Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-04 / 93. szám, hétfő
Mémeth István* jgiün az első kézmozdulatból kiérezni: nagy megtisz- Itetés számukra, hogy ellátottunk hozzájuk. Reggel nem jltak odahaza, a szomszédban agvtuk az üzenetet, hogy délután ismét fölkeressük őket. Az üzenetben azt is meghagytuk, hogy milyen ügyben. Természetesen a tiszta szobában ültetnek le bennünket. Le ne vessék a cipőjüket, úgyis nagytakarításra készülődök, mondja a háziasszony. A földön a rongypokrőcok olyanok, hogy kenyeret lehetne beléjüH csavarni Ebbe a szobába, ha be is lépnek nagy' ritkán, akkor is csak lábujjhegyen Különben végtelenül egyszerű minden. Csak olyan holmit látni, amit használni lehet valamire. így élni, hogy semmi fölösleges kacat ne legyen körülötted, talán csak a régiek tudtak Tányérban diót hoz be az öregasszony, s mielőtt magunkra hagyna bennünket a ház Egy csésze fekete Hallgatom a madarakat. Sajnálom, hogy nem ismerem őket, vagy csak nagyon keveset ismerek. Tudom, hogy amelyik ott kopácsol azon a nagy szilfán, harkály. Milyen buzgón dolgozik. Szentül hiszi, hogy éles csőrével kivájja azt a helyet, ahol a kéreg alatt féreg rejtőzik. Ki is vájja. A harkály nem dolgozik hiába. És a szarkák? Ezeket már nemcsak csörgő hangjukról ismerem fel, hanem a tollúkról is. Alig várják, hogy meg- szalonnázzak a kispadon a mandulafa alatt, máris ott vannak, kíváncsiak, hagytam-e nekik valamit. Ingyenélők. Ritka ajándék itt kint, ha megszólal egy pinty. Ha erre téved, kivárja a teljes csendet, és akkor szólal meg. De nem olyan részegen és mámorosán, mint például a pacsirta, hanem mintha maga Is azt val- laná, hogy a kevesebb néha többet mond. Nemcsak azért tudatos művész. Főképp azért, mert megfelelő időben szólal meg. Akkor, amikor minden madár hallgat, és már nagyon szomjazunk a szóra. El tudok képzelni ebben a világban olyan rendet is, olyan önfegyelmet, olyan fokú udvariasságot és előzékenységet, hogy amikor a kis pinty készül füttyenteni, a többiek előre elhallgatnak. (Nagyobb csend csak akkor támad, ha elhúz fönt egy szuperszonikus repülőgép. Utána percekig nem mernek megszólalni a madarak.) A finomabb hangúak általában akkor szólalnak meg, amikor a többiek, a locsogok elhallgatnak. A harkály erre a íélpercecskére abbahagyja a kopácsolást. Durva, riasztó hanggal röppennek föl a foglyok. Mintha rémületében egy nagy madárfészek emelkedne a magasba. Róka, hegyi vándor vagy nyúl riasztotta fel őket? Olyan a uvával, azt mondja: beszélgetés közben szórakozzanak is. Vagyis hát csemegézzünk. Törögessük a diót. Könnyen törik, papírhéjú. Mert a házigazda sosem vesz, mi vagyunk kénytelenek kínálgatni a sajátjából. Elbánt ja. Én a diót nem sokra becsülöm, mondja. Ha már ilyen magas véleménye van erről a kitűnő csemegéről, liogv lebet az. hogy pont . ezzel kínáltak meg bennünket? Feltételezték, hogy mi szeretjük a diót? Erről aligha gondolkoztak ránk várakozva. — Hát mit becsül inkább? — kérdezzük az öreget. — A jó levest, tele hússal — mondja. — Mindig azt szerette? — Mindig azt szerettem volna. Leves volt is mindig bőven. Tésztaleves. Rántásos leves. Ritkán még sóbavízbe leves is. Leves sok hússal csak a lakodalmakban volt. . Folytatjuk ott, ahol abbaMadárhang jajveszékelésük, mint a lángokban álló házukat sirató özvegyeké. Említettem, hogy alig ismerek néhány madarat. Némelyiket csak a hangjáról. Itthon kell utánanéznem például a pintynek is. Hogy milyen a tollazata, milyen a természete. Boldogabb lennék, ha legalább azokat a madarakat ismerném, amelyeknek a hangját hallom, vagy a röptét látom, amikor kint vagyok köztük? Avagy jobb lenne, ha maradék érdeklődésemet a madarak helyeit a repülőgépek felé irányítanám? Ezek népesítik be egünket. Lassan jobban elszaporodnak, mint a madarak. A madarak mintha máris fontolóra vették volna: érdemes még énekelni? Holnap örülni fogunk már egy verébesiripelésnek is. hagytuk, amiért jöttünk. Pedig az a gyanúm, hogy ha a leveseknél maradnánk, többet megtudhatnánk a házigazdáról is meg a világról is, amiben élt. Jó fél óra múlva ismét megjelenik az öregasszony, kezében ismét tányér, tele frissen sült lángossal. — Kóstolják meg ezt is — mondja, aliogy elébünk