Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-20 / 108. szám, szerda

Befejeződtek p »wiet-szíriai m$mímú (Folytatás az 1. oldalról) válság rendezésére törekszenek. A Szovjetunió és a Szíriai Arab Köztársaság ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy szükséges az 1967-ben megszállt arab te­rületek felszabadítása. A megbeszéléseket baráti lég­kör jellemezte. Hafez Asszad szovjetunióbeli látogatásának első napján Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára a szíriai vendégek tisz­teletére estebédet adott, ame­lyen Leonyid Brezsnyev és Ha­fez Asszad mondott pohárkö­szöntőt. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára pohárköszöntőjé­ben hangoztatta, hogy a Szov­jetunió és Szíria népei barátsá­gának alapja érdekeik azonos­sága, a békéért és a társadalmi haladásért folyó történelmi harcban. — „Ennek a barátságnak el­vei: az egyenjogúság, a kölcsö­nös tisztelet, a következetesség és őszinteség, a nyíltság és be­csületesség“ — mondotta, majd rámutatott: Barátságunk a jö­vőben is ezekre az elvekre tá­maszkodva fog fejlődni és erő­södni. A Szovjetunió eddig min­dent megtett és a jövőben is megtesz annak érdekében, hogy minden tekintetben erősödjék a Szíriával való együttműködés. A politikai fejlődést értékel­ve, annak fő irányait meghatá­rozva mm lehet nem észreven­ni azokat az óriási változáso­kat, amelyek földünk különbö­ző térségeiben végbemennek, a béke, a szabadság és a népek függetlensége, a társadalmi ha­ladás javára bekövetkező válto­zásokat. Ebben az értelemben nem ki­vétel a Közel-Kelet sem. Itt az események viharosan fejlődtek, nemegyszer drámai jelleget öl­töttek. Az egyes arab államok politikájában időnként előfor­dulnak vargabetűk. Az azonban kétségtelen, hogy míg korábban a Közel-Keleten kényükre-ked- vükre garázdálkodtak a gyar­matosítók, addig most az arab országok politikailag függetle­nek, népeik szilárdan haladnak a társadalmi haladás útján. Es ezek a változások történelmileg visszafordíthat atlanok. A Szovjetunió állhatatosan arra törekszik, hogy a Közel- Keleten a béke és a nyugalom köszöntsön be, hogy kiküszöböl­jék az izraeli agresszió követ­kezményeit. A radikális rende­zés mellett vagyunk, javasla­taink kiegyensúlyozottak és be­csületesek. Nem lehet tartós az a béke, amely figyelmen kí­vül hagyja bármelyik közel-ke­leti állam vagy nép létérde­keit. Ez vonatkozik mindenek­előtt a palesztinai arab népre, amely hősies harcot vív saját államának megteremtéséért. Vo­natkozik ez nyilvánvalóan a tér­ség más népeire is, köztük az izraeli állam népére. Mindegyi­küknek joga van az állami füg­getlenségre és a biztonságos lé­tezésre. Az imperialistáknak és támo­gatóiknak a zairei belső fegyve­res konfliktusba való beavatko­zásra tett kísérleteiket érintve Leonyid Brezsnyev kijelentette: „Ha Afrika közepén új, veszé­lyes feszültséggóc keletkezik, akkor minden felelősség azokat terheli ezért, akik megsértik az államközi kapcsolatok egyik alapelvét, a belügyekbe való be nem avatkozás elvét“. Hafez Asszad pohárköszöntő­jében kifejezte meggyőződését, hogy a mostani konzultációk eredményei „pozitív hatással lesznek az igazságos, közel-ke­leti béke útján való további elő­rehaladásra.“ „Igazságos békét a Közel-Ke­leten csak az izraeli csapatok­nak az 1967-ben megszállt arab területekről való teljes kivonu­lásával és a palesztinai arab nép jogainak, mindenekelőtt, önrendelkezési jogának teljes elismerésével lehet elérni.“ — hangoztatta a szíriai államfő. „Pártjainkat, népeinket és or­szágaink kormányait a baráti kapcsolatok és az együttműkö­dés szálai fűzik egymáshoz — mutatott rá Asszad, majd befe­jezésül kiemelte: — Szilárd meggyőződésünk, hogy a tár­gyalások nagy mértékben hoz­zájárulnak barátságunk megszi­lárdításához, egvüttmüködésünk kiszélesítéséhez.