor­nákon. Szlovákiai bajnokságot Puha Tibor nyert, az országos bajnokságon ugyancsak arany- émes lett, Hegyi Tibor, Tur- csek László és Szabó László teljesítményéért bronzérmet kapott. A Ružomberokban sor­ra került ún. Februári Győze­lem tornán, a Tankó testvérek (Zoltán és István), valamint Turcsek László végeztek az" el­ső helyen. A járás legjobb sportolóinak értékelésekor Tessényit a má­sodik helyre tartották érde­mesnek, az ifjúságiaknál Puha Tibor első lett. Az évzáró vitája szerint in­tenzívebbé kell tenni a politi­kai-nevelő munkát. CSÓKA ISTVÁN Az 5. oldal vendége Štefan Jačiansk v Még a nyugdíjas (košicei) kassai szurkolók is csak „Pis­ta bácsi“-nak szólítják. Ki tud­ja miért. Talán mert olyan hosz- szú edzői múlt áll mögötte? Nem tudni. Az viszont ismert, hogy „Pista bácsi“ mindössze 47 esztendős. Igaz, ez a foglalko­zás olyan szakma, amely nem fiatalítja az embert, hiszen az edző- akárcsak a kötéltáncos- a veszélyt választotta hivatásul, állandó izgalmak közepette éli életét. A háború után jött Romániá­ból (Nagylaki) Szlovákiába és alig volt 24 esztendős (pedagó­giai főiskolát végzelt) amikora Slávia Bratislavát edzelte. 1954- ben vezetése alatt nyert bronz­érmet a csehszlovák főiskolai válogatott a budapesti VIT-en. A Slovanban Šťastný és Ember edzők mellett ült a kispadon, majd két évig egyedül dolgo­zott <3 „kékekkel“. Utána Pre­šov, Žilina következett és 1963- tól csaknem nyolc(M) évig a VSS edzője volt. Kassai műkö­dése csehszlovák rekordnak számít! 1965—68 között J. Mar- koval irányította a csehszlovák válogatottat. Kassa után Mar­tinban edzősködött, két év alatt felhozta a csapatot a II. ligába. Később visszahívták szeretett vá­rosába. „Pista, gyere, szüksé­günk van rád ...“ És ő ment. Most a Prešov edzője. Monda­nunk sem kell, hogy egyszer sem önként távozott Kassáról. De hát ilyen már az edző sor­sa. Ha nem megy a csapatunk, útilaput kötnek a mester talpa alá. • Ha most felkeresnék (vagy már felkeresték?) és újra azt mondanák, hogy Pista, gyere, szükségUnk van rád, visszamen­ne? — Feltétlenül kell * válaszol­nom? Nézze, 11 esztendőt töl­töttem a sárga-kékeknél, vilá­gos, hogy nem közömbös szá­momra a sorsuk. Mit tagadjam, szeretem a VSS-t és egy kicsit fáj a szívem. Most a Presovhoz köt szerződésem. • Mit gondol, ha a VSS ed­zője marad nem az utó-só he­lyen állna a csapat? — Meggyőződésem, hogy nemi Ne vegye nagyképűség­nek, de biztosan nem 11 pon­tot szereztünk volna 22 mér­kőzésen. Sokan talán mosolyog­nak kijelentésemen, ám nefe­ledjük, hogy hányadik helyen állt a csapat, amikor távoz­tam. Távlati terveink, kidolgo­zott koncepciónk volt... • Mi a véleménye a futball- egyesUletek vezetőiről? — Alapelvem: mindenki csi­nálja azt, amire vállalkozott; a vezető vezessen, a játékos játsszon, az edző eddze a csa­patot. Ne szóljanak az edző munkájába és döntsenek jövő­jéről olyan emberek, akik nem értenek a futballhoz ... • Találkozott már ilyen ve­zetőkkel? — Nem sokkal, de ■ találkoz­tam. Főleg akkor, ha jól megy a csapatnak. • A Prešovnak most jól megy, ismét I. ligás lesz. Sokan azt mondják, hogy kis konyhá­ban nem lehet nagy ebédet főzni... — De ízletest lehet! Ha játé­kosok és a vezetők is úgy akar­ják. Prešovon újra „divat lett“ focira járni. Egy gyengébb ké­pességű ellenfél elleni mérkő­zésünkre is kitön 8—10 ezer ember. • Valószínűleg nemcsak a két bajnoki pont megszerzésé nek a reményében mennek ki a szurkolók a lelátókra, hanem a szép és látványos játékért is. — Én is úgy gondolom. A játékot szeretem a futballban és ilyen értelemben foglalko­zom a csapattal. A nézőknek is adni kell valamit. Olyan stí­lusban futballozunk, mint a VSS játszott fénykorában, csak gyorsabban és erőteljesebben. Nem véletlenül rúgtuk a leg­több gólt a 16-os mezőnyben. • Említette, hogy ...