Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-28 / 116. szám, csütörtök

K isvárosban a vasárnap dél­utánt baráti társaságban lehet a legkellemesebben eltölteni. — Menjünk el Bago- sékhoz, neked való ember — mondja kollégám. Mikor megtudja, hogy nem csak szórakozni jöttünk, azt ja­vasolja, ugorjunk el Szentesre Szűcs András brigádvezetőhöz: — Ketten majd csak megfele­lünk mindén kérdésre — fűzte hozzá. Saját termésűt lölt a poha­rakba Szűcs András. — Tavaly Szentesen még a galagonyabokrokon is szőlő ter­mett! Igaz, azt mondják a sző lősgazdák, ha túl sok terem, nem jó a bor. Fiatalok. Életkedvükben, mun­kájukban egyaránt; Bár már kö­zelebb állnak a harmincöthöz, a középkorhoz, mint az általá­nos értelemben vett fiatalok­hoz, a huszonévesekhez. Szűcs Andrásnak hatéves kislánya van. Még csak szárad a vako­lat a szép emeletes házon, amit épített. Bagos István is büszke a családjára: — Királyhelme- cen meg lehet számolni azokat, akiknek három fiúk van. Fellapozom noteszom utolsó oldalait. Mintegy előzetes ösz- szegezést készítek magamban róla: tényleg meg lehet szá­molni az ilyen embereket. A fe­lesége tanít, ő tanul a mar­xizmus—leninizmus esti egye­temén. Az első évfolyamot vég­zi. Kedvenc szórakozása: szín­játszó. Munkahelyén az üzemi pártbizottság alelnöke, a szak- szervezet műbél ybizottságának elnöke. Ezenkívül a CSEMADOK helyi szervezetének vezetőségi tagja. Megkérdem tőlük, a lervtel- jesítéshez feltétlenül szüksé­ges-e a brigád, hiszen a jó mun­ka minden embernél a becsü­let dolga is. Majd azt boncol­gatjuk, mi tesz egy kollektívát szocialista munkabrigáddá. Röviden, a tényeket sorakoz­tatva egymás mellé adják meg a feleletet. — Hallottuk, hogy a magyar iskolában sok nehézségei küz­denek. A legnagyobb problémát a rossz központi fűtés okozta, télen csak 13—14 fok meleg volt. Elmentünk, megnéztük, milyen anyagok kellenek oda. Egyébként, nem akadt vállalat, amely elvállalta volna a gyors javítást. Egy szombati napon elmentünk néhányan a brigád­ból és megcsináltuk. Azóta a brigád végez minden javítást az iskolában. Korláto­kat készítettek a lépcsőkhöz, rendbe hozták a táblákat, az is­kolapadokat, hogy ne kelljen sokat kiselejtezni, szertárat ké­szítettek és így tovább. — Egyszóval védnökséget vállalt a brigád. Majd egy év­be telt, amíg mindent úgy- ahogy megjavítgattunk. De mi is hivatalosak vagyunk minden tanítónapra, minden rendez­vényre. Számon tartanak ben­nünket. — A CSEMADOK-bálokra a brigád készíti a tombolán kisor­solandó ajándékokat. — Szóltam a fiúknak, elkel­ne egy kis segítség a háznál. Három-négy emberre volt szük­ség, jöttek nyolcán. Például ne­ki, Bagosnak, nem is szóltam. A ház előtt ment el a kocsijá­val, megállt, azt mondja, fiúk adjatok nekem is egy bakan­csot. Királyhelmecen, a Járási Ipa­ri Vállalat kábeldobokat gyár­tó üzemében dolgoznak. Termé­keiket, a 25 centiméterestől a legnagyobbig: a két méter húsz centiméteresig, az ország min­den részébe szállítják. Mindketten azt fejtegetik, a jó munka még nem minden, az csak az alap, természetes kö­telessége az embernek. Vannak olyan feladatok, melyeknek el­végzéséhez a közösség erejére is szükség van. Bagos István