Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-14 / 72. szám, hétfő
Marta Houk: * A SZERENCSE FIA Alwin Piinly csupán ártatlan szemtanúja volt a Martin County-i bank merész kirablásának. Ám egy óra múlva rablóvá lépett elő. Az emlékezetes napon Pimly pontban fél ötkor lépett ki a hivatal kapuján, beült szebb napokat látott kocsijába és végighajtott a part menti sztrádán. Áthaladva a kertvároson, az üzleti negyed felé fordult, hogy bemenjen a bankjába. Közvetlenül a bejárat előtt sikerült parkolnia; kinn hagyta a kocsit, még a szélvédő üveget sem hajtotta fel. Néhány tucat ügyfél állt előtte, várnia kellett, míg soFra kerül. Két idősebb hölgy közé ékelve azon töprengett, mit készítsen magának vacsorára. Még el sem KOPOCS TIBOR illusztrációja döntötte, hogy báránysül- tet-e vagy borjúkotlettel, amikor arra lett figyelmes hogy a helyiségben valami érthetetlen, izgatott kavarodás támadt. Az előtte álló kövér hölgy váratlanul éles sikolyt hallatva eszméletlenül a földre zuhant, egy másik nő hangosan felzokogott, egy férfi meg teli torokból ordítozott: — Rablók! Banditák! Átható hangon felberregett a vészcsengő, az egyik őr kirohant az utcára, a másik pedig bezárta a bejárati ajtót. Kintről lövések zaja hallatszott. — Tízezret vittek el — mondta valaki. „Tízezer dollár — gondolta Alwin Pimly —, csinos kis összeg ...“ Szinte csalódást érzett, amikor a rendőrök betuszkoltak egy vad tekintetű, borzas fiatalembert. — De egy cent sincs nála! — rikkantott az egyik rendőr. — Minden bizonnyal cinkosa is volt — mondta a feldúlt bankigazgató. Azzal végződött a dolog, hogy a jelenlevőket — férfiakat, nőket egyaránt — gondos motozásnak vetették alá. De bárhogy is igyekeztek a rendőrök és a nekik segédkező rendőrségi hölgy, a motozás nem járt semmilyen eredménnyel. A tízezer dollárt mintha a föld nyelte volna el! Végre Alwin Pimlyt is elengedték. Beszállt a kocsiba, gondolatai visszatértek a vacsorához. „Borjúkotlett“ — döntött végül, és Tomkins hűtőháza elé hajtott, ahol saját boxot bérelt, amelyben különféle húsokat tárolt. Ez volt az egyetlenegy fényűzés, amit megengedett magának. Mr. Tompkins kijött az irodájából. A magas, testes férfi könnyedén meghajolt, miközben nagy, szőrös kezeit dörzsölgette. — Jó estét, Mr. Pimly. Hallotta, kirabolták a bankot? Bemondta a rádió, hogy az egyik bandita tfz• Svéd írónő ezer dollárral kereket oldott. — Magam is ott voltam, amikor történt — mondta Pimly és igyekezett közömbösnek mutatkozni. Tompkins visszament az irodájába, Pimly pedig belépett a hűtőházba, kinyitotta a boxát és kiemelt egy adag húst. A pénzt csak a garázsban vette észre. Ahogy kiszállt a kocsiból, tekintete a hátsó ülésre siklott, és az ülés alatt egy szétnyílt újágpa- pír-kötegen akadt meg a tekintete. A papír alól valami zödes csillant elő. Bankjegyek! Nem volt nehéz elképzelnie, hogy mi történt: a tettemért rabló kirohant a bankból és végső kétségbeesésében a pénzt az első útjába kerülő, leeresztett ablaki! kocsiba hajította. „Erre a rendőrség is hamarosan rá fog jönni“ — gondolta Pimly. Gyorsan cselekedett. Kinyitotta a fagyasztott húst tartalmazó dobozt és a húst a hátsó ülésre tette. Azután belegyömöszölte a dobozba a bank jegy kötege két és gondosan becsomagolva a kabátzsebébe dugta. Amikor kinyitotta a garázs ajtaját, legnagyobb megdöbbenésére a szállásadónőjébe ütközött. Az asszony visszahőkölt. — Ó, Mr. Pimly... Itt mentem el a garázs mellett, gondoltam, talán rögtön megkaphatom a lakbért, mivelhogy eddig még nem jött fel hozzám. Azért kukkantottam be az ablakon, hogy megnézzem, itt van-e. Pimly összeszedte magát. — Oké, Mrs. Brown. Hálásan köszönöm. Kivett a zsebéből néhány bankjegyet és átnyújtotta. — Elfelejtettem kávét hozni, újból be kell mennem a városba — morogta a fogai között. A nő bólintott és a kertkapu felé indult. „Vajon mennyit látott?