“ ha a játékosok és a vezetők is úgy akarják ...“ És az edzőn nem múlik semmi? Ha a Prešov fel­jut az I ligába, akkor qsatta- nós választ adhat a kassaiak­nak, akik önt „kitagadták“ ... (Berenhaut Róbert felvétele] — Prešovon is csak a munká­mat végzem, ahogy a VJS-ben végeztem: komolyan és becsüle­tesen. Saját elképzelésem van a labdarúgásról, ezt az u t igyekszem járni. Egy edzőn.;K saját egyéniségét kell adni a munkába, mert aki csak utá­noz, az zsákutcába jut. • Bejárta a világot, sok csa­patot és futballistát látott ját­szani. Megnevezné a legjobba­kat? — Nálam a magyar „arany­csapat“ és az 1958-as világbaj­nok brazil válogatott jelt \ti a csúcsot. A focisták közül? El­sősorban Pelé, aki szinte min­dent tudott és ezt tjy tudta, mintha valami egészen hétköz­napi dologról lenne szó. De említhetném Di Stefanot, Pus­kást, Bozsikot. .. • Ha már itt tartunk: ki nyeri a jövő évi. világbajnoksá­got? — Szerintem dél-amerikai csapat. Hetven százalékos esélyt adok Brazíllanak és Ar­gentínának. Nemcsak azért, mert az európaiknak szokatlan lesz az ottani időjárás . . • Manapság sokat beszél­nek a labdarúgás jövőjéről... — Napjaink labdarúgásában az erőnlét és az atlétikus ké­pességek dominálnak. Ezt a folyamatot nem lehet megállíta­ni. Véleményem szerint azon­ban mintha keveset húgnál nánk a labdát az edzéseken. Az univerzális játékosok kor­szakát éljük, de én ezt nem úgy képzelem el, hogy most mindenki egyformán tudjon mindent. Nem. Csak bizonyos szinten legyenek „mindentu­dók“ a futballisták, aztán kö­vetkezzenek a specialisták, mert csak ezek vihetnek fan táziát az eléggé elgépiesedetL játékba. Nem ártana néhány szabálymódosítás sem. Gondo­lok itt a partrúgás bevezetésé­re, a sorfal eltörlésére, az ideiglenes kiállításokra • A reformtörekvések belát­ható időn belül nem valósul­nak meg. Maradnak tehát a já­tékvezetők, nekik kellene őr­ködni n szabályok betartá­sán . .. — A játékvezetés becsület kérdése! A bírók csak részben hibásak a különböző sportsze­rűtlenségekért. Ismert ;m olyan játékvezetőt, aki két-három évig lelkiismeretesen bírásko­dott, de később beadta a dere­kát. Az az érzésem, hogy itt sem vesszük teljesen komolyan — akárcsak a játékosok eseté­ben — a politikai nevelő mun­kát. Ilyen tekintetben még sok a formalizmus munkánkban • Tizenegy esztendeig ed­zősködött Kassán. Próbálja meg összeállítani minden idők leg­jobb kassai csapatát. — Én ezt a tizenegyet külde- ném pályára, ha lehetne: Švaj- len — Pivarník, Bomba Tóth, Desiatnik — Pintér Pollák, Daüko — Tóth, Strausz Bo- roš. • Edzői pályafutásának leg­nagyobb sikere? — Nagyon boldog voltam, amikor a VSS-szel feljutottunk az I ligába. • A labdarúgás kiszámítha­tatlan játék. Az is előfordulhat, hogy a sárga kékek ismét az ön vezetésével kerülnek a leg­jobbak közé... — Én nem mondtam, hogy a VSS kiesik. Most még a Prešov edzője vagyok ... TOMI VINCE

Next

/
Thumbnails
Contents