Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-31 / 89. szám, csütörtök
XXXIV. asztalitenisz VB Az ázsiai asztaliteniszezőlc íelénys Egy pont a Kladno előnye Az éllovasok döntetlenje az NB l-ben Tegnap Birminghamben este játszották a világbajnokság csapatdöntőit, amelyekre lapzárta után került sor. Két-két ázsiai együttes küzdött az aranyéremért, a férfiaknál a Kínai NK és Japán, a nőknél a Kínai NK és Dél-Korea. Délelőtt és délután eldőlt, ki jut a dobogó harmadik fokára. AZ AFRIKAI SPORTDIPLOMÁCIA SIKERE Az afrikai sportlanács nagy sikert mondhat magáénak a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének Abidianban megtartott közgyűlésén. A szövetség elfogadta az afrikai országok javaslatát, amely így szól: A Nemzeti Olimpai Bizottságok Szövetsége javasolja a NOB-nak, hogy egészítse ki 25. számú szabályzatát és függesszen fel minden olyan tagországot, amely sportkapcsolatokat tart fenn már felfüggesztett tagjaival, illetve azokkal a nemzetekkel, amelyek elvesztették a NOB elismerését. A viharos vitában született döntést azok az országok fogadják aggodalommal, amelyek sportkapcsolatokat létesítenek a fajüldöző Dél-Afrikával. Elsősorban Űj-Zélandról van szó, de ide sorolható az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Japán is. Az afrikai országok küzdelmének még nincs vége, az Abidianban tárgyaló NOB végrehajtó bizottsága tanulmányozza a nemzeti olimpiai bizottságok nagy horderejű javaslatát, csak azután dönt arról, hogy a kérdés szavazásra a NOB prágai ülése elé kerül-e. Az I. jégkorong-liga 42. fordulójának meglepetése a Dukla Jihlava brnói döntetlenje. Legnagyobb vetélytársa, Kladno csapata odahaza játszott, s csak nehezen tudott győzni a VSŽ ellen. A harcias Slovan a Sparta elleni mérkőzés mindkét pontját megszerezte. Az utolsó előtti, vagyis 43. forduló pénteken ebben a párosításban kerül megrendezésre: Pardubice —Brno, Litvínov—Gottwaldov, Č. Budéjovice—VŽKG. Plzeň— Kladno, Košice—Slovan, Sparta—Jihlava. Felvételünk a Svédország—Jugoszlávia világbajnoki csapatmérkőzésen készült és Bengtsson (háttal) Karakasevics elleni párharcának egyik mozzanatát örökíti meí> (ČSTK-felv.) Leiss — Schenk 2:0, Stellwag — Kunz 2:1, Leiss — Orlowski 0:2, Lierk — Kunz 2:0. További eredmények: Kínai NK — Svédország 5:0, Magyar- ország — Indonézia 5:0, Svédország — Jugoszlávia 5:2, Kínai NK — Csehszlovákia 5:0, Szovjetunió — Románia 5:0. A nőknél a csehszlovák válogatott a 10. helyen végzett, tekintettel arra, hogy a svédek ellen Ismét vereséget szenvedett. Csehszlovákia — Svédország 2:3. Uhlíková — Hernvall 2:0, Silhánová — Hellman 0:2, Uhlíková, Silhánová — Hernvall, Hellman 2:0, Uhlíková — Heilman 0:2, Silhánová — Hern- Vfill 1:2. Csehszlovákia — NSZK 3:1. Silhánová — Hirschmüller 1:2, Uhlíková — Kruger 2:0, Uhlíková, Silhánová Hirschmiil- ler, Kruger 2:0, Uhlíková — Hirschmüller 2:0. Magyarország — Szovjetunió 3:0. Kisházi — Rudnova 2:1, Magos — Popova 2:0, Magos, Szabó — Rudnova. Antonyan 2:1 A harmadik helyért vívott küzdelemben a Koreai NDK 3:0-ra verte Japánt. További eredmények: Anglia — Hongkong 3:1, NSZK — Franciaország 3:0, Románia — Jugoszlávia 3:2. Japán — Magyarország 5:3. Takasima — Klampár 0:2, Ta- saka — Jónyer 0:2, Kono — Gergely 2:0, Takasima — Jónyer 2:0, Kono — Klampár 2:0, Tasaka — Gergely 1:2, Kono — Jónyer 2:0, Takasima — Gergely 2:1. A csehszlovák férfi válogatott az 5—8. helyért küzdött. Az első mérkőzésen jó teljesítményt nyújtva biztosan fektették kétvállra a jugoszlávokat. Csehszlovákia — Jugoszlávia 5:3. Kunz — Koszanovics 2:0, Schenk — Surbek 0:2, Orlowski — Karakasevics 2:0, Kunz — Surbek 1:2, Orlowski — Koszanovics 2:0, Schenk — Karakasevics 0:2, Orlowski — Surbek 2:0, Kunz — Karakasevics 2:1. A második találkozón azonban nem sikerült Orlowskiék- nak az NSZK ellen helytállniuk. Ezen a világbajnokságon a csehszlovák válogatott immár másodszor szenvedett vereséget a nyugatnémetektől. NSZK — Csehszlovákia 5:3. Lieck — Schenk 2:0, Stellwag — Orlowski 0:2, Leiss — Kunz 2:1, Lieck — Orlowski 0:2, A férfiak csoportjában a magyar asztalitenisz válogatottnak csak részben sikerült a kitűzött célt elérnie. Tizenhat év után ugyan bekerült a legjobb négy közé, és ezzel bronzérmet nyert, de a harmadik helyet nem tudta megszerezni, mert simán kikapott a svédektől. A japánoktól még előző este elszenvedett vereség nem múlt el nyomtalanul a csapat tagjain és a svédek ellen nagyon összetört gárda állt aszta lhoz. Svédország — Magyarország 5:1. Thorsell — Gergely 2:0, Bengtsson — Klampár 2:0, Johansson — Jónyer 2:0, Bengtsson — Gergely 2:0, Thorsell — Jónyer 0:2, Johansson — Klampár 2:0. Felszabadulási futóverseny Április 3-án harmadik alkalommal rendezi meg a CSSZTSZ komárnói járási bizottsága a komáromi testnevelési és sport- felügyeloség és a MTK VM a Komárno—Komárom városok közötti felszabadulási futóversenyt. Ez az esemény idén az európai nemzetközi versenynaptárba került, már nemcsak csehszlovák és magyar atléták állnak azon rajthoz. Két nyugatnémet, egy-egy román és osztrák csapat is nevezett a március 15-i nevezési határidőig. Rajt Komárnóban a Lenin parki sporttelep lesz, a cél Komáromban a Táncsics Mihály ut- cában. A férfiak 8200 méteres, az ifjúságiak 4000 méteres távon indulnak. Első alkalommal (1975) Peter Suchán, a Dukla Banská Bystrica versenyzője győzött, csapatban az Újpesti Dézsa. Tavaly Machálek, az ZVL Skalica futója győzött, csapatban az MTK VM. Tavaly indultak először ifjúsági versenyzők, s a komárnói célba Sály István, a Dunaújvárosi Kohász futója ért elsőként óéiba. BANGHA DEZSŐ Lesz-e folytatás? A Hort—Szpasszkij sakkvilág- bajnok-jelölti újabb két találkozóra talán nem is kerül már sor. Alster, Hort szekundánsa azt kérte, hogy a FIDE szabályainak értelmében járjanak el, Szmiszlov pedig Szpasszkij sze- kundánsaként bejelentette, hogy a szovjet nagymester játszani akar. legkésőbb jövő szerdán asztalhoz ülne Az egész ügyet egyelőre azzal zárták le, hogy a hivatalos orvosnak kell véleményt mondania. Hortnak tehát várnia kell a helyzet alakulására. NYERTESÜNK Az Űj Szó olvasója tippel sorozat szelvényeinek értékelésénél egy telitalálatos volt: 600 korona: Krokhely [ános, Peder, košicei járás. A SPORTFOGADÁS HlREI A Sportka 13. játékhete I. húzásának nyereményei: I díj: nincs nyertes, II. díj: 76 nyertes á 20 715 korona, III. díj: 4684 nyertes á 435 korona, IV. díj: 83 463 nyertes á 50 korona A íl. húzás nyereményelosztása: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 88 nyertes á 15 945 korona, III. díj: 6363 nyertes á 360 korona. IV. díj: 112 634 nyertes á 30 korona. A II. díjban 2 prémium- nyeremény á 65 945 korona. A Sazka 13. játékhetének nyereményei: . I. díj: 31 nyertes á 4345 korona, II. díj: 1115 nyertes á 180 korona, III. díj: 12 804 nyertes á 25 korona. A MATES 12. —13. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, II. díj: 681 nyertes á 1720 korona, III. díj: 19 603 nyerteg á 100 korona. Forst Cantu a kosárlabda KEK győztese A férfi kosárlabda KEK döntőjében az olasz Forst Cantu 87:86 (46:40) arányú győzelmet aratott a Radnicski Beograd együttese fölött és ezzel elnyerte a kupát. A találkozó kemény, gyors, de technikailag csaknem tökéletes játékot hozott. Mindkét csapat döntősökhöz méltó teljesítményt nyújtott. A legtöbb kosarat a következők szerezték: Lienhard 19, Recalcati 19, Marzorati 18, De la Fiori 15, ill. Jarics 30, Marovics 29, Dam- janovics 14. Sikeres szovjet előkészület A világbajnoki selejtezők előtt álló Szovjetunió labdarúgó-válogatottja három előkészületi találkozójának mérlegét vonta meg Nyikita Szimonyan vezetőedző. Amint ismeretes, Tunéziát 3:0, Jugoszláviát 4:2 és a belga Lokeren együttesét 2:0 arányban verték Blohinék. — Mindennek nagyon örülök, de a csapat teljesítménye még messze áll a tökéletestől, vagy inkább a várttól — mondta Szimonyan. — Jelentős javulásra, azaz sok munkára van szükség, hogy sikeresen vegyük a görög és magyar együttesek állította akadályokat. Szimonyan a Magyarország elleni április 30-i, budapesti első 90 percet tartja döntő Jelen- tőségfínek. Előtte, 24-én Moszkvában fogadják a görögöket. • Dél-Karolina államban Hilton Head Izland a nemzetközi női tenisztorna színhelye. A csehszlovák Tomanová az amerikai Louye elen 7:5, 7:6 arányban győzött. Váratlanul nehezen tudta King 0:6, 7:6, 6:2 arányban legyőzni honfitársnő- jét, Richeyt. • Ausztrália együttese végzett a labdarúgó-világbajnokság óceániai selejtező csoportjának első helyén. Az Űj-Zéland— Asztrália talákozót Auckland városában rendezték meg, s az 1:1 arányú döntetlent hozott. Ausztrália következő ellenfele az ázsiai selejtező csoport legjobbja lesz. A magyar labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában mind az újpesti, mind a ferencvárosi együttes vidéken szerepelt és egyaránt döntetlent ért el. Legkomolyabb üldözőik közfii a Honvéd Kaposvárott, a Vasas pedig Dorogon aratott biztos győzelmet és sikeresen folytatja a hatékony felzárkózást. Egyébként a 23. forduló mérkőzéseit szombaton rendezik meg és ennek párosítása a következő: Zalaegerszeg — Ferencváros, Rába ETO — Kaposvár. Békéscsaba — Csepel, Budapesti Honvéd — Dorog, MTK VM — Salgótarján, Vasas — Dunaújváros, Újpesti Dózsa — Diósgyőr, Tatabánya — Videoton, Szeged — Szombathelyi Haladás. Itt jegyezzük meg, hogy az ifjúsági UEFA tornára készülőben Magyarország válogatottja csupán 1:0 (0:0) arányban győzött Görögország csapata ellen A gólt közvetlenül a befejezés előtt Kiss lőtte. A visszavágót, amely sok izgalmat ígér, április 6-án rendezik meg görög földön SALGOTARJAN — FERENCVÁROS 1:1 (1:01 Góllövők: Horváth, ill. Magyar. Szünetig a hazaiak tervszerűbben nagy lelkesedéssel játszottak. Hajdú kapusnak szerencsére is szüksége volt. Szünet után változott a játék képe, s így igazságos döntetlen született. CSEPEL — SZEGED 3:2 (1:0) Góllövők: Branikovits, Varga és Somogyi, ill. Hojszák és Forgács. Csak a második félidőben volt kielégítő az Iram. A hazai győzelem megérdemeltnek mondható. HALADÁS — MTK VM 2:0 (1:0) Góllövők: Kulcsár és Farkas. Az orkánszerű szélben és havazásban üdítőleg hatott a két csapat nagy lelkesedése. A támadóbb szellemű együttes győzött. DUNAÚJVÁROS — ÚJPESTI DÚZSA 1:1 (1:1) Góllövők: Mártha, illetve Fekete. A látottak alapján az eredmény, amely meglepetésnek számit, igazságosnak mondható. DOROG — VASAS 1:5 (0:0) Góllövők: Peszeki, Illetve Váradi és Müller (2—2) és Szabó (öngól). Az első télidőben meddő volt a Vasas fölénye, de szünet után ellenállhatatlan volt a fővárosiak csatársora. KAPOSVÁR — BP. HONVÉD 1:3 (0:2) Góllövők: Konrád (tizenegyesből), ill. Kozma (3). Szinte hólabda-mérkőzés került sorra Kaposvárott, s ebben legalább egy klasszissal volt jobb a budapesti együttes. TATABÁNYA — BÉKÉSCSABA 2:0 (1:0) Góllövők: Arany és Nagy. Mindvégig a bányászcsapat irányította a játékot és a kettős pontszerzésre legalább ebben az arányban rászolgált. VIDEOTON — RABA ETO 2:1 (2:1) 'Góllövők: Nagy II. es Tie- ber, ill. Pénzes. Alapos sárdagasztás folyt a székesfehérvári pályán, a harcosabb játékfelfogás és a jobb erőnlét döntóit a vendéglátók Javára. DIÓSGYŐR — ZALAEGERSZEG 3:0 (2:0) Góllövők: Oláh (2 — egyet tizenegyesből) és Görgei. Fölényesen nyert a gyári csapat, amely így sem volt mentes a hibáktól. Érdekes, hogy mindktt együttesből egy- egy játékos a kiállítás sorsára jutott, Oláh, illetve Molnár. Az NB I. táblázula: 1. Dózsa 22 17 2 3 64:29 36 2. Ferencváros 22 14 5 3 54:20 33 3. Honvéd 22 14 4 4 38:26 32 4. Vasas 22 15 1 6 65:31 31 5. Haladás 22 12 4 6 37:26 28 6. Videoton 22 11 3 8 46:31 25 7. Rába ETO 22 10 3 9 35:31 23 8. MTK VM 22 10 3 9 33:32 23 9. Diósgyőr 22 10 1 11 27:32 21 10. Zalaegerszeg 22 8 4 10 28:28 20 11. Békéscsaba 22 6 7 9 26:34 19 12. Tatabánya 22 8 1 13 37:40 17 13. Kaposvár 22 6 5 11 24:32 17 14. Dunaújváros 22 6 4 12 27:31 10 15. Csepel 22 4 8 10 24:36 16 16. Szeged 22 5 6 11 20:46 16 37. Salgótarján 22 6 3 13 28:52 15 18. Dorog 22 1 6 15 16:56 8 Poldi Kladno—VSŽ Košice 4:3 (3:1, 0:2, 1:0) Gólütők: Nový, Kŕiváček, Nedvéd és Vinš, ill. B. Lukáč (2) és Filipovič. A kladnói csapat a 10. percben már 3:0 arányban vezetett, de a második harmad végére a vendégek kiegyenlítettek. Végül a vendéglátó úgyszólván kicsikarta a győztes gólt. A VSŽ együttesiében ifjúsági játékosok is helyet kaptak, és nagyszerűen szerepeltek. Zetor Brno—Dukla Jihlava 3:3 (1:0, 0:2, 2:1). Gólütők: Černý, Nekola, Prát, ill. Veith, Novák, Jar. Holik. A katonacsapatnak nein egészen két perccel a befejezés előtt sikerült megmentenie az egyik pontot. A mérkőzésen meglepetésre a Zetor volt a többet kezdeményező fél, amelynek kapujában Dzurilla ismét pazar teljesítményt nyújtott. VŽKG—Skoda Plzeň 7:2 (4:1, 1:1, 2:0). Gólütők: Volek (3), Stránský, Kacír, Neuwirth és Holáň, ill. Sýkora, és Kraft. Hatalmas lendülettel kezdett a VŽKG, az 5. percben már 3:0 arányban vezetett, s a továbbiak során is ő irányította a játékot. Slovan—Sparta 2:1, (0:1, 1:0, 1:0). Gólütők: P. Šťastný, M. Šťastný, ill. Richter. Mindvégig a Slovan csapata volt a hangadó, amelyben három ifjúsági is szerepelt. Az ö lendületük is mezőnyfölényhez segítette a vendéglátót. A Sparta jobbára csak védekezett. Pardubice—Litvínov 2:2 (1:0, 1:1, 0:1). Gólütők: Hanka és Martinec, ill. Tarant és Bubla. Átlagos színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. A hajrában nagyon sokat támadott a Tesla, de a lövési kísérletek pontatlanok voltak. Gottwaldov—Č. Budéjovice 5:8 (1:3, 0:5, 4:0). Gólütők: Krejčí (2), Hanačik és Balun, ill. Cech (3), Marík (21. Pouzar, Vondrka, Koöer. A kieső nehezen adta meg magát, az sem vette el kedvét, hogy a vendégek a második harmadban öt góllal terhelték meg a hálóját. 1. Kladno 42 32 3 7 205:107 67 2. Jihlava 42 31 4 7 177:87 66 3. Sparta 42 22 5 15 152:129 49 4. Pardub. 42 18 10 14 164:138 46 5. C. Budčj. 42 18 8 16 150:144 44 6. Slovan 42 18 6 18 109:114 42 7 Plzeň 42 17 5 20 174:181 39 8. Litvínov 42 15 8 19 138:173 38 9. Vítkovice 42 15 7 20 140:156 37 10. VSZ 42 14 7 21 164:169 35 11. Brno 42 íl 7 24 116:161 29 12 Gottwald. 42 3 6 33 110:240 1«£ • Londonban férfi tenisztorna kezdődött. Néhány eredmény: Soloman (amerikai) — Alexander (ausztrál) 6:2, 6:2, Dibbs (amerikai) — Panatta (olasz) 4:6, 6:1, 7:5, Gerulaitis (amerikai)—Cox (angol) 6:0, 2:6, 6:4.