példákat említ: — Ahány propagandatáblát lát Királyhelmecen, az mind a mi üzemünkben készült. A me­zőgazdaság megsegítésére a Szűcs brigád ugyancsak több­ször szervezett társadalmi mun­kát. Az aratásnál, a cukor­répa, a kukorica begyűjtésekor, vagy akár a Szomotori szüretet is említhetem. Magában az üzemben is akadozna a terv­teljesítés a szocialista munka- brigádok nélkül. Hatvannégy­ben kezdtük el a dobok gyártá­sát, nagyon kezdetleges körül­mények között. Nem mintha most már elégedettek lehet­nénk, de elértük, hogy naponta 140 000 korona értéket terme­lünk. Szűk a hely mindenütt — Bagos István Szűcs András HATSZEMKÜZT EGY MONDATBAN A LÉNYEGET veszi át szót Szűcs András. — Alig férünk el egymástól. A nagy, kétméteres dobokat nincs aki odagurítsa a festőkhöz, tőlük egészen kétszáz méternyi­re, ki az tizem elé. Ilyenkor egy-két ember, akit nélkülözni lehet, megcsinálja a brigádból. Ha erre a munkára az üzem ráállítana két-három embert, azok egész nap csinálnák, s ez már pénzbe kerülne. A hulla­dék elszállításánál is így van. Természetesen jön a többi dol­gozó is ha szólunk, de a kez­deményezés a brigádtól indul.- Meg kell említeni a tár­sadalmi munkát, amelyet az üzem szépítésén végeztünk. Rendbe hoztuk az udvart, kerí­tést csináltunk, dolgoztunk az irodahelyiségek építésén. Ter­mészetesen nem csak a mi bri­gádunk, mások is. — Azelőtt: is végeztünk ilyen munkákat, míg meg nem ala­kult a brigád, de nem voltak ilyen nagy akciók. És itt talán egy mondatban lehet válaszol­ni arra a kérdésre, hogy miért keli a brigád, mi a lényege: Fenntartás nélkül segíteni, ahol csak tud az ember. — A brigádtagok miként lát­ják, van-e hasznuk a sok plusz­munkából? — Hogyne lenne — gondol­kodik el a brigádvezető. — Azt a pénzt, amit az üzem ily mó­don megtakarít, másra lehet fordítani. Ahogy gazdálkodik az üzem, mi úgy élünk benne. Szűcs András tizenkét tagú szocialista munkabrigádja telje­sítette kötelezettségvállalásait. Rövidesen megkapják az ezüst fokozatot. Mosolyogva fűzi hozzá, tréfá­nak szánja: — Még a véradás terén is. Mindenki többet adott vagy másfél decivel, mint amennyire vállalkozott. Van mivel pótolni. Könyvekről, iskoláról, műve­lődésről folyik a szó. Bagos István az amatőr színjátszó­mozgalomról beszél lelkesedés­sel. Elhangzik Németh László, Tersánszky Józsi Je^ö, Jókai Mór neve. Szűcs András bevallja: — Az építkezés mindig nagy megterhelés egy embernek. Az utóbbi három évben csak a hosszú téli estéken került könyv a kezembe. De újságot minden nap olvasok. Reggel az az első munkába menet. Tizenöt évig a Kelet-szlová­kiai Gépgyárban dolgozott, Kas­sán is laktak. Mikor az édes­anyja megbetegedett, akkor költöztek haza. Nem vágyik el innen, azt vallja, hogy csak a szülőfalujában van igazán ott­hon az ember. Bagos István legközelebbi cél­ja befejezni tanulmányait. És természetesen a család. Ahol három fiúgyerek van, ott gond is van elég. Megszokta a nagy családot, ők öten voltak testvé­rek. Már jóval lámpagyújtás után búcsúzunk. A bejárati ajtó fö­lött erős körte ontja a fényt. MALINAK ISTVÁN (Gyökeres György felvételei) KOMMENTÁLJUK KÁDERPOLITIKA Egyre igényesebb feladatainknak csak akkor (ehetünk hiánytalanul eleget, ha az igényesség mércéjét saját ma­gunkkal szemben is állandóan egyre magasabbra emeljük, ha szüntelenül tanulunk, politikailag és szakmailag egy­aránt képezzük magunkat. Mindez fokozott mértékben ér­vényes azokra, akik szerveznek, másokat irányítanak, ve­zető tisztséget töltenek be — a káderekre. A káderek mindig nagy szerepet játszottak a párt politikájának gya­korlati megvalósításában, a dolgozók megnyerésében a pártpolitikából eredő feladatok teljesítésére. A CSKP XV. kongresszusa is kiemelte, hogy a káderpolitika a párt egyik döntő fontosságú eszköze, mellyel biztosítja vezető szerepének érvényesítését és céljainak elérését a társa­dalom életében. Kimagasló eredményeink tehát nagymér­tékben a párt gondos káderpolitikájának is köszönhetők. Az elmúlt évek során javult a párt-, állami és gazdasági szervek valamint a társadalmi szervezetek kádereinek po litikai, szociális, osztály és korösszetétele, a káderek politikai és szakmai színvonala. A sikeres kádermunka elsősorban annak köszönhető, hogy a vezetőket a munkájukban elért eredmények alapján rendszeresen értékelik, törődnek fejlődésükkel, segítik és támogatják őket. A CSKP KB 1972 januárjában jóváhagyta az állami és a gazdasági vezetés kádereire és a társadalmi szervezetek apparátusának dolgozóira vonatkozó komplex értékelés irányelveit. Ennek értelmében rendszeresen érté kelik a nomenklatúrás kádereket. Tavaly már harmadszor került ser ilyen értékelésre. A káderek komplex értékelése az emberek nevelésének részévé, az ellenőrzés egyik esz­közévé, az irányítás javításának módszerévé válik. Egyben jó alkalom arra, hogy az emberekkel őszintén elbeszélges­senek, meghallgassák véleményüket, és nyíltan feltárják nekik esetleges fogyatékosságaikat akár munkájukkal, akár magatartásukkal kapcsolatban. Ha a hibák feltárása és a bírálat nem vezet eredményhez, akkor a helyes káderpoli­tika megköveteli a megfelelő intézkedések foganatosítását. Ezzel kapcsulatban a XV. kongresszus beszámolójában ezt olvashatjuk: „A káderpolitikában a káderek egészséges stabilitására törekedtünk és a továbbiakban is erre tö­rekszünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy felelős poszto­kon megmaradhatnak olyan emberek, akik nem biztosítják a feladatok végrehajtását, pulitikai és szakmai fejlődésük­ben egy helyben topognak, nem teljesítik kellő felelősség- érzettel kötelességeiket. Egy vezető nem a tisztségre való kinevezésével szerez magának tekintélyt, hanem elsősor ban képességeivel és ismereteivel, a társadalmi érdekek megalkuvást nem ismerő szorgalmazásával és áldozatos munkával, az új és a haladás iránti érzékkel, szerénység gél, az emberekhez, gondjaikhoz és szükségleteikhez való figyelmes viszonyulással.“ A káderpolitika időszerű feladataihoz tartozik a káder- tartalékokról való gondoskodás. A kongresszusi beszámo­lóban erről ez áll: ,,A felkészült fiatalokat bátran be kell kapcsolnunk a felelős munkakörökbe. Az a nézet, hogy 30—35 éves ember még túl fiatal felelős tisztség betölté­sére, nem felel meg tapasztalatainknak. Elsősorban a fel adatok teljesítése folyamán fejlődnek az emberek. Az idő­sebbek tapasztalatait egybe kell kapcsolni a fiatalok len­dületével.