“ — gondolta Pimly. Tíz perc múltva már ismét Tompkins hűtőházában volt. Szerencséjére Tomkins nem tartózkodott az irodában. Pimly ujjai remegtek, ahogy a box legaljára gyömöszölte a „Borjúkolett“ feliratú dobozt, és gondosan körülbástyázta a többi dobozzal. Alwin Piinly se nem csodálkozott, se meg nem ijedt, amikor késő este rendőrök érkeztek, alaposan megvizsgálták a kocsiját és egy csomó bosszantó kérdést tettek fel neki. Kihallgatták a szállásadónőjét is. Pimly meg volt győződve, hogy az asszony nem hallgatja el a kávéért tett második útját. Ám csak érdeklődjenek utána kedvükre! A csemegeboltokban, ahol általában vásárolni szokott, majd megerősítik, hogy a jelzett időben Pimly valóban arra járt és az egyik üzletben tényleg vett egy fél kiló szemeskávét. Elmúlt néhány nap, és Pimly messze elkerülte a hűtőházat, noha Tompkins hosszú órákig nem tartózkodott a helyiségben; a kliensei zavartalanul járkáltak ki-be és maguk vették ki a boxokból a szükséges élelmiszereket. Beköszöntött a nyár. Pimly még mindig nem kereste fel a hűtőházat. Ügy határozott, hogy majd akkor megy el, ha visszajön szabadságáról. Addigra már teljesen megnyugszanak a kedélyek. Abban az olcsó tengerparti penzióban vett ki most is szobát, ahol az utóbbi hat esztendőben szokott nyaralni. Az idén is három hetet szándékozott ott tölteni. A harmadik napon egy kövér, aranykeretes szemüvegű férfi a reggelinél megkérdezte tőle: — Ön nem Martin County- ba való, Mr. Pimly? — De igen. Az üdülővendégek abbahagyták az evést és a fülüket hegyezték. —4 Arrafelé, a rádió szerint, hatalmas vihar tombolt az éjszaka. Az orkán töves- től tépte ki a fákat, és az egész város villany nélkül maradt. Alwin Pimly összeszorítot- ta a fogút, a feje zúgott. Nem volt áram a városban! Úristen, a hűtőbox! A tízezer dollár! Felpattant és a kijárat felé rohant. Hat órával később rozoga kocsija bedöcögött Martin Countyba. A vihar valóban komoly pusztítást okozott. A felfordított, össze-vissza horpadt autókon gyökerestül kiszakított fák hevertek, az utcákon mindenütt széttört cserepek, leszakadt cégtáblák. A szél már csillapodott, de még mindig ömlött az eső. Mr. Tompkins az irodában ült. Pimly megtorpant a küszöbön. Igyekezett nyugodtan beszélni, de nem sikerült. — Micsoda vihar, Mr. Tompkins! Nem is tudom, hogyan volt meg áram nélkül?!... És egyáltalán, hogyan vészelte át ezt a katasztrófát? Remélem, sikerült különösebb károsodás nélkül megúsznia ... Mindkét kezét a zsebében tartotta, hogy el ne árulják remegését. — Tegnap reggel próbáltam hívni önt — mondta Tompkins. — Igyekszem minden üzletfelemmel kapcsolatot teremteni. Szerencsére Golfportból tudtam egy szállítmány szárazjeget szerezni. Máskülönben minden hús tönkrement volna a bobokban. Az ön boxából is kivettem a dobozokat és a szárazjégbe ágyaztam őket. Éppen az utolsó pillanatban! Minden a legnagyobb rendben van, kivéve a borjúkott- lettet. Négy doboz húsnak már szaga volt, ki kellett dobnom. Természetesen azonnal kicserélem őket frissre. A cégem biztosítva van az ilyen jellegű károk ellen. — De mit... mit csinál a romlott hússal? — kérdezte akadozva Pimly. — Ha sok felgyülemlik, elássuk a szeméttelepen. De most csak egy pár dobozzal volt... Elégettem a kazánban. Pimly szeme előtt táncolni kezdett a helyiség. Érezte, hogy a végtagjai lassan hűlnek. Tompkins mosolyogva folytatta: — Remélem minden rendben van, Mr. Pimly ... Egyébként néhány hónapra átadom az üzletet a fiamnak. Hosszabb utazásra készülök a feleségemmel... valószínűleg Dél-Amerikába. Még sohasem utaztunk úgy igazából. Nemrég azonban rám mosolygott a szerencse, örököltem egy pár fillért. Ha van az ember kezében egy kis pénz, akkor megengedhet magának egyet- mást. Nincs jobb dolog a váratlanul jött készpénznél, nem igaz, Mr. Pimly? ZAHEMSZKY LÁSZI.