teszi az asztalra. — Ne vessék meg a szegénységünket. Amilyen egyszerűen, termó- szetesen mondja ő. annyira zavarba hoz vele engem. — Nem kellett volna — dadogjuk. — Az unokáim nagyon szeretik, gondoltam, maguk is... — Köszönjük de nem kellett volna — mást nem tudunk mondani. — Mert — áll az asztal előtt — mi hozzánk nagyon ritkán jön valaki. Karácsonykor az unokák, és aztán karácsonyig megint senki Ezért nem tartunk itthon kávét. — Százszor finomabb ez, mint a kávé, de mégsem kellett volna. —. Meg aztán — folytatja — az az igazság, hogy amikor szólt a szomszéd, hogy jönni fognak, én rögtön elszaladtam a boltba. Már az úton jutott eszembe, hogy hiába is szaladok, mert a bolt még nem nyitott ki. Jaj, istenem, álltam olt az utca közepén, még egy kávéval se tudom majd őket megkínálni. Akkor jutott eszembe a lángos. De ha majd azt találják mondani, hogy ezek olyan szegények, hogy még ... Fölállok az asztaltól, megérintem a vállát. — Ugyan néni... — De aztán elnevettem magam — folytatja már nevetve. — Mert ha még nyitva is lett volna az a holt, de a csészék ... A kávéscsészék ... Sohase volt szükségünk rá, a virágos bögréinket meg már mind elvitték az unokák. DüSon Dirsefc Verebek A medvetáncoltató Még javában állt a vásár, nem lehetett több délelőtt tíz óránál. A medvetáncoltató, a kutyája és a medve kora reggeltől talpon álltak, jobban mondva lendületben voltak, mert ahogy felserkentek és megkezdték mutatványukat, szünet, megállás nélkül csinálták, mintha darabszámra dolgoznának. Valahogy rendkívül szerencsés napnak mutatkozott ez a mai, mindig volt közönség, körülállták őket, mint valami állandóan lobogó fáklyatüzet, s nem csak a kínálkozó hasonlatért mondom, de úgy is volt: mindig akadt, aki a kutya szájúban csüngő kalapba vetett egy pénzdarabot, mintha a tüzet élesztgették volna, s tulajdonképpen azt is csinálta a közönség: így tartották állandó lo- bogásban a játék tüzét. Talán összebeszéltek: ugyan meddig Valaška Sándor felvétele bí rják szusszal azok hárman, ott a kör közepén? A medvetáncoltató dolga annyi volt, hogy noszogatta a két szegény állatot: a medvét, hogy el ne csüggedjen a táncban, a kutyát, hogy állandóan körbe járjon a kalappal. Igaz, közben rekedtre kiabálta magát. Egyik csemetéjével egy liter pálinkát hozatott, az üveget beállította a porond közepébe, időnként lenyúlt érte, s anélkül, hogy ugrabugrálásá- ban lefékezett volna, jól meghúzta a bütyköst. Meg is jegyezte egy bámészkodó: a more előre iszik a medve bőrére. Tíz órára alig maradt valami az üvegben, de ez még nem lett volna olyan nagy baj, hanem a medve, mintha valamit súgtak volna a fülébe, megállt, leereszkedett két mellső lábára, s állt mozdulatlanul, mint egy szobor, hiába rángatta a gazdája az orrában a karikát. A medvetáncoltató mindent megpróbált: négykézlábra ereszkedett a nagy mackó előtt, az orrába fújta szeszgőzös leheletét, aztán talpra szökött, a fülénél fogva a medvét is talpra próbálta állítani, de az meg se moccant többé. A közönség bámulta egy darabig az izzadó ember hiábavaló erőlködését, de aztán megunták, és kezdtek szétszéledni. Ekkor a medvetáncoltató kétségbeesetten rájuk kiáltott: ne menjenek sehova, majd én folytatom. S a medvéje helyett ő kezdett medve módra táncolni a lassan visz- szaszállingózó embereknek. Már csak ezért Is újra csorogni kezdett a kalapba az aprópénz. A medve lehevere- dett a porba, még a szemét is lehunyta. A gazdája pedig járta helyette a táncot, komé- diázva, míg egyszer meg nem botlott és föl nem bukott a medve kinyújtott lábában. Az újrázó közönségnek csak a karjával intett, fektéből, hogy mehetnek, elég volt. * Jugoszláviai magyar iróriporter Elhatároztam, hogy egyszer a verebek közt éjszakázom a fán. Este hat óra után fölültem hozzájuk, azon töprengve közben, vajon látható-e a repülés, s hogy megmarad e belőle valami a halott madarakban. Egyszer láttam egy remek fotót. Én Veréb domborműnek neveztem, különben egy szétesett csontvázú madarat ábrázol. Mi maradt csontjaiban a repülésből? Kiválasztottam egy vastag ágat, rátelepedtem, hátamat a fa törzséhez vetve. Lábam rögvest elzsibbadt A verebek eleinte igen nyugtalanul viselkedtek. Riadtan te- kintgettek, ijedtségükben