“ Az USA-nak is érdeke Amerikai vállalkozók a Kuba-ellenes embargó feloldása mellett (ČSTK) — Az utóbbi időben egyre több amerikai politikus emeli fel a hangját a Kuba- ellenes kereskedelmi embargó feloldása érdekében. Hubert Humphrey, amerikai politikus tegnap felszólította az Egyesült Államok kormá­nyát, hogy szüntesse meg az idejétmúlt kereskedelmi korlá­tozást Kubával szemben. Humphrey hangsúlyozta, hogy a blokád felszámolása nemcsak Kuba, hanem az USA érde­ke is. Tegnap Havannába érkezett 52 Minnesota-állambeli amerikai tőkés vállalkozó. Bower Haivth- horne, a csoport vezetője kije­lentette, hogy amerikai gazda­sági körök érdeklődést nyilvá­nítanak a Kubával folytatandó kereskedelem iránt és arra szá­mítanak, hogy hamarosan a washingtoni kormány megszün­teti az 1962 óta érvényben lé­vő kereskedelmi embargót. Spanyol királyi rendelet JÚNIUS 15-ÉN PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Szélsőjobboldali képviselők tiltakoznak a kommunista párt törvényesítése ellen (ČSTK) — Spanyolországban tegnap királyi rendelettel köz­zétették, hogy idén június 15-én tartják a parlamenti választáso­kat. A fasiszta francóista diktá­tor-rezsim csaknem negyven­éves uralmát követően ezek lesznek az első burzsoá demok­ratikus parlamenti választások. A parlamenti választásokon összesen 126 politikai párt in­dul, beleértve a kommunista pártot és azokat a pártokat, amelyeket az utóbbi időben tör­vényesítettek. Természetesen a kisebb pártok nem önállóan in­dulnak, hanem a választási kam­pányban valamelyik nagyobb párthoz csatlakoznak. Jelenleg több választási blokk körvonalai bontakoznak ki: a francóista szélsőjobboldalé, a konzervatív jobboldalé, a De­mokratikus Centrumé (ide tar­toznak a szociál- és keresztény- demokraták]. A baloldali pár­tok közül a kommunista párt úgy döntött, hogy önállóan in­dul a választásokon, de a szo­cialista pártok mindeddig még nem tudtak megállapodni közös álláspontban. A parlamenti választások idő­pontjának bejelentésével tulaj­donképpen már megkezdődött a választási kampány, habár hiva­talosan a kormány három hétre korlátozta a kampány időtar­tamát és eszerint annak csu­pán május 24-én kellene kez­dődnie. A spanyol parlament további három szélsőjobboldali képvi­selője jelezte, hogy nem kí­ván részt venni a jövőben a par­lament munkájában, tiltakozás sül a kommunista párt közel­múltban történt törvényesítése ellen. A LESZERELÉS LÉTFONTOSSÁGÚ KÉRDÉS Kurt Waldheim nyilatkozata (ČSTK) — A leszerelés két­ségtelenül létfontosságú kérdés, amely a világ népe előtt áll“ — jelentette ki Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár a TASZSZ hír­ügynökségnek adott interjújá­ban. A Szovjetunió előterjesztett memorandumával kapcsolatban, amely a lázas fegyverkezés megszüntetésére s a leszere­lésre irányul, valamint a nem­zetközi kapcsolatokban az erő­szak nem alkalmazásáról szóló világszerződés javaslatával kap­csolatban Kurt Waldheim hang­súlyozta, hogy örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul a lázas fegy­verkezés korlátozásához. La­dislav Smíd, Csehszlovákia ál­landó ENSZ-képviselője a TASZSZ tudósítójának kijelen­tette, hogy mind a szovjet me­morandum. mind pedig az erő­szak nem alkalmazásáról szóló szerződés-tervezet a világ köz­véleménye előtt új távlatokat nyit a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása, a le­szerelés, valamint az államok együttműködésének és megér­tésének további fejlődése terén. Április 16-án szo­katlan incidens za­varta meg az USA —Dél-afrikai Köz­társaság Davis-Ku- pa találkozót. A Newport Beach-i teniszklub előtt mintegy