“ A nomenklatúrás káderek átlagéletkora 47 év. A vállalatok és üzemek igazgatóinak átlagéletkora 48,1 év, sőt az igazgatók 41,3 százaléka 51 éven felüli. Ugyancsak meg kell teremteni a jobb feltételeit annak, hogy a nők felelős posztokat foglaljanak el. Annál is inkább, mivel hazánk lakosságának 51,3 százaléka nő, s egyre nagyobb a szakképzett nők száma. A női káder­tartalékok kérdése szorosan összefügg a nők politikai ak­tivizálásával. A kommunista párt tagjainak és tagjelöltjei nek 16,8 százaléka nő. A káderpolitika napjainkban, a tudományos-műszaki for­radalom időszakában még nagyobb feladatokat ró a párt szerveire és szervezeteire, mint valaha. Hiszen annak sza­vatolásáról van szó, hogy minden poszton olyan emberek álljanak, akik lépést tudnak tartani a haladással, s eleget tudnak tenni a velük szemben támasztott követelmények­nek, akik másokat is mozgósítani tudnak a feladatok tel jesitesére. FÜLÖP IMRE l^iíg az ifjúság többsége de- rekasan kiveszi részét a szocializmus építéséből, mások az életre készülnek fel. Egész­séges szellemi és fizikai fej­lődésük társadalmunk elsődle­ges érdeke. Ezt áí elvet hang­súlyozta a XV. pártkongresszus is, rámutatva az ezzel kapcsola­tos teendőkre, azngjyekből kitű­nik, hogy a jövő nemzedék anyagi szempontból történő biztosításán és a fejlődését elő­segítő feltételek megteremtésén kívül valamennyiünknek felelős­séget kell vállalnunk az ifjú­ság, elsősorban a dolgozó fia­talok neveléséért. Tekintettel a munkásifjúság, az ipari tanulók nagy számá­ra a párt és a szakszervezet a róluk való gondoskodást tartja egyik legfőbb feladatának. A prágai CKD Ipari Tanulók Üzemének díszkötéses, gondo­san vezetett krónikája is a párt gyümölcsöző munkáját tükrözi. A krónikáskönyv jelszava: „Szocialista módon dolgozni — szocialista módon élni". És hogy a fiatalok eznlek a jelszó­nak a valóra váltását komo­lyan gondolják, arról Antonín Vétroveccel, a pártbizottság el­nökével folytatott beszélgeté­sem alkalmával magam is meg­győződhettem. De nem is lehet ez másként az olyan üzemben, amelynek pártelnökét a fiatalok második apjuknak tekintik. Ma is ugyan­olyan megértéssel és szeretet­tel tánítgatja, neveli őket, mint évekkel ezelőtt, amikor még ő is az ifjúság sorait gyarapítot­ta. Értékes tanácsainak nem­csak a munkában, hanem az A fiatalok barátja, nevelője életben is mindig hasznát vet­ték. Megtanította védenceit tel­jes mértékben értékelni, megbe­csülni a szocializmus vívmá­nyait. Vétrovec elvtárs elbeszé­léseiből a harmincas évek munkanélküliségéről, azokról az időkről is tájékozódnak, ame­lyekben az inasok élete sem volt irigylésre méltó, hiszen még azoknak is protekcióra volt szükségük, akik valamilyen mesterséget akartak kitanulni. Erről Antonín Vétrovec elv­társ 44 esztendővel ezelőtt — akkor lépte át először üzeme kapuját — a saját tapasztalatai alapján győződött meg. Teljes 14 éven át szerelte a kőolajmo­torokat, amíg a szakemberek sorába lépett. De ismereteit — egyéb elfoglaltsága melleit is — mindig megosztotta a körü­lötte foglalatoskodó tanoncok- kal és ifjúmunkásokkal. Nem volt tehát véletlen, ami­kor egy napon — 1950-ben tör­tént — felettesei közölték vele, hogy szaktudása és a munkás­ifjúság nevelésében önként ki­fejtett eddigi eredményes tevé­kenysége alapján javasolják, vegye át az ipari tanulók szak­képzésének irányítását. Nem sokáig kérette magát, és mert mint mesterpedagógus új mun­kakörében is megállta helyét, megérdemelten tüntették ki a „példás tanító" címmel. — Milyen elvekhez igazodott munkájában? — Nem csináltam semmi rendkívülit — mondja —t csu­pán a gyerekekkel való helyes bánásmódra törekedtem mindig. Ennek köszönhettem, hogy nem éltek vissza türelmemmel. Hit­tek és ma is hisznek nekem, és jóleső érzés, hogy ügyes-bajos problémáikkal bizalommal for­dulnak hozzám. Tapasztalataim szerint ugyanis a fiatalok nem veszik rossz néven a szigorúsá­got, de az igazságtalanságot nem tűrik. Tudják, hogyha vala­kit megszidok, nem indokolat­lanul teszem. De 20 perc múl­va elfelejtem a bosszúságot és — mintha mi sem történt vol­na — ismét baráti hangon szó­lok hozzájuk. Nincs, de talán nem is lehet felemelőbb érzés a munkáspe­dagógus számára, mint a tudat, hogy védencei nemcsak a szak­mában tűnnek ki, hanem olyan tulajdonságaik is vannak, ame­lyek becsületükre válnak az éleiben. Egy május elsejei felvonulá­son történt. Vétrovec elvtárs menetelés közben egy kisfiát a vállán hordozó fiatalemberre lett figyelmes. — Ki lehet, olyan ismerős az arca — vil­lant át az agyán, amikor a cse­metéjét figyelmeztető apa hang­ját meghallotta: — Látod azt a bácsit? Valamikor az apukádat tanította és nevelte. Szigorú volt hozzá, meri embert akart faragni belőle ... Egy másik tanítványát a hosszú, kócos haja miatt kor­holta állandóan a mestere. Né­hány év múlva Vétrovec elvtárs irodájának ajtaján fiatalember kopogott be. A Nemzetbiztonsá­gi Testület egyenruháját visel­te. Rövidre nyírt haja ellen egy­kori tanítójának sem leheteti kifogása. Kellemesen elbeszél­gettek, felelevenítették a múl­tat, majd a vendég felelősseg- leljes foglalkozásáról, családjá­ról, terveiről tájékoztatta jó­akaróját, aki érdeklődéssel hall­gatta meg volt tanítványának beszámolóját. Vétrovec elvtárs egy másik vendég© RözépisKo- lai tanárként mutatkozott be. — Az a fiú volt — mondja büsz­kén —, aki a vizsgákon a leg­nagyobb lámpalázzal küzdött, s akiről éppen ezért a legkevés­bé volt feltételezhető ez a si­ker. Antonín Vétrovec ma a CKD Ipari Tanulók Üzeme pártbizott­ságának az elnöke, az 1. számú tanrészleg vezetője, akit 44 éves áldásos tevékenységéért az érdemes dolgozók aranyér­mével tüntettek ki. Ma is sok éves értékes tapasztalataiból merít, mert soha egy pillanat­ra sem bánta meg, hogy a fia­talokat egyenrangú félként ke­zelte, hogy hitt bennük. Bizal­mukat mindig bizalommal viszonozta. Ezzel magyarázható, hogy két tehetséges tanítványa — tanulmányainak sikeres be­fejeztével — mesterként vesz részt az ipari tanulók szakkép­zésében. Őket is — csakúgy, mint a többi mestert — a fiatalok szüleivel, a tanítókkal és a ne­velőkkel való szoros együttmű­ködésre serkenti. Hogy tanítvá­nyaik felnőtt korukban is el­mondhassák: nevelőik mindig a javukat akarták. (k ni) ŰJ sző 1977. IV. 28. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents