Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-22 / 110. szám, péntek

ÁTLAGON FELÜLIEK D. a rokonom. Ritkán láto­gat meg — minden szökőévben ha egyszer. Legutóbb, amikor eq v vasárnap délután eljött, me jszorította a kezemet, és szú­rós tekintetét a szemembe sze­gezve ezt kérdezte: — Azt mondd meg nekem, hogy átlagon aluli, vagy átla­gon felüli e,,iber vagy? Kínos volt a kérdés. Mint sa­rokba szorított nyúl, sután, re­megve álltam előtte. Egy dara­big fölényesen élvezte a hely­zetet, de aztán segített: — No, hát mennyit keresel — az országos átlagon alul, vagy felül? — Jaj, hát ez így egészen más. Hirtelen válaszolni akar­tam, de miután eszembe jutott, hogy D. nemrégen telket vásá­rolt a szigeten, és már pazar, emeletes villát is épített, mely- lyel az úgynevezett „Ki mit tud" lakónegyed polgárainak az irigyekedését is elnyerte — in­kább azt mondtam, hogy üljön le, ôs olvassa el a következő riportot. Nagy a zsongás a Thália Színház klubjában. Alig néhány perce fejeződött be a versmon­dók IV. kerületi versenye. — Ez Is lement — sóhajt az egyik fotelba roskadva a kassai Kerületi Népművelési Központ szakelőadója, miközben a CSE­MADOK titkára cigarettával kí­nálja. Egy szabad fotelt keresek. Örülök, hogy Király Erika mel­lett találok ilyet, aki öt perc­cel ezelőtt még Arany János Vörös Rébék című versét sza­valta mély átéléssel, gazdag hangszínezéssel. Látszik rajta, még néhány pillanatra van szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon. Indítás­ként ezért én is inkább afféle statisztikus jellegű dolgokat kérdezek. Arra, hogy mióta szaval és milyen eredményeket ért el eddig, így válaszol: — Elsőosztályos koromtól. Ta­nítóim hamar észrevették, hogy van bennem tehetség. Gondo­san, Jól felkészítettek a szavaló­versenyekre. Hetedikes koromig a Járási szavalóversenyeken hol harmadik, hol második helyen végeztem. Nyolcadikos voltam, amikor először sikerült eljut­nom a Jókai-napokra. Akkor az írószövetség díját nyertem el. Eddig négyszer voltam Komá­romban. Most Prešovban, a Pe­dagógiai Fakultáson matemati­kát — polgári nevelést tanulok. — Matematika — polgári ne­velés — vers? — Nincs ebben semmi furci i — mondja csodálkozó tekinte­tem eloszlatására. — A mate­matikához logika kell, és enél- kül a verset sem lehet felbon­Kiraiy uriica tani, megérteni. Márpedig a költő mondanivalójának megér* tése nélkül verset nem lehet szavalni. Tudod, csodálatos az, amikor látom' az emberek sze­mében, hogy az igaz szó, a köl­tői gondolat az én lényemen ke- rr -*tül megérinti őket és közös gondolkodásra indít... E szép szavak után akaratla­nul ’s elhallgatunk egy pilla­natra. Csak ezután mondom: — Pedagógus leszel. Sohasem szerettél volna színésznő len­ni? — Ha valaki tud szavalni, még nem biztos, hogy színész Is lehet. Én nehezen oldódom fel. Egy váratlan pillanatban görcsössé válók, nem tudok hirtelen reagálni... de mind­ezen túl nagyon becsülöm a színészeket. Munkájukat sza­vakkal nem is lehet kifejezni! Itt megint elhallgat és újból csak akkor szólal meg, mikor azt kérdezem: — Mit jelent szá­modra, hogy verset mondhattál ma, itt — anyanyelveden? — Megkérdezték már, hogy miért nem szavalok szlovákul is — adja a választ minden vá­rakozás nélkül, majd így szövi tovább a szót: — Sok szlovák verset szeretek, megpróbáltam elszavalnl, de nem ment. Nem tudtam úgy mondani, mint a magyart. Verset csak az anya­nyelvén mondhat az ember. A versmondásnál nagyon fontos, hogy érezzük a nyelv színeit, zenéjét. Ezért nagyon jó az, hogy van Ilyen kerületi ver­seny és hogy vannak Jókai-na- pok... A nagytárkányi Fazekas Aranka az Oj Hajtás Diákszín­pad szereplőivel a ruhatár mel­lett tart rövid megbeszélést. Kérdésemre, — hogy hol talál­hatom meg Pituk Mihályt, is­kolájuk növendékét, aki próza­mondásban tegnap kerületi győztes lett — hirtelen