hétszáz tűntető vonult fel, tiltakozva az ellen, hogy az Egyesült Államok támogatja a fajüldöző Vors- ter-rezsimet. A tün­tetők a pályára is behatoltak. Felvé­telünkön a rend­őrség beavatkozik a részvevők ellen. (Telefoto: ČSTK — AP) A TASZSZ kommentárja A Seremetyevói repülőtér Moszkva „légikapuja“. A repü­lőgépek naponta az utasok ez­reit szállítják ide a világ kü­lönböző országaiból. Közöttük vannak turisták, külföldi válla­latok képviselői és különböző küldöttségek tagjai. A szovjet fővárosban mindnyájan szívé­lyes és vendégszerető fogadta­tásban részesülnek. Gyakran megtörténik, hogy Moszkva „légikapuját“ egészen más szándékú látogatók is igénybe akarják venni, akik tu­ristáknak, külföldi cégek kép­viselőinek álcázzák magukat, és nem becsületes szándékkal ér­keznek a Szovjetunióba, semmi közük sincs a turisztikához vagy a kereskedelmi tárgyalá­sokhoz. Csak egyetlen egy pél­dát említünk. Vasárnap, április 17-én Pensylvániából (USA) Moszkvába érkezett Arnold Sil­vers ügyvéd feleségével. Hivata­losan mint turisták érkeztek Moszkvába és Leningrád műem­lékeinek megtekintése céljából. És a valóságban? A vámhivatalok illetékes szervei a határon ezeknek a „turistáknak“ a csomagjaiban szovjetellenes, cionista kohol­mányok egész készletét talál­ták: brosúrákat. röplapokat, „felhívásokat“, amelyek aljas rágalmakat és hamis adatokat tartalmaznak a zsidók „üldözé­séről“ a Szovjetunióban. „Miért hozták ezeket az anya­gokat magukkal?“ „Amerikai barátaink megkér­tek, hogy adjuk át ezt az anya• volt, néhány karóra, melyeket Silvers úr zoknijába rejtett, szá­mológépek és nagy mennyiségű különböző nagyságú farmer- nadrág. Ez ugyanis nagyon jel­lemző apróság. A közelmúltban New Yorkban működő cionista központ, az „Amerikai Zsidók „Jutalmuk“ egy farmernadrág got..." — motyogja értelmet­lenül Silvers. — „Kinek kell átadniuk?“ — „Arra nem emlékszem .. .* Szemlátomást hazudik, csűri­csavarja a dolgokat, majd vé­gül megtagadja a beszélgetést: nem akar válaszolni az újság­írók kérdéseire. Válaszai nélkül is világos, hogy miiyen céllal érkezett a Szovjetunióba ez a „turista“-házaspár. Szemlélte­tően bizonyítják ezt nemcsak a cionista röplapok és brosúrák, de a Szovjetunió-ellenes kohol­mányok is. Céljukról kézzelfog­ható bizonyítékot szolgáltatnak a poggyászukban talált más tár­gyak is: töltőtoll láthatatlan tintával, amelyet Silvers úr vizsgálat közben igyekezett el­tüntetni, új magnetofon, amely még az eredeti csomagolásban Kongresszusa“ különleges „in­strukciót adott ki azok számá­ra, akik a Szovjetunióba utaz­nak“. Ez a cionista „informá­ció“ közli, hogy mindazoknak, akik „szolgálatot“ tesznek a Szovjetunióba érkező cionisták­nak, jutalmul egy farmernad­rágot kell kapniuk. „Az infor­máció“ továbbá közli, hogy a Szovjetunióban a farmernadrág nagyon értékes ajándék és min­denki hálás érte.“ Le kell szö­geznünk, hogy a Cionisták na­gyon kevésre értékelik poten­ciális ügyfeleiket! Mellesleg „az ügyfelek“ címeit Silversnél is megtalálták. Néhány haza­árulóról van szó, akik közis­mertek arról, hogy a legképte­lenebb koholmányokat szolgál­tatják a szovjet életmódról. Illetékes szervek megállapí­tották, hogy Silvers és felesé­ge tagja a szovjetellenes „Egy­séges Zsidó Felhívás“ cionista szervezetnek és más cionista szervezeteknek. „A vendégeket“ tegnap a Szovjetunióból kiuta­sították. Mit fűzhetünk ehhez? 1976- ban a Szovjetuniót több mint 4 millió külföldi turista látogat­ta meg, és a látogatók száma egyre növekszik. A szovjet nép üdvözli a baráti kapcsolatok továbbfejlesztését és a más or­szágokkal való kapcsolatfelvé­telt, őszinte örömmel fogadják a külföldi vendégeket, azokat, akik jó szándékkal érkeznek a Szovjetjunióba. De határozottan visszautasítjuk, hogy bizonyos nyugati és cionista körök a hel­sinki Záróokmányban foglaltak végrehajtásának ellenőrzése cí­mén szovjetellenes ideológiai diverzánsokat küldjenek a Szovjetunióba a turistaforga­lom keretében és olyan ellen­séges elemeket, akik meg akar­ják mételyezni a szovjet embe­rek lelkivilágát, és rendszerel­lenes felforgató propagandát akarnak nálunk szítani. Az ilyen és ehhez hasonló kísérle­teket a múltban is szétzúztuk, és a jövőben is megsemmisít­jük.“ BUDAPESTEN tegnap megkez­dődtek a magyar—JNDK meg­beszélések. A magyar küldött­séget Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a jemeni kül­döttséget Adbul Fattah Iszmail, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Egyesített Politikai Szervezet Központi Bizottságának főtitká­ra vezeti. II. MARGIT dán királynő teg­nap első hivatalos jugoszláviai látogatásra, Joszip Broz Tito meghívására Belgrádba érke­zett. PHAM VAN DONG, a Vietna­mi Szocialista Köztársaság kor­mányelnöke a francia kormány meghívására tegnap Hanoiból hivatalos látogatásra Francia- országba repült. JÁNOS KÁROLY spanyol ki­rály tegnap ötnapos látogatás­ra a Német Szövetségi Köztár­saságba utazott. Walter Scheel Köztársasági elnökkel, Helmut Schmidt kancellárral és a nyu­gatnémet kormány többi képvi­selőjével Spanyolország közös­piaci és NATO-tagságáról, va­lamint az NSZK-beli spanyol vendégmunkások nehéz helyze­téről tárgyal. ROY JENKINS, az Európai Közösségek Bizottságának elnö­ke tegnap találkozott James Carter amerikai elnökkel, aki­vel a világgazdasági helyzetről, az atomenergia problémájáról, valamint néhány európai állam fejlődéséről tárgyalt. AARNE SAARINENNEK, a Finn Kommunista Párt elnöké­nek vezetésével a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására finn pártküldöttség érkezett néhány napos látogatásra Lengyelor-* szágba. Az EGYESÜLT Arab Emirátu­sok fővárosában tegnap az arab valutaalap megalapításáról szó' ló konferencia kezdődött, ame­lyen 18 arab ország pénzügy- minisztere, valamint a Palesz­tin Felszabadítási Szervezet képviselői vettek részt. A NYUGATNÉMET katonai lé­gierő Starfighter-típusú bombá­zógépe tegnap a Balti-tengerbe zuhant. A pilóta katapultálás­sal menekült meg. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK fo­kozza a bolíviai katonai rend­szernek nyújtott segítséget. William Steedman észak-ameri­kai nagykövet közölte, hogy az eredetileg tervezett 23 millió dolláros hitelt további 14 millió dollárral emelték. Hiába tiltja a törvény... Olasz gyermek-munkások (ČSTK) — Tizenkét éves csil- lógó szemű, véznácska kisgye­rek. Egész megjelenése azt a benyomást kelti az emberben, hogy teljesen kiszolgáltatott. Nem fontos, hogyan hívják. Az elektromos fűrész előtt áll és egyenesre vágja azokat a fada­rabokat, amelyekből később gyümölcsösládákat készítenek. „Hány órát dolgozol napon­ta?“ „Nyolcat.“ „Jársz haza en­ni?“ „Itt eszek a rövid ebéd­szünet alatt valamit" — hang­zanak a kérdések és a vála­szok. „Es a fizetés?“ „Éppen, hogy elég a legegyszerűbb na­pi táplálékra.“ Ezzel a párbeszéddel kezdi egy nápolyi kisfiúról szóló cik­két a Corrriere della Sera olasz lap. Az írás egy kisfiú munka­napján keresztül mutatja be, hogy Olaszországban hogyan használják napi 8 órára a gyermek-munkaerőt. A lapban megjelent cikk állítása szerint csak Szicíliában nem teljes statisztikai adatok szerint mint­egy 300 ezer gyermek kényte­len megerőltető 8 órás munkát vállalni. Nagyon nehéz és egészségtelen munkakörnyezet­ben általában porban és nagy zajban dolgoznak. Pedig Olasz­országban érvényben van egy olyan törvény, amely tiltja a 14 éven aluli gyermekek foglal­koztatását.

Next

/
Thumbnails
Contents