potyogott ürülékük és hangosan zsi- natoltak. Nem voltam elragadtatva ötletemtől. Alattunk emberek járkáltak, csaknem valamennyiük arcában álom. Az utca túlsó oldaláról villamosok esti csilingelése hallatszott. A forgalom fokozatosan csillapodott. Csak a verebek fész- kelődtek folytonosan, meg-meg- rázkódtak, forgatták fejüket, kinyújtották szárnyaikat, csőrüket a gallyakhoz fenték, hullottak apró tollaik, és folyt szünet nélkül az átható csivogás. Éjfél tájban két gerle szállt közénk. Lábaim ekkorra a fához nőttek: fává változtak maguk is. Egy órakor már csend volt. A verebek apró tolikupacok, nem hallatszott egy pisszenés sem, csak néha-néha riadtak föl ólmukból a kis tollasok. Fejüket szárnyuk alá dugva aludtak. Hat órai tartós figyelés után én is szunnyadozni kezdtem. Félálmomban úgy véltem, hogy igazában nincs különbség a repülő és a nem repülő madár között: lehetséges ugyan, hogy egy pillanatra megváltozik a feje, a nyak és a szárnyak helyzete, a tollazat más helyzetben fordul, de lehet, hogy a repüléshez csupán nagyobb lélegzet kell. Meglehet. Minél mélyebben aludtam, annál világosabbá vált előttem, hogy maga a repülés sem látható, s hogy voltaképpen nem is létezik, vagy hogyha igen, akkor láthatatlan formában, s ez a forma nemcsak a madarak tulajdona. Virradat előtt fölébresztett a hideg; fejemet hónom alá dugva gubbasztottam. Hazamentem, gyorsan levetkőztem, bebújtam az ágyba, hogy felmelegedjek. A feleségem aludt. Meztelenül. Hozzábújva forró testéhez éreztem, hogy valamilyen kemény tárgynak ütközöm. A feleségem aludt tovább. Fölemeltem óvatosan a térdét és teste alá csúsztattam kezemet. Kókuszdió nagyságú, üvegsimaságú tojáshoz értem. Varga Imre fordítása Cselényi László: 1/1 Hullámzik a dolgok kara körbe kering mind saját természete szerint 1/2 Létezésünk roppant kulcscsomója mintha külön gondolkodása volna 1/3 Hu minden kérdező kiválna minden létező füstté válna 1/4 Ezer kérdés ezer miértre minden viszály által jön létre 2/1 Mindenből egy és egyből minden kifeszített agy a kilincsen 2/2 Kifeszített ágy a hegyen haláluk mindig egy legyen 2/3 Mindegyikükre más víz árad tulajdon gőzében a század 2/4 Jelen is vannak távol is vannak bekötött fefjel mennek a falnak 3/ Nem alkotta senki volt mindig van és lesz örökkön égő tűz örökkön égő szesz 3/2 Villanása illatos szeszének földből víz lesz vízből pedig lélek 3/3 Felfogni az értelmet mely kormányoz áthatva minden átfeszülni a kereszten átlukadni a kilincsen 3/4 Eles illatokból kifaragott tömb egy nekem százezer ha a legkülönb 4/1 Eles illatokból faragott hiányfa mindenek atyja és mindenek királya 4/2 Mozdulata epekedés képzelete bekötött seb láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb 4/3 Nevet kap aszerint melyik minek érzik szeret vagy nem szeret szüzhártyája vérzik 4/4 Mehetsz meg nem találod bár egerek temploma minden görbe utat bejár lépése akkora 4/4 Birkanyáj friss fűre hajtani a gyermekek: szüleik fiai 4/3 Szomjas száj ingere szomjas epe kútja mint ki elfelejti merre visz az útja 4/2 Napkorong csillaga csillag a vasvillán és mindeneket kormányoz a villám 4/1 Tűz a föld halálát éli lég a tűz halálát éli viz a lég halálát éli föld a víz halálát éli 3/4 Ami megpihen változik ami változik megpihen 3/3 Az ébren levőknek egy és közös a világuk az alvón evőknek vályúba kopik az álluk 3/2 Mondjatok hát hálát e kisdednek megugatják amit nem ismernek 3/1 Mikor már célba ért minden akarat elkezdtem kutatni önnön magamat 2/4 Recsegve ropogva omlik minden út szemek a füleknél pontosabb tanúk ■2/3 A villám arca így te vagy a villám háta én közös a kezdet és a vég a kör kerületén 2/2 Roppant garázs a földi élet mérges darázs e földi munka ha teljesülne mindaz amit kívánnak nem válna javukra 2/1 Fekete föld fekete tőgye fekete csillagot terem osztályrész az hogy magára ismerjen és józan legyen 1/4 Aki magának vermet ás kétség vitatkozás 1/3 Koromösz diófa koronáját vedli odafigyel mintha nem tudná elviselni 1/2 Csillagtalan ágyú osillagos golyóba. nem léphetsz kétszer egyazon folyóba 1/1 A hideg melegszik a meleg kihűl a nedves megszárad a száraz nedves lesz . K/t II 1977. IV. 4. Kiegészítések Hsrskleitosziioz