nem is tud választ adni. De a rövid ta­nácstalanság nem tart sokáig. Megmozdulnak a kabátok, és a Pituk Mihály fogas talpfájáról Pituk Mihály áll fel. — Talán csak nem fáradtál el — kérdezi tőle mosolyogva a taníts néni, és választ sem vár­va így folytatja: — ö az Isko­lánk egyik legjobb tanulója. Szinte mindenben kiváló — le­gyen az tanulás, sport, vagy bármi más. Pituk Mihály lehorgaszt ja a fejét. Látszik rajta kellemetlen számára, hogy a szemébe di­csérik, és ezért talán még örül Is annak, hogy azt kérde- zen tőle: A focit, vagy a pró­zamondást szereti-e jobban? — Hát olyan határozottan nem is tudom megmondani. Az az igazság, hogy mindkettőt szeretem, sőt még a kosár- és kézilabdát isi Van, amikor a sport, máskor a próza jelenti számomra a kikapcsolódást. És ez így Jő! — Mindig szeretted a próza­mondást, a szavalást? — Nem. Hatodikos koromban szerettem meg. Ekkor már a tu­dásom is nagyobb volt és meg­értettem a verset, a novellát. — Miért prózát mondasz? — Mert nekem ez jobban tet­szik. A prózát jobban lehet mondani, mint a verset. — Mind a négy kerületi sza­valóversenyen itt voltál. Két­szer első, tavaly második díjat nyertél, most pedig ismét első lettél. Nagytárkányban tud- nak-e arról, hogy te ilyen jó prózamondó vagy? — Az iskolában igen, de a fa­luban nem tudom. Nálunk ed­dig nem volt művelődési ott­hon, most viszont felépítettünk egyet. Bizonyára felléphetek én is. Aki Kassán gyakori látogatója a rendezvényeknek, az biztosan emlékezetébe zárta azt a bar­na hajú, mindig vidám termé­szetű lányt, aki hol jó népi tán­cosként. hol tehetséges irodal­mi színpadosként hívta fel ma­gira a figyelmet. Janocsko Klá­rától most azt kérdezem, meg­fogalmazta-e már magának, hogy mindez mit jelent szá­mára? — Nem, így még nem kér­deztem magamtól soha — mondja őszinte beismeréssel. — Gépipariba jártam. Az érettségi Janocsko Klára (Bartolomej Cisár felvétele J után a Kelet-szlovákiai Vasmű­be mentem dolgozni — mondja most már időrendben. — Három évig voltam ott mint segédter­vező. Közben az Űj Nemzedék tagja lettem. Megkérdezték nem lenne-e kedvem eljönni titkárnőnek a CSEMADOK-ba. Én habozás nélkül igent mond­tam, noha tudtam, hogy a fize­tésem több mint 300 koronával kevesebb lesz. De hát én soha­sem a pénzt tartottam az élet legnagyobb kérdésének. A tán­cot mindig szerettem. Lényegé­ben ez vezetett el a színház­hoz és az irodalomhoz is. A Vi­téz lélek című darabban erdélyi táncot jártam. Örülök, hogy mó­domban volt megismerni a szín­ház úgynevezett kulisszán belü­li arculatát Is. A kisszínpadhoz is a tánc vitt el. A kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad rendezője aztán felfedezte, hogy képes vagyok verset mondani és éne­kelni is ... Mit mondjak még? Minden napomnak van értelme. Hetente kétszer próbálunk a Szép Szóval és most, mióta az Oj Nemzedék vezetője vagyok a tánccsoporttal Is két próbát tartunk minden héten. Az Üj Nemzedékkel a zselízl fesztivál­ra, a Szép Szóval a Jókai-na­pokra készülünk. Hogy mindez mit jelent számomra? Nem is tudom megmondani, csak azt érzem ezek nélkül szegényebb lennék, és talán még annyit: nem teszek magamnak szemre­hányást azért, hogy szabad idő­met erre fordítom, s az sem háborít fel, hogy huszonhét évesen albérletben kell laknom. — Ez engem nem érdekel. Beszéljünk másról — mondta D. a riport elolvasása után. — Kár. Nekem ugyanis ezek az „átlagon felüliek“ a szimpa- tikusabbak — válaszoltak neki hidegen. D. izgatottan feszengett a szé­ken, majd legyintett egyet és ezt mondta: — Csórák ezek mind! Majd megtanulják, ha nem igyekez­nek, semmijük sem lesz! — Gondolod, hogy te gazda­gabb vagy náluk? D. szemöldöke furcsán rán­gatózni kezdett, ujjaival pedig az asztal lapját ütögette. Szú­rós tekintete ismét a szemembe meredt, de az ajka most moz­dulatlan maradt. Nem értette a kérdést. SZÁSZAK GYÖRGY Színvonalasabb munkával A szlovákiai képzőművészek kongresszusa előtt Néhány nap múlva kezdődik a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének kongresszusa. Festőink, szobrászaink, grafiku­saink, iparművészeink és elméleti szakembereink olyan időszak­ban tanácskoznak, amikor társadalmunk valamennyi szakaszán — tehát a kultúra területén Is — pártunk XV. kongresszusa határozatának teljesítéséért munkálkodunk. Örömmel állapít­hatjuk meg, hogy szlovákiai képzőművészeti életünkben az el­múlt öt esztendőben jelentős eredményeket értünk el. Képző­művészeink tettekkel, vagyis szívonalas művészi alkotásokkal igazolták: teljes mértékben magukénak vallják pártunk kulturális politikáját. A képzőművészeti alkotások témája túlnyomórészt a mához kapcsolódik. Képzőművészeink a dolgozó ember éle­téről, örömeiről és gondjairól vallanak, s ezen kívül bőven me­rítettek forradalmi hagyományainkból is. Az elmúlt kongresszus óta sokat javult a Szlovákiai Kép­zőművészek Szövetségének eszmei, szakmai és szervező tevét kenysége is. Munkánkkal arra sarkalltuk művészeinket, hogy a szocialista realizmus szellemében dolgozzanak. Igyekeztünk bi­zonyítani: ezzel a módszerrel tartalmi és formai szempontból egyaránt sokrétű, sokszínű alkotások . születhetnek. Munkánk eredményét számos országos és kerületi kiállítás is Igazolta. Nagy szakmai- és közönségsikert aratott, a felszabadulásunk 30. év­fordulója, valamint a nők nemzetközi éve tiszteletére rendezett kiállítás. Ugyancsak megfelelő visszhang kísérte a Banská Byst- ricán és Kassán rendezett kiállításunkat a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére és más rendezvényein­ket. Az elmúlt időszakban gyümölcsözővé váltak a képzőművészek és a dolgozók kapcsolatai. Szövetségünk tagjai közül sokan rendeztek kiállítást különböző üzemek, szövetkezetek, művelő­dési otthonaiban, klubjaiban. Képzőművészeink ezzel fontos népművelési missziót is teljesítenek, ugyanis elbeszélgetnek a dolgozókkal az egyes alkotásokról, továbbá művészettörténeti és esztétikai kérdésekről. Ezen az úton haladunk tovább, és még közvetlenebbé, sokrétűbbé szeretnénk tenni a képzőművészek kapcsolatát a dolgozókkal. Szövetségünk nagy gondot fordít a fiatal tehetségek eszmei és szakmai nevelésére. A fiatalok nevelésével az Ifjú Képzőmű- szek bizottsága foglalkozik, amely a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége Központi Bizottságának tanácsadó szerve. Fiataljaink számára több országos és kerületi tárlatot szerveztünk, amelyen igazolhatták tehetségüket, bemutathatták művészeti törekvéseik eredményét. A közelmúltban sok jogos bírálat érte a művészeti kritikát. El­sősorban amiatt marasztalták el kritikusainkat, hogy nem elv- szerűek az írásaik, bírálataikban, sokszor mellőzik a marxista-— leninista esztétikai kritériumokat. E téren még most is sok a javítani való, de örömmel állapíthatjuk meg, hogy részben szö­vetségünk munkájának eredményeként javult a képzőművészeti kritikák eszmei és szakmai színvonala. Szövetségünk az eltelt öt esztendő során pártunk kulturális politikájának szellemében sokoldalú kapcsolatokat épített ki és tartott fenn a külföldi testvérintézményekkel, elsősorban a Szovjet Képzőművészek Szövetségével. E kapcsolatok eredmé­nyeképpen számos kiállítást rendeztünk külföldön, sok művé­szünk járt külföldi tanulmányúton, és nálunk is megismerhettük a szovjet, NDK-beli, magyar, lengyel, kubai, és más nemzetiségű képzőművészek alkotásait, a szocialista országok képzőművé­szeti életének új értékelt, valamint a haladó gondolkodású más országbeli művészek alkotásait. Napjainkban egyre inkább növekszik a kultúra szerepe, mind nagyobb a jelentősége a társadalom építésében és az ember for­málásában. Ennek megfelelően növekszik a szocialista képző­művészet jelentősége Is