Ö fordítása Valerian Batalov Éjjeli szivárvány Ha nekem régebben azt mondja valaki, hogy éjjel is lehet látni szivárványt, nem hiszem el. Pedig, úgy látszik, lehet, egyszer a saját szememmel láttam. Társammal a csendes nyári éjszakában egy folyóparton tábortűz mellett töltöttük az időt. Váratlanul megjelent egy felhő, és csakhamar az egész égbolt beborult felettünk. Rövid, de kiadós zápor hullott a földre. Köpenyünkbe burkolóztunk. Kis idő múlva kikandikáltam a köpenyemből. Az eső már majd- nerri elállt, de a felhők még nem oszlottak el. és akkor ívelt szivárványt pillantottam meg az égen, ott tündökölt a folyó felett csak épp nem sokszínű volt, hanem tejfehér. Kibújtam a köpenyemből, és körülnéztem. Keleten, alacsonyan a látóhatár fölött, a szakadozott fekete felhők között megjelent egy fénysugár. Kisütött a Hold. Álltam a szitáló esőcseppek alatt, és gyönyörködtem a csodában, az éj sötétjében fénylő szivárványban. Darvak Szürke őszi nap volt. Alacsonyan úszó felhők borították az eget. Illatos füvön hevertem egy nyírfa alatt, mely halkan hullatta rám sárga leveleit. Egyszer csak valahonnét a magasból bánatos hangokat hallottam: kurr-l, kurr-l, kurr-l . . . Darvak! * Felnéztem az égre - ahol semmi, csak szürke fellegek. A szív* fájdító hangok meg egyre közelednek, egyre erősebbek. Egyszer csak észrevettem, hogy a felhők között csodálatos módon két ablakocska nyílt, és elővillant a darvak ék alakú csapata. A darvak később eltűntek a száguldó felhők mögött, én pedig ott a nyírfa alatt azt gondoltam: „Milyen megszokott itt minden, a sötétvörös bogyók, a zöld moha, a sárga nyírfa. Ha elvenné tőlem valaki, hogy fájna, bánkódna a szívem " Mennyire értem keserveiteket, ti darvak, mennyire megértem bá* natos kiáltozásotok: kurr-l, kurr-l __ TÉ LEN Egyszer január végén, puskával a vállamon, a Kuve folyó jegén ődöngtem. Itt szoktak megbújni a nyulak a sűrű füzesben. Már régóta vastag hótakaró borította a földet, a fákon egyetlen árva falevél sem maradt, a kihűlt, fekete ágakban minden élet meghalt. Ahogy indulok a jégen át a túlsó part felé, megpillantok egy alacsony fűzbokrot. Teli volt bolyhos, vattaszerü labdacsokkal, amelyek csokoládébarna bimbókból feslettek ki: a fűzfabokor vi* rágzott. Janurában, hó és jég között bizony ritka látvány az ilyesmi. Valósággal meghőköltem: vajon mi lehet ez? Csodálkozásom nőttön-nőtt. Most már arra is emlékeztem, hogy nyáron ez a bokor nem itt állt, hanem sokkal feljebb, a meredek folyópart peremén. Aztán rájöttem a dolog nyitjára: a bőséges őszi esők idején a part nyilván leszakadt, és a földdel együtt a bokor is becsú* szott a folyóba. Beköszöntött a tél. A fagy jégpáncéllal vonta be a folyót, de a bokor gyökerei mélyen a vizet érték. Télen a víz melegebb, mint a levegő. A gyökerek megérezve a meleget, éltető nedveket küldtek a bokor ágaiba, és a fűz a tavaszt meg sem várva, kivirágzott. Gombár Endre fordításai A zűrjén irodalom kebelén belül kialakult permják irodalom harmadik nemzedékének kitűnő szemű prőzaírója, 1926-ban született. Anyanyelvén és orosz fordításban megjelent müvei prózai költemények, amelyek osztatlan sikert arattak szélesebb olvasói körökben is. Szitási Ferenc Tárgyaim súlyosak nem hordta őket szél halomba bolyonganak bennem látszatra egymástól függetlenül az asztal és a szívem között fényévnyi távolság a székek ülőkéje gömbölyű mint a kenyér kenyér arca volt anyámnak ötvenhat éves kenyér arca megszegte minden percben hogy vele szánkat kinyithassa Bennem a diófa -is hegyére varjak ülnek Tárgyaim emléke forgószelet nevel mely a tárgyak fölé röpíti a mélységet — lent csak a magasság marad Kiss Péter József Cím nélküli virrasztás rózsaszín szalag a hajnal homlokán a konyhából látszanak a szoba homályában szundító bútorok a méh zsongása az olvasólámpa fénykörében kibírhatatlan a konyhaasztalon: aerosolový prípravek hubení hmyzü ACTELIC spray MC Kčs 18.— végre cse ... újra hangosabban hangosabban a lámpa felé fordítom a kupak pici nyílását cszszszszszsz ... cszszszsz.... cszszszszszsz&z koppanás csend a konyhából látszanak a szoba homályában megbúvó bútorok várok mélységesen MÉLYSÉGES az éjszaka arccal felém áll mögöttem háttal nekem áll előttem rószaszín szalag a hajnal homlokán megismertek-e majd reggel a buszon barátaim tudjátok-e majd kinek köszöntetek kinek kinek
