Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-12 / 100. szám, kedd

MA ÉRKEZIK HAZÁNKBA A NIGÉRIAI KÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTERE (ČSTK) — Joseph Nanven Garba, a Nigériai Köztársaság külügyminisztere ma hivatalos látogatásra Csehszlovákiába ér­kezik. Joseph Nanven Garba 1943. június 17-én született a nigé­riai Langtang városában. Kö­zépiskolai tanulmányait befe­jezve katonai szolgálatra Je­lentkezett. A katonai akadémia elvégzése után Aldershotban folvtatott tanulmányokat, majd pedig Nagy-Britanniában, Cam- berlev-ben. Tanulmányainak be­fejezése után visszatért hazá­jába, és különböző parancsnoki tisztségeket töltött be. Az 1964—65-ös években a szövet­ségi gárda helyettes parancs­noka volt. Ezután két évig az ENSZ katonai megfigyelő cso­portjának tagjaként Indiában és Pakisztánban működött. Az volt a feladata, hogy ügyeljen a két ország közti fegyverszü­neti megállapodás megtartásá­ra. Nigériából visszatérve az 1966—1968-as években a szö­vetségi gárda főparancsnoka volt, 1968—1975 között pedig a főparancsnokság őrségbrigádjá­nak parancsnokaként műkö­dött, aztán megszerezte az ez­redesi rangot. Az 1975 júliusi katonai puccs után a Legfelsőbb Katonai Ta­nács tagja lett. 1975 augusztu­sa óta külügyi megbízottként működik, ami egyenrangú a miniszteri funkcióval. ÉPÜL AZ ÚJ KOZMETIKAI ÖZEM Kötelezettségvállalásokkal segítik a tervezett határidők megtartását (ČSTK) — Bratislava Kras- ňany negyedében 100 millió korona költséggel új kozmeti­kai üzem épül. Az üzem át­adása után a mostani régi ra- čai üzemet helyettesíti majd, mely közvetlenül a felszaba­dulás után létesült. Az üze­met a humennéi Chemkostav vállalat építi, s előrelátható­lag 1978-ban adja át rendel­tetésének, amikor a Kozmeti­ka nemzeti vállalat fennállá­sának 25. évfordulóját fogja ünnepelni. Ebben az évben a tervek szerint 50 millió korona ér­tékű munkát kell végezni az épülő üzemben Az építési munkálatokat még a múlt év­ben megkezdték, s már elké­szült az üzem gyártócsarnoka, a műhelyek, a kazánház és a garázsok, a hétemeletes admi­nisztratív épületnek pedig az acélszerkezetét szerelték ösz­sze. Az épületben jelenleg a szigetelést és a belső munká­latokat végzik. Az új üzem korszerű lesz, a tervezők a legmesszebbmenőkig arra tö­rekedtek, hogy megkönnyítsék bennük a nők munkáját, akik az alkalmazottaknak a 80 szá­zalékát teszik ki. Az új üzem elkészülése után a Kozmetika vállalat račal korszerűtlen üzeme teljes egé­szében átköltözik Krasftanyba Azután majd itt gyártják a kü­lönféle piperecikkeket, mint­egy 260-félét, többek közt hajlakkokat, fogkrémet, kölni­vizet, arcvizet és egyéb test­ápolószereket. Az építkezésben részt vevő üzemek szocialista kötelezett­ségvállalást tettek, melynek értelmében idejében szeretnék befejezni az idei évre terve­zett munkákat. TÜLTE! JFSÍTETTÉK EXPORTTERVÜKET (ČSTK) — A Salai (vágsely- lyei) DUSLO nemzeti vállalat dolgozói első negyedévi ex- porttervüket 5 százalékkal túl­teljesítették. Nitrogéntartalmú műtrágyáikat a legnagyobb mennyiségben a Magyar Nép- köztársaságba szállítják. A DUSLO-ban termelt műtrágya iránt nagy az érdeklődés a ka­pitalista országokban is, így például Nyugat-Németország­ban, az USA-ban, Olaszország­ban, Ausztriában és Törökor­szágban. Az üzem dolgozói eb­ben az évben először exportál­tak DAM-390 típusú műtrágyát Svédországba. A takarékoskodás szocialista számlái elnevezésű mozgalom­ba a vágsellyei DUSLO válla­latból több mint 70 újító és feltaláló Jelentkezett. A hato­dik ötéves tervidőszakban az üzemek 24 millió koronát ta­karítanak meg újításaikkal. Elsők a szocialista versenyben Az eredmények fokozottabb tevékenységre serkentenek A nemzeti bizottságok 1976. évi szocialista versenyben nagy sikert ért el a Hurbano- vói (Ögyallai) Városi Nemzeti Bizottság. Megszerezte az első helyet a tízezernél kevesebb l élekszámú városok kategóriá­jában. Mivel vívták ki az elsőséget az Aranyfácán városának lako­sai? Le kell szögeznünk, hogy az elsőség méltó helyre ke­rült, hiszen a kisváros lakosai a CSKP megalakulása 55. év­fordulójának, valamint XV. kongresszusának tiszteletére 5 900 000 korona értékű szocia­lista felajánlást tettek, amely­nek értékét a választások tisz­teletére még 600 000 koronával növelték. A jelentős politikai esemé­nyek fokozottabb tevékenység­re serkentették a képviselőket, a lakosokat, aminek eredmé­nyeként vállalásaikat 203 szá­zalékra teljesítették. A Z-akció beruházásos részében 5 176 000 a nem beruházásos részében 8 875 000 korona értéket hoz­tak létre, amihez a lakosok 738 510 óra ledolgozásával já­rultak hozzá. A Z-akció beruházásos ré­szében a lakosok sok-sok órát dolgoztak le társadalmi mun­kában a Nyugdíjasok Házának, a közlekedési játszótér, az utak, a bagotai ravatalozó és egyéb létesítmények építésé­nél. Terven felül — ugyancsak a Z-akció beruházásos részében — megkezdték egy gyermek- játszótér és egy újabb óvoda építését. A Z-akció nem beru­házásos részében utak, járdák, árkok építésénél, zöldsávok létesítésénél további értékes munkát végeztek az ógyallai lakosok. A város lakosai — élükön a kommunistákkal és képvise­lőkkel — örülnek a sikernek, amely újabb vállalásokra ser­kenti őket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére több mint 5 millió korona értékű szocialista felajánlást tettek. KOLOZSI ERNŐ Nagy forgalom a határátkelőhelyeken (ČSTK) — A csehszlovák— NDK határátkelőhelyeken hús­vét hétfőn az útlevél és vám­őrök megfeszített erővel dol­goztak. A cínoveci (teplicei já­rás) határátkelőhelyen az év eleje óta pénteken volt a leg­nagyobb forgalom: 12 000 sze­mély, 3000 gépkocsi és 480 ka­mion kelt át a határon. Az út­levél és vám dolgozóinak mun­káját nehezítette a kedvezőtlen időjárás, erős szét fújt és 30 centiméter hó hullott. TAPASZTALATCSERE (ČSTK) — Jan Majcharčík- kal, a CSKP Központi Bizottsá­ga osztályvezetőjével az élen tegnap pártmunkásküldöttség utazott Moszkvába. A delegáció a Szovjetunióban tanulmányoz­za majd az oktatásügy és tu­domány pártirányításának kér­déseit. A szíriai elnök Moszkvába látogat Asszad Arafattal tárgyal Moszkva — Az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének meghívására április második felében hivata­los baráti látogatásra a Szov­jetunióba utazik Háfiz Asszád szíriai elnök. Asszád a hét végén tárgyalt Damaszkuszban Arajattal. Szí­ria a jövőben is sokoldalúan tá­mogatni fogja a palesztinok harcát az izraeli agresszorokkal szemben — Jelentette ki Asszád elnök a Jasszer Arajattal foly­tatott tárgyaláson. A szíriai ál­lamfő és a PFSZ vezetője a pa­lesztin morgalom harcáról és Arafat múlt heti moszkvai láto­gatásáról folytatott eszmecse­rét. Peres az Izraeli Munkapárt új elnöke Tel-Aviv — Az Izraeli Mun­kapárt új vezetőjévé ellensza­vazat nélkül túlnyomó többség­gel választották meg Simon Pe­rest. A döntés azt jelenti, hogy ha a jövő hónapban a Munka­párt nyeri meg a választást, akkor Peres alakíthat kor­mányt. Addig valószínűleg Rabin marad a kormány élén ügyvezetőként, bár vannak olyan értesülések is, hogy a mai kormányülésen esetleg mást bíznak meg a feladattal. Peres izraeli hadügyminiszter a Munkapárt új vezetője beje­lentette, hogy az ország külpo­litikája lényegében nem válto­zik. Elmondta, hogy Izrael to­vábbra is tárgyalásokat akar kezdeni Egyiptommal, Szíriával és Jordániával. Peres nem zár­ta ki a genfi közel-keleti béke- konferencia összehívásának le­hetőségét, de hangsúlyozta, hogy Izrael nem hajlandó tár­gyalásokba bocsátkozni a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zettel. Heves tüzérségi harcok fiél Libanonban Bejrut — Dél-Libanonban va­sárnap is folytatódtak a heves tüzérségi harcok az izraeli ha­tár közelében, főleg Mardzs Ujún város környékén. A har­cokban a jobboldali erők, illet­ve a palesztin és baloldali cso­portok csaptak össze. Az izrae­li tüzérség a határon túlról is­mét támogatta a jobboldali erőket, amelyek heves táma­dást intéztek egy határmenti település ellen, és jelentős ká­rokat okoztak. Az izraeli tü­zérség segítette azokat a jobb­oldali egységeket is, amelyek a baloldal és a palesztinok egy hete tartó ellentámadását próbálták megállítani. A Tel Aviv-i televízió elismer­te, hogy a jobboldaliak sebe­sültjeinek egy részét Izraelben ápolják. Dzsemaiel, a falangis- ta párt vezetője a közeljövőben Damaszkuszba utazik, hogy a szíriai vezetőkkel a dél-libano­ni rendezésről tárgyaljon. Pakisztánban folytatódnak a zavargások Iszlámábád — Pakisztánban folytatódtak a zavargások az ország legnagyobb városában, Karachiban. A jobboldali ellen­zéki pártok hívei barikádokat emeltek az utcákon tiltakozá­sul amiatt, hogy tegnap leg­alább öten életüket vesztették a tüntetők és a rendőrök ösz- szecsapásában. A jobboldal új választások kiírását követeli a hadsereg ellenőrzése alatt. Azt állítja, hogy a március 7-1 parlamenti választások eredményei, ame­lyek szerint a jobboldali ellen­zék súlyos vereséget szenve­dett, hamisak voltak. A kormány a helyzet norma­lizálására szólítja fel a közvé­leményt, s ez az országban szé­leskörű támogatásra talál. A sajtó- és a közvélemény elítéli az ellenzéki erők provokációit. Teljes nézetazonosság a szovjet-NDK-befj tárgyalásokon KÖZÖS KÖZLEMÉNYT ADTAK KI MOSZKVÁBAN Moszkva — Oskar Fischer, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, az NDK külügyminisztere befe­jezte a Szovjetunióban tett ba­ráti látogatását, és visszarepült Berlinbe. Oskar Fischertől a repülőté­ren Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügyminisz­tere és más hivatalos személyi­ségek búcsúztak el. Április 7-e és 9-e között Os­kar Fischer, az NDK külügymi­nisztere baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott. A látogatás során tárgyalásokat folytatott Andrej Gromiko kül­ügyminiszterrel. A két minisz­ter baráti légkörben és a köl­csönös megértés szellemében áttekintett néhány, a két felet kölcsönösen érintő nemzetközi kérdést. Valamennyi megtár­gyalt kérdésben teljes nézet- azonosság mutatkozott, állapít­ja meg a Moszkvában kiadott közös közlemény. A két minisz­ter megelégedéssel vette tudo­másul a szovjet—NDK kapcso­latok dinamikus és gyümölcsö­ző fejlődését a politikai, a gaz­dasági és a kulturális élet va­lamennyi területén. A nemzetközi kérdések meg­tárgyalása során a legnagyobb figyelmet a feszültség enyhíté­sének és a békés együttműkö­désnek szentelték. A két fél ezzel kapcsolatban hangsúlyoz­ta a Szovjetunió és az NDK el­határozását, miszerint a két or­szág kész annak a programnak a következetes megvalósításá­ra, amelyet a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé­nek bukaresti ülésén hagytak jóvá. Ismét hangsúlyozták, hogy a nemzetközi életben elsőrendű jelentőségű a lázas fegyverke­zés megszüntetése, valamint a leszerelést elősegítő konkrét intézkedések foganatosítása. Törvényesítették a Spanyol Kommunista Pártot A DEMOKRATIKUS ERŐK JELENTŐS GYŐZELME Hamarosan hazatér Dolores Ibárruri Madrid — Mint ismeretes, a spanyol kormány szombaton törvényesítette a Spanyol Kom­munista Pártot. Az SKP egyik vezetője fel­hívta a figyelmet, hogy a párt engedélyezése után a kormány­nak további intézkedéseket is kell tennie. Például korlátozás nélkül el kell ismernie a gyü­lekezési jogot, és engedélyez­nie kell valamennyi szakszer­vezeti központ működését. A végrehajtó bizottság egyik tag­ja kijelentette, hogy ezután is folytatódik a harc valamennyi politikai fogoly szabadon bo­csátásáért és az összes demok­ratikus párt legalizálásáért. Madridi hírek szerint várha­tó, hogy az SKP törvényesítése után hamarosan hazatér Moszk­vából Dolores Ibárruri, a párt emigrációban élő elnöke. A spanyol újságok közül a kormány lapja azt fejtegette, hogy a kommunista párt enge­délyezése a kormány demokra­tikus szándékának őszinteségé­ről tanúskodik, és a politikai légkör tisztulását jelenti. A Spanyol Kommunista Párt működésének engedélyezése igazságos döntés, amely azon­ban túl hosszú ideig váratott magára — jelentette ki Santia­go Carrillo főtitkár. Hangsú­lyozta, hogy a párt törvényesí­tése jelentős lépés a demokrá­cia irányában. Carrillo köszö­netét mondott azoknak a spa­nyol pártoknak, amelyek szoli­dárisak voltak a kommunisták­kal a legalizálásért folytatott harcban. A moszkvai Pravda rámuta­tott, hogy az SKP törvényesí­tése az ország összes demokra­tikus erőinek jelentős győzel­me. Ezzel elhárították az egyik legnagyobb akadályt a parla­menti választások elől. Több antifasiszta szervezetet még nem törvényesítettek, és a fran- cóizmus több ellenzőjét még mindig börtönben tartják — emlékeztet a moszkvai Pravda. 1500 marokkói katona Shaba tartományban FRANCIAORSZÁG IS SEGÍTI ZAIRÉT Netto tiltakozik és visszautasítja a rágalmakat Párizs — Giscard D’ Estaing francia köztársasági elnök hi­vatala közölte, hogy Franciaor­szág légiutat állított fel Marok­kó és Zaire között, ahol a ka­tonai felkelők ellen marokkói katonákat Is bevetettek a kor­mánycsapatok oldalán. Párizs­ban hivatalosan bejelentették, hogy a francia kormány 11 szállító repülőgépet irányított a marokkói fővárosba, ahonnan katonai felszerelést visznek Zaireba. Az intézkedést azzal indokolták, hogy sem Marokkó, sem Zaire nem rendelkezik a szükséges szállítóeszközökkel és a közép-afrikai ország — Párizs szerint — fegyveres in­vázió áldozata. Sajtóértesülések szerint ezzel kapcsolatos az a hír is, hogy a marokkói király fogadta a Biz­tonsági Tanács állandó tagjai­nak nagyköveteit. Közben a belga külügyminisztérium szó­vivője közölte, hógy a brüsszeli kormány nem küld katonákat Zaireba, az egykori Belga-Kon­góba. Nem küldenek fegyvere­ket az afrikai országban élő belga állampolgároknak sem. A szóvivő arról is beszámolt, hogy a belga nagykövet ellátogatott a felkelés színhelyére, a Zaire déli részén fekvő Shaba tarto­mányba. Ugyancsak brüsszeli jelentés, hogy egy zairei emigráns szer­vezet, a Mobutu kormánnyal szemben álló Afrikai Népi Párt a felkelők támogatására szólí­totta fel Zaire lakosságát és a haladó afrikai országokat. A közlemény kéri az afrikai kor­mányokat, hogy szükség esetén adjanak katonai támogatást a felkelőknek. A France Presse hírügynök­ség jelentése szerint a Shaba tartomány lakossága felkelésé­nek elnyomására Marokkó Ji tervezett 3000 katonából 1500- zat már Zaire déli részére kül­dött. Agostinho Netto, angolai köz- társasági elnök tiltakozó távira­tot küldött Anvar Szadat egyip­tomi elnöknek, II. Hasszán ma­rokkói királynak és See Ram- goolannak, Mauricius minisz­terelnökének, az Afrikai Egy­ségszervezet elnökének a zairei konfliktussal kapcsolat­ban kialakított álláspontjuk ellen. A Szadatnak küldött táv­irat megállapítja: határozottan tiltakozom az Angola elleni vádaskodás ellen a zairei hely- zettel kapcsolatban. Visszauta­sítunk minden rágalmat, ame­lyet USA-beli tartózkodása so­rán kijelentett. Ilyen állásfog­lalás országunk belügyeibe való beavatkozást jelent, és a fele­lősséget azokra az erőkre há­rítja, amelyek közvetve vagy közvetlenül hozzájárulnak Zaire belpolitikai problémája interna* cionalizálásához. Koszorúzást ünnepség Buchenwaldban Berlin — Az NDK-ban a bu- chenwaldi emlékmű megkoszo­rúzásával emlékeztek meg a volt kencentrációs tábor fog­lyai kiszabadításának 32. évfor­dulójáról. Az emlékműnél a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa és Minisztertaná­csa, valamint a társadalmi szer­vezetek nevében helyezték el a koszorúkat. Az évforduló alkalmából Bu- chenwaldba érkeztek több eu­rópai országból a tábor volt foglyai Is. 1977. IV. 12

Next

/
Thumbnails
Contents