dolgozóink tudatának alakításában, ér­zelmi világának, életkörnyezetének gazdagabbá, szebbé tételé­ben. Ilyen meggondolásból mondhatjuk el, hogy képzőművé­szeinkre még nagyobb feladatok várnak, s ezeknek az elvárá­soknak felelősségteljes eszmei és szakmai munkával, színvo­nalas alkotásokkal tehetnek eleget. Eredményekben, sikerekben gazdag volt az elmúlt öt eszten­dő. Nem állíthatjuk azonban, hogy minden célunkat, elgondo­lásunkat maradéktalanul teljesítettük. A sok színvonalas alkotás mellett középszerű, sőt még ennél alacsonyabb színvonalú kép­zőművészeti alkotások is születtek, s ilyeneket kiállításokon is láthattunk. Képzőművészeink soron következő tanácskozásának egyik alapvető fontosságú feladata az lesz, hogy kijelölje ’ a továbblépés útját, a még színvonalasabb képzőművészeti élet megteremtésének feltételeit. Meggyőződésem: a tanácskozás eredményes lesz és hozzájárul ahhoz, hogy képzőművészeink si­keresen teljesítsék társadalmi feladataikat. IVAN SCHURMANN, a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének titkára Olykor a közmondások is ap­ró módosításra szorulnak, hogy pontosan fejezzük ki velük a lényeget. Falvainkat, városain­kat járva néha bizony ezt is­mételgetem magamban: — Nem akarásnak mentegetőzés, ma­gyarázkodás a vége. Sokáig tarthatna a példáíózás. „Nincs megfelelő helyiségünk". „Nincs elég pénzünk, ezért nem tu­dunk dolgozni.“ Hát, valóban lehetne jobban is, de minek, nem éri meg, hiszen a tévé el­rabolja tőlünk a nézőket, a té véműsor pedig amúgy is sokkal színvonalasabb.“ Ismerős mon­datok, sokszor hallott magya­rázkodások. Szerencsére nem mindenhol, de nem is kevés he lyen... A nem akarás szép szavakba csomagolva ... Oly­annyira, hogy sokan hajlamo­sak elhinni, objektív nehézség­ként elfogadni. Hasonló mentő­öv Somorján is akadna garma­dával. Nincs művelődési otthon, valamire való üzem sem, amely anyagilag támogatná a műked­velő csoportojc. kulturális szer­vezetek munkáját. Vannak vi­szont lelkes, leleményes embe­rek. Ha nincs művelődési ott­hon, kis átalakítással ideigle­nesen a mozi ts a műkedvelő mozgalom hajlékává válhat, mondták. Talán Shakespeare jutott az eszükbe, aki szerint a jó színházhoz néhány szál desz­ka és sok tehetség szükséges. AKI VALÓBAN AKAR... Itt is hasonló történt. Néhány négyzetméternyi, szinte zseb- kendőnyt területen több mint kétszáz énekkari tag fért el. Méltóképpen fejeztek be egy színvonalas énekkari találko­zót amelyet a somorjat Híd ve­gyeskórus fennállásának ötö­dik évfordulója tiszteletére ren­deztek. A hazaiakon kívül néhány énekkar lépett föl. A székes- fehérvári Alba Regia kórus, a CSEMADOK dunaszerdahelyi és zsérei helyt szervezetének női kara, Illetve vegyeskórusa, va­lamint a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Ennekara. Senkit sem bosszantott kö­zülük, hogy nem eszményiek a körülmények, mert például a néhányszáz méterre levő isko­la épületében kényszerültek át­öltözni. Vállalták a veszödést, s így szereztek felejthetetlen élményt nemcsak a közönség­nek, hanem önmaguknak ts. A hangversenyre szombaton este került sor. Az úgynevezett fő műsoridőben. Jó filmeket, színházi közvetítéseket kínált a tévé. A terem mégis zsúfo­lásig megtelt, s ha nagyobb a helyiség, nem háromszázan, hanem jóval többen tapsoltak volna az énekkaroknak és a rendezőknek is, akik zökkenő- mentes, színvonalas műsort szerveztek, sok fáradsággal, gonddal, de még több lelkese­déssel, nemes céloktól vezérel­ve. Bartók és Kodály szelleme ragyogta be ezt a szép estét. Több százan — énekkari tagok, nézők — merítettünk abból a tiszta forrásból, és élmények­kel, nemes eszmékkel lettünk gazdagabbak. S a krónikásnak egy régi igazság jutott az eszé­be. Aki valóban akar, az tud is dolgozni, cselekedni. —y